Előörs, 1930 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-04 / 1. szám
III. évfolyam 1. szám Előfizetés Félévre Negyedévre , Egy hónapra mmára: 10.— P 5. - P 2.- P mm Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, I. Krisztina körút 159. Telefon: Aut. 508—15. tetolo/mrkuitd: kikz&awyMiiwfMifedre tartalomt vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ujesztendő. Eckhardt Tibor: Jóvátétel és döntőbíráskodás. Julier Ferenc: A feldunai magyar sereg átszervezése. (i .o.): A szegedi dzsungelből. Ajtay Miklós dr.: Bethlen Gábor, történelmi utas... (vl): A „Titán“. Jámbor-Faragó József: A Zeppelin, a traktorok kapaszkodói, a kör négyszögesítése és egyebek. Féja Géza: József Attila: Föld népe. Fábián Dániel: A mezőgazdasági munkáskérdés történelmi fejlődése. Liszkay W. László: Két szövetkezet. Levél a Tiszahátról. Heti figyelő: Vetélő. — Eltűnt egy okmány, mely a délvidéki nagybirtok hazaárulását bizonyította. — Adriai útatüntetés. Uj esztendő írta: vitéz Bajcsy •Zsilinszky Endre A félreszorított és elvonult életnek is megvan a maga külön öröme: nem zavar és nem undorít a konvenció. Nincsenek muszáj-beszédek és muszáj-köszönetek és ezekből adódó szörnyűséges közhelyek. Nem kell részt venni a mai vulkánra ágyazott potemkini közélet sivár egymást ünnepléseiben, nem kell látni a kályhán költött műtekintélyek ízetlen domborításait, nem kell mosolyt húzni a lélek önkéntelen, ösztönös grimaszai fölé, mikor a töméntelen egymásnak hazudozás és közéleti sületlenség fölött elfogja az embert az undorodás. Az újesztendő első reggelén ezek a gondolatok jártak eszemben, mikor bekopogott hozzám hét budapesti munkás. Egyszerű magyar munkásemberek, akikkel ittott már találkoztam és beszélgettem is az ő napi robotjuk s az én munkám röpke üres köreiben, akikkel néhányszor már némi lelket derítő eszmecserét is folytattam a magyar munkáskérdésről. De soha értük semmit nem tettem, nemis volt módom rá, de nem is várhatják tőlem, hogy én magános és befolyás nélkül való helyzetemben bármi lényegeset lendítsek mai nehéz sorsukon. Mégis éppen ők jöttek el hozzám és egyszerű szavakkal elmondották, mi hozta őket, boldog új esztendőt kívánni. Azért jöttek, hogy megmondják nekem: bíznak abban az irányban, melyet az Előőrs képvisel és hiszik velem együtt, hogy a munkáskérdés szerves része az egész magyar problémának, ezért csak együtt oldhatók meg. Azért jöttek, mert az az érzésük, hogy ebben az új esztendőben történnie kell valaminek, valami lényegesnek és döntőnek a föltorlódott gazdasági, szociális és nemzeti problémák megnyugtató megoldása felé s el akarják mondani, hogy rájuk, mint a magyar ügy harcosaira, az események minden fordulatában számítani lehet. úgy éreztem, hogy szimbólikusan szebbé semmi sem tehetné az én magános új esztendőmet, mint ezek a szívből fakadt, őszinte, okos szavak s a hitnek, bizalomnak az a meleg, derűs csillogása, mely a karácsonyfa gyertyáinak fényéhez volt hasonlatos bennük. Íme a nemzeti gondolat harcosát köszöntik annak a munkásosztálynak képzett és válogatott fiai, akik a szociáldemokráciának iskoláját járták és talán évtizedeken keresztül meggyőződéses és céltudatos harcosai voltak a nemzettől elszakított szociális eszmének. Az időknek milyen messziről hangzó figyelmeztető harangszava ez! Meghalljuk-e várjon elegen és még idejében ezt az újévi harangszót? És fölfogjuk-e szimbolikus jelentését? A magyar szívek áramlását, a magyar izmok feszülését, a magyar kérdés egyetemes, osztályok fölött való megoldódása felé? Elsimult lelkemben szempillantások alatt az egész esztendő minden tehetetlen dühe, káromkodása, vergődése. A megnyugvásnak olyan meleg hulláma öntött el, mint a hófúvásban célt vesztett utast, mikor távolról megpillantja a falu széle első kivilágított ablakának parányi fénypontját. Íme: mégis jó úton járunk, mégsem tévedtünk el. De vájjon eljöttek volna-e hozzám ilyen ösztönös idetalálással ezek a magyar munkásemberek, ha az elmúlt évben másokra hallgatok s beállok annak a divatosra forduló úti osztálypolitikának hangosai közé, akik a mai „polgári”nak mondott szűk osztálypolitika sebeit az álforradalmak, „munkás“-nak kendőzött osztálypolitikája után, most valami újfajta „paraszt“ osztálypolitikával szeretnék gyógyítani? Az én munkásbarátaim azt mondják, hogy ők, akiket a becstelen 67-es korszak épúgy kergetett ki a magyarság, a magyar nemzet szent közösségéből, szociális értetlenségével, szívtelenségével, önző osztályérdekeket kendőző álnacionalizmusával, mint ahogy az Óperenciás tengeren is túlra hajszolt át két-három millió jó, dolgos magyart, részt kérnek és részt akarnak a magyarság kérdésének népi, szociális, gazdasági, nemzeti és állami, területi megoldásában. Aki pedig őket ettől a történelmi feladatvállalástól 1030. Január 4 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Egyes szám Ára: 30 fillér