Szabadság, 1936 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-05 / 1. szám
ik ...*14- Juu* u KKa* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili, Szentkirályi u.6 Telefon: 35-8-49. Minden levélre válaszolunk Felelős szerkesztő BAJCSY-ZSILINSZKY Elso Ára 10 fillér 1936. évi január 5 POLITIKAI HETI Egyes számára a fővárosban, vidéken és pályaudvarokon 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre...............5. P Félévre....................2.60 P Negyedéve 1.30 P Előfizetési csekkszámlánk: 41.126** Harten Béla szerint minden nő NIP-ista! Zsoldosvilág: Magyarországon írta: Bajcsy-Z sildy Zoltán üdvözölvén újévkor a Független Kisgazdapártban Eckhardt Tibort, a politikai zsoldosszellem félelmetes elharapódzását panaszolta, amely minden pozíciót le akar foglalni és megalázza a magyar népet. .Valóban: ilyen zsoldosvilág már nagyon régen nem volt Magyarországon, „a nemzeti öncélúság“ báránybőrében pedig soha. Bethlen István gróf újévi Imlalko- gatában azt mondotta, hogy a Gömbös-kormány módszerei, ha maradnak, föltétlenül diktatúrához fognak vezetni. Eckhardt Tibor pedig azt jósolta, hogy az 1936-ik esztendőben el fog dőlni a küzdelem a nemzet alkotmányos szabadsága s a diktatúra gombosi kísérlete között, „ha kell, életünk feladózása árán is“. Azt hiszem, Tildy Zoltán találta el a gyermek igazi nevét, ami itt készül, ami itt történik, még csak nem is diktatúra s valóban méltatlanul hurcoljuk meg a Gömbös-rendszer ilyen elnevezésével korunk nagy diktátorait: Kemált, Mussolinit, Pilsudskit, ez a mai csonka hazai portrémuralom csupán diktatúrás színekkel kendőzött egyszerű, közönséges, silány és alsórendű zsoldosvilág. A zsoldosszellemnek hej, de régi hagyományai vannak ebben a szegény országban! Alig hunyta be a szemét Szent István, már Péter király elkezdette Magyarország zsoldosítását kifelé is, mikor az országot Henrik német király, a későbbi császár fennhatósága alá adta és befelé, mikor német zsoldosokkal akarta letörni a szabad magyarság ellenállását. Előbb Aba Sámuel királyunk kergette el, majd második dicstelen trónralépése után I. Endre, alaposan megszalajtván a különben kitűnő császárt is. A zsoldosszellem azonban az Árpádok államépítő, birodalomszervező és hadvezető művészetének fölényes csapásai alatt sem pusztult el végképpen. Az akkori nyugati életforma és államszervezési elv a hűbériség volt: maga a történelmileg kitenyésztett legtökéletesebb zsoldosvilág. Az ókori római birodalom bérbevett neve és fénye mögött a középkori németrómai császárok zsoldosi elvekre építették államukat, ha ugyan államnak lehet nevezni a politikára átvitt magánjogias szellemnek és magánjogi kapcsolatoknak akkori zavaros szövedékét. A császár, az akkori Führer, tartott magának főzsoldosokat, azok pedig kisebb zsoldosokat maguknak, ezek megint még kisebbeket, le egészen a legkisebb gyalogos zsoldos fegyverviselőig (mert a magyar közjogi értelmű „katona“ nevezet e ber ilinszky Endre harcosokat nem illeti). E láncolat során minden kisebb-nagyobb zsoldos, a legeslegkisebb kivételével, fölfelé szolga volt, lefelé hűbér úr, az „állam“ pedig ennek a zavaros és ostoba alá- és fölérendeltségnek a szövedéke. Gyönyörűség olvasni a második Andrássy Gyula gróf remek munkájában az 1867-iki kiegyezésről, a középkori magyar állam egész felépítésének szédületes felsőbbrendűségét az aktcori nyugati, tisztán ittttve^1 41)^berendezkedéssel szemben. Andrássy megmagyarázza, hogy Magyarország államának belső kiegyensúlyozottságával, a királyi hatalom és a nemzeti önkormányzat együttes erejével tudta csak betölteni magyar hatalommal a Duna völgyét. A nyugatot akkor a hűbéri zsoldosszellem rontotta meg, de a magyarok értették a módját, hogyan védekezzenek ezzel az idegen, számukra főleg német, rontással szemben. A zsoldosszellem aztán újból döngette a lassan szilárd formákat öltött magyar alkotmány kapuit a habsburgi királyság megalapításával. A magyarság azonban védekezett, több-kevesebb eredménnyel, de végül is úgy, hogy a zsoldosszellem mégsem tudott itt soha erős gyökereket ereszteni. Utoljára a 48—49-es szabadságharcban és az utána következő szomorú másfél évtizedben került egymással szembe, harctéren a fegyveres Söldner, a zsoldos, a fegyverre kelt magyar nemzettel, majd a polgári hivatalnok-söldner a magyar önkormányzat tisztviselőivel. A kiegyezés után is tovább élt azonban a zsoldosgondolat az osztrák-magyar hadseregben és Ausztria szerencsétlen családi álparlamentarizmusában, amelyeknek annyi részük volt abban a szomorú tényben, hogy a magyar parlamentarizmus nem tudott igazán kifejlődni. Most aztán a 900 éves idegen zsoldos gondolat és zsoldos eszme új — de megint csak német — formában jelentkezik a Gömbös-Marton-Mecsérféle egypártrendszerben. Torz -hitlerizmusuk és piszlicsárdiktatúrájuk, hol reformkorszaknak, hol új világnak, hol nemzeti öncélúságnak, hol nemzeti egységnek, hol konstruktív jobboldali világnézetnek nevezi, valójában kendőzi magát. Holott ez csak ' a 900 éves, ' idegen zsoldoshagyományok és zsoldostörekvések új köntösben való megjelenése. A szellemi színvonala ennek az új zsoldosvilágnak ma is mérhetetlenül alacsony a nemzet és a magyar nép egyéniségéhez mérten. De az ambíció és a mohóság a régi. Rákócziról beszélnek, Rákóczi-szobrot emelnek, Rákóczi-pénzt vernek, de Péter király politikáját csinálják. Ökörszemmé törpítik a magyart történelmi szellemiségében, csakhogy elférhessen a német sas szárnyai alatt. Nekik a magyar közjog semmi. E zsoldos szellem egyik legriasztóbb figurája éppen most írja, Eckhardt újévi beszédével kötekedvén, hogy azért nem lép be a NEP- be, mert túlságosnak tartja Gömbös alkotmányosságát. A „Führer und Gefolgschaft“ zsoldoseszméje megrészegíti szegényes és beteg képzeletüket és mámorukban „nagyszabású“ zsoldosi álmokba ringatják magukat. Soha még zsoldos seregben nem toboroztak alpáribb eszközökkel, mint most a NÉP teszi, mikor e zsoldos sereget Nemzeti Egységnek becézi s a zsoldos különállását, mely jutalomra vár, „átlagon fölüli állampolgári kötelességteljesítésnek“. Aki pedig a zsoldos elvet nem vallja, annak számára Gömbös Gyula szavai szerint: „Istennél a kegyelem“, azt „ki kell küszöbölni“, ha képviselőjelölt, nyugdíjazni kell, ha tisztviselő, el kell csapni, ha a törvényre hivatkozva ellenállást próbál és a vidéki kiskirályok törvénytipró kedvének, kényének kell kiszolgáltatni, ha szegény falusi paraszt ember létére nem akar lelkesedni a ő nemzeti egységükért. Andrássy Gyula gróf csodálatosan finom és éles dialektikával kimutatja, hogy még a régi történtelmi Magyarország sem állhatott volna meg a maga lábán szövetségesek nélkül. Az osztrák szövetséget ajánlotta, elvetette Kossuth Lajos konföderációját, de mindenképpen szövetségi politikát sürgetett. Gömbösék most elhárítják a kis Ausztriával való szoros szövetséget „a nemzeti öncélúság jegyében“, de a dunai népek eszmei szolidaritását is alig ejtik ki szájukon, ugyanakkor azonban kijelenti az összes magyar miniszterelnökök közül egyike a legkisebbeknek, hogy ő bizony nem szállhat perbe a nagy német birodalom hatalmas kancellárjával. Rákóczi évében mondja ezt, szinte Rákóczira, Kossuthra esküdve mondja s maga sem tudja, hogy a majdnem pontosan 900 éve eltaposott Péter, egyetlen zsoldos királyunk, hagyományait elevenítgeti, mikor zsoldos szolgahaddá igyekszik nyomorítani ezt az amúgy is eléggé szolgalékó, beteg magyar társadalmat befelé és ugyanakkor a német birodalom keleti főhűbérévé avatja, a vak ember jószándékú látásával, ezt a szerencsétlen országot az európai közvélemény szemében. Igaz, a nemzeti egység, a nemzeti öncélúság, az újvilág és a konstruktív jobboldali világnézet nevében. S ez — ihaj-csuhaj — mégis csak nagy vigasztalás.Meg kell adni: ilyen hangzatos neveket a régi zsoldosvilág sohasem tudott a maga kendőzésére kiagyalni. Ez a csodálatos találékonyság a „Gömbös-Márton-Mecsér triász történelmi érdeme és egyben egyetlen tehetsége. Diktatúra? Majd mit mondtam! Bizony csak szegényes, de nagyon utálatos zsoldosvilág. Centan Bálint nyilatkozata a német propagandát szolgáló magyar tankönyvről Lapunk legutóbbi számában Bajcsy- Zsilinszky Endre vezércikkben foglalkozott egy magyar középiskolai tankönyvvel, amely elejétől végig a nagy német propaganda szolgálatában áll. A cikk megismételten aposztrofálta Hóman Bálintot, a jelenlegi kultuszminisztert és nagynevű történetírót. Egyrészt közvetlenül a könyvvel kapcsolatban ezt a kérdést teszi fel: mit szól mindehhez Hóman miniszter úr, a tudós magyar történész; másrészt általában a nálunk ma oly divatos „német viszketeg“ tagi alá' -órán utal arra, hogy Hóman Bálint, történetíró érthetetlen kedvezéssel , a XVIII. század alakjait és eseményt- Istet el a Májad gyökeréig megír. a maga magyarságában. És itt idéz az arcképet, amelyet nagynevű külpolitikusunk Ürményi József, egyk országbíróról középiskolai reformján megokolásában rajzolt, úgy állítván nemzet elé, mint aki annak idején a magyar egyéniségre szabta iskolarendszerét Holott ugyanerről a örményiről Grünwald Béla azt mondja, hogy „minden nemzeti érzület nélkül való“ ember volt. Felkerestük Hóman Bálint kultuszminisztert, hogy tőle közvetlenül halljuk meg, mi a válasza ezekre a kérdésekre. A kultuszminiszter készséggel állt rendelkezésünkre és a következőket mondotta: „Olvastam Bajcsy-Zsilinszky Endre barátom cikkét. A szóbanforgó tankönyvet nem ismerem. A most folyamatba tett tankönyvrevízió kapcsán természetesen a cikkben érintett kérdést is meg fogjuk vizsgálni. A modern nyelvoktatást illetően egyébként ma is vallom azt az országgyűlésen kifejtett álláspontomat, hogy a nyelvoktatás a középiskolában praktikus célokat kell, hogy szolgáljon. A cél tehát az illető nyelvnek minél alaposabb elsajátítása s nem az illető nyelvet beszélő nemzet gondolkodásának és felfogásának a magyar tanuló lelkébe való átültetése. Az idegen nyelveket is kizárólag a magyar nemzeti művelődés és nemzeti célok szempontjából kell az iskolai nevelés tárgyává tennünk. Ami Bajcsy-Zsilinszky EndrénekIzményi megítélésére vonatkozó meggyzését illeti, azt hiszem, félreértette 1935. évi VI.t.c. indokolásában haltakat. Nevezetesen amit ott Ürnyivel kapcsolatban az Educatiomalisról mondottam, az Örményinek 1790. évi országgyűlés bizottságaiba, e kérdésben elfoglalt álláspontjára vonatkozik. Néhai Grünwald Béla viszont kizárólag az ő korábbi, udvari működése alapján formálta meg a lesújtó, de — szerintem — igazságtalan ítéletét.