Ellenzék, 1929. június (50. évfolyam, 120-145. szám)
1929-06-01 / 120. szám
10. év, 120. Mám. ELLENZÉK Az alkalmazandó büntetőtörvények és rendeletek — Az alkalmazandó büntető törvények és rendeletek a következők: Az 5. számú hadicikk, a 61. bekezdés. Az október 20-ról és november 6-ról keltezett legfelsőbb manifesztumok. Windischgrätz tábornok urónagyméltósága szeptember 12-én kiadott proklamációja, valamint július 1-én kelt proklamációja, valamint július 2-án kiadott utasítása a Magyarországon működő haditörvényszékek számára. A Vádlott az engedelmesség megtagadása és a független sértés bűntettébe is esett az által, hogy az október hó 3-án kelt legfelsőbb manifesztum után a bánáti magas katonai területi parancsnokság által megküldött felhívásoknak és parancsoknak nem tett eleget és ezzel ellenkezésbe jött a 2-ik hadicikkel és a büntetőtörvénykönyv l.§.-ával. A büntető eljárásnak egyik fő okát az is képezi, hogy a vádlott a császári hadseregben magas állást töltött be. Vádlott az ezredes és ezredparancsnok volt, sőt abban az időben a magas bánáti területi parancsnokságot egy nagyobb csapatkötelék fölötti parancsnoksággal is megbízta. Ilyen magas állású elöljárónak jó példával kellett volna elöljárnia. Az évszázados fegyelem, amely az osztrák hadseregben mint hűség mindig megnyilvánult,azt követeli, hogy az alárendelt vakon engedelmeskedjék elöljárói parancsainak, ne bírálja elöljárói, főleg parancsnokai tetteit, akiket minden alárendeltnek vezércsillagául kellett tekinteni. Vajjon hihette-e vádlott, hogy helyes úton jár, ha az elöljárói parancsai felett bíráskodik ? Így a vádlott úr csapatának tisztei és alárendeltjei, akik a zavarokat, főleg pedig a politikai eseményeket nem értették meg és nem követhették figyelemmel, legtöbbjét a vádlott iránt érzett kötelességérzett vitte el a helyes igaz útról, így azután e szerencsétleneket a vádlott úr a becsület és kötelességérzet visszahívó szavával ellenkezésbe jőve, a maga hibájába rántotta. Enyhitő körülménynek tudandó be. A vizsgálatot vezető bizottság előtt nem mutatkozott gyűlölettel elteltnek, igen egyszerű szellemi képességekkel rendelkezik, hiányzik belőle tetteivel szemben a megfelelő tapintat. Így volt lehetséges, hogy a neki kilátásba helyezett magasabb rendfokozat és fényesebb állás elvakíthatta. A lázadó Kossuth pártja kivetette rája a hálóját, amelyben ezt az embert meg is fogta. Büntetésénél enyhítő körülménynek kell betudnunk még azt a körülményt is, hogy a vádlott, bár a parancsnokságban a schwechati csatáig ugyan önként megmaradt, de a császári csapatokkal szemben aktív parancsnokságot nem viselt, hanem attól az időponttól, midőn hadteste délről északra vonult, az osztrák csapatok ellen, tartózkodott a tényleges vezénylettől és később is csak adminisztratív tevékenységet fejtett ki. Ebből azt látom, hogy a lelkiismerete mégis bizonyos tekintetben visszavezette őt a becsület és kötelesség útjára, de legalább is megakadályozta abban, hogy régi fegyvertársaival szemben fegyveresen harcoljon. — Én e körülményt annyira döntőnek találom, hogy el kell tekintenem attól a büntetési nemtől, ami a proklamációban és a július 2-iki utasításban a halálbüntetésre a figyelembe veendő szigorúság folytán meghatározva van. Az én nem irányadó büntetési javaslatom a következő: Vádlott Kiss Ernő ezredes a felségsértés büntette miatt az ezredesi rendfokozatából való lefokozás, kitüntetési jelvényeinek elvesztése és minden előtalálható és elő nem található vagyonának elkobzása mellett por és golyó általi halállal büntetendő. Aradi vár, 1849. szeptember 21. Ernst, törzshadbiró. 3. 0 H 91 Az aradi tizenhárom vértanú pőrének és kivégzésének hiteles története A vádirat Lamberg megöletéséért is felelőssé teszi Kiss Ernőt__További vádpontok. — A két eskü. — „Kiss ezredes vétett az évszázados fegyelem ellen/' Az ügyész el akar tekinteni a kötél általi haláltól. — Vagyonának elkobzása mellett, por és golyó általi halállal büntetendő magyarra forditotta és közli: BARTHA ALBERT ny. miniszter (Negyedik közlemény.) Gróf Lamberg megöletése — A korona utolsó kísérlete volt, — folytatta tovább a vádirat — hogy egy királyi biztost nevezett H. gróf Lamberg altábornagy személyében , kinevezte egyúttal a Magyarországon levő összes csapatok parancsnokául, feladatául tűzve ki, hogy nyugalmat teremtsem E célból a korona ellátta a legszélesebb körű felhatalmazásokkal, hogy minden tényezővel egyetértésben, létre tudja hozni a kiegyezést. — Az országgyűlés azonban, Kossuth és barátai befolyására, a királyi biztost, aki a meghatalmazást akarta bemutatni, visszautasította. Hazaárulónak nyilvánította, aminek következtében gróf Lamberget a tömeg nyilt utcán megtámadva, legborzasztóbban megölte. — 1848 október 3-án kelt legfelsőbb manifesztummal . Felsége az országgyűlést feloszlatta és kijelentette, hogy annak az általa nem szentesített határozmányai érvénytelenek és a Magyarországon levő összes csapatok főparancsnokául báró Jellasich altábornagy, horvát bán ur őnagyméltóságát nevezte ki és Magyarország területére nézve Mit vár a császár ! — Kiss ezredes ur a területi parancsnokság eme felhívására 848 október 17-én 776. szám alatt íratott jelentésében Nagybecskerekről azzal válaszolt, hogy a 10-iki parancs vétele utáni napon őt az ellenség Betsénél, Écskánál, Zsigmondiadéról, továbbá Temesvárról megtámadta. Őt a területi parancsnokság minden hadműveleti tekintetben a hadtestparancsnokságnak rendelte alá és neki a hadügyminisztérium (magyar) szigorúan meghagyta, hogy ennek engedelmeskedjék, különösen meghagyta azonban a legnagyobb felelősség terhe mellett, hogy biztosítsa az országot ellenséges betörés ellen. Mindaddig tehát, amíg neki a hadtestparancsnoksága más parancsot nem ad, hivatkozva felelősségére és letett esküjére, nincs abban a helyzetben, hogy állását megváltoztassa. E nyilatkozatra a magas bánáti katonai kerületi parancsnokság 1848 október 18-án kelt 21. számú rendeletével válaszolt, amelynek értelmében Kiss ezredes csapata csakis a stratégiai mozgás tekintetében lett a Tiszán túl működő hadtestparancsnokságnak alárendelve, ahol ezrede azelőtt állomásozott. Az október 3-án kelt legfelsőbb elhatározás kimondja leghatározottabban, mit vár a császár a hadseregtől a letett eskü alapján, tehát mit vár Kiss ezredestől is, aki egész különösen jelentésében szintén esküjére hivatkozik és emiatt nem hajlandó az elöljáró területi parancsnokság parancsát követni Ezután történt a hűségnyilatkozat, amit a temesvári helyőrség egész tisztikara aláírt, hogy ez a terület a császárhoz hű marad e nehéz időkben. De ez a komoly figyelmeztetés sem volt Kiss ezredesre hatással és ismét csak nem engedelmeskedett. Megmaradt a magyar hadsereg kötelékében, sőt azokhoz csatlakozott, akik osztrák területre is léptek, hogy a tökéletes lázadásban levő főváros lakosságának, Bécsnek segítségére legyenek. — Részt vett a császári seregek ellen vívott Schwechat melletti csatában, továbbá a császári seregek ellen a törvényes uralkodóval szemben teljes lázadásban levő felkelők oldalán harcolt törvényes királya ellen is, a forradalmi kormánytól altábornagyi kinevezést, továbbá magyarországi főhadparancsnoki kinevezést fogadott el, ugyanezektől katonai érdemkereszttel is kitüntettetett. Ennek a kormánynak ma azután is szolgálatában állott, midőn őfelsége által hazaárulónak nyilvánított Kossuth Lajos az ismeretes országgyűlési határozattal április 14-én kimondotta Debrecenben a magyar királyságnak az osztrák monarchiától való végleges elszakadását és a legfelsőbb uralkodóházat a trónöröklésből kizártnak jelentette ki. A császári hadseregtől szorítva egyik helyről a másikra menekül, végül a feloszlásban levő Görgey-hadtestben csatlakozik és ezzel együtt az oroszoknak leteszi a fegyvert. — Azáltal, hogy a magyar nemzet az ő Felsége által feloszlatott országgyűlésével a teljes nyugalom beálltáig kihirdette a haditörvények érvényét. Mihelyt a bánáti katonai kerületi parancsnokság ezen elhatározást a cs. osztrák hadügyminisztériumból megkapta, azt azonnal kihirdette. Különösen Horvátország és a szerbek ellen működő parancsnokságnál, amelyhez Kiss ezredes is tartozott azon meghagyással, hogy ezt közöljék a szemközt álló lázadókkal is, azután pedig vonuljanak kereteikbe vissza (1848 október 10-én kelt P. 522. számú területi parancsnoksági rendelet). — Az illető területi parancsnokság 1848 október 15-én No. 16. K. R. alatt ismételt felhívást bocsát ki, amelyben figyelmezteti a csapatokat, hogy Magyarországon,, az uralkodó párt nyilt lázadásban van Ő Felsége parancsaival szemben, a törvényes alapot teljesen elhagyta. Hivatkozott kötelességérzetükre, megszokott hűségükre és nyilatkozatot követelt be a csapatoktól, hogy mennyiben számíthat jövőben reájuk. Kiadva egyúttal a parancsot, hogy teljes felszerelésükkel vonuljanak vissza Temesvárra és ott várják be a további parancsokat letett eskü alapján. Debrecenbe költözött és ott a már említett függetlenségi nyilatkozatot tette, a magyar lázadó kormány pedig elnökének, Kossuth Lajosnak indítványára minden rendelkezésére álló eszközzel hadsereget szervezett, amelyik azután fegyveresen ellenállt annak a császári hadseregnek, amelyet Ő Felsége törvényes jogainak megvédésére és a monarchia egységének helyreállítására Magyarországba küldött, sőt a kormány még a népfekelést is felhívta és így minden kétséget kizárólag a felségsértés bűnébe esett és ellenkezésbe jött az 5. hadicikkellyel, világos tehát, hogy mindenki, aki e nemzetből fenti cél szolgálatába állott, bűnösnek mondassék ki a felségsértésben. Mivel pedig vádlott úr az említett függetlenségi nyilatkozat után is a lázadó kormány szolgálatában megmaradt, világos, hogy őt is felségsértőnek kell tekinteni. A tényállás alapja tulajdonképpen a f. évi április hó 14-én kelt notórius országgyűlési határozat, továbbá a fegyveres ellenállás ténye. A vádlot arra még különösen az iratoknál fekvő kinevezési okirata közvetlen altábornaggyá a Debreczenben kelt február 5-ikinevezési okmány magyarországi főhadparancsnokká, az illetőtől elkobzott II. osztályú katonai érdemkereszt, továbbá a bánáti területi parancsnokság iratai, a vádlott urnak október 17-én kelt nyilatkozata. Mindezek a 26. szakasz szerint a tényállás megállapítására elegendők. A vádlott ur a vizsgálat folyamán az ellene felhozott vádak mindenikében teljes beismerésben van, de vitatja azt, hogy a terhére számítassanak be azok. Indokai, hogy a törvényes kormány küldötte ki a rácok és a szerbek ellen, az V. Ferdinándnak letett esküje alapján. Azután pedig ugyanezen királynak parancsára, az általa szentesített törvényekre és kormányra ismét esküt tett. Csapatra, főleg pedig parancsnoksága a magyar hadtestparancsnokságnak volt alárendelve. A bánáti területi parancsnokságnak azon parancsát, hogy csapatával Temesvárra vonuljon vissza, nem teljesíthette, mivel a déli hadsereg utóbb a Magyarországra tört császári hadsereg ellen északra vonatott. Mivel azonban régi hadseregével szemben, melyben volt bajtársai voltak és ezek ellen harcolni nem akart, letette a parancsnokságot és Debrecen székhellyel a főhadparancsnokságot fogadta el, aminek következtében az osztrákok ellen viselt háború ideje alatt csak adminisztratív tevékenységet fejtett ki, így tehát volt fegyvertársakkal szemben nem harcolt. Maga még azt állítja, hogy az osztrák kormányzat terelte őket ebbe az irányba, mivel velük újólag esküt tétetett. Az elfogott és a hadtestparancsnokságnak beküldött sürgönyökből a rácok és a szerbek hazaáruló céljai világosan kitűntek és igy az azokkal szembeni magatartása az osztrák rendszer alatt is ugyanaz lett volna, már ezért sem hagyhatta el helyét, annál kevésbé, mert Jellasich bán fellépését maga Ő Felsége is elítélte és az osztrák hadsereg tisztikarát is felvilágosította, hogy tulajdonképpen engedély nélkül nyomult be Magyarországba. A bán később maga is bejelentette, hogy saját felelősségére járt el. — Mindazon tisztek — védekezik a vádlott, •akik Bécsbe mentek és Ő Felségénél, vagy a hadügyminisztériumban alkalmaztatásra jelentkeztek, ott magatartásukat illetőleg soha utasításokat nem kaptak, sőt maguk a legfelsőbb elhatározások is alkalmasak voltak arra, hogy a hadsereget félrevezessék. Így például az október 3-án kelt legfelsőbb elhatározás, amely a magyar minisztériumokat feloszlatta, annak rendeleteit törvénytelennek nyilvánította, mégis még október 17-én is Mészárosnak, mint magyar hadügyminiszternek küldenek le oly legfelsőbb elhatározásokat, melyek a magyar hadseregre is érvénnyel bírtak, sőt a hadsereg demokratikus tendenciáját érintették. Hogy vádlott az április 14-én kelt határozatot helyeselte-e, azt nem igazolja az, hogy ebben a helyzetben különösen a schwechati csata után állásában megmaradt, mert lehetetlen lett volna neki alacsonyabb állást elfoglalnia. Különben is aggódott hazája sorsa iránt. A vádlott által felhozott e mentő körülményeket elfogadni nem lehet, mivel a dolgok megítélése részünkről csakis katonai szempontból lehetséges.- Távol vagyok attól, hogy vádlott urat felelősséggel terhelném a rácok és szerbek elleni magatartásáért, bár e tekintetben is meg vagyok győződve, hogy e magatartása sem az uralkodóház iránti hűségből eredt. Megengedem azt is, hogy addig, amíg a magyar forradalmárok céljaikkal nem léptek teljesen nyíltan ki, a vádlott az ügyeiket szívvel-lélekkel szolgálta, bűnét csak azon időponttól számítom, amidőn a teljesen lázadó minőségű hadsereg törvényes császárja ellen két, a teljes forradalomban levő főváros forradalmárainak segélyére akar sietni és osztrák földre lép és e célból az osztrák csapatokat is megtámadja Schwechatnál, továbbá ellenáll azon osztrák csapatoknak, amelyeket a császár a lázadás elnyomására, a rend visszaszerzésére Magyarországba küldött. Ifjő pillanattól fogva eszébe kellett volna jusson hadi esküje és vissza kellett volna térjen a katonai hűségre. Az ő megítélési képességénél és felfogásánál fogva elvárható volt, hogy nem marad tovább a lázadók oldalán. A lázadóknak letett esküjére való hivatkozás, továbbá az, hogy nem volt előtte ismeretes a császári manifesztum és proklamációk tartalma, el nem fogadható, mert a tanúsított elhatározási energiánál fogva megállapítható, hogy önként határozta el magát azon lépésre, amelyek az osztrák császári katonai becsülettel, kötelességérzettel és esküvel ellenkeztek. A vádlott úr a magas bánáti katonai parancsnokság óvószavát sem hallgatta meg, sem nem követte a temesvári tisztikar példáját és megmaradt az engedetlenségben még az október 2-án kelt manifesztum után is, mintha nem talált volna elég okot a kötelességeihez való visszatérésre. Erre nem lehet ok, sem a hazája iránt érzett aggodalom, sem a személyi bizonytalanság érzete, mivel akkor igen sok tiszt szökött meg a lázadó hadseregből és tért meg a törvényes zászlóhoz, oly alkalommal, midőn azt érezte, hogy összeütközésbe jön a köteles hűséggel, a felsőbbségnek tartozó engedelmességgel, minden becsületes embertől elvárható őszinteséggel idejében megtér az igazi ügyhöz. Annál inkább kellett elvárni ezt a katonáktól, főleg pedig a magasabb állású tisztektől, hogy ily esetekben személyi tekinteteiket háttérbe szorítsák. Éppen a vádlott úrnak ez a kötelességmulasztó magatartása és a lázadók oldalán való szoros kitartás ad okot arra, hogy haditörvényszéki eljárás alá vonassák még akkor is, ha elfogadnék azt az állítását is, hogy őt a viszonyok sodorták meszszebb, mint ahogy az szándékában volt. Kijelentem, hogy a vádlott okvetlenül bűnös a felségsértés bűntettében, mivel a notórius április 14-én kelt határozat után is állálában megmaradt és a lázadókat mint főhadparancsnok támogatta. El kell azonban mentségül fogadni, mint enyhítő körülményt, hogy csak adminisztratív teendőket végzett. A felségsértés vétségében bűnösnek talált egyéneknél a múlt évi július 2-án kelt utasítás 25. §-a szerint valamennyi feltalálható vagyonukra azoknak elkobzása is kimondandó lesz.