Uj Előre, 1925. március (21. évfolyam, 4524-4554. szám)
1925-03-14 / 4537. szám
6. oldal MINDEN HALMAT A MUNKÁSOKRAJDUJ ELŐRE Entered as second class matter August 3, 1921, at the Post Office of New York, N. Y.t under the Act of March 3rd, 1879. Published every day In the year by the S. B. S. Publishing Company, Inc., 33 First Street, New York, N. Y. Telephone Orchard 4927—8 GEORGE TREITLER, Business Manager. Subcrlptlon rates: One year, $8.00; six months, $4.00; three month $2.00; one month, $—.75. — Foreign Countries: One year, $14.00; six months, $7.00; three months. $3.50; one month, $1.75. SINGLE COPIES, DAILY 3 CENTS, SUNDAY 5 CENTS. Kiadja az év minden napján az S. B. S. Publishing Company, Inc., 33 First Street, New York, N. Y. Előfizetési dirak: Egy évre, $8.00 (New Yorkban $10.00); hat hónapra, $4.00; ; három hónapra, $2.00; egy hónapra $8.75. — Külföldre: Egy évre, $14.00; hat hónapra, $7.00; három hónapra, $3.50; egy hónapra, $1.75. EGYES SZÁMÁRA: HÉTKÖZNAP 3 CENT, VASÁRNAP 5 CENT. !1 Minden check, money order, stb. az alábbi névre állítandó ki: 1, “UJ ELŐRE”, 33 FIRST STREET, NEW YORK, N. Y. j' SUN YAT SEN ! A TÁVOL KELETI KÉRDÉS Az egész világ kapitalista sajtója örömmel könyveli el a véglegesnek látszó hírt, hogy Dr. Sun Yat Sen, a délkínai (kantoni) kormány feje meghalt. A hír már hosszú hetek, sőt hónapok óta keringett a világsajtóban és jó néhányszor már meghalatták Sun Yat Sent. Leninen kívül kevés embert akart a nemzetközi imperializmus az utóbbi időben olyan buzgón és sietősen eltemetni, mint őt. S ez az ideges, mindenáron temetni akarva csak fokozódott, amióta a Szovjetoroszország és Japán közötti megegyezés híre nyilvánosságra került. S ha a feleletet keressük, a legnagyobb imperialista államoknak, elsősorban Angliának és Amerikának erre az ideges magatartására Sun Yat Sennel szemben, a felelet lényegét és az egész távolkeleti kérdés ugrópontját, amelynek egyik döntő tényezője Sun Yat Sen volt, az orosz-japán megegyezés tényének kiemelésével már meg is adtuk. A piacra éhes és a világpiac szűkülésével egyre inkább dögrovásra kerülő nemzetközi kapitalizmus kétségbeesett kalózmohósággal és az egymást sanda szemekkel néző rablók ugrásra készségével tekintett Kína felé, mint az egyik még megmaradt legnagyobb piaci lehetőség felé a nyugati fejlett kapitalizmus kész áruinak elhelyezésére egyrészt, a kínai óriási nyersanyag készletek kirablására másrészt. Ennek előfeltétele lett volna azonban, hogy Kínát gazdaságilag épen úgy, mint politikailag a karmaikba kerítsék. Erre nézve meg is tett valamennyi világrabló imperialista állam, Japán épen úgy, mint Anglia és Amerika, valamint Franciaország is minden erőfeszítést. Dolgoztak minden eszközzel Kína megkaparintására már évtizedek, de különösen a világháború óta, amikor a nemzetközi kapitalizmus halálos sebet kapott s különösen Szovjetoroszországnak a kapitalista világgazdaságból való kikapcsolódásával a kapitalizmust éltető világpiac még szűkebbre szorult. Behatoltak Kína legfontosabb gócpontjaiba, ahol azután érdekeik és “az idegenek védelmére” fölállították gépfegyvereiket és hadihajóikat. Minden eddigi kínai kormányt és vidéki katonai kormányzót megvettek, vagy megvesztegettek pénzzel, ha ez nem használt, megfenyegettek erőszakkal. A leg ravaszabb és legszennyesebb politikai manőverrel iparkodott egymást Pekingből kiszorítani és helyébe ülni a japán, angol, francia és amerikai kapitalizmus. Ha így sem ment, dolgoztak fegyverrel és vérrel, így robbantották ki a múlt év végén a polgárháborút az északi, közép és déli tartományok között, egymásra uszítva zsoldosaikat abban a reményben, hogy a győztes vazallus segítségével a döntő befolyást, gazdasági és politikai hatalmat az egész Kínára megszerzi vagy a japán, vagy az amerikai érdekcsoportokat. Ennek a kalóz-marakodásnak az óriási birodalom birtoká-t ért, volt azonban két nagy akadálya: bent egy öntudatos nem-zeti polgári forradalmi csoport, az utóbbi időben már jelentős politikai párttá szerveződve, Dr. Sun Yat Sennel az élén, kivül pedig Szovjetoroszország, mint minden nemzetközi rabló imperializmus esküdt ellensége és minden fenyegetett, vagy elnyomott népnek készséges védelmezője. Sun Yat Sen, aki 1911-ben az első nagy kínai forradalmat megcsinálta és a kínai hűbéri monarkiát megdöntötte s aki akkor még, mint Amerikában fölnevelkedett modern nyugati polgári demokrata, az amerikai liberalizmus, azaz az amerikai kapitalizmus ügynöke volt (tudva vagy tudatosan, az a tényt nem változtatja meg), az utóbbi években, de különösen az orosz forradalom óta és ennek hatása alatt mindinkább balra tolódott, azzal a meggyőződéssel, hogy a nemzetközi imperialisták részéről fenyegető veszélyt Kína csak egy a polgári forradalom keretein túl lendülő s a proletárforradalom felé orientálódó uj forradalommal háríthatja el. És Sünnek ez az uj orientálódása — különösen a nemzetközi kapitalisták szemében és Sun ellen egyszerre sárkánytüzet okádó sajtójában *— mindinkább közeledett a gondolat és annak megvalósítása felé, hogy Kína belső megújhodását és a nemzetközi rablók végleges lerázását csak a Szovjetoroszországgal való szövetség révén biztosíthatja. Ez a koncepció Changi Tso Lin győzelmével és az angol amerikai zsoldosok vereségével mindinkább a megvalósulás felé közeledett. S miután ennek a politikának a lelke Sun volt, ezért temetgette Sunt különösen az angol és amerikai kapitalista sajtó olyan szorgalmasan már hónapok óta. Sun halálával Szovjetoroszországra és a nemzetközi proletariátusra hárul a feladat, hogy a vezér nélkül maradt, még gyönge és távolról sem öntudatos, pláne nem kommunista új forradalmi erőket Kínában támogassa a kapitalista kalózoknak Sun halálával bizonyára megújuló támadásaival szemben, hogy azután az erjedésben lévő új kínai forradalom útja szabad lehessen a Kínai Tanácsköztársaság megteremtéséig. • A FORRADALOM EMLÉKÉRE! Március Idusa mártír-ünneplésre szólít bennünket, dolgozó proletárokat, akik vajúdó világ gyermekei vagyunk. Forradalmak vérzivatarában ifjúmunkások, a lelki és szellemi nagyság héroszai, munkások, akik a barrikádokon áldozták vérüket a szabadságért, mindmegannyi mártírjai az Uj Kornak, amely-nek küszöbére uj forradalommal léptünk. Vasárnap a Madison Square Gardenben legyetek, hogy a mártírok emlékének áldozzatok. UJ ELŐRE A nagy szolidaritás írta: A. CHAWKIN. (Folytatás.) HARMADIK FEJEZET A munkások és a Vörös Segély A tagok havi járuléka az alapja annak az anyagi támogatásnak, amit a Vörös Segély a kapitalizmus rabjainak nyújt. S mert a szovjetunió dolgozói még most is súlyos anyagi helyzetben élnek, a Vörös Segély fejenként átlagban 5—10 aranyképekre tette a havi járulékot (kinek- kinek a keresete szerint). A valójában azonban gyakran túllépik ezt az összeget, a munkások, gyűléseiken gyakran határozzák el, hogy tagsági járulékukat önként fölemelik. Tifliszben például, ahol a havi járulék iíz képek volt, a bőrgyár munkásai kijelentették, hogy ez az összeg túl kicsi s kimondták, hogy ők havonként húsz képeket fizetnek! A “Vörös Kelet” című kazáni gyárban a Vörös Segély sejtje azt indítványozta a munkásoknak, hogy vasárnaponként dolgozzanak négy órát a bebörtönzöttek javára. A taggyűlésen határozatba men, hogy vasárnaponként a tagok nem négy órát, hanem egy egész nyolcórás munkanapot dolgoznak... Általában: a vasárnapi munka, melynek bére a fogolyalapokra megy, a legnépszerűbb forma, amellyel az orosz munkások igyekeznek külföldi elvtársaiknak segítséget nyújtani. A tagjárulékok fizetése, mégha föl is emelték megelőzően ezt a járulékot, sokakat, nem elégít ki. Azért számos vidéken, maguknak a tömegeknek a kezdeményezésére, be kellett vezetni a vasárnapi munkát. Úgy szokott lenni, hogy ezeken a vasárnapokon a tagok különös szorgalommal, munkaszünetek nélkül dolgoznak és többet termelnek, mint hétköznapokon. De nemcsak vasárnapi munkát rendeznek a Vörös Segély javára. A nagy egyházi ünnepeket is “kikezdik” néha. Vjatkában, ahol a Vörös Segélynek harmincezer tagja van, a városi közgyűlés elhatározta, hogy “a húsvéti ünnepek alatt dolgozni fogunk s ezeknek a napoknak a munkabérét a kapitalista börtönökben siütődők támogatására fordítjuk”. Április 8-án és 9-én a vjatkai dolgozók munkába mentek. Textilmunkások, fémmunkások, szovjet alkalmazottak mind a két napot átdolgozták a tőke rabjai javára. Azonfelül, ezen a két napon még újság is jelent meg, amit ingyen szedtek és nyomtak ki, s a lapkiadás jövedelme szintén a börtönlakóknak jutott. A ragyogó példa, amit a vjatkai dolgozók adtak, nem maradt észrevétlen. Az egész szovjetunió területén akadtak utánzói. Nem sokkal Vjatka után Tomszk város lakói ezt határozták : , “Mi, akik a cárnak és a polgári kapitalistáknak kitekertük a nyakát, egyszers mindenkorra végezünk kettőjük örökével, a vallással, hagyományaival és ceremóniáival. S mert tudjuk, milyen sürgős szükségük van a külföldi elvtársaknak segélyre, dolgozni fogunk az első húsvéti ünnepnapon s ennek a napnak az egész munkabérét a Vörös Segély rendelkezésére bocsátjuk.” S azon a napon, melyet “Krisztus feltámadása” napjának neveznek, a messze Szibériában, amely még át meg át van hitetve a vallás babonájával, a végtelen északi síkok egy kis földdarabján fényes diadalt ült a munkásosztály érdekközösségének tudata a “vallásos” bálványimádás felett! A húsvéti ünnek után megtört a pünkösdi sérthetetlenség is. Vjatka harcias munkásai ezt az egyházi ünnepet is munkanappá változtatták Ugyanakkor már átdolgozták a pünkösdi ünnepeket Ural, Tula és egy egész sor másik város munkásai is a Vörös Segély javára. Az orosz munkásosztály minden egyes csoportja azon fáradozik, hogy valami módon támogassa a segélyezés munkáját. A Vörös Segély szekciójához tartozó szedők ingyen vettek részt a Vörös Segély irodalmának és egyéb anyagnak az előállításában. A legtöbb kormányzóságban ingyen nyomták ki a tagsági jegyeket, a plakátokat, és azokat az újságokat, amiket a Vörös Segély egyik vagy másik propaganda-akció alkalmával igénybe vett, így például Nyikolájev város nyomdászmunkásainak Vörös Segély szervezete egy hétfői lapot ad ki N. V. S. címen. A szaratovi szedők egy másik lapot adnak ki, melynek címe: “A tőke rabja”, a lap példányszáma tízezer s egész jövedelme a Vörös Segélyt illeti. (Folytatjuk.) * S 1924 TAVASZÁN... Irta: GÁBOR ANDOR Somogyi és Bacsó megöletésének okmányai, amelyek most jelennek meg az Uj Előre hasábjain, esetleg mégis nyomot fognak hagyni a magyar politikai életben. Nyomot, ha Peyer-Peidlék azt a hatást, amit az iratok kedvük ellenére keltettek, idejekorán el nem fogják alkudni. Sokkal valószin Iűbb ez, mint az ellenkezője. Az összes görbe utak, amiketezek a csúf gazemberek járnak, másfelé vezetnek, mint amerre ők tervezték, de a végén mindig el tudnak ugrani oda, ahová jutni akartak. Egyelőre így van s a magyar munkásságnak kell gondoskodnia arról, hogy máskép legyen. Miközben a skandalum, amely ez alkalommal Horthy székéig felcsap, kavarodik, kiderülnek nemcsak Somogyi és Bacsó halálának hajmeresztő részletei is, amit a magyar szociáldemokrácia vezérei a kétvértanú halála körül tanúsítottak. Már tavaly, amikor először bukkant fel az ügy a magyar parlamentben úgy, hogy az oláhdánieleknek módjukban lett volna elintézni, már tavaly felhívtam az olvasók figyelmét arra, hogy ezek az álhangosak úgy tesznek, mintha ők nem tudnának eleget, mintha Beniczky Ödön belügyminisztertől, aki Somogyi megöletésekor hivataloskodott, várnák a végleges leleplezést. Egyszerűen áthárították a maguk kötelességét egy polgári politikusra, akinek Somogyi és Bacsó se inge, se gallérja s aki csak azért használja fel a gyilkosság adatait Bethlen és Horthy ellen, mert ő maga legitimista, habsburg-párti s ezeket az adatokat nagyszerü fegyvernek tartja arra, hogy Bethlent és Horthyt a Habsburg irányba viszszakényszeritse. S az oláhdánielek, amikor Beniczky — aki a legsajátabb politikáját folytatja — nem állt kötélnek, szépen befogták a szájukat. Hogy ez így van, arra ékes bizonyíték Bethlen levele Peidl Gyulához. Peidl az ellenzéki blokk nevében “átírt” a miniszterelnökhöz,ogy na de most legyen ám valami a gyilkosság kinyomozása dolgában! S a miniszterelnök ezt válaszolta : “1924 tavaszán a szociáldemokrata párt egyes tagjai a nemzetgyűlésén azon nézetüknek adtak kifejezést, hogy a Somogyi-Bacsó-bűnügy felderítése körül a hatóságokat mulasztás terheli, miután a szociáldemokrata párt tagjainak tudomása van olyan ténykörülményekről, amelyek a hatósági eljárás során megfelelő kivizsgálásban nem részesültek. Ezekre a felszólalásokra a honvédelmi miniszter kijelentette, hogy az ügyiratok a szociáldemokrata párt kiküldötteinek rendelkezésére fognak állani és azokba betekintést is nyerhetnek. A szociáldemokrata párt kiküldöttei a honvédelmi miniszter kijelentése folytán az illetékes hatóságnál megjelentek és az iratokat két-három napon át tanulmány tárgyává is tették, de sem az alkalommal, sem ezt követőleg újabb adatokat vagy kívánságokat mind a mai napig elő nem terjesztettek.” Itt egy gazember, a magyar miniszterelnök, beszél egy másik gazemberhez, a szociáldemokrata vezérhez, de azért mégis el kell hinni az első számú gazembernek minden szavát. Valóban: Somogyi és Bacsó halálának állítólagos megboszálói, akik most annyira rázzák a véres rongyot, “betekintettek” az iratokba, közölték is egy részüket a lapjukban, de egyébként egy kukkot sem szóltak. Nem nevezték meg a parlamentben a gyilkosokat, nem mondták meg a parlamentben, hogy a gyilkosság Horthy egyenes kívánságára történt, elhallgatták, hogy az iratokból az is kiderül, hogy az eljárást a már rendőrileg kinyomozott gyilkosokkal szemben Horthy egyenes kívánságára hagyták abba. Mindezt nem tették, mert érvényes volt a paktum, amelynek egy külön és eddig nem közölt okmánya arról szól, hogy Peyer-Peidlék kötelezik magukat a Somogyi-Bacsó ügyben való hallgatásra és békében maradásra. S annak, hogy 1924 tavaszán egy kis lármát csinálhattak, a halál évfordulója alkalmából, annak az volt az ára, hogy megmutatják ugyan nekik az írásokat, de némáknak kell maradniuk továbbra is. És ők némák maradtak... S úgy, ahogy a paktumot azért kellett végül nyilvánosságra hozniuk, hogy a szervezett munkásság felháborodását cigányútra vezethessék, úgy kényszerítette őket az idén is a felháborodás arra, hogy valamivel többet mondjanak arról, amit már tavaly is nagyon jól tudtak s egy mozdulattal annak a szándékuknak adjanak kifejezést mintha... 1924 tavaszán történt az, amiről Bethlen ir és most 1925. tavasza van. Teljes egy esztendőre volt szükségük ezeknek a rózsaszínű banditáknak arra, hogy megint tegyenek egy ámitó mozdulatot. Tehát világos, hogy ebből az ámitó mozdulatból sem lehet cselekvés. Iskolás gyermekek a rabszolga-piacon Irta KÖVESS LAJOS Egy munkás apa panaszolja az Új Előre egyik munkatársának, hogy 15 éves iskolás lánya, aki törvényes engedéllyel dolgozik egy gyárban, 12 dolláros heti munkabérrel vétetett föl a munkába. Dolgozott 2 és háromnegyed napig és 3 dollárt kapott, valamivel többet, mint a szerződött munkabér felét. — Hol dolgozott a lánya ? — Az American Mint Corporationnál. — Hogyan került oda? — Az iskola közvetíti ki a gyermekeket a gyárakba. — Hány órát dolgozott a gyermek ? — 9 órát naponként és a többi, vele egyidősek másfélkét órát túlóráznak is. American Mint Corporation Az American Mint Corporation cukorka gyára a 114 E. 13 St., 4-ik emeletén van. A tulajdonos, Mr. Keshen maga a foreman, a könyvelő, a levelező és minden egyszemélyben. Gyorsan akar meggazdagodni, tehát takarékoskodik a munkaerővel és mert a gyermekek munkaereje olcsóbb, előszeretettel alkalmazza a gyermekeket. Csak 4—5 férfimunkást alkalmaz a nehéz munka végzésére és 15—16 fiatal lányt, 15, 16 és 17 éves lányokat, akik az iskolából kerülnek hozzá. A kisleány, akinek a fele munkabérét zsebrevágta a busz, elbeszéli, hogyan végzik a munkát: — A pasztilla cukorkákat rakjuk a dobozokba egy nagy ládából. Gyors egymásutánban két marokkal nyúlunk a ládába és a cukorkák éles sarka felvérzi a kezünket. — Hajszol benneteket a bósz? — No, nem siettet bennünket, mert mikor látjuk, hogy jön, akkor félünk és nagyon sietünk. Azután elbeszéli, hogy a lunch idő háromnegyed óra, de a bósz a közelben leselkedik és mikor látja, hogy a lányok megették a szendvicsüket, akkor átszól hozzájuk: “Nem muszáj várni! Most már dolgozhattok.” A busz mérges, goromba ember, a fiatalabbak, akik nemrégiben kerültek oda, félnek tőle és sietnek munkához látni. Amint szaga megtölti a gyárat. Nyáron, amikor átfüllik a levegő, gyakran előfordul, hogy a munkáslányok eszméletüket vesztik. A legtöbb darabszám dolgozik, de akárhogy hajszolja önmagát, a gyáros le-lecsíp a munkabéréből és ha a szülők erélyesen föllépnek, akkor kijelenti, hogy “tévedett.” Állva dolgoznak, hosszú a munkaidő és még hosszabb a túlóra és amikor roskadásig fáradtan hazakészülődnek, a munkaidejük letelt, akkor a gyáros ott tartja őket sepregetni. Nem is maradnak sokáig ebben a gyárban. A busz nem bánja. Az iskola szakadatlanul szállítja az új munkaerőt és a tapasztalatlanokat, akik az iskola padokból először mennek gyárba, könnyebb becsapni. Rabszolga vásár az iskolában. Mr. Keshen gyáros és az iskolák a Mr. Keshenek érdekeit szolgálják. Engedelmes bérrabszolgákat nevelnek a gyermekekből. Mikor elérik a 15-ik életévüket és a gyermekek megkaphatják a munkapapírjukat, akkor a rabszolga-lelkeket preparáló iskola átalakul a gyermekraszolgák piacává. Az East Side Continuation School telefonszámát jól ismerik a gyárosok. Mr. Keshen is onnan kapta legutóbbi rabszolgáját. Az iskolában van egy munkaközvetítő hivatal, amely törvényes keretek között szállítja a rabló kapitalizmus zsenge áldozatait. Ha a gyárosok a kizsákmányoltatás fogalmával ismeretlen, olcsó és engedelmes bérrabszolgákat akarnak szerezni, fölhívják az iskolát. Ott kapnak. És az iskola olyan ügyesen végzi a rabszolga közti vetítést, hogy nem egy munkásszülő hálára kötelezve érzi magát az iskola iránt. Nem tudják, hogy a korai munka megakasztja a gyermekek testi és szellemi kifejlődését, aláássa az egészségüket, megnyomorítja a jövő munkásnemzedéket. Nem tudják, hogy a családfő bérét leszorítja az olcsó gyermekmunka versenye és, hogy végeredményben a családfő és gyermekek keresete együttvéve tesz ki anynyit, amennyi a gyermekek ipari foglalkoztatása nélkül magának a családfenntartónak a munkabére lehetne. Justitia szeme le van tapasztva. A kapitalista “igazságszolgáltatás” istennőjének a szeme be van kötve, le van tapasztva a kapitalista osztályérdekek tapaszával. Ha ez nem így lenne, akkor kénytelen lenne észrevenni, hogy a “jövő nemzedék,” melyről oly megiható dalokat zengedeznek a gyermeknyúzó kapitalizmus költői, hervadnak, pusztulnak a nagy ipartelepeken és izzasztó műhelyekben. Ezért van Justitia szeme bekötve. Az 1920-as cenzus szerint ki van mutatva, hogy Nem York Cityben 18,341 olyan fiú és 14,042 olyan lány-gyermek dolgozik, akiknek az életkora 10— 115 év között van. De többszöröse ennek a számnak azoknak a gyermekeknek a régiója, akik: 1. nem állandó munkán dolgoznak; 2. akik a kis izzzasztó műhelyekben, vagy lakásokban dolgoznak; 3. a 10 éven aluli dolgozó gyermekek száma, akikről nem készült kimutatás. A még iskolaköteles, 15—17 év közötti gyermekek kapnak munkaengedélyt, de a törvény szerint 8 óránál tovább nem dolgozhatnak. Az American Mint Corporaion gyárában napi 9 órát dolgoznak a 15—16 éves gyermekek és túlórára kötelezik őket. Mr. Keshen biztos a dolgában. Az Új Előre riporterének, aki ■ fölkereste, meg is mondta, hogy mindez “egyedül az ő businesse és ahhoz rajta kívül senkinek semmi köze.” Ő már tisztában van a kapitalista törvényekkel, a kapitalista igazságszolgáltatással, tudja, hogy nem a gyárosok ellen készítik a törvényeket. * A munkások megtanulhatják ebből a kis esetből is, hogy nyíltan, vagy leplezetten, de a törvényhozás, iskola, “igazságszolgáltatás” és a kapitalizmus minden intézménye elősegíti, hogy a gyermekek korai áldozataivá váljanak a kapitalisták profitéhségének. És így lesz, amíg a kapitalizmus rendszere fönnáll, amíg a kommunista pártok vezetése alatt a munkásosztály meg nem dönti a kapitalista rendszert.