Ellenzék, 1904. július-december (25. évfolyam, 147-298. szám)

1904-09-21 / 214. szám

1904. SZEPTEMBER 21. ELLENZ­É­K gazdasági berendezésének létesítése, mert enélkül­­ a nagy ipar fejlődése lehetetlen, a kisiparos pedig­­ elpusztul. Ennek hangsúlyozásával kimondja a kongres­- sZUS, hogy a közös vámterületen kívül a magyar ipar pusztulásának okát az 1884. évi XVII. t.-cz.­­ben találja, amely a magyar ipar, különösen a kis­iparnak a külföldről, nevezetesen Ausztriából töme­gesen beözönlő kész iparczikkek versenye ellen védelmet nem nyújt, sőt ezeknek, törvényes intéz­kedéseiben, beözönlésére és ezzel a magyar kisipa­ros tönkretételére és elpusztítására tág teret nyit, 1884. évi ipartörvénynek a következő főelvekre fektetett u. m.: 1. Iparjogositványt csak tanult, szakképzett iparos és pedig egyedül saját kitanult ipara gya­korlására kapjon, miért is az 1884. XVII. t.-cz. 3., 6., 7., 8., 44., 47. és 183. §-ai hatályon kívül he­lyeztessenek és megfelelőleg módosíttassanak ezek­kel összefüggésben levő törvényszakaszok : a képesítés ellenőrzése végett az ipar­jogosít­vány (iparigazolvány) megadása előtt az ipartes­tület véleménye kikérendő. képesítéshez kötött iparág sem üzletvezető, sem bérlő által gyakorolható ne legyen. 2. Az ipartestületek hatósági jogköre a kon­tár ipar ellenőrzése, eltiltása és megtorlására ki­­terjesztessék. 3. A házalás, illetve házaló kereskedés tár­gyait csakis hazai gyári és házi kézműipari ter­mékek képezhetik, a házalási jogosultság magyar állampolgársághoz köttessék és az iparterületek joghatósága a házalás, annak ellenőrzésével is ki­terjesztessék. 4 Bel- és külföldi kereskedelmi­ utazók (ván­dor ügynökök) csak kereskedőkkel és iparosokkal köthessenek ügyleteket. 5. A kereskedelmi és iparkamarák ketté vá­lasztassanak és külön kézműves kamarák szerez­tessenek. 6. Külföldi, különösen osztrák iparczikkekkel való kereskedés korlátoztassék, hazai iparczikkek­­nek kereskedés útján való forgalomba hozzása, il­letve elárusítása adó el- vagy legalább is leenge­désben és egyébb kedvezményben részesítessék, a módosítását szükségesnek tartja és az önálló vám­területek mellett egyedül ezen elveknek törvénybe iktatásától várja a magyar iparnak az elpusztulás­tól való megmentését, megerősödését, versenyké­pességét és felvirágzását. Kimondja továbbá, hogy egyébb kérdésekben ragaszkodik az iparosoknak Budapesten 1887., Ara­don 1800., Miskolczon 1893., ismét Budapesten 1896., Kolozsváron 1899 és Nagyváradon 1902. években tartott országos ipartestületi gyűlések ha­tározataikban kifejezésre juttatott sérelme, orvos­lása, illetve követeléseik érvényesítéséhez. A tüzen határozatát felterjesztés alakjában közli a magyar országgyűlés képviselőházával és a kor­mánynyal és pedig ez utóbbival azzal a kérelem­mel, hogy az új ipartörvény végleges elkészítése és benyújtása előtt a tervezet közlésével az ösz­­szes ipartestületek véleménye a kormány által ki­­keressék, egyben ezen határozatban foglalt elvek­nek törvénybe iktatásával érvényt szerzendő or­szágos mozgalmat indít és jelen határozatát párto­lás és hasonló határozat­hozatal végett az összes igaz testületekkel közli. A háború. Port-Arthur, London, szept. 20. A port-arthuri orosz sereg, — mint a Central News Tokióból jelenti, — vasárnap este északi irányban nagyarányú kirohanást kísérlett meg. A támadás a japániak által már hetek előtt elfoglallt Icsan-erőd halmai­nak keleti lejtői ellen irányult. Orosz rész­ről 5—6 zászlóalj támadott és a harcz, mely több óra hosszán át nagyon hevesen folyt, az oroszok visszavonulásával végződött, kik a harcz helyén nagyon sok halottat hagy­tak hátra. London, szept. 19. A japániak múlt csütörtökön újra megkezd­ték Port-Arthur bombázását. Egy nappal előbb Stössel azt a felhívást kapta Kuropatkintól, hogy mindenáron igyekezzék a várost januárig tartani, a­mikor a harcztéren döntő ütközet fog bekövet­kezni. Stössel megtett minden intézkedést, hogy az Aranyhegyen levő erődöket továbbra is tartsa, még ha Port-Arthur több­ része elesnék is. Egy hatezer tonnás hajó eleséggel és hadiszerrel fran­­czia lobogó alatt bejutott a kikötőbe; egy orosz ágyunaszád eléje ment, de robbanó aknára került és elpusztult. A naszád legénységét megmentet­ték. Stössel megszüntette a „Novi Kraj“ megje­lenését. Stösselné nagy önfeláldozással ápolja a betegeket és sebesülteket. — Uc­tomszki herczeg szobafogságot kapott; a haditörvényszék, a­mely augusztus 10-iki viselkedéséről ítélni fog, legkö­zelebb összeül. A □mndzMuriai harcztérről. London, szept 19. A japániak újabb előrenyomulása komolynak látszik, de arról, hogy Mukden környékén nagy csata kezdődött volna, a­mit a „Daily Express“ tudósítója egészen komolyan jelenti Tokióból, még nem lehet szó. A japániak múlt szombaton még csak feleuton voltak Liaoján és Mukden között. Az orosz katonák már téli egyenruhát viselnek. A japániak az összes Mukdenbe vivő utakon szá­mos hadoszlopban nyomulnak előre. A menetelés most nem jár annyi nehézséggel, mert a terep­­viszonyok sokkal könnyebbek, mint Liaoján kör­nyékén. Paris, szept. 19. Az oroszok visszavonulnak Mukdenból és Tje­imtől északra megerősített táborba vonulnak vissza. Kuropatkin nem szándékozik Mukden mellett döntő csatát vívni, hanem csak utóharczokba fog bo­csátkozni. Berlin, szept. 19. Pétervárról jelentik a „Lokalanzeiger“-nek. Japán előőrsök már a Hun folyó tájékán jelent­keznek. Mukdentől és Tjeimtől délre erősen dol­goznak a sánczműveken, a­melyeknek csak ideig­lenes karakterük van. A védelmi rendszer szerve­zését Velicskov tábornok vezeti. A hatodik had­test csapatai szakadatlanul érkeznek a harcztérre. Rektori beszámoló. Részletek dr. Apáthy István beszédéből. Kolozsvár, szept. 21. (Vége.) A kolozsvári tudományegyetem megalapításá­nak oka egy állítólagos politikai szükség vola, a­melynek az egyetem forma szerint való megalapí­tásával már eleget tettek, a­mely az egyetemnek kerösztölt valamit igazi egyetemmé fejlesztetni már nem kívánta, úgy voltak vele, mint a gyermek­kel, a­kiről a család nem hiszi, hogy életben ma­radjon, hát nem is törődik vele. De csudák­ csudá­­jára, és különösen a testvéregyetem ámulatára, a kolozsvári tudományegyetem mégis hatalmasan ki­fejlődött, és ma már egyedüli hibája a részek kifej­lesztésének és ellátásának nagy aránytalansága és önkormányzata anyagi eszközeinek, javadalmainak elégtelensége. Ha ma is azt lehetne mondani, a­mit nem is olyan régen országszerte mondottak, hogy a kolozsvári egyetemből úgyse lesz semmi, akkor volna értelme a kolozsvári egyetem teljes kiépíté­sét be nem várni és egy újabb egyetemmel talán majd szerencsésebb kísérletet tenni. Ma már nem lehetne a kassai egyetemet is intézetenként egy darab spongyával és két darab krétával megala­pítani, mint 32 év előtt a kolozsvárit. Mintegy 6 millió koronára volna még szüksége a mi egye­temünknek, hogy mai viszonyaihoz képest telje­sen kiépültnek és fölszereltnek legyen mondható , de a kassainak megalkotásához kellene a fize­tések rendszeresítésén kívül, hogy az egész ne csak szemfényvesztés legyen, 20 millió korona befektetés. Ma még a kolozsvári tudományegyetem rektorának munkásságától túlnyomó részt követel a foltozgatás ott, a­hol régen új ruha kellene. Az intézetek sok nyomorúságának enyhítgetésé­­ben olyan a szerepe, mint akinek csöppentő üveg­ből kellene a tikkadóknak szomjúságát csillapí­tani. Önkormányzatunk megadja rá a jogot, de nem adja meg a módot. Mi nem úgy vagyunk, mint azok a nagy , külföldi, főleg amerikai egyetemek, a­melyek­­ gazdag magánosoktól örökül hagyott százmilliós alapítványok kamatai fölött szabadon rendelkez­nek. Mi, Kolozsvár sz. kir. város pályadíj-alapít­­ványának kamatait kivéve, minden fillért a magyar államtól, vagyis, a mi közvéleményünkbe bele nevelt szolgai fölfogás szerint, a mindenkori kor­mánytól kapunk. Ideje volna már, hogy legalább némely egyetemi czélnak a társadalom is szol­gálatába álljon a maga alapítványaival és ado­mányaival , vagy hogy szövetkezés útján teremtsük elő némely czéljainknak eszközeit. Mint rector, én is közre­működtem azokban a törekvésekben. Vasúti katasztrófa. Lezuhant, vonat. Az Arad mellett történt vasúti katasztrófá­ról még a következőket írják: A vonat egy mozdonyból, melyet Hirsch­ge- I­rén vezetett és kilencz kocsiból állott, melyek­­ közül egy posta, kettő pedig szerkocsi volt. Németségig kifogástalanul, a rendes menet­idő pontos betartásával haladt a vonat, sőt innét is szabályszerűen indult el, a­mit jeleztek a szom­szédos Új-Arad állomásnak. A németsági állomá­son túl egy kis kapaszkodó, s meglehetősen éles kanyarulatú forduló van, a­hol a vonat 18 méter magas töltésen halad. Amint a kapaszkodó ele­jére ért a személyvonat teljes gőzzel hajtva, egy­­ szempillantás alatt kiugrott a mozdony a sínekből, s a töltésről befutott az árokba s ott elejével ma- I­lyen a földbe fúródott. — Hirsch mozdonyvezető I abban a pillanatban, midőn a kisiklás megtörtént,­­ észrevette, hogy a gép zökkent egyet, nem ve­szítette el lélekjelenlétét, rögtön ellengőzt adott, s teljes erővel fékezett. Ennek köszönhető, hogy a mozdony csak 51 kocsit tudott lerántani a sí­nekről maga után az árokba, míg a többi négy nagyon bár felrebillent, fennmaradt a töltésen.­­ Ezek között volt két személykocsi I. és II. osz­tálynak egy posta és egy teherkocsi, a lezuhant kocsik mind 1­. osztályúak voltak, a­mint a kisiklás megtörtént, óriási recse­gés, ropogás támadt a vonaton. Az összes abla­kok darabokban, szilánkokká forgácsolva repültek szét, a kupék a közfalak egymásba tolódtak, óriási­­ pánik fogta el az embereket. Sirás, jajgás töltötte­­ be a levegőt s az első perczekben senki se tudta,­­ hogy mi történt. Egy as­­zony hét kisgyermekét az ab­lakon át dobta ki a szabadba s azután ő is utánuk ugrott. Csodálatos képen egyiknek sem tör­­­­tént komolyabb baja az ijedtségen kívül. Egy kereskedelmi utazó, aki egy második­­ osztályú kocsi ajtajában állott, mikor meghallotta a ropogást, szinte öntudatlanul rántotta fel az aj­tót, de ugyanakkor már oldalra billent a vonat, s az utazó hatalmas ívben repült bele az árokba. Kissé elszédült, de egyéb­ként neki se történt baja, s amint magához tért, feltápászkodott és tiltásnak eredt, így gyalogosan ment be a szakadó esőben Aradra, ahol lelkendezve beszélte el, hogy valami nagy szerencsétlenség történt a temesvári vonattal, de hogy mi, azt maga se tudja, mivel nem mert hátra nézni, annyira megijedt. Ez volt Aradon az első híradás. A sebesültek. Még perczekkel azután, mikor megtörtént a katasztrófa, méltán lehetett hinni, hgy itt szönyű aratása volt a halálnak. Az utasok megse mertek moczozani a kupékban, s csak jó idő múlva a vonatszemélyzet biztatására jöttek ki a szabadba s hagyták el az összeroncsolt kocsikat. Ekkor már nyilvánvaló lett, hogy senki sem vesztette életét, de kitűnt az is, hogy nagyon súlyos sebe­sülések történtek. A legsúlyosabban sérültek egyike Hirsch , amelyek az elmúlt tanév alatt egy egészségesebb viszony létrehozását czélozták az egyetemi szol­gálatai és a társadalom érdeklődése között. Azt hiszem, az egyetem függetlenségét is legjobban ezen a módon biztosíthatjuk. Mindezt pedig főleg annak a kimutatására mondottam el, hogy miért oly rövid egy rectori év: voltaképen a tanulásnak, a tapasztalatok szer­zésének éve. De váljon a rector leléptével nem vesznek-e kárba a szerzett tapasztalatok ? Egye­temünk szervezete lehetővé teszi, hogy a szerzett tapasztalatokat az egyetem egészének javára is értékesítse mindenki. Mint közkatona is a vezér buzgalmával fogom munkálni egyetemünk jöven­dőjét és remélem, nem maradnak hiú légvárak a tervek, amelyek bennem rectorságom alatt megérlelődtek. Az egy éves rectorságnak nincs tehát annyi rossz oldala, mint a­mennyi jó van. A legjobb, hogy az egy évre választott rectorból, még ha némelyikben volna is rá hajlandóság, nem vál­­hatik az egyetemre nézve az, a­mi a vármegyére némely alispánból, t. i. a mindenkori kormány vak eszköze, az önkormányzat megölője. A másik jó oldal, hogy az évente tudománykaronként vál­takozó rectorral az egyetem életében a legkülön­bözőbb tudományos szempontok érvényesülnek, s így az egyetem részei, a tudománykarok, egy­mással és az egyetem egészével a kellő összhang­zásban maradnak. Ezért örömmel adandóm át a rectori lánczot­on, a természetvizsgáló, a jogásznak. De előbb mé­gis ki kell térnem az elmúlt tanév néhány ese­ményére és nem állhatom meg, hogy ne mond­jak majd néhány szót a tervekről, a­melyek, mint említettem, rectorságom alatt bennem megérle­lődtek.

Next