Szabadság, 1938 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1938-03-19 / 12. szám

8 Hangok a világon szétszórt magyarság köréből Tizennégy-tizenötmillió magyar él ma az egész világon, s ezek egyharmada a külföldön, a csonkahaza határain túl és mind az öt világrészben! A sors magvető keze mindenfelé el­szórta a magyar géniusz nemes csiráit azokban, akik, sajnos, nem élhettek és nem élhetnek meg politikai határainkon belül. A Szabadság mindenfelé eljut ezek­hez a világba széthintett testvéreinkhez! A megszállt területekről ma ki vagyunk tiltva (s ma már nem juthatunk el Auszt­riába sem...), de ott vagyunk minden héten Franciaországban, Észak-Afrika és Amerika települő helyein s mindenütt bekopogtatunk, hogy hirdessük az igét, a magyarságot, azt a hitünket, hogy élünk és örökké élni fogunk!... A külföldre kiszármazott magyarság meleg szeretettel övez bennünket s ezek­ből a körökből küldték hozzánk az alábbi sorokat. Kezdjük mindjárt egy francia levéllel. Franciaországban 70.000-re rúg a kiván­dorolt magyarok száma s ezek párizsi egyesülete az alábbi testvéri szeretettel sugalmazott sorokat küldte hozzánk: Párisban, Paris környékén, fent északon a bányavidéken, ahol tömegesebben élnek magyarok, innen-onnan összeverődnek egy kis tercierére, néhanapján táncmulatságra, kultúrestre, hogy kibeszélgessék magukat — magyarul. A zsebekből kopott, gyűrött új­ságok kerülnek elő: otthoni újságok. Némi túlzás ugyan újságnak nevezni a 4—5 he­tes lapokat, amelyek a huszadik kézen mennek keresztül, de mégis becsesek, mert magyarul íródtak, s megtudhatni belőlük, hogy mi az újság­­ odahaza. Áhítattal forgatják a szakadozott lapokat, szinte úgy olvassák, mint az imádságos könyvet. Ezért jelent a franciaországi magyarnak kimondhatatlanul értékes, drága kapcsola­tot az örök, a szent, az imádott magyar Hazához a Szabadság. A címe a legszebb, a legmagyarabb szó. A programja: a címe. Megmaradt tíz esztendeje annak, aminek indult: a jobb magyar jövő bátor, meg nem alkuvó harcosának. Hite, a kossuthi esz­mék áhitatos követése, amelyek ma inkább jelentik a jövőt, mint 1848-ban. Emberséges, megértő hangja, izzó ma­gyarsága, külpolitikai célkitűzései, az el­nyomott, nyomorgó néposztályokért folyta­tott heroikus küzdelme teszik a franciaor­szági magyarok szemében azzá a híddá, amelyen keresztül egymásra találnak az óhaza és a külföld magyarjai. Boldog és büszke vagyok, hogy itt állha­tok a franciaországi vártán, mint a „Sza­badság“ gárdájának szerény közkatonája, s szolgálhatom Bajcsy-Zsilinszky Endre szellemében az egyetlent, akit úrnak isme­rek el a földön magam fölött: a magyar népet. SZILÁGYI JÓZSEF „Szorongó figyelemmel“ üzenik a franciaországi magyarok .. . Szívből és meleg szeretettel Üdvözöljük mi, franciaországi magyarok az immár tíz év óta fennálló „Szabadság“-ot, nagyszerű és nehéz küzdelmeket — a szó legneme­sebb értelmében vett — kultúrharcokat vívó, bátor és szókimondó cikkeiért. Mi, idekünk élő magyarok, akik ag­gódva és szorongó figyelemmel kísérjük hazánk minden életmegmozdulását, akik a legőszintébb érdeklődéssel nézzük a ma­gyar kül- és belpolitikai változások min­den átmenetét és irányváltozásait, Bajcsy- Zsilinszky Endre, Serényi Gusztáv és az ő szellemi vezetésük alatt álló nagyszerű író­gárdában látjuk az egészséges magyar jövő útmutatóit. Az ő szavuk kell, hogy odahaza is legalább oly hatalmas vissz­hangot keltsen, amilyen visszhangot kelt a franciaországi magyar kolóniában, az északi bányavidéken és textilgyárakban, keleten és délen minden elképzelhető ipar­telepen dolgozó magyar honfitársaink kö­zött — akik egymás kezéből szedik el a türelmetlenül várt Szabadság példányait. Őszinte szeretettel kívánok kitartást, er­­nyedetlen bátorságot és a pillanatnyi po­litikai jelszavaktól ezentúl is mentes to­vábbi haladó munkát a mi kis Magyar­­országunk európai kultúrájának a nagy nyugati demokráciák eszményi szellemé­ben való és mégis oly teljesen és oly em­berien magyar küzdelméhez. Igaz testvéri érzésünk kísérte ezentúl is a Szabadság pályafutását. DOBAY SZÉKELY ANDOR a „Franciaországi Magyar Egyesületek­ Szövetségének“ elnöke Mit jelent a kivándorolt magyarnak a „Szabadság“? fázisból ezt a levelet kaptuk: Akik odahaza élnek, nem tudják elkép­zelni, — s éppen ezért talán megérteni sem — mit jelent az idegenbe szakadt ma­gyarnak az Otthonról jött újság ... Ó, milyen keserves, gyilkosan kegyetlen érzés is, amikor idegen országban csavarja a beleket az éhség, s nincs kihez, nincs hová fordulni segítségért. És amikor már van munka, meleg étel és kuckó is, az ár­vaság, az egyedüllét csak tovább nyomja ráérő idejében. Valahogy már beleszokott az idegen néptömeg tengerébe, pötyögteti a nyelvüket is... de hiába, ez még­sem az igazi. Odahaza másképpen volt... Erdély Kolozsvárról ez az üdvözlő levél érkezett a jubiláló Szabadság­hoz. A Szabadság tízéves munkája és ami ettől elválaszthatatlan: Bajcsy-Zsilinszky Endre publicisztikai tevékenysége bennün­ket Erdélyben élő magyar kisebbséget örök hálára kötelez. Bajcsy-Zsilinszky Endre sze­me mindig rajtunk volt, mindig aggódott értünk. Kisebbségi érdeklődése azonban so­hasem olyan természetű, hogy’ túllőve a cé­lon, abból számunkra kár származzék. Mert 4r tatában véve, a magyarországi sajtóban szava nem egyszer őszinte és jóakaratú, ügyes — de mégis olyan kommentárok láttak nap­világot az erdélyi kisebbségi élet és a romá­niai politika egyes jelenségeiről, amelyek többet ártottak nekünk, mint használtak. A magyar sajtó melléje fogott a mi védelmünk­nek, gyámkodni kívánt felettünk, elfelejtve, hogy a kisebbségi életet mi éljük, egészen különleges alkati törvények szerint, nem pe­dig ők, a pestiek, a biztos fedezékben. Szeretett barátunk nem egyszer vette ma­gának a bátorságot, hogy kifejezésre jut. A dunai ember... Egy másik párisi levelünk így szól hoz­zánk: A Duna lázmérőjében ismét emelkedik a higanyt A végzetes medence fölött különös párák vegyül elé tól sűrűsödik ez légkör,­­ gyorsabban vernek a szivek s a vértestek szomjú tapadása nem oxigént, dinamitot köt le a levegőből. Valami készül itt, v­ol rég­óta készül s most meggyorsult ütemben nö­vekszik a feszültség. Új összefüggések fosz­lányai úszkálnak s még nem függenek ösz­­sze. 1 * Magyarország, ezt a kérdést elsősorban tehozzád intézi a történelem! Szegény vagy és nincsenek rokonaid, beteg vagy és nincs fegyver a kezedben, — de szíve vagy a Dunafestnek. Magyarország, sötét van! Akácfáid s szél­malmaid közül felmagaslik-e hát a világító­­torony? Magyarország, készited-e már az új érintkezés mondattanát? vésed-e már az új fogalmakat s üzensz-e már új logikáról az indulatok formátlan tömegének? * ... Itt-ott tellsercegés hallszik, — talán itt-ott szövegezik már az új lelki faj sza­badságlevelét ... A mélyből acélüllök kon­­gását hallhatod, — izmos karok talán pö­­rölyözik már a dunai rejtély soknyelvű kul­csát . .. Itt-ott már formát kap a szándék s mint idegdúcok feszültségmezői csoporto­sulnak az akaratok. Egy-egy szó, egy-egy hang kereng a levegőben s társhangokat ke­res, hogy összeilleszkedjék a történetem mondatává.* Igazság és bátorság! ... Kis csapata élén tíz éve ott áll s deres fejével is fiatalon egyengeti a dunai sors magyar kiteljesülését Bajcsy-Zsilinszky Endre. Bátor kezében toll és pöröly, sreálpolitikus és romantikus eposzhős, — egy­ figil kiáltásod kereng a levegőben, egy­­egy pörölyütésed acélhulláma kong fel s összeilleszkedik belőlük az emberalkotás új magyar mithoszának, — a Duna eljövendő világeseményének prológusa ... Dr. AJTAY MIKLÓS tassa: a magyar belpolitikának is tekintettel kell lenni reánk, nemcsak a külpolitikának és nem szabad olyan túlzásokba esnie, ame­lyeket könnyen használhatnak ki ellenünk. Nekünk, kisebbségieknek minden érdekünk, hogy demokráciában éljünk és érvényesít­hessük emberségből kötelező jogainkat, ame­lyek egyszerre nemzetiek és szociálisak. Amennyire innen figyelemmel tudtuk kí­sérni Bajcsy-Zsilinszky Endre írásait, min­den esetben az volt az érzésünk, hogy uj­­jainkon felszámolható ama kevesek közé tartozik, akik gyökerében képesek szemlélni a kisebbségi problémát és mély realizmus­sal pillantanak be a magyar jövendőbe. Meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre ,,idealista“ híre ellenére is komoly reálpolitikusnak fog bizonyulni. Honnan ered az ő „idealista“­­voltának látszata? Alighanem onnan, hogy a lélek ritka tisztaságát viszi be a politikai gondolkodásba, a jellem férfias erejét és nem alkuszik ott, ahol a többiek egyeztet­nek és fortélyos számműveleteket csinálnak. LIGETI F­RNŐ a „Független Újság" szerkesztője c­íme egy második kolozsvári levél: Már tíz év telt volna el, hogy az „Elő­őrs“ címen berobogott a közéleti tisztaság, bátor lelkiismeret, magyar öntudat és aka­raterős gerinc új katonája, ki a veszedel­mes visszacsökkenésértek láttára érthetően és szükségkép változtatta meg nevét a ki­tárt karú Szabadság-Tv? Tiszteletreméltó pályafutás, a magára hagyott önerő végső megfeszítésével! Ha valaki a távolból mél­tányolni tudja mindezt, ennek a „szabad­ság“ névnek a fogalmi mezején lángoló esz­­­méket, bizonyára én vagyok, aki Bajcsy- Zsilinszky lapjában olykor-olykor elsóhaj­­toltam a kisebbségi sors változékony ütel­mét és vitathattam a dunavölgyi együttes és testvéri szabadság érdekeit — főleg köz­napi érdekeit, hogy majd a magyar híd­­verésen át szintetikus megegyezés és törté­nelmi munka jöjjön létre! Megcsendülnek a szívemben a hála sza­vai ... Amint most megint, egy borzasztó lelkiismereti elnémítás és jobbágysorsba elöntés pillanatában itt szememre vetik a „kétarcúságot és kétlelkűséget“, hogy egy­szer a román-magyar megbékélést hirde­tem — máskor pedig a románságot füstölgő gyűlölettel támadom — és az elfajzott ér­telmiséget ostorozom —, ésúgy éreztem az ősi demokráciával szembehelyezkedő ma­gyar kételyt is ellenem. De kárpótolt érte a Szabadság is, mely a Duna-Európa szüksé­gét és igazságát szintén bátor őszinteséggel kánviseli. Engedjék meg, hogy ide jegyezzek még egy kicsi lírát. A Szabadság mindig szoros egységben Bajcsy-Zsilinszkyvel rémlik fel képzeletemben: egyik a másikat idézi és megindítja érzelmeimet, amelyek a tömegek felé szikráznak. Ez kitűnő képzett társítás, ez nemes érzelmi kíséret. Ezért lehetett, hogy előbb tiszteltem a tiszta Bajcsy-Zsi­­linszkyt a magányosság felé tartó útjában fokozatos megvilágosodásáért és utóbb kezdtem szeretni barátilag minden harcos elemért. Néha mint egy normann keresz­tes vitézt látom, aki szegényen, dúló har­cok után az emberszeretet szolgálatában lovagrend alapításán tűnődik ... SPECTATOR 1938 március 19". Találkozásom a szabadsággal — a ,, Szabadság’’-bak­ írta: VERES PÉTER Legelső találkozásom a Szabadság­gal jónéhány esztendővel ezelőtt történt. Író voltam már, de a magyar közvélemény még nem tudott rólam. Inkább csak folyóira­tokba s amellett legfeljebb, de nagyon rit­kán, a szocialista munkásmozgalom lap­jaiba írogattam. Éppen ezért nem is tartott számon, csak az a néhány értelmiségi em­ber, akik a folyóiratokat nemcsak megren­delni, hanem felvágni és elolvasni is szok­ták. És természetesen a szocialista ipari- és földmunkásságnak az a kis élcsapata, amelyben számontartanak és figyelnek mindenkit, aki az osztály nagy, mozdulat­lan tömegéből kidugja a fejét. Ez az első találkozás úgy történt, hogy a Szabadság március 15-re akkor is ünnepi számot adott s ebben megszólaltatta nem­csak az ország ismert íróit és politikusait, hanem a parasztság íróit is: Szabó Pált, engem s még másokat is. Én megírtam a hozzászólást, természetesen hitem és meg­győződésem szerint és a Szabadság közölte, abban a formában, ahogy én megírtam. Ekkor találkoztam a szellemi szabadság­gal — a „Szabadság“-ban. Ezután aztán már sűrűbben találkoz­tunk. Én meggyőződtem róla, hogy a Sza­badság nacionalizmusa áll hozzám legköze­lebb. Nemcsak azért, mert a németséggel szemben óvatosságot, tartózkodást és ön­tudatot ajánl s ebben meggyőzünk, hanem azért is, mert úgy láttam, a Szabadság na­cionalizmusa nem akar osztálynacionaliz­mus lenni­­ Magyarországon, ahol a nem­zeti eszme és nemzeti felelősség a törté­nelmi osztályoknak szinte örökölt tulaj­dona — már ez a szándék is nagy dolog. A nacionalizmussal szemben ugyanis nekem már akkor is megvolt egy határo­zottan megformált követelésem. És­pedig az, hogy az igazi nacionalizmus, amely a faji testvériség gondolatán és a történelmi és társadalmi sorsközösségen épül, nem ad­hat szellemi háttért, erkölcsi alapot a nem­zeten belül meglevő gazdasági csoportok szükségképpen folyó érdekharcához. A nemzetnek mindenki tagja név szerint és történelmi örökség szerint, úgy a paraszt és munkás, mint a polgár és nemes, úgy a református, mint a katolikus, úgy a szocia­lista, mint a konzervatív s aki a munkást, parasztot ki akarja tagadni a nemzeti kö­zösségből, csak azért, mert szocialista, csak azért, mert világnézete és napi politikai el­vei nem egyeznek meg a birtokon belüliek,­­avagy éppen csak az uralmon levők elvei­vel, az nem nacionalista, hanem osztály­ember, aki a nemzeti-faji testvériség gon­dolatát saját egyéni és osztályérdekeinek a leplezésére használja fel. Éppen ezért az igazi nacionalizmus, az igazi nemzeti testvériség ‘gondolata csak’ demokrata lehet! Nem lehet hinni abban a nacionalizmusban, amely magára hagyja az egyént, hogy úgy éljen, ahogy tud a tőkés gazdasági viaskodásban, úgy csikarja ki a kenyerét, sőt még az igazi választójogot is kicsavarja a kezéből. Amikor az egyenlőtlen küzdelemben a dolgozó nép gyengébb egyedei kimerülnek és a pusztulás útjára kerülnek, akkor in­­ségmunkával és népkonyhával próbálja megmenteni őket. Tudom, hogy a mai osztálytársadalom­­ban lehetetlen dolog a faji testvériség érvé­nyesítése, itt azonban az elvek őszinteségé­ről van szó. Aki világnézete központjába a nemzetet helyezi, szemléletében a nemzeti összetartozást tartja az elsődleges tényező­nek, az nem cselekedhet osztályember­­módra. A Szabadság például bennem első­sorban magyar embert, magyar tehetséget látott, nem pártembert s így bizonyságot tett arról, hogy nacionalizmusában őszin­teségre törekszik. Természetesen a teljes igazság az, hogy mint minden lapnak, a Szabadság­nak is vannak elvi és anyagi szempontjai, ame­lyeknek a határát nem lépheti túl saját lé­tének veszélyeztetése nélkül, mégis, amint én tapasztaltam, nemcsak a címében viseli a szabadságot, hanem a magyar lehetősé­gek közt érvényre is juttatja, hiszen sok­szor olyan írásaimat is leközölte, amellyel a szerkesztőség talán nem értett egyet, de a szellemi szabadság érdekében — ami Magyarországon amúgyis alig van — mégis leközölte.

Next