Ellenzék, 1928. augusztus (49. évfolyam, 174-198. szám)
1928-08-02 / 174. szám
Cini— Кооzsvár, 1928 augusztus 2. Csütörtök Cenzúrát minden. Ага 5 lej XLIX. évfolyam 174. szám* ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra 100 lej. Negyedévre 270 lej Fnlévre 620 lej. Égisz évre 1000 lej. rtwpmrrm: ВШТШ1 MIKLÓS SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL | Str. Universitatii (volt Egyetem utca) 8. sz. Telefon sz.: 109. és 204. Titulescu a kö elfoglalt álláspontjának mellőzése miatt mondott le A külpolitikában németbarát orientációt lehet várni. Szombaton utazik Bratianu Vintila Royal-ba, ahol Poincaréval találkozik Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójájától.) Tegnap délután — két napi titkolózás és ismételt békéltetési akció után — hivatalosan bejelentették, hogy Titulescu szombaton benyújtotta a régenstanácsnak a külügyminiszteri állásáról való lemondását. Egyelőre három havi szabadságra megy a Lidóra, november elsején pedig elfoglalja a londoni követi állást.A lemondásról már régen beszélnek, mégis a hír megerősítése bombaszerűleg hatott politikai körökben. A kormánysajtó egészségi okokra akarja visszavezetni Titulescu elhatározását, az ellenzéki lapok azonban súlyos konfliktusról írnak, amely Bratianu Vintila és Titulescu között a kölcsön kérdésében tört ki. Titulescu — miután évek óta Londont és Parist járja — kitűnően ismerte a külföld hangulatát és tudta azt, hogy Románia tíz éves elszigetelő politikája után kedvező feltételek mellett nem kaphat a nemzetközi tőkétől kölcsönt. Amikor Bratianu Vintila is belátta, hogy a „prin noi insine“ elvét továbbra nem tarthatja fenn anélkül, hogy az ország gazdasági helyzetét katasztrófába ne kergesse, Titulescut bízta meg a nemzetközi pénzpiac hangulatának a tanulmányozásával. Titulescu úgy is mint diplomata, úgy is, mint elsőrendű pénzügyi szaktekintély, őszinte jelentést küldött a kormánynak, amelyben megállapította, hogy a huzamos elszigetelés után kizárólag a Népszövetség égisze alatt jut-hat az ország pénzügyi segélyhez. A Nemzetek Szövetsége előtt Románia őszinte fellépésével politikai előnyökhöz is juthatott volna s az optánsperben Titulescu ütőkártyának akarta felhasználni a kölcsönkérést. Bratianu Vintila a nemzeti szuverenitás elvére hivatkozva, hallani sem akart erről a megoldásról. Titulescu álhatatos kérésére kiment ugyan tavaly Genfbe, de azzal tért vissza, hogy a Népszövetség kölcsönbiztosítása megalázó s a feltételek is kedvezőtlenek. Ekkor adott megbízást Victor Antonescunak, hogy kémlelje a francia piacot s ha lehet hozzon össze olyan pénzcsoportot, amely Romániának hajlandó nagyobb kölcsönt nyújtani. A Blair-érdekeltséggel megkezdte a tárgyalásokat, de Titulescu az első pillanattól kezdve ellenezte a kölcsönkérdésnek ezt a megoldását. Amikor a pénzügyi tárgyalásokról az első hivatalos kommüniké megjelent, ugyanakkor már szó volt Titulescu lemondásáról is. Hónapokon át tartott a feszültség Bratianu Vintila és Titulescu között s a külügyminiszter lemondását mindig belpolitikai okok késleltették. Most aztán, miután a nyári vakació megkezdődött, Titulescu végrehajtotta elhatározását és tárcáját — ez is jellemző — nem a kormányelnök, hanem a régenstanács rendelkezésére bocsátotta. Tegnap délután elutazott Bukarestből, miután bucsúlátogatást tett Bratianu Vintilánál és Maniu Gyulánál. Lemondásáról nem nyilatkozott és hogy az újságírók rohamát elkerülje, nem Bukarestben, hanem Chitilában szállott fel a Szimplonhoz csatolt szalonkocsijára. A Monitorul Oficial legközelebbi számában meg fog jelenni a régenstanács döntése a lemondás elfogadásáról, ugyanakkor Titulescu kinevezése is a londoni követi állásra. A kinevezés augusztus elsejétől számít, de az állást csak november elsején foglalja el. A külügyminiszteri tárcát egyelőre Bratianu Vintila vette át, de külföldre való elutazása előtt átadja Argetoianu földmivelésügyi miniszternek, aki néhány napig ideiglenes minőségben vezeti a külügyeket, majd végleges külügyminiszterré nevezik ki. Argetoianu már többször adta határozott jelét annak, hogy németbarát, s így a külügyminiszterségétől új külpolitikai orientációt várnak. A Németországgal lefolytatandó tárgyalások vezetését is reá akarják bízni. Segítőtársa Lapedatu Jan lesz, akinek németbarátsága szintén közismert. Bratianu Vintila tegnap elutazott mihailesti birtokára és nem vesz részt a mai minisztertanácson, amely a szabadságra menő miniszterek helyettesítéséről gondoskodik. Pénteken utazik Roytha Plesoianu és Adolf Antoniu miniszterelnökségi, illetve pénzügyminiszteri titkárok kíséretében. Royatban találkozni fog Poincare, francia miniszterelnökkel. A kormányt Bratianu Vintila távolléte alatt Duca fogja vezetni, a pénzügyminisztérium vezetését pedig Lapedatu kultuszminiszterre bízzák. A külügyminiszteri tárca betöltéséről valószínűleg már e héten döntenek s ebben az esetben állítólag bekerül a kormányba Jean Florescu, mint Argetoinu utóda a földmivelésügyi miniszteri székbe. Kormánykörökben azt állítják, hogy Titulescu lemondásának nem lesz semmilyen politikai következménye. Azt mondják, Titulescu eddig sem volt tulajdonképen a kormánynak tagja, hanem hivatalnok miniszter volt. Vezette ugyan a külügyminisztériumot, de magát mindig csak londoni követnek tartotta. Külügyminiszteri kinevezésekor nem jelentkezett bucsukihallgatásra az angol királynál. Tulajdonképen nem is mondott le, — mondják a kormánykörök — hanem megszüntette különleges megbízását és visszament külügyminiszteri tisztviselőnek. Arról persze hallani sem akarnak a kormánykörök, hogy Titulescu lemondása esetleg kormányválságot idézzen elő. Pedig ez az eshetőség is fennáll és Maniu tegnapi nyilatkozatában a következőket állapítja meg: B Titulescu kilépésével a kormány teljes agóniába került és napjai meg vannak számolva. A kormány bukása hamarább fog bekövetkezni, mint sokan hiszik.“ Végleges-e a lemondás? A Radar ma délben a következőket jelenti Titulescu lemondásával kapcsolatban: „A lapok különböző verziókat fűznek Titulescu lemondásához. Az Universul szerint Titulescut komoly okok bírták rá, hogy szabadságának lejárta után Londonban képviselje Románia érdekeit. Más lapok szerint a lemondás csak a három havi szabadság lejárta után lép érvénybe és addig Titulescu a külügyminiszter. Ez azonban nem valószínű — írja a Rador — mert a kormány tegnap hivatalosan publikálta a lemondást“. A kölcsöntárgyalásokról jelenti a Radat, hogy Németországgal a tanácskozások csak szeptember elején fognak lefolyni, miután Lapedatu Berlinben tanulmányozta a helyzetet és aztán Royalban jelentést tesz a miniszterelnöknek. A kisebbségi kérdés megoldásának sarkpontja Írta: BALOGH ARTHUR II. Azt a kérdést vetettük fel előző cikkünkben, hogy a nemzetiségi elvnek az a felfogása, amelyet idestova tíz éve alkalmaznak azok, akiknek érdekében új és megnagyobbodott állami léteknek engedtek helyet a békediktálók, alkalmas-e arra az az igazságtevésre és békebiztosításra, amelyre szánták és megfelel-e magának annak a koncepciónak, amelyről a békemű szerzői kétségtelenül tanúságot tettek. Percnyi gondolkozás, habozás nélkül a leghatározottabban állíthatjuk, hogy nem. A nemzetiségi elv alkalmazása közt, amint az a tizenkilencedik század nagy nemzetegységesítéseiben, a német, az olasz egységben és nemzetfüggetlenítési tényeiben előttünk áll, másfelől amaz alkalmazása közt, aminőt annak tisztán konkrét politikai célokból egyes államférfiak adni kívántak és ahogyan annak a békeszerződések kedvezményezettel érvényt szerezni igyekeznek, óriási a különbség. Annak idején az elv középkorias partikularizmusok megszüntetését jelentette az etnikai, nyelvi, gazdasági és földrajzi tényezőkön alapuló egységnek megteremtésével, vagy olyan politikai közösségeknek vetett véget, amelyeket csak az erőszak tartott össze. De a nemzetiségi elvvel sokkal gyakrabban visszaéltek egyéb politikai célok leplezésére, mint ahányszor az jogosult nemzeti aspirációk kielégítésére szolgált. Ezt fölös számú példákkal lehet igazolni. Anglia mindig a nemzeti szabadságok hagyományos védelmezőjeként szeretett szerepelni. Védelmezte is, ha érdekei úgy kívánták. De az elvet mindig csak más nemzetekre, nem egyúttal a saját uralma alatt állókra volt hajlandó elismerni, amíg csak erre nem volt kénytelen. III. Napóleon a nemzetiségi aspirációk dédelgetésével keverte az európai kártyákat, de Villafranca-val cserben hagyta Viktor Emánuelt, az olasz hazafiakat épp úgy, mint ahogy nem állt már szóba az addig bolondított magyar emigránsokkal. Nem akart tudni a nemzetiségi elvről a schleswigi kérdésben sem és ugyanaz nem akadályozta abban, hogy Belgium, majd Luxemburg annexiójára gondoljon, amikor a porosz hatalom megerősödését látta. Már ezek is eléggé mutatják a Sorel-féle megállapítás igazságát a nemzetiségi elvre: „hivatkoznak rá, amikor hasznosnak látják és elvetik, amikor alkalmazása kellemetlen lenne“. Azok az államok, amelyekbe jelentékeny nemzeti kisebbségeket kebeleztek be a szerződések, épen így csinálják. Alkalmazzák magukra, többségükre nézve, kisebbségeiktől megtagadják . . . Miért ne tennék, amikor magából Genfből hallatszanak hangok, amelyek sehogyan sem állanak összhangban a szövetség által vállalt feladattal. Mello Franco-nak csak félremagyarázható, de valójában nem a neki tulajdonított értelmű nyilatkozata után a politizáló tudomány mestere . Politis úr már tisztán kijelenti, hogy a kisebbségi szerződéseknek nem az a célja, hogy a kisebbségeket kisebbségi