Élő Sziget, 2021 (1-12. szám)

2021-01-01 / 1. szám

Élő Sziget XIV/1. szám Visszajöttem... Nem jó visszamenni gyerekkorunk színhelyére. Csalódottan látjuk, hogy az utca rövid, a kert kisebb lett. Alacsonyabb a ke­rítés, fakóbbak a virágok, idegenek a szomszédok. Velem ez nem így történt. A zárda éppen olyan kolostoros, a folyosók ugyanolyan hosszúak, hűvösek, a falak is olyan vastagok, mint azelőtt. Csend, nyugalom, béke! Itthon érzem magam!!! Mintha csak hosszabb szünet után tértem volna vissza. A huncut csitri suttogó titkait megőrizték az ablakmé­lyedések, ugráló lépteit a kopott lépcsők, ábrándos álmait a nagy hálótermek, melyek most korunk igénye szerint aprób­bakká sokasodtak. Mintha tegnap lett volna, magoljuk a latin memoritert, puskázzuk a matek dolgozatot, szaladunk az óvó­helyre, énekelünk a szép májusi litánián. Úgy szállt el hat év­tized, mint egy röpke pillanat. Varázslat, hogy újra itt vagyok, és folytatódik minden tovább. Csak a kedves nővérek ruhája változott. A mosoda az ebédlő helyére költözött, virágok pom­páznak a sok mosdókagyló helyén. Garázsok nőttek a kertben, baglyok tanyáznak a fákon. Szociális otthonnal gazdagodott a zárda. Szívesen jöttem ide! Gyönyörű ez a hely! Szeretem a várból áradó történelmi levegőt. A tárogató gyö­nyörű hangját, az öreg platánokat, a macskaköves utcát, a ma­gasba lobogó magyar zászlót. Szeretem a meghitt kis temp­lomot, a velem egykorú apácákat, a fiatal gondozó nővéreket, a közöttük lakó diáklányokat, és minden, itt otthonra lelt társa­mat. Vannak közöttünk, akik csupa szép emléket őriznek, és vannak, akik szomorú sorsokat temetnek, de mindannyian a múló idő nyomait viseljük. Ha szerető gondozásra, megérő barátokra találunk, még idős korban is meg tudjuk szokni az újat. Imádkozunk, hogy így legyen. „Édes jó Isten, áldd meg ezt a házat. Kerülje el messze minden földi bánat. Találjon mindenki megértő barátra. Legyen ez az otthon boldogság tanyája. Akik itt dolgoznak, adj azoknak erőt. Sose sajnáljanak fáradságot, időt. Békesség lakjon itt, s önzetlen szeretet. Tartsad mindig rajta vigyázó szemedet. Tiszta szívvel kérünk, hallgasd meg imánkat. Édes jó Istenünk, őrizd meg e házat!” Édes Lajosné Serédi Gabriella Karácsonyi készülődés A Szatmári Irgalmas Nővérek otthonában minden hagyo­mányos és egyházi ünnepet megtartunk. Ezen felül minden hónapban születés- és névnapi köszöntést tartunk, ugyanúgy, ahogy a kis családoknál szokás. A legnagyobb és a legszebb ünnepünk, amire a legjobban készülünk, az a karácsony. Ebben az évben a tervek, ötletek már november végén gyűltek, dolgozók és lakók részéről egyaránt. Tudtuk, hogy ez a karácsony más lesz, mint az előző években. A korábban unokáktól és dédunokáktól nyüzsgő folyosók most a Covid 19 vírus miatt csendesebbek, üresebbek. Ezért igyekez­tünk a karácsony hangulatát elhozni a lakóknak. A nénik na­gyon aktívan részt vettek a néha hihetetlennek tűnő ötleteink megvalósításában, és számos új javaslattal hozzájárultak azok­hoz. Az adventi koszorúk közös elkészítése után hétről hétre készültek az újabb dekorációk, amelyek varázslatossá tették az otthont. Kilépve az ajtón minden nap szebbé vált a folyosó. A 99 éves Zsuzsa nénink meglepődve látta, hogy ajtaja mellett havas fenyőfák sorakoznak, kismadarak kukucskálnak az ágak között. Ha felnéztek, eléjük tárult a csillagos ég. A másik folyosón Baba néni rögtön birtokba vette az általunk készített kandalló mellé elhelyezett hatalmas fotelt. A kandalló szinte sugározta a meleget, a szeretet melegét. Mivel évek óta nincs fehér karácsonyunk, ezért szerettük volna felidézni a régi szép teleket hóeséssel, hóemberrel. A hó­­pelyhek alatt a lakók szívesen töltötték a délutánokat beszél­getéssel, felolvasással, emlékezéssel. A hagyományos csengők, girlandok, masnik, díszek mellett egy szarvas is helyet kapott, Judit néni örömére. Karácsony előtt pár nappal megérkeztek az élő fenyőfák, amelyek igazi fenyőillattal árasztották el a házat. A folyosók újra benépesedtek, mert a nénik szívesen jöttek ki sétálni a téli hangulatba. Lélekben is készültünk: szentmisével, az adventi gyertyát hetente imádság közepette meggyújtottuk, versekkel, énekekkel ünnepélyesebbé tettük. Izgatottan készültünk a karácsonyi műsorra, és szorgalma­san a meglepetés-ajándékokkal. A végére minden összeállt: el­készült a betlehemes, díszben állt a karácsonyfa, alatta színes csomagok, és körülötte a mi nagy családunk. Meghitt volt az ünnepség, néha torokszorító a közös éneklés. Mindenki megha­tódva tért vissza szobájába,­­ a régi karácsonyokra emlékezve. Azonban a legnagyobb és legszebb karácsonyi ajándék, amit ezekben a nehéz időkben az otthon adhatott, lehetőséget teremtett arra, hogy mindenki találkozhasson — a megfelelő biztonsági intézkedéseket betartva­­ szeretteivel. A szorult helyzet kreativitást kívánt mindenkitől, hogy­ az ünnep varázsát a jelen helyzetben is meg tudjuk élni. Sok szép példáról hallottunk közösségeinkben egymással beszélgetve, ebből osztunk meg néhányat a továbbiakban. • Mivel a szokásos pásztorjáték elmaradt szenteste napján, a Mindszenty iskolások 4.b osztálya egy kis karácsonyi történet eljátszásával ajándékozta meg közösségünket, amit 24-én déltől láthattunk a plébánia youtube csatornáján. Köszönjük a gyere­keknek és a szervezőknek, segítőknek ezt a szép élményt! Aki még nem látta, honlapunkon keresztül még elérheti. • Szülőfalumból jött a hír, úgy gondolom, nagyszerű ötlet volt. Szenteste délutánjára betlehemes játékot hirdettek az érdeklődők számára. Előre megadott időpontokban, különböző helyszíneken — az utcán - előadták fiatalok a hagyományos bet­lehemes történetet. Ahogy értesültem, minden meghirdetett helyszínen a közelben lakók együtt lehettek, közösen emlé­kezve Urunk érkezésére, meg talán a régi idők házról-házra járó betlehemes játékaira... • Karácsonyra készülődve sokat gondolkodtunk azon, ho­gyan is találkozzunk az idei ünnepen gyerekeinkkel, unokáink­kal. Az biztos volt, hogy a korábban szokásos, a karácsonyfa körüli, közös étkezéssel is egybekötött kedves együttlét, most sajnos elmarad. De, hogy mi legyen, ami szép élményként, em­lékként meg is marad?- sokáig nem tudtuk kitalálni. Aztán Lacinak eszébe jutott gyerekkora kedves pásztorjátéka: adja elő ezt a család közösen, az udvaron! Lázas készülődés kezdődött nálunk, nagyszülőknél: előke­rült az eredeti, közel 60 évvel ezelőtt íródott szöveg, a talián­­dörögdi dédnagyapa ütött-kopott­ agyonfoltozott bőrtarisznyája is (a benne rejtőzködő „kincsekkel”), készültek a láncos pász­torbotok, kiosztásra kerültek a szerepek, a szövegek. A nagypa­pa, a vejeink és fiú unokáink - furulyával, plüss báránykával - voltak a vidám pásztorok és bojtárok, az angyalkórusban lá­nyaink és Anna unokánk zengték a szép karácsonyi énekeket, Dédike és én képviseltük a betlehemi népet. Főpróba nem volt, rögtön élesben történt a „fellépés”, ami az igazi pásztortűztől indult, és jó kedvű menetben tartott a Kisjézus jászolához. Mindenki örömmel, talán kicsit izgulva, olykor még meg is hatódva „élte” meg a betlehemi történetet, aminek mindannyian résztvevői lettünk­­ ezúttal maszkban. Falatoztunk is utána, ugyancsak az udvaron, körbeállva az ünnepi asztalt. A rendhagyó menü ötletét az öt éves Balázs adta. 56

Next