Szabadság, 1938 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1938-03-19 / 12. szám
8 Hangok a világon szétszórt magyarság köréből Tizennégy-tizenötmillió magyar él ma az egész világon, s ezek egyharmada a külföldön, a csonkahaza határain túl és mind az öt világrészben! A sors magvető keze mindenfelé elszórta a magyar géniusz nemes csiráit azokban, akik, sajnos, nem élhettek és nem élhetnek meg politikai határainkon belül. A Szabadság mindenfelé eljut ezekhez a világba széthintett testvéreinkhez! A megszállt területekről ma ki vagyunk tiltva (s ma már nem juthatunk el Ausztriába sem...), de ott vagyunk minden héten Franciaországban, Észak-Afrika és Amerika települő helyein s mindenütt bekopogtatunk, hogy hirdessük az igét, a magyarságot, azt a hitünket, hogy élünk és örökké élni fogunk!... A külföldre kiszármazott magyarság meleg szeretettel övez bennünket s ezekből a körökből küldték hozzánk az alábbi sorokat. Kezdjük mindjárt egy francia levéllel. Franciaországban 70.000-re rúg a kivándorolt magyarok száma s ezek párizsi egyesülete az alábbi testvéri szeretettel sugalmazott sorokat küldte hozzánk: Párisban, Paris környékén, fent északon a bányavidéken, ahol tömegesebben élnek magyarok, innen-onnan összeverődnek egy kis tercierére, néhanapján táncmulatságra, kultúrestre, hogy kibeszélgessék magukat — magyarul. A zsebekből kopott, gyűrött újságok kerülnek elő: otthoni újságok. Némi túlzás ugyan újságnak nevezni a 4—5 hetes lapokat, amelyek a huszadik kézen mennek keresztül, de mégis becsesek, mert magyarul íródtak, s megtudhatni belőlük, hogy mi az újság odahaza. Áhítattal forgatják a szakadozott lapokat, szinte úgy olvassák, mint az imádságos könyvet. Ezért jelent a franciaországi magyarnak kimondhatatlanul értékes, drága kapcsolatot az örök, a szent, az imádott magyar Hazához a Szabadság. A címe a legszebb, a legmagyarabb szó. A programja: a címe. Megmaradt tíz esztendeje annak, aminek indult: a jobb magyar jövő bátor, meg nem alkuvó harcosának. Hite, a kossuthi eszmék áhitatos követése, amelyek ma inkább jelentik a jövőt, mint 1848-ban. Emberséges, megértő hangja, izzó magyarsága, külpolitikai célkitűzései, az elnyomott, nyomorgó néposztályokért folytatott heroikus küzdelme teszik a franciaországi magyarok szemében azzá a híddá, amelyen keresztül egymásra találnak az óhaza és a külföld magyarjai. Boldog és büszke vagyok, hogy itt állhatok a franciaországi vártán, mint a „Szabadság“ gárdájának szerény közkatonája, s szolgálhatom Bajcsy-Zsilinszky Endre szellemében az egyetlent, akit úrnak ismerek el a földön magam fölött: a magyar népet. SZILÁGYI JÓZSEF „Szorongó figyelemmel“ üzenik a franciaországi magyarok .. . Szívből és meleg szeretettel Üdvözöljük mi, franciaországi magyarok az immár tíz év óta fennálló „Szabadság“-ot, nagyszerű és nehéz küzdelmeket — a szó legnemesebb értelmében vett — kultúrharcokat vívó, bátor és szókimondó cikkeiért. Mi, idekünk élő magyarok, akik aggódva és szorongó figyelemmel kísérjük hazánk minden életmegmozdulását, akik a legőszintébb érdeklődéssel nézzük a magyar kül- és belpolitikai változások minden átmenetét és irányváltozásait, Bajcsy- Zsilinszky Endre, Serényi Gusztáv és az ő szellemi vezetésük alatt álló nagyszerű írógárdában látjuk az egészséges magyar jövő útmutatóit. Az ő szavuk kell, hogy odahaza is legalább oly hatalmas visszhangot keltsen, amilyen visszhangot kelt a franciaországi magyar kolóniában, az északi bányavidéken és textilgyárakban, keleten és délen minden elképzelhető ipartelepen dolgozó magyar honfitársaink között — akik egymás kezéből szedik el a türelmetlenül várt Szabadság példányait. Őszinte szeretettel kívánok kitartást, ernyedetlen bátorságot és a pillanatnyi politikai jelszavaktól ezentúl is mentes további haladó munkát a mi kis Magyarországunk európai kultúrájának a nagy nyugati demokráciák eszményi szellemében való és mégis oly teljesen és oly emberien magyar küzdelméhez. Igaz testvéri érzésünk kísérte ezentúl is a Szabadság pályafutását. DOBAY SZÉKELY ANDOR a „Franciaországi Magyar Egyesületek Szövetségének“ elnöke Mit jelent a kivándorolt magyarnak a „Szabadság“? fázisból ezt a levelet kaptuk: Akik odahaza élnek, nem tudják elképzelni, — s éppen ezért talán megérteni sem — mit jelent az idegenbe szakadt magyarnak az Otthonról jött újság ... Ó, milyen keserves, gyilkosan kegyetlen érzés is, amikor idegen országban csavarja a beleket az éhség, s nincs kihez, nincs hová fordulni segítségért. És amikor már van munka, meleg étel és kuckó is, az árvaság, az egyedüllét csak tovább nyomja ráérő idejében. Valahogy már beleszokott az idegen néptömeg tengerébe, pötyögteti a nyelvüket is... de hiába, ez mégsem az igazi. Odahaza másképpen volt... Erdély Kolozsvárról ez az üdvözlő levél érkezett a jubiláló Szabadsághoz. A Szabadság tízéves munkája és ami ettől elválaszthatatlan: Bajcsy-Zsilinszky Endre publicisztikai tevékenysége bennünket Erdélyben élő magyar kisebbséget örök hálára kötelez. Bajcsy-Zsilinszky Endre szeme mindig rajtunk volt, mindig aggódott értünk. Kisebbségi érdeklődése azonban sohasem olyan természetű, hogy’ túllőve a célon, abból számunkra kár származzék. Mert 4r tatában véve, a magyarországi sajtóban szava nem egyszer őszinte és jóakaratú, ügyes — de mégis olyan kommentárok láttak napvilágot az erdélyi kisebbségi élet és a romániai politika egyes jelenségeiről, amelyek többet ártottak nekünk, mint használtak. A magyar sajtó melléje fogott a mi védelmünknek, gyámkodni kívánt felettünk, elfelejtve, hogy a kisebbségi életet mi éljük, egészen különleges alkati törvények szerint, nem pedig ők, a pestiek, a biztos fedezékben. Szeretett barátunk nem egyszer vette magának a bátorságot, hogy kifejezésre jut. A dunai ember... Egy másik párisi levelünk így szól hozzánk: A Duna lázmérőjében ismét emelkedik a higanyt A végzetes medence fölött különös párák vegyül elé tól sűrűsödik ez légkör, gyorsabban vernek a szivek s a vértestek szomjú tapadása nem oxigént, dinamitot köt le a levegőből. Valami készül itt, vol régóta készül s most meggyorsult ütemben növekszik a feszültség. Új összefüggések foszlányai úszkálnak s még nem függenek öszsze. 1 * Magyarország, ezt a kérdést elsősorban tehozzád intézi a történelem! Szegény vagy és nincsenek rokonaid, beteg vagy és nincs fegyver a kezedben, — de szíve vagy a Dunafestnek. Magyarország, sötét van! Akácfáid s szélmalmaid közül felmagaslik-e hát a világítótorony? Magyarország, készited-e már az új érintkezés mondattanát? vésed-e már az új fogalmakat s üzensz-e már új logikáról az indulatok formátlan tömegének? * ... Itt-ott tellsercegés hallszik, — talán itt-ott szövegezik már az új lelki faj szabadságlevelét ... A mélyből acélüllök kongását hallhatod, — izmos karok talán pörölyözik már a dunai rejtély soknyelvű kulcsát . .. Itt-ott már formát kap a szándék s mint idegdúcok feszültségmezői csoportosulnak az akaratok. Egy-egy szó, egy-egy hang kereng a levegőben s társhangokat keres, hogy összeilleszkedjék a történetem mondatává.* Igazság és bátorság! ... Kis csapata élén tíz éve ott áll s deres fejével is fiatalon egyengeti a dunai sors magyar kiteljesülését Bajcsy-Zsilinszky Endre. Bátor kezében toll és pöröly, sreálpolitikus és romantikus eposzhős, — egy figil kiáltásod kereng a levegőben, egyegy pörölyütésed acélhulláma kong fel s összeilleszkedik belőlük az emberalkotás új magyar mithoszának, — a Duna eljövendő világeseményének prológusa ... Dr. AJTAY MIKLÓS tassa: a magyar belpolitikának is tekintettel kell lenni reánk, nemcsak a külpolitikának és nem szabad olyan túlzásokba esnie, amelyeket könnyen használhatnak ki ellenünk. Nekünk, kisebbségieknek minden érdekünk, hogy demokráciában éljünk és érvényesíthessük emberségből kötelező jogainkat, amelyek egyszerre nemzetiek és szociálisak. Amennyire innen figyelemmel tudtuk kísérni Bajcsy-Zsilinszky Endre írásait, minden esetben az volt az érzésünk, hogy ujjainkon felszámolható ama kevesek közé tartozik, akik gyökerében képesek szemlélni a kisebbségi problémát és mély realizmussal pillantanak be a magyar jövendőbe. Meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre ,,idealista“ híre ellenére is komoly reálpolitikusnak fog bizonyulni. Honnan ered az ő „idealista“voltának látszata? Alighanem onnan, hogy a lélek ritka tisztaságát viszi be a politikai gondolkodásba, a jellem férfias erejét és nem alkuszik ott, ahol a többiek egyeztetnek és fortélyos számműveleteket csinálnak. LIGETI FRNŐ a „Független Újság" szerkesztője címe egy második kolozsvári levél: Már tíz év telt volna el, hogy az „Előőrs“ címen berobogott a közéleti tisztaság, bátor lelkiismeret, magyar öntudat és akaraterős gerinc új katonája, ki a veszedelmes visszacsökkenésértek láttára érthetően és szükségkép változtatta meg nevét a kitárt karú Szabadság-Tv? Tiszteletreméltó pályafutás, a magára hagyott önerő végső megfeszítésével! Ha valaki a távolból méltányolni tudja mindezt, ennek a „szabadság“ névnek a fogalmi mezején lángoló eszméket, bizonyára én vagyok, aki Bajcsy- Zsilinszky lapjában olykor-olykor elsóhajtoltam a kisebbségi sors változékony ütelmét és vitathattam a dunavölgyi együttes és testvéri szabadság érdekeit — főleg köznapi érdekeit, hogy majd a magyar hídverésen át szintetikus megegyezés és történelmi munka jöjjön létre! Megcsendülnek a szívemben a hála szavai ... Amint most megint, egy borzasztó lelkiismereti elnémítás és jobbágysorsba elöntés pillanatában itt szememre vetik a „kétarcúságot és kétlelkűséget“, hogy egyszer a román-magyar megbékélést hirdetem — máskor pedig a románságot füstölgő gyűlölettel támadom — és az elfajzott értelmiséget ostorozom —, ésúgy éreztem az ősi demokráciával szembehelyezkedő magyar kételyt is ellenem. De kárpótolt érte a Szabadság is, mely a Duna-Európa szükségét és igazságát szintén bátor őszinteséggel kánviseli. Engedjék meg, hogy ide jegyezzek még egy kicsi lírát. A Szabadság mindig szoros egységben Bajcsy-Zsilinszkyvel rémlik fel képzeletemben: egyik a másikat idézi és megindítja érzelmeimet, amelyek a tömegek felé szikráznak. Ez kitűnő képzett társítás, ez nemes érzelmi kíséret. Ezért lehetett, hogy előbb tiszteltem a tiszta Bajcsy-Zsilinszkyt a magányosság felé tartó útjában fokozatos megvilágosodásáért és utóbb kezdtem szeretni barátilag minden harcos elemért. Néha mint egy normann keresztes vitézt látom, aki szegényen, dúló harcok után az emberszeretet szolgálatában lovagrend alapításán tűnődik ... SPECTATOR 1938 március 19". Találkozásom a szabadsággal — a ,, Szabadság’’-bak írta: VERES PÉTER Legelső találkozásom a Szabadsággal jónéhány esztendővel ezelőtt történt. Író voltam már, de a magyar közvélemény még nem tudott rólam. Inkább csak folyóiratokba s amellett legfeljebb, de nagyon ritkán, a szocialista munkásmozgalom lapjaiba írogattam. Éppen ezért nem is tartott számon, csak az a néhány értelmiségi ember, akik a folyóiratokat nemcsak megrendelni, hanem felvágni és elolvasni is szokták. És természetesen a szocialista ipari- és földmunkásságnak az a kis élcsapata, amelyben számontartanak és figyelnek mindenkit, aki az osztály nagy, mozdulatlan tömegéből kidugja a fejét. Ez az első találkozás úgy történt, hogy a Szabadság március 15-re akkor is ünnepi számot adott s ebben megszólaltatta nemcsak az ország ismert íróit és politikusait, hanem a parasztság íróit is: Szabó Pált, engem s még másokat is. Én megírtam a hozzászólást, természetesen hitem és meggyőződésem szerint és a Szabadság közölte, abban a formában, ahogy én megírtam. Ekkor találkoztam a szellemi szabadsággal — a „Szabadság“-ban. Ezután aztán már sűrűbben találkoztunk. Én meggyőződtem róla, hogy a Szabadság nacionalizmusa áll hozzám legközelebb. Nemcsak azért, mert a németséggel szemben óvatosságot, tartózkodást és öntudatot ajánl s ebben meggyőzünk, hanem azért is, mert úgy láttam, a Szabadság nacionalizmusa nem akar osztálynacionalizmus lenni Magyarországon, ahol a nemzeti eszme és nemzeti felelősség a történelmi osztályoknak szinte örökölt tulajdona — már ez a szándék is nagy dolog. A nacionalizmussal szemben ugyanis nekem már akkor is megvolt egy határozottan megformált követelésem. Éspedig az, hogy az igazi nacionalizmus, amely a faji testvériség gondolatán és a történelmi és társadalmi sorsközösségen épül, nem adhat szellemi háttért, erkölcsi alapot a nemzeten belül meglevő gazdasági csoportok szükségképpen folyó érdekharcához. A nemzetnek mindenki tagja név szerint és történelmi örökség szerint, úgy a paraszt és munkás, mint a polgár és nemes, úgy a református, mint a katolikus, úgy a szocialista, mint a konzervatív s aki a munkást, parasztot ki akarja tagadni a nemzeti közösségből, csak azért, mert szocialista, csak azért, mert világnézete és napi politikai elvei nem egyeznek meg a birtokon belüliek,avagy éppen csak az uralmon levők elveivel, az nem nacionalista, hanem osztályember, aki a nemzeti-faji testvériség gondolatát saját egyéni és osztályérdekeinek a leplezésére használja fel. Éppen ezért az igazi nacionalizmus, az igazi nemzeti testvériség ‘gondolata csak’ demokrata lehet! Nem lehet hinni abban a nacionalizmusban, amely magára hagyja az egyént, hogy úgy éljen, ahogy tud a tőkés gazdasági viaskodásban, úgy csikarja ki a kenyerét, sőt még az igazi választójogot is kicsavarja a kezéből. Amikor az egyenlőtlen küzdelemben a dolgozó nép gyengébb egyedei kimerülnek és a pusztulás útjára kerülnek, akkor inségmunkával és népkonyhával próbálja megmenteni őket. Tudom, hogy a mai osztálytársadalomban lehetetlen dolog a faji testvériség érvényesítése, itt azonban az elvek őszinteségéről van szó. Aki világnézete központjába a nemzetet helyezi, szemléletében a nemzeti összetartozást tartja az elsődleges tényezőnek, az nem cselekedhet osztályembermódra. A Szabadság például bennem elsősorban magyar embert, magyar tehetséget látott, nem pártembert s így bizonyságot tett arról, hogy nacionalizmusában őszinteségre törekszik. Természetesen a teljes igazság az, hogy mint minden lapnak, a Szabadságnak is vannak elvi és anyagi szempontjai, amelyeknek a határát nem lépheti túl saját létének veszélyeztetése nélkül, mégis, amint én tapasztaltam, nemcsak a címében viseli a szabadságot, hanem a magyar lehetőségek közt érvényre is juttatja, hiszen sokszor olyan írásaimat is leközölte, amellyel a szerkesztőség talán nem értett egyet, de a szellemi szabadság érdekében — ami Magyarországon amúgyis alig van — mégis leközölte.