Uj Előre, 1925. március (21. évfolyam, 4524-4554. szám)

1925-03-14 / 4537. szám

6. oldal MINDEN H­ALMAT A MUNKÁSOKRAJD­UJ ELŐRE Entered as second class matter August 3, 1921, at the Post Office of New York, N. Y.t under the Act of March 3rd, 1879. Published every day In the year by the S. B. S. Publishing Company, Inc., 33 First Street, New York, N. Y. Telephone Orchard 4927—8 GEORGE TREITLER, Business Manager. Subcrlptlon rates: One year, $8.00; six months, $4.00; three month $2.00; one month, $—.75. — Foreign Countries: One year, $14.00; six months, $7.00; three months. $3.50; one month, $1.75. SINGLE COPIES, DAILY 3 CENTS, SUNDAY 5 CENTS. Kiadja az év minden napján az S. B. S. Publishing Company, Inc., 33 First Street, New York, N. Y. Előfizetési dirak: Egy évre, $8.00 (New Yorkban $10.00); hat hónapra, $4.00; ; há­rom hónapra, $2.00; egy hónapra $8.75. — Külföldre: Egy évre, $14.00;­ hat hónapra, $7.00; három hónapra, $3.50; egy hónapra, $1.75. EGYES SZÁM­ÁRA: HÉTKÖZNAP 3 CENT, VASÁRNAP 5 CENT. !­1 Minden check, money order, stb. az alábbi névre állítandó ki: 1, “UJ ELŐRE”, 33 FIRST STREET, NEW YORK, N. Y. j' SUN YAT SEN ! A TÁVOL KELETI KÉRDÉS Az egész világ kapitalista sajtója örömmel könyveli el a véglegesnek látszó hírt, hogy Dr. Sun Yat Sen, a délkínai (kan­toni) kormány feje meghalt. A hír már hosszú hetek, sőt­ hóna­pok óta keringett a világsajtóban és jó néhányszor már megha­­latták Sun Yat Sent. Leninen kívül kevés embert akart a nem­zetközi imperializmus az utóbbi időben olyan buzgón és sietősen eltemetni, mint őt. S ez az ideges, mindenáron temetni­ akarva csak fokozódott, amióta a Szovjetoroszország és Japán közötti megegyezés híre nyilvánosságra került. S ha a feleletet keres­sük, a legnagyobb imperialista államoknak, elsősorban Angliá­nak és Amerikának erre az ideges magatartására Sun Yat Sen­­nel szemben, a felelet lényegét és az egész távolkeleti kérdés ugrópontját, amelynek egyik döntő tényezője Sun Yat Sen volt, az orosz-japán megegyezés tényének kiemelésével már meg is adtuk. A piacra éhes és a világpiac szűkülésével egyre inkább dögrovásra kerülő nemzetközi kapitalizmus kétségbeesett ka­lózmohósággal és az egymást sanda szemekkel néző rablók ug­rásra készségével tekintett Kína felé, mint az egyik még meg­maradt legnagyobb piaci lehetőség felé a nyugati fejlett kapita­lizmus kész áruinak elhelyezésére egyrészt, a kínai óriási nyers­anyag készletek kirablására másrészt. Ennek előfeltétele lett volna azonban, hogy Kínát gazdasá­gilag épen úgy, mint politikailag a karmaikba kerítsék. Erre nézve meg is tett valamennyi világrabló imperialista állam, Ja­pán épen úgy, mint Anglia és Amerika, valamint Franciaország­­ is minden erőfeszítést. Dolgoztak minden eszközzel Kína meg­­kaparintására már évtizedek, de különösen a világháború óta, amikor a nemzetközi kapitalizmus halálos sebet kapott s külö­nösen Szovjetoroszországnak a kapitalista világgazdaságból va­ló kikapcsolódásával a kapitalizmust éltető világpiac még szű­­kebbre szorult. Behatoltak Kína legfontosabb gócpontjaiba, a­hol azután érdekeik és “az idegenek védelmére” fölállították gépfegyvereiket és hadihajóikat. Minden eddigi kínai kormányt és vidéki katonai kormányzót megvettek, vagy megvesztegettek pénzzel, ha ez nem használt, megfenyegettek erőszakkal. A leg­­­ ravaszabb és legszennyesebb politikai manőverrel iparkodott­ egymást Pekingből kiszorítani és helyébe ülni a japán, angol, francia és amerikai kapitalizmus. Ha így sem ment, dolgoztak fegyverrel és vérrel, így robbantották ki a múlt év végén a pol­­­­gárháborút az északi, közép és déli tartományok között, egy­másra uszítva zsoldosaikat abban a reményben, hogy a győztes vazallus segítségével a döntő befolyást, gazdasági és politikai hatalmat az egész Kínára megszerzi vagy a japán, vagy az ame­rikai érdekcsoportokat. Ennek a kalóz-marakodásnak az óriási birodalom birtoká-t ért, volt azonban két nagy akadálya: bent egy öntudatos nem-­­zeti polgári forradalmi csoport, az utóbbi időben már jelentős politikai párttá szerveződve, Dr. Sun Yat Sennel az élén, kivül pedig Szovjetoroszország, mint minden nemzetközi rabló impe­rializmus esküdt ellensége és minden fenyegetett, vagy elnyo­mott népnek készséges védelmezője. Sun Yat Sen, aki 1911-ben az első nagy kínai forradalmat megcsinálta és a kínai hűbéri­ monarkiát megdöntötte s aki akkor még, mint Amerikában föl­nevelkedett modern nyugati polgári demokrata, az amerikai li­­­­beralizmus, azaz az amerikai kapitalizmus ügynöke volt (tudva vagy tudatosan, az a tényt nem változtatja meg), az utóbbi években, de különösen az orosz forradalom óta és ennek hatása alatt mindinkább balra tolódott, azzal a meggyőződéssel, hogy a nemzetközi imperialisták részéről fenyegető veszélyt Kína csak egy a polgári forradalom keretein túl lendülő s a proletárforra­dalom felé orientálódó uj forradalommal háríthatja el. És Sün­nek ez az uj orientálódása — különösen a nemzetközi kapitalis­ták szemében és Sun ellen egyszerre sárkány­tüzet okádó sajtó­jában *— mindinkább közeledett a gondolat és annak megvaló­sítása felé, hogy Kína belső megújhodását és a nemzetközi rab­lók végleges lerázását csak a Szovjetoroszországgal való szövet­ség révén biztosíthatja. Ez a koncepció Changi Tso Lin győzel­­­mével és az angol amerikai zsoldosok vereségével mindinkább a megvalósulás felé közeledett. S miután ennek a politikának a lelke Sun volt, ezért temetgette Sunt különösen az angol és amerikai kapitalista sajtó olyan szorgalmasan már hónapok óta.­ Sun halálával Szovjetoroszországra és a nemzetközi prole­tariátusra hárul a feladat, hogy a vezér nélkül maradt, még gyönge és távolról sem öntudatos, pláne nem kommunista új forradalmi erőket Kínában támogassa a kapitalista kalózoknak Sun halálával bizonyára megújuló támadásaival szemben, hogy­­ azután az erjedésben lévő új kínai forradalom útja szabad lehes­­­­sen a Kínai Tanácsköztársaság megteremtéséig.­ ­ • A FORRADALOM EMLÉKÉRE! Március Idusa mártír-ünneplésre szólít bennünket, dolgozó­­ proletárokat, akik vajúdó világ gyermekei vagyunk. Forradal­­­­mak vérzivatarában ifjúmunkások, a lelki és szellemi nagyság héroszai, munkások, akik a barrikádokon áldozták vérüket a szabadságért, mindmegannyi mártírjai az Uj Kor­nak, amely-­­­nek küszöbére uj forradalommal léptünk. Vasárnap a Madison Square Gardenben legyetek, hogy a mártírok emlékének áldozzatok. UJ ELŐRE A nagy szolidaritás írta: A. CHAWKIN. (Folytatás.) HARMADIK FEJEZET A munkások és a Vörös Segély A tagok havi járuléka az alapja annak az anyagi támogatásnak, amit a Vörös Segély a kapitalizmus rabjainak nyújt. S mert a szovjet­­­­unió dolgozói még most is súlyos anyagi hely­­­­zetben élnek, a Vörös Segély fejenként átlagban 5—10 aranyképekre tette a havi járulékot (ki­­­­nek- kinek a keresete szerint). A valójában­­ azonban gyakran túllépik ezt az összeget, a­­ munkások, gyűléseiken gyakran határozzák el, hogy tagsági járulékukat önként fölemelik. Tifliszben például, ahol a havi járulék iíz ké­pek volt, a bőrgyár munkásai kijelentették, hogy ez az összeg túl kicsi s kimondták, hogy ők havonként húsz képeket fizetnek! A “Vörös Kelet” című kazáni gyárban a Vö­rös Segély sejtje azt indítványozta a munká­soknak, hogy vasárnaponként dolgozzanak négy órát a bebörtönzöttek javára. A taggyűlésen határozatba men, hogy vasárnaponként a ta­gok nem négy órát, hanem egy egész nyolc­órás munkanapot dolgoznak... Általában: a vasárnapi munka, melynek bére a fogoly­alapokra megy, a legnépszerűbb forma, amellyel az orosz munkások igyekeznek külföl­di elvtársaiknak segítséget nyújtani. A tagjá­­rulékok fizetése, mégha föl is emelték megelő­zően ezt a járulékot, sokakat, nem elégít ki. Azért számos vidéken, maguknak a tömegeknek a kezdeményezésére, be kellett vezetni a vasár­napi munkát. Úgy szokott lenni, hogy ezeken a vasárnapokon a tagok különös szorgalommal, munkaszünetek nélkül dolgoznak és többet ter­melnek, mint hétköznapokon. De nemcsak vasárnapi munkát rendeznek a Vörös Segély javára. A nagy egyházi ünnepe­ket is “kikezdik” néha. Vjatkában, ahol a Vö­rös Segélynek harmincezer tagja van, a városi közgyűlés elhatározta, hogy “a húsvéti ünne­pek alatt dolgozni fogunk s ezeknek a napoknak a munkabérét a kapitalista börtönökben siütő­­dők támogatására fordítjuk”. Április 8-án és 9-én a vjatkai dolgozók munkába mentek. Tex­tilmunkások, fémmunkások, szovjet alkalmazot­tak mind a két napot átdolgozták a tőke rabjai javára. Azonfelül, ezen a két napon még újság is jelent meg, amit ingyen szedtek és nyomtak ki, s a lapkiadás jövedelme szintén a börtönla­kóknak jutott. A ragyogó példa, amit a vjatkai dolgozók adtak, nem maradt észrevétlen. Az egész szov­jetunió területén akadtak utánzói. Nem sokkal Vjatka után Tomszk város lakói ezt határoz­ták :­­ , “Mi, akik a cárnak és a polgári kapitalisták­nak kitekertük a nyakát, egyszers mindenkorra­­ végezünk kettőjük örökével, a vallással, hagyo­­­­mányaival és ceremóniáival. S mert tudjuk, milyen sürgős szükségük van a külföldi elvtár­saknak segélyre, dolgozni fogunk az első húsvéti ünnepnapon s ennek a napnak az egész munka­bérét a Vörös Segély rendelkezésére bocsát­juk.” S azon a napon, melyet “Krisztus feltámadá­sa” napjának neveznek, a messze Szibériában, amely még át meg át van hitetve a vallás ba­bonájával, a végtelen északi síkok egy kis föld­darabján fényes diadalt ült a munkásosztály érdekközösségének tudata a “vallásos” bálvány­imádás felett! A húsvéti ünnek után megtört a pünkösdi sérthetetlenség is. Vjatka harcias munkásai ezt az egyházi ünnepet is munkanappá változtatták Ugyanakkor már átdolgozták a pünkösdi ünne­peket Ural, Tula és egy egész sor másik város munkásai is a Vörös Segély javára. Az orosz munkásosztály minden egyes cso­portja azon fáradozik, hogy valami módon tá­mogassa a segélyezés munkáját. A Vörös Se­gély szekciójához tartozó szedők ingyen vettek részt a Vörös Segély irodalmának és egyéb anyagnak az előállításában. A legtöbb kormányzóságban ingyen nyomták ki a tagsági jegyeket, a plakátokat, és azokat az újságokat, amiket a Vörös Segély egyik vagy másik propaganda-akció alkalmával igénybe vett, így például Nyikolájev város nyomdászmun­kásainak Vörös Segély szervezete egy hétfői la­pot ad ki N. V. S. címen. A szaratovi szedők egy másik lapot adnak ki, melynek címe: “A tőke rabja”, a lap példányszáma tízezer s egész jövedelme a Vörös Segélyt illeti. (Folytatjuk.) * S 1924 TAVASZÁN... Irta: GÁBOR ANDOR Somogyi és Bacsó megöleté­­sének okmányai, amelyek most jelennek meg az Uj Előre ha­sábjain, esetleg mégis nyomot­­ fognak hagyni a magyar poli­tikai életben. Nyomot, ha­­ Peyer-Peidlék azt a hatást, a­mit az iratok kedvük ellenére keltettek, idejekorán el nem­­ fogják alkudni. Sokkal valószin I­­űbb ez, mint az ellenkezője. Az összes görbe utak, amiket­­ezek a csúf gazemberek járnak,­­ másfelé vezetnek, mint amerre ők tervezték, de a végén min­dig el tudnak ugrani oda, aho­vá jutni akartak. Egyelőre így van s a magyar munkásságnak kell gondoskodnia arról, hogy máskép legyen. Miközben a skandalum, a­mely ez alkalommal Horthy székéig felcsap, kavarodik, ki­derülnek nemcsak Somogyi és Bacsó halálának hajmeresztő­­ részletei is, amit a magyar szo­ciáldemokrácia vezérei a két­­vértanú halála körül tanúsítot­tak. Már tavaly, amikor elő­ször bukkant fel az ügy a ma­gyar parlamentben úgy, hogy az oláhdánieleknek módjukban lett volna elintézni, már tavaly felhívtam az olvasók figyelmét arra, hogy ezek az álhangosak úgy tesznek, mintha ők nem tudnának eleget, mintha Be­­niczky Ödön belügyminiszter­től, aki Somogyi megöletésekor­­ hivataloskodott, várnák a vég­leges leleplezést. Egyszerűen áthárították a maguk köteles­ségét egy polgári politikusra, a­kinek Somogyi és Bacsó se in­ge, se gallérja s aki csak azért használja fel a gyilkosság ada­tait Bethlen és Horthy ellen, mert ő maga legitimista, hab­­sburg-párti s ezeket az adato­kat nagyszer­ü fegyvernek tart­ja arra, hogy Bethlent és Hor­­thyt a Habsburg irányba visz­­szakényszeritse. S az oláhdáni­­elek, amikor Beniczky — aki a legsajátabb politikáját folytat­ja — nem állt kötélnek, szépen befogták a szájukat. Hogy ez így van, arra ékes bizonyíték Bethlen levele Peidl Gyulához. Peidl az ellenzéki blokk nevé­ben “átírt” a miniszterelnök­höz,­­o­gy na de most legyen ám valami a gyilkosság kinyo­mozása dolgában! S a miniszterelnök ezt­ vála­szolta : “1924 tavaszán a szociálde­mokrata párt egyes tagjai a nemzetgyűlésén azon nézetük­nek adtak kifejezést, hogy a Somogyi-Bacsó-bűnügy felderí­tése körül a hatóságokat mu­lasztás terheli, miután a szo­ciáldemokrata párt tagjainak tudomása van olyan ténykörül­ményekről, amelyek a hatósági eljárás során megfelelő kivizs­gálásban nem részesültek. Ezekre a felszólalásokra a hon­védelmi miniszter kijelentette, hogy az ügyiratok a szociálde­mokrata párt kiküldötteinek rendelkezésére fognak állani és azokba betekintést is nyerhet­nek. A szociáldemokrata párt kiküldöttei a honvédelmi mi­niszter kijelentése folytán az illetékes hatóságnál megjelen­tek és az iratokat két-három napon át tanulmány tárgyává is tették, de sem az alkalom­mal, sem ezt követőleg újabb adatokat vagy kívánságokat mind a mai napig elő nem ter­jesztettek.” Itt egy gazember, a magyar miniszterelnök, beszél egy má­sik gazemberhez, a szociálde­mokrata vezérhez, de azért mégis el kell hinni az első szá­mú gazembernek minden sza­vát. Valóban: Somogyi és Ba­csó halálának állítólagos meg­­boszálói, akik most annyira­ rázzák a véres rongyot, “bete­kintettek” az iratokba, közöl­ték is egy részüket a lapjuk­ban, de egyébként egy kukkot sem szóltak. Nem nevezték meg a parlamentben a gyilko­sokat, nem mondták meg a parlamentben, hogy a gyilkos­ság Horthy egyenes kívánsá­gára történt, elhallgatták, hogy az iratokból az is kiderül, hogy az eljárást a már rend­őrileg kinyomozott gyilkosok­kal szemben Horthy egyenes kívánságára hagyták abba. Mindezt nem tették, mert ér­vényes volt a paktum, amely­nek egy külön és eddig nem közölt okmánya arról szól, hogy Peyer-Peidlék kötelezik magukat a Somogyi-Bacsó ügyben való hallgatásra és bé­­kében maradásra. S annak, hogy 1924 tavaszán egy kis lármát csinálhattak, a halál évfordulója alkalmából, annak az volt az ára, hogy megmutat­ják ugyan nekik az írásokat, de némáknak kell maradniuk továbbra is. És ők némák maradtak... S úgy, ahogy a paktumot azért kellett végül nyilvános­ságra hozniuk, hogy a szerve­zett munkásság felháborodá­­sát cigányútra vezethessék, úgy kényszerítette őket az idén is a felháborodás arra, hogy valamivel többet mondja­nak arról, amit már tavaly is nagyon jól tudtak s egy moz­dulattal annak a szándékuk­nak adjanak kifejezést mint­ha... 1924 tavaszán történt az, amiről Bethlen ir és most 1925. tavasza van. Teljes egy eszten­dőre volt szükségük ezeknek a rózsaszínű banditáknak arra, hogy megint tegyenek egy ámitó mozdulatot. Tehát vilá­gos, hogy ebből az ámitó moz­dulatból sem lehet cselekvés. Iskolás gyermekek a rabszolga-piacon Irta KÖVESS LAJOS Egy munkás apa panaszolja az Új Előre egyik munkatár­sának, hogy 15 éves iskolás lánya, aki törvényes engedél­lyel dolgozik egy gyárban, 12 dolláros heti munkabérrel vé­tetett föl a munkába. Dolgozott 2 és háromnegyed napig és 3 dollárt kapott, valamivel töb­bet, mint a szerződött munka­bér felét. — Hol dolgozott a lánya ? — Az American Mint Corpo­­rationnál. — Hogyan került oda? — Az iskola közvetíti ki a gyermekeket a gyárakba. — Hány órát dolgozott a gyermek ? — 9 órát naponként és a többi, vele egyidősek másfél­két órát túlóráznak is. American Mint Corporation Az American Mint Corpora­tion cukorka gyára a 114 E. 13 St., 4-ik emeletén van. A tu­lajdonos, Mr. Keshen maga a foreman, a könyvelő, a levele­ző és minden egyszemélyben. Gyorsan akar meggazdagodni, tehát takarékoskodik a munka­erővel és mert a gyermekek munkaereje olcsóbb, előszere­tettel alkalmazza a gyermeke­ket. Csak 4—5 férfimunkást alkalmaz a nehéz munka vég­zésére és 15—16 fiatal lányt, 15, 16 és 17 éves lányokat, akik az iskolából kerülnek hozzá. A kisleány, akinek a fele munkabérét zsebrevágta a busz, elbeszéli, hogyan végzik a munkát: — A pasztilla cukorkákat rakjuk a dobozokba egy nagy ládából. Gyors egymásutánban két marokkal nyúlunk a ládá­ba és a cukorkák éles sarka felvérzi a kezünket. — Hajszol benneteket a bósz? — No, nem siettet bennün­ket, mert mikor látjuk, hogy jön, akkor félünk és nagyon sietünk. Azután elbeszéli, hogy a lunch idő háromnegyed óra, de a bósz a közelben leselkedik és mikor látja, hogy a lányok megették a szendvicsüket, ak­kor átszól hozzáj­uk: “Nem muszáj várni! Most már dolgozhattok.” A busz mérges, goromba ember, a fiatalabbak, akik nem­régiben kerültek oda, félnek tőle és sietnek munkához látni. A­mint szaga megtölti a gyá­rat. Nyáron, amikor átfüllik a levegő, gyakran előfordul, hogy a munkáslányok eszméletüket vesztik. A legtöbb darabszám dolgozik, de akárhogy hajszol­ja önmagát, a gyáros le-lecsíp a munkabéréből és ha a szülők erélyesen föllépnek, akkor ki­jelenti, hogy “tévedett.” Állva dolgoznak, hosszú a munkaidő és még hosszabb a túlóra és amikor roskadásig fáradtan hazakészülődnek, a munkaidejük letelt, akkor a gyáros ott tartja őket sepre­­getni. Nem is maradnak so­káig ebben a gyárban. A bus­z nem bánja. Az iskola szakadat­lanul szállítja az új munka­erőt és a tapasztalatlanokat, akik az iskola padokból először mennek gyárba, könnyebb be­csapni. Rabszolga vásár az iskolában. Mr. Keshen gyáros és az is­kolák a Mr. Keshenek érdekeit szolgálják. Engedelmes bér­rabszolgákat nevelnek a gyer­mekekből. Mikor elérik a 15-ik életévüket és a gyermekek megkaphatják a munkapapír­­jukat, akkor a rabszolga-lelke­­­ket preparáló iskola átalakul a­­ gyermekraszolgák piacává. Az East Side Continuation School telefonszámát jól isme­rik a gyárosok. Mr. Keshen is onnan kapta legutóbbi rabszol­gáját. Az iskolában van egy mun­kaközvetítő hivatal, amely tör­vényes keretek között szállítja a rabló kapitalizmus zsenge ál­dozatait.­­ Ha a gyárosok a kizsákmá­­nyoltatás fogalmával ismeret­len, olcsó és engedelmes bér­rabszolgákat akarnak szerez­ni, fölhívják az iskolát. Ott kapnak. És az iskola olyan­­ ügyesen végzi a rabszolga közt­i vetítést, hogy nem egy mun­­­­kásszülő hálára kötelezve érzi magát az iskola iránt. Nem tudják, hogy a korai munka megakasztja a gyermekek tes­ti és szellemi kifejlődését, alá­ássa az egészségüket, meg­nyomorítja a jövő munkás­nemzedéket. Nem tudják, hogy­­ a családfő bérét leszorítja az olcsó gyermekmunka versenye és, hogy végeredményben a családfő és gyermekek kere­sete együttvéve tesz ki any­­nyit, amennyi a gyermekek ipari foglalkoztatása nélkül magának a családfenntartónak a munkabére lehetne. Justitia szeme le van tapasztva. A kapitalista “igazságszol­gáltatás” istennőjének a sze­me be van kötve, le van ta­pasztva a kapitalista osztály­érdekek tapaszával. Ha ez nem így lenne, akkor kénytelen lenne észrevenni, hogy a “jövő­­ nemzedék,” melyről oly meg­­i­ható dalokat zengedeznek a gyermeknyúzó kapitalizmus­­ költői, hervadnak, pusztulnak a nagy ipartelepeken és izzasz­tó műhelyekben. Ezért van Justitia szeme bekötve.­­ Az 1920-as cenzus szerint ki­­ van mutatva, hogy Nem York­­ Cityben 18,341 olyan fiú és 14,042 olyan lány-gyermek dol­­­gozik, akiknek az életkora 10— 115 év között van. De többszö­röse ennek a számnak azoknak a gyermekeknek a régiója, a­kik: 1. nem állandó munkán­­ dolgoznak; 2. akik a kis iz­z­zasztó műhelyekben, vagy la­­­­kásokban dolgoznak; 3. a 10 éven aluli dolgozó gyermekek­­ száma, akikről nem készült ki­mutatás. A még iskolaköteles, 15—17­­ év közötti gyermekek kapnak munkaengedélyt, de a törvény­­ szerint 8 óránál tovább nem dolgozhatnak. Az American Mint Corpora­­­­­ion gyárában napi 9 órát dol­goznak a 15—16 éves gyerme­kek és túlórára kötelezik őket. Mr. Keshen biztos a dolgában.­­ Az Új Előre riporterének, aki ■ fölkereste, meg is mondta,­­ hogy mindez “egyedül az ő­­ businesse és ahhoz rajta kívül­­ senkinek semmi köze.” Ő már tisztában van a kapitalista törvényekkel, a kapitalista igazságszolgáltatással, tudja, hogy nem a gyárosok ellen ké­szítik a törvényeket. * A munkások megtanulhatják ebből a kis esetből is, hogy nyíltan, vagy leplezetten, de a törvényhozás, iskola, “igazság­szolgáltatás” és a kapitalizmus minden intézménye elősegíti, hogy a gyermekek korai áldo­zataivá váljanak a kapitalisták profitéhségének. És így lesz, amíg a kapitalizmus rendszere fönnáll,­­ amíg a kommunista pártok vezetése alatt a munkás­osztály meg nem dönti a kapi­talista rendszert.

Next