Ellenzék, 1925. május (46. évfolyam, 99-122. szám)

1925-05-07 / 103. szám

12. okfal. Zsarolásért letartóztattak egy aradi detektívet. Aradról jelentik: Az aradi királyi ügyészség rendele­tére ma délelőtt a rendőrség letar­tóztatta Darabanian János állambiz­tonsági hivatali detektívet. A letartóz­tatott ember két ízben volt már az aradi rendőrség szolgálatában és mindkétszer különféle visszaélések miatt bocsátották el. Az állam­biztonsági hivatalhoz került mégis mint detektív, ahol néhány hét előtt egy ötezer lejes zsarolást követett el. Egy Koch Miklós nevű jómódú aradi fiatalemberről megtudta, hogy annak revolvere van és fegyverviselési en­gedélyt nem szerzett. A Dácia-kávé­­házban megszólította a fiatalembert, elkobozta tőle a revolvert, de más­nap felkereste azzal, hogy ötezer lej ellenében az egész ügyet el lehet si­mítani. Koch Miklós lefizette a pénzt és az eljárást tényleg meg sem indí­totta a detektív ellene. Egy rendőr­ségi detektívnek azonban tudomására jutott az ügy és feljelentést tett Da­rabanian ellen, így került a sor le­tartóztatására. Egy havi fogház az ügyvéd in­­zultálásáért. Dési tudósítónk jelenti: Nem mindennapi ügyben ítélkezett április 30-án a dési járásbíróság. Lévinger Márton rettegi lakos, kinél egy kolozsvári kollégája megbízásá­ból dr. Medgyes Lajos ügyvéd vég­rehajtást foganatosított, becsalta dr. Medgyest a pincéjébe azzal az ürügy­gyel, hogy újabb lefoglalható tárgya­kat mutat. A gyanútlanul belépő ügy­védnek Lévinger nekiesett és súlyo­san inzultálta. Dr. Medgyes csak nagy nehezen tudott a súlyos bot és ökölcsapások egy része elől kitérni. Lévingert a dési járásbíróság egy­havi fogházra ítélte, ki az ítélet ellen felebbezett. Küldöttség kérte a kátránykivi­tel engedélyezését. Bukarestből je­lentik: A petroleumtermelők egy kül­döttsége megjelent Tancred Constan­­tinescu miniszterrel, akitől kérték a­ kátránykivitel engedélyezését, vala­mint a kiviteli illetékek leszállítását. A miniszter megígérte, hogy tanul­mányozni fogja az ügyet s ettől teszi függővé a kérdés kedvező, vagy ked­vezőtlen elintézését. Ismét kinyitják Tutankamen sír­ját. Egy berlini lap londoni tudósí­tója beszélgetést folytatott Howard Carterrel, Tutankamen sírjának felfe­dezőjével, aki elmondotta, hogy Tu­tankamen sírját októberben ismét ki­nyitják, hogy a Fáraó múmiáját ala­pos vizsgálat alá vegyék. Howard Carter elmondotta, hogy ebben az évben eddig tizenkilenc láda értéktár­­gyat vittek el Egyiptomból Tutanka­men sírjából. A novemberi expedíció célja lesz Tutankamen múmiáját meg­vizsgálni. A cairói kormánnyal tör­tént megállapodás értelmében a mú­miát nem szállítják el Egyiptomból, h­anem benn hagyják abban a kriptá­ban, amelyet a nagy Fáraó választott ki magának. Súlyos vád Nagyvárad nyugdí­jazott főszámvevője ellen. Nagy­váradi tudósítónk jelenti: A belügymi­nisztérium egy feljelentés iratait küldte le Nagyvárad város tanácsához nyilat­kozat végett. Balogh Döme szenátor feljelentette a tanácsot, hogy Kiss Géza volt városi főszámvevő nyugdíj­igényének megállapításánál harminc­­nyolc évet számítottak be, holott tény­legesen csak huszonnyolc szolgálati éve volt. A legnagyobb feltűnést az ehez fűzött kommentár okozta. Esze­rint Kiss Géza főszámvevő ellenőrizte a városi pénztárt és az ő szabályta­­talan működésének köszönhető, hogy némelyek szabadon garázdálkodtak a város pénzével. Ennek a jutalma lett volna a magasabb szolgálati évek alaptalan megállapítása. A feljelentés híre a városi lakosság körébe is el­jutott, ahol nagy érdeklődéssel várják az ügy további fejleményeit. * Értesítés: Rudas fogászati gyakorla­tát ismét megkezdte. Cluj, Strada Regina Maria 25. sz. 1966 ELLENZÉK 46. év, 103. szám* A bulgáriai bombamerénylők levegőbe akarták röpíteni a képviselőházat is A merénylőket a tett színhelyén végzik ki.­­ A fővádlott beismerte, hogy Moszkvával voltak összeköttetésben Szófia. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Szent Nedelia székesegyház bom­bamerénylőinek bűnperében kihallgat­ták a fővádlottakat. A tárgyalás gyor­san halad előre és keddre ítéletet várnak. A vallomásokból meg lehet állapí­tani, hogy a székesegyház felrobban­tása után merényletet akartak elkövetni a szobranje ellen is, amelyet az agrárkommunista ellenzék kivonulása után a levegőbe röpítettek volna. Daszkalov vádlott, aki a me­rényletben részes Zavorszky templom­szolgát rejtegette, azt vallotta, hogy kommunista meggyőződéséért tette ezt A tanú vallomásából kiderült, hogy a merénylők a Cankov-kor­­mány bukása után agrárkom­­munista uralomra számítottak. A tárgyalás fővádlottja, Fried­­mann beismerte, hogy a Bul­gáriában működő kommunista forradalmi szervezetek Moszk­vából kaptak pénzt és irányítást Szófiában elterjedt hírek szerint merénylőket tettük színhe­lyén végzik ki az ítélet kihirdetése utáni napon. A bolsevista szervezetek után kutató rendőrség Plovdiban megint egy kom­munista bizottságot fedezett fel és számos letartóztatást eszközölt. Agov repülőtisztet, aki Sztambulinszkynek bizalmasa volt, el akarták fógni, de elmenekült és üldözés közben agyonlőtték. Hivatalos kommünikék szerint külön­ben az országban teljes a nyugalom. Bécsi hírek szerint a kisantant álla­mai együttesen készülnek föllépni az osztrák kormánynál a bécsi kommu­nista agitációs központ megszünteté­sének követelésével. A Wiener Journal jelenti Belgrádból, hogy a kisantant államai bizonyítani akarják, hogy a bulgáriai merényleteket Bécsben tar­tózkodó bolgár kommunisták intézik s ezért erélyesen követelni fogják az osztrák kormánytól, hogy a Bécsben élő kommunista menekülteknek a Balkánra nézve veszélyes tevékenysé­gét egyszer s mindenkorra tegye le­hetetlenné. Miért késnek a szamosvölgyi vonatok? Dés. (Az Ellenzék tudósítójától.) A volt Szamosvölgyi Vasút vonalain a vonatok május elseje óta feltűnő nagy késésekkel közlekednek. A késések szomorúan jellemző okokra vezethetők vissza. A pályatest ugyanis a Dés— Zsibó közötti vonalszakaszon nagyon gyenge állapotban van. Rengeteg kor­hadt talpfa vár kicserélésre, a síntartó szögekben a hiány mintegy 50—60 ezerre rúg. Az osztályfőnökség és a dési for­galmi főnökség már több mint húsz beadványban sürgették a pálya kija­vításához szükséges anyagok kiutalá­sát, de ez é­rhetetlen okokból mindig elmaradt. Végül ultimátumszerű fel­terjesztést intéztek Bucuresti­be, mely­ben bejelentették, hogyha a kérdő nem rendeztetnék kénytelenek lesznek a vona­tok sebességét lecsökkenteni. Intézkedés erre nem jött, mire a forgalmi főnökség beváltotta fenyege­­tését és a Dés-Zsibó között közlekedő vonatok sebességét óránként 20 km­-re csökkentette. Ez mintegy 160 perces késésnek fele meg, megzavarva minden rendes vo­natközlekedést a volt szamosvölgyi vasút vona­l­án. Csak helyeselni tudjuk az osztály­főnökség és forgalmi főnök­ség erélyes intézkedését, mellyel az esetleges kisiklásoknak akarja elejét venni, de mit szóljon az utazóközön­ség az ügyhöz. Vájjon teljes nyuga­lommal veheti-e tudomásul, hogy a lassított közlekedés biztosítja a bal­esetek ellen ? Meghalt Gyurátz Ferenc evangé­likus püspök. Párisból jelentik, hogy Gyuratz Ferenc nyugalmazott evan­gélikus püspök és hírneves egyház­tudós ottan nyolcvannégy éves korá­ban meghalt. * Kétzongorás hangverseny. Pénte­ken, m­ájus hó 8-án este fél 9 órakor tartja meg egyetlen estélyét a ref. Theo­­logián a Nemeszkey—Schuller kitűnő együttes, kiknek műsorából különösen Bach és Reger kompozícióinak kitűnő előadását méltatják a külföldi kritikusok. Kolozsvárt ez lesz az első kétzongorás hangverseny, amelyre előre is felhívjuk a zenekedvelők figyelmét. Jegyek válthatók a Stief papírüzletben. Mától kezdve a Magyar Színház kö­­zönsége minden színház­jegy mellé kap egy sorsjegyet az Erdélyi Román Újság­­írószindikátus sorsjegyeiből darabonként 2 lejes árban. Húzás visszavonhatatlanul 1925. augusztus 16-án lesz. A közönség­nek ezen csekély hozzájárulásával szem­­ben megállapodás történt Janovics szín­igazgató és az Újságírószindikátus között, hogy május hónapban a legelsőrangúbb vendégszereplők fognak közreműködni. Az ilfovi törvényszék felemelte Bacaloglu pénzbüntetését. Buka­restből jelentik: Az ilfovi törvényszék tegnap tárgyalta a Bacaloglu-pert. Bacaloglu ügyvédet tudvalevőleg Ro­­senthalnak, az Adeverul igazgatójá­nak tettleges bántalmazásáért 50 lej pénzbírságra ítélte a járásbíróság. Az ügyészség felebbezett az ítélet ellen és a törvényszék tegnap a pénzbír­ságot 1000 lejre emelte fel. Mi okozza a drágulást, Bukarest­ből jelentik: Az Árgus közli az ápri­lisi drágasági indexet, amely 44-98- szorosa az 1916. évinek és 2 és féllel magasabb a márciusi indexnél. A lap újabb drágasági hullámtól tart, amely­nek okozója a vasúti tarifaemelés, a lakbérleti törvény alkalmazása és­ a vámtarifák emelése. Parisban a lej 865, Zürichben 240 kolozsvári devizapiac. A devizák lanyhák, mindenben nagyobb kínálat, mint kereslet. Külföldi devizák közül leginkább London iránt volt még érdek­lődés. Általában kis forgalom fejlődött ki. Délig a következő jegyzések voltak: Bécs. 3330—3050, Prága 636—42, Budapest 325—33, London 1050— 56, Zürich 4100—42-10, Milano 900—905, Páris 1140—1155, New-York 215—216-50. Budapesten a lej­­egyzése (május 4.) 323. Zürichi nyitás, május 5. Berlin 12331, Amszterdam 207—85, New-York 2173"3/s, London 2508"—, Páris 2707-50, Milano 2127-50, Prága 1532-50, Belgrád 835, Bpest 72-68, Bucuresti 240, Varsó 99-45, Bécs 72-80. Bukaresti zárlat, május 4. Paris 1145, London 1055, Newyork 217, Milano 895, Zürich 42-10, Bécs 30-20, Prága 615. Nyomatott a Concordia-nyomda körforgógépén Cluj-Kolozsvár. Telefaii­ 41* Ausztria népszövetségi ellenőr­zése szeptemberben megszűnik, Bécsből jelentik. Megerősítésre szo­ruló lapjelentések szerint Ausztria népp­­szövetségi főbiztosi ellenőrzése szep­temberben megszűnik. Ausztriának nem volt szerencséje a főbiztos sze­mélyével. Zimmerman volt amste­rdami polgármester, aki a Népszövetséget fő­biztosi minőségben képviselte Bécsben, állandó konfliktusban volt az osztrák kormányokkal, mert takarékoskodásra szorító intézkedéseivel gyakran bele­nyúlt Ausztria belügyeibe. Az osztrák kormányok többször kérték a Nép­­szövetség tanácsától a főbiztos sze­mélyének megváltoztatását, de a nép­­szövetségi tanács visszautasította azt. Bécsi lapok jelentése szerint szep­temberre mégis meg fog szűnni az Ausztriára nehezedő főbiztosi el­lenőrzés. * Egy jelentékeny adomány. Mint értesültünk Janovics Jenő színigazgató az Erdélyi Román sajtószindikátus felhívására a nagyközönséghez avval a gesztussal fe­lelt, hogy 5000 sorsjegyet vásárolt a szin­dikátus sorsjegyéből s ezzel a 10.000 lejes összeggel 5000 téglával járult a Sajtó Otthon felépítéséhez. A Szindikátus ezúton fejezi ki köszönetét és a követésre méltó adományt bejegyzi a Sajtó Otthon arany­könyvébe. * Meghívó. Industria Medico Technics s. a. Clujban (Str. Nicolae Iorga 11. a.) Üzleti helyiségében 1925. május 20. nap­ján d. u. 5 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1. Igazgatóság jelentése, zárszámadások és mérleg előterjesztése és felügyelő-bizott­ság jelentése. 2. Határozathozatal a mér­leg szerinti nyereség hovafordítása és igazgatóságnak a felmentvény megadása tekintetében. 3. Egy felügyelő-bizottsági tag választása egy évi időtartamra. 4. Indítvá­nyok. Ezen Közgyűlésre a­­ részvényesek ezennel meghivatnak. Cluj, 1925. máj. hó 1. Igazgatóság. Mérleg. Vagyon . Berendezé­sek 227.560-2. Áruk 890.957-36. Adósok 2.619.854-33. Követelések bankoknál 357 ezer 430*60. Készpénz 4.755-87. ösz­­szesen 4,106.558-16 lej. — Teher: Részvénytőke 1.000.000-—. Tartaléktőke 5.688-67. Kétes követelések tartaléka 50 ezer. Hitelezők 2,945.365-75. Múlt évi nye­reség-áthozatal 41.198-—. Nyereség 1924. évre 63.305-74. Összesen 4,106.558-16 lej. Cluj, 1924. dec. hó. 31-én. Dr. Odelga Paul sk. Dr. Róth Hugó sk. Dr. Nicolescu Petre sk., Dr. Hanganutiu Marius sk., Dr. Traxler Ioan sk. igazgatósági tagok. Letartóztattak egy telepatikus társaságot. Az V. kerületi rendőrség a napokban nyomára jött, hogy a Trefort­ utca 13. szám alatti házban hangos éjjeli összejövetelek szoktak lenni. Tegnap éjjel a rendőrség be­hatolt a gyűlés termébe, ahol mintegy 30—40 különböző korú és rangú em­ber volt jelen. A társaság, mely már rég­óta tartja összejöveteleit, telepa­tikus és szuggesztiós mutatványokkal foglalkozott. Mivel az összejövetelek­hez nem volt engedélyük, a rendőr­ség megkezdte a társaság tagjainak kihallgatását. * Értesítés. Értesítem a tisztelt közön­séget, hogy Tusnád-fürdőn a Frida villát ismét kibéreltem és szobák már most lefoglalhatók d. u. 3—6-ig, volt Ferencz József-út 121., ajtó 5. Rosenbach Miksa, a volt Ferencz József-villa bérlője. * Az Ellenzék Bécsben a rikkancsoknál 3000 osztrák koronáért kapható. * Kérjen Purgót eredeti dobozban. — Nyomtatványszükségletét a Con­cordia-nyomdában rendelje meg. Felelős szerkesztő: DR. QR013 LA32LQ Kiadó ELLENZÉK R.-T. m*mffiK*4m0***m**&$s * Üzleti és egyéb nyomtatványokat legszebb kivitelben, olcsón és legrövidebb hő alatt készít az Ellenzék, nyomdája. EZ az utolsó hét az átköltözés előtt ! Ha­risnyát vásznat, csip­két és JOOO más cikket az eddigi olcsó árnál is olcsóbban árusít SÍPOS JENŐ Cluj, Főtér sarok.

Next