Ellenzék, 1934. december (55. évfolyam, 277-300. szám)
1934-12-16 / 290. szám
79138 c8 on Bérl. GYULAI PÁL ШИИИИНМИШМИВММИИМИМДММИВИ|ИМИИИИИИМИИИММИ1ИИИ1аИМИИИ* Щ TÖRTÉNETI REGÉNY 1*9 IRTA: BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND 24 j К hu.L E:n ь.\ t Gyulai mélyen hajta meg fejét. A korlátnak csengetett. A terem ajtói kinyíltak. Az ülés szétoszlott s az előcsarnok szabad lége új élet és elevenséget lehelt az aggó arczvonalakra. VII. Mi idézte elő a fenebbi sajátságos eljárást? mi ösztönző a fejedelmi tanácsot végeltökélésre? mi kényszeritette Erdély oligarchiáját, hogy a leghatalmasabb főnököt vérpad vagy gyilok számára kijelölje, még pedig nem önzés, irigység vagy gyűlölet miatt, sőt sok baráti viszonyok és rokonszenvek föláldozásával? E kérdések kedvéért néhány napnak általunk elhallgatott eseményeire szükség áttérnünk. Senna boldog volt a városi börtönben. Délelőtt kibocsátotta híres nyilatkozatát, s már alkony felé értesülve volt, hogy Mészáros Pál a heves kifejezésektől rókát fogott, — mint egy száraz prém a meleg füsttől — s hogy sok egyházi nemes, városi polgár, s elődi ember állítja az utczán és csapszékben, hogy a muzsikust csak azért üldözi Gyulai, hogy borsót törjön Boldizsár ő nagysága orra alá. Ez volt a legczélszerűbb kapcsolat, melybe indulatos kitörései hozathattak. Senna végigsétált a börtönszobában. Négy lépéssel a vasajtóhoz, s viszont négygyel a vasrácsos ablakhoz érkezett. Ez rendkívül rövid ketrece volna egy oroszlánnak, s annál inkább azon becsrács befogadására, mely mint a Faust tanár által sétából hazahozott uszkár, három percz alatt oly nagggyá nő, mint egy elefánt. Lenno kinézett a mocskos üvegkarikákon. Néhány halvány sugár gyaníttató, hogy a nap szunnyadni akar. Fölhangzanak a téglapadozaton gyors lépései: a visszaemlékezés tíz kalandor éven tartott rövid szemlét, s úgy találta, miként a mostani baleset, sem a Sóhajok hídja, sem a Héttorony rémségeivel nem hasonlítható, noha dúsabb jutalmat s valószínűbb nyerséget ígér. Feje kevéssé fájt a nehéz gőz miatt; gyomra figyelmezni kezdett azon földi és selejtes ösztönre, melyet szomjnak és éhségnek nevezünk. A börtön egyik szögletébe vonult. Törökösen keresztbe veté lábait s miután oldalvást talpára nézett volna, melyet a szerencsecsillagok ritka kegye megmentett a bastonnade-tól, szemeit karjáig emelte, hol már semmi nyomai nem mutatkoztak azon lánckarikáknak, melyek a florenczi fogház fabilincseihez csatolták. Ekkor vidor sarkadalt énekelt, mintha a guineai aranypartokhoz akarna kikötni és kinyujta kezét, mely egy fakupával s egy rozskenyérrel találkozott. — Páduai Szent Antalra! Gyulai úr ismeretlen az új naptárral. Hiába! Gergely őszentsége nemrég egyeztette Julius Caesar ő fenségének kalendáriumát az évforgással. A kegyencz úr azt hiszi, hogy ma böjt van, holott tegnapelőtt volt. Nem tudom ugyan, hogy a böjtök a nap útjától függenek-e, vagy a litániától, a bulláktól és szertartásoktól, — de annyi bizonyos, hogy nekem ma, a természet örök törvényei nyomán húst kellene ennem. Azonban az erdélyiek mindenben hátra maradtak. Pacienza Senno mint szokta mondani az olasz, midőn előtte egy tál macaroni van s nincs oka a gondviselés iránt kétségbe esni. Ily bölcseleti elmélkedések és férfias bátorítás mellett a maestro oly szorgalmatosan fogyasztá a rozskenyeret, mintha ez volna az egyetlen akadály, mely gátolja, hogy szelleme az anyagi ingerek bilincseiből kiszabadulván, magas és finom léghatárokba repülhessen. Nagy kortyokkal ürnte a fakupa tartalmát, mintha a peshedt vizet közvetlenül Aganippe forrásából merítette volna egy zarándok, hogy a szomjas arkokon át költői álmok szivárogjanak a gyulafehérvári rabok agyába. S valósággal a szűk estvéli után még több csajképek merültek ki a maestro lázas hangulatából. A börtönszögletből, hová keresztbe vetett kar- és lábakkal összevonult, a vasajtóra függesztő szemeit, mintha várná, hogy a szoba nedve, mely vékony rozsdával vonta be a két nehéz lakatot, látatlan fogakkal megőrölje az érer szilárd parányait; mintha hinné, hogy a nap végsugarai és szemének tűzszikrái összeszövetkezvén, föl fogják olvasztani a börtönzárt; mintha bizonyosan tudná, hogy ez igen könynyű és fölötte természetes műtétekre nincs szüksége, mert fürge szellemkék, edzinek, tündérek, vagy nemtők — készek minden percben megjelenni, kezeikkel, mint egy vékony papirost, szétszakítandók, a vasajtó lemezét. Lenno néhány perczig merőn nézett a tömlöcz kilincsére és nyitjára: „Pikk“, mintha neszt hallana. Viszont a börtönzárra vető szemeit hosszasan és mozdulatlanul. „Pikk“: új hang. És —a fájdalom csak ábrándaiban — a két lakat földre hulott, s egy varázskéz — mint vékony arczfátyolt — félre vonta a sötét, szűk és keskeny, börtön vasajtaját. Miket nem látott benne a friss nyíláson. A képzelődés meggyújti ezer magaslámpáit, melyek közül a leghalványabb is erősebben világolt, mint a telihold, mely most a láthatár tengerén, fénylő fellegvitorlákkal kezdett úszni. Senno a börtönajtótól egyenes vonalban egész jövendőjének panorámáját szemlélő. Báthori Boldizsár testőrei „hurrák!" közt és vállaikon vitték a színpad sorompói elébe. A nép kiálta „„ szabad!“ és tapsolt. Genya csengetett, hogy kezdődjék el a mysterium. Ekkor füzérek hullottak, — mint a sűrű zápor — közülök egyik sem tévedett el Sofronia vagy Czeczil lábáig. Oh! világért sem! Sőt mindenik koszorút mágneserővel magához vonta a maestró homloka. Fürtéi közé fonódtak a virágok, megterhelék halántékait: az emlény, rózsa, narczisz fülébe súgták, hogy a derék Sennóért teremtett az Isten Szász-Sebes körül mezőt, s ruházta föl dús növényzettel. És ez sem volt elég. A füzérek, — mint Himaetus virágkelyhei finom mézett — néhány kecses bilet-doux-t rejtegetének, tanácsosok és főispánok nejeitől, kik, az erős szenvedélyt ismerni akarták. S ki oly tanár e titokban mint Senna? Midőn pedig a mysterium elvégződött, egy bérruhás legény közelit hozzá: „önt Boldizsár ő nagysága hivatja.“ A karmester leteszi nyirettyűjét és siet a főnökhöz. — Édes Lenna! — szól a nemzeti hadak tábornoka. Zsigmond öcsémet és azt a silány Gyulai Pált ki akarom űzni Erdélyből. — Kegyelmes úr! semmi sem könnyebb. — De tisztelt barátom! egy kis nehézség fordul elő. A tatár dám és a havasföldi vajdák seregeiket hozzám akarják ugyan csatolni, azonban miután a nyers erő még nem kezesség a győzedelemre, óhajtanék ildomos táborozási terveket hallani. — Nagyságos úr! válaszolja a maestró, én Muszka- és Olaszországban hosszasan voltam egyik a condottierik közül, s tehát a hadviselésről több eszméim vagynak, mint ahány kard függ a velenczei fegyvertár falain. — Mily öröm! mily vigasztalás! sóhajtja egészen megkönnyebbült kebellel a pártütő tábornok.... Ily becses álmokkal foglalatoskodott Senno, míg keresztbe vont lábbal és összetett kezekkel ült a börtönszögletben, mig méla tekintete a vasajtón függött; s mig a homályos ablakok már csak halvány sugarait ereszték be a fellegekkel küzdő holdarcznak. De ne gondolják olvasóim minden alap nélküli őrjöngésnek a maestro e lázas ábrándjait, mert Zsigmond és Boldizsár veszekedései a legkábább reményekre is csábíthatták azt, ki valamelyik párton nevezetessé tudta magát tenni. A két rokon éretlen czivódása főként kedvencz egyének emelésére, vagy széttiprására terjedett ki. Ismeretes tény, hogy a viszály magvát köztök egy hadi játék hintette el. Boldizsár tudniillik miután a legvitézebb lovagokat nyergükből kivetette és az ünnep jutalmát elnyerő, a sorompók közül visszavonult és a nézők csoportozatába vegyült, hogy azokat kik gyors szaladással akarnak pálmát nyerni, s kik többnyire igénytelen sorsuak voltak, szavaival biztassa. Épen Jósika István, Zsigmond fejedelem apródja, lépett a homoktérre. Gyorsasága sokkal ismeretesebb vola, hogysem a többiek versenyzési ingerét ne csillapítsa. — Boldizsár szüntelen ösztönző a mérkőzni kétkedőket, ócsárolta azok szerénységét és a pályázás körül gyakorlati tanácsokat osztogatott Jósika végre feléje fordult: Nem kisértené-e meg nagyság szabályainak alkalmazását? kérdé kihívó daczczal. Boldizsárnak arczába szökött minden vére és szivében a Báthoriak gőgje fellázadott, mert egy apród, egy ismeretlen ifjoncz, egy köznemes merészkedik őt küzd homokra szólítani. Válasz nélkül leveté mentését s könnyű öltözetben állott a sorompók előtt. Elkezdődik a verseny. A tábornok néhány másodperccel előbb érkezett a czélhoz. Ott visszafordult, megtörölte homlokát és a lihegő Jósikát arczul üté. Zsigmond fejedelem, a büszke oligarchának e nevét személye ellen intézett dacznak vette és tüstént minden kíséretével odahagyá a tornát. E perez óta Jósika emelkedik, Boldizsár rágalmaztatott és elkezdődött a rokonok közti villongás. A nemzeti hadak tábornoka egy palotát kezd építtetni a várpiaczon, azzal átellenben a fejedelem Jósika számára tüstént telket vásárolt és magánpénztárából sokkal pompásabb kastélyt készített. Ez visszatorlást szült. Boldizsár elszegődteti a fejedelem komornyikját, szakácsát. Zsigmond hasonló réffel fizet. Boldizsár minden kéjhölgy iránt, kit az uralkodó kedvelt, szerelmet érez, minden hű szolgát igyekszik elcsábítani, minden üldözöttet kiszabadit. Zsigmond a kölcsönnel adós nem marad. S ily viszályokból önként következett, hogy sok kalandor egész jövendőjének alapját megvetette azzal, hogy valamelyik rokon figyelmét vagy gyülölségét magára vonta. Nincs semmi bizonyosabb, mint hogy a nedves kőfalt soha sem számították a puha és kényelmes vánkosok közé. E kérdésben szilárd egyértelműség uralkodik, s alig félhetünk, hogy miatta Eris almája pártviszályokra csábíthassa a gondoskodók és érzők kedélyét. Pedig nagy vigasztalásunkra szolgál, látni, hogy vannak megállapított tények, melyeket Manzanarestől fogva az Öltig — vagy ha még többre akarnék terjeszteni földirati jártasságunkat, tehát a Panamai szorostól a Vaskapuig — senki kétség alá nem von; s melyeket a történelem lobogó szövetnekével szintúgy, mint a hétköznapi tapasztalás igénytelen gyertyavilágánál, cáfolhatatlan igazságoknak vagyunk kénytelenek elismerni. Adja az ég, hogy a históriai iskola és codificatív emberei Dessewffy Emil gróf és Eötvös József báró mielőbb szintoly összhangzó meggyőződésre emelkedhessenek a törvényhatósági rendszer árnyoldalai iránt, mint a mily bizonyosan tudom én elméletből és benno tapasztalásból, hogy egy börtönfal nem igen szokott kedves álmokat és vidor fölébredést okozni! A maestró néhány órai szendergés után ki akarta nyújtani karjait. Első kisérléskor nem sikerült. Úgy rémlék, mintha a daemonok pókháló-finom, de erős szálakkal kötözték volna le, melyeket csak egyenként lehet szétszakítani. Végre kénye szerint mozoghat. Tenyerével homlokát törli. Halántékai szilajul lobogtak; feje hő volt és agya lomha, mintha az irigy sors mindenik agyidegre egy nehezék életgondot aggatott volna. Fölkelt. Januáriusra, a nápolyiak védszentjére hivatkozott, hogy tavasz közepén oly nedves fal, mint a gyulafehérvári börtöné csak a piombik alatt van. A rácsos ablakhoz vonul, szomjan szívja a szabad léget, mely vékony vonalakban tört át az üvegkarikák onozatán. Szürke volt még a korony. Senno végig sétál az alig derengő fogházban. Midőn vére kihűlt, de a bágyadtság kivánatossá téve még az új szendert, szorosan burkolta magát könnyű palástjába, fejére vonó barettjét és a régi szögletbe települt. — Azt mondja a franciskanus vagy a fakir — melyik a kettő közül? bizonyosan nem tudom , hogy az ember éjtszaka látja a csillagokat és szerencsétlensége közt a gondviselést. Igaz-e ez? Alig hiszem, mert nekem most látni kellene az öreg tömlöczőrt egy zsúp szalmával hátán, s ide sietve, hogy a szegény Lennónak tisztességes ágyat készítsen. S miért nem jön ő?.... utoljára is az ember atheistává válik. Ily érdekes okoskodások után a maestró tenyerével homlokát dörzsölte, palástját arcára vonó és lassanként félszenderbe merült. Mindenik olvasóm tudja, hogy az éberlét és alvóközti állapot legszeszélyesebb s legtöbb gunyorral bir. Ilyenkor, oly tarka alakzatokat hajhász össze még a bölcsek és tanárok képzelődése is, melyek gyakran egy őrült agylázának szanaképeit is háttérbe szoríthatnák. Lenna álmában Eleonora derekát ölelte át, s midőn a kéjtől itassá akart válni, végigvoná a sóvár nő mellén ingerektől szikrázó ujjait, de a hattyú nyakhoz érkezve görcsösen szorította össze, mert azok Eleonóráé helyett Gyulai Pál úr gégéjével és fuldokló arcával találkoztak. (Folytatjuk.) ELLENZÉK 1» . 140* .. / QRCZIPO EL/O ROMQNIQI GYÚR BUOre/TI-CERNÖUTI TORTO/* ÉLEGQN/* OLC/Ó GYÓCa GQRQNCIQ MINDEN PÓQNQK «e». .' i.- ■ ii ......-........ . i ------- Hirdessen az Ellenzékben !