Embernevelés, 1946 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1946-03-01 / 3-4. szám
14 21- ben annyira ment odaadása, hogy például a negyedik tanszék felállíthatása érdekében felajánlotta a maga és tanártársai tervbe vett fizetéskiegészítését is. A szarvasi gimnázium történetének Vajda-kora a reneszánsza. Ez a megállapítás természetesen korántsem pusztán az anyagi tényezőkön épül fel. Az autonóm szarvasi gimnázium évszázados hagyományos szellemének ő volt az első építőmunkása. A természetérzés lelket formáló hatását fedezhetjük fel Vajda etikai beállítottságában is. Az erkölcsi szépnek, a jónak, az igazságosságnak legigazibb tanítómestere az a természet, mely nem csal, nem hazudik, önmagához mindig hű marad és amely egyformán ajándékozza meg szépsége gyönyöreivel a hozzá menekülő, benne elmerülni tudó embert. A paraszti családból származott Vajda lelkét mélyen sebezhette osztálya helyzetének érzete s demokratikus egyenlőségi jogérzete kétségtelenül elsősorban ebből a helyzetből sarjadt. Hogy azután hogyan nőtt és izmosodott ez a lelkiségén legjobban uralkodó jellemvonás, arról ő maga tesz több helyen önkéntelen vallomást. »Elvem, melyet kitűzök, az igazság .. . Ezt a jelszót a természet istene oltotta belém ... Az igazság gyümölcse pedig a jog és az erkölcsösség« — mondotta tanári székfoglalójában. Igazság, egyenlőség, szabadság, racionalizmus őnála mint a természet rendje jelenik meg. »Ha azt akarjátok, — írja az imádatokban , hogy a Zat (azaz a természet) Istene legyen a hazáé és a tiétek, akkor nem szabad hazugságnak ülni ajkatokon, nem szabad jogot tapodni, nem szabad feledni, hogy testvérek vagytok.« Megírja a Dalhonban, hogy miként a Nap egyformán süt mindnyájunkra, a törvény napjának is hasonlólag kell világítania.« Eső, harmat, napfény egyenlően mindannyiunké, tehát a törvény is egyformán kedvezzen mindenkinek. A természetérzés így nála a kornak nagy demokratikus gondolatait szolgálja a természetben mindenütt kiütköző logikai rend, a természet racionalizmusa által, így lesz Vajda Péter a reformkor tipikus, gerinces, egyenes, eredeti, szókimondó költő- és bölcsészképviselője, ki küzd a természet rendjében megfigyelt igazságosságért, így kapcsolódik Széchenyi és Kossuth gondolatvilágához. Egyik erkölcsi beszéde elmélkedés a közteherviselésről. Egy másikban hitegységet, jogegységet és testvériséget követel. A szabadságról megírja, hogy az az emberi küzdések legfőbb célja. »Terem-e a föld — teszi fel a kérdést a felhőhöz a Dalhonban — rengő gabonát, azé-e az aratás, aki vetett s az takar-e a csűrbe, aki szántott?« Ilyen gondolatokkal, elvekkel telítetten lépett szarvasi katedrájára. Új hatóterület nyílik meg előtte. Az ifjúság lelkébe ültetni a maga gyönyörű, állandó izzásban lévő eszméit, számára éppúgy életcél lett most, mint addig az írói alkotás. Nem tagadhatta meg magát új hivatásában sem. De ehhez az új hivatáshoz még keveselte is az iskola nyújtotta alkalmakat. Szarvasra jövetele után hamarosan megkezdte híres Erkölcsi beszédei tartását, azokat nemsokára a kisváros közönségének nagy sokasága hallgatta, szűk volt a hely az iskola termében, tehát színhelyük a nagy evangélikus templom lett, a gimnáziumi tanár pedig immár kicsik és nagyok, az egész város közönségének pedagógusa, igazi nemzetnevelővé lett. Azok a pedagógiai és didaktikai elvek tehát csak másodrendű érdekességre számíthatnak most, miket fel szoktak sorolni tanári munkássága ismertetésénél, hogy tanítási módszere a szemléltetés volt, hogy tanítványait kivitte a szabadba, velük növényeket, rovarokat