Enigma, 2005 (12. évfolyam, 43-46. szám)

2005 / 43-44. szám

A MUNKÁCSY-KÉRDÉS váló nőalakjaira is emlékeztet, különösen az erotikus vonzerejű Albine-ra, aki málló falképein a XVIII. század erkölcseit őrző kastélyban, Pardou elvadult parkjában szinte a természettel együtt él, s „zsíros televényből kihajtott” „nagy virág képében” jelenik meg a szűzies abbé előtt.13 Bár a nőalak arcvonásai nem nevezhetők kifinomultnak vagy különlegesnek, mégis a virágokkal körülvett, révületbe, melankóliába süllyedt, a semmiben felolvadni készülő preraffaelita hősnők rokonának tekinthető. A preraffaelita festők ismertek voltak Párizsban is, műveikből 1855-től több kiállítást is rendeztek, sőt az 1890-es években már átütő sikerről lehet beszélni velük kapcsolatban. John Everett Millais, Dante Gabriel Rossetti, John Wiliam Waterhouse, Arthur Hughes, G. F. Watts Ofélia halálát feldolgozó festményei nyomán bontakozott ki a századvégi művészet minden területén megjelenő „ofelizmus”.14 Millais Oféliája (1852) [ld. 112. old.] az őrületbe menekülve, a virágokkal összefonódva lebeg a folyó sodrában. Az életből teljes szépségében kilépő figurája a dekadens halálvágy, az átesztétizált halál alapmotívuma lett. A témát számos romantikus, akadémikus és szimbolista festő és szobrász feldolgozta, többek között Auguste Préault 1876-ban, Jules-Élie Delaunay 1882-ben, Odilon Redon 1905-ben. A Munkácsy körül felbukkant művészek közül pedig Pavel Grigorjevics Antokolszkij orosz szobrásznál 1888-ban Justh Zsigmond látott egy Oféliát megjelenítő szobrot.15 Számos giccs­­változat is ismert, mint Alexandre Cabanel, Antoine-Auguste-Ernest Hébert, Jules-Joseph Lefebvre Oféliái. A magyar festők közül Szinyei Merse Pál erre a témára készült festménye (1867) távolról Eugene Delacroix 1844-es Ofélia című kompozíciójának inspirációját mutatja. Az álom jelképes virága, a pipacs is szerepel Munkácsy festményén, amelynek szimbolikáját Rossetti Beata Beatrix című (1872) festménye széles körben divatossá tette. A jobboldali liliom pedig egyenesen a szimbolista és szecessziós képek kelléktárába tartozik. A századvég halálangyalai mind pipacsot tartanak a kezükben, mint például a késő-preraffaelita Thomas Cooper Goth­ A halál hídja című festményén. Nem szabad elfelejteni, hogy Erosz és Thanatosz összekapcsolása a bombasztikus hatásokat kereső történeti festőktől sem volt idegen (Federico Faruffini: A nílusi szűz, 1865). Munkácsy flamand hagyományból kiinduló, naturalista virágcsendéletei vitális energiával telítettek. Végvári leírása szerint a „mályvák nyújtózkodnak”, a növekedés vagy a hervadás érzetét keltik, csírájukban, hangsúlyozom csakis csírájukban, a századforduló botanikus-organikus szemléletét is magukban rejtik.16 Mély tüzű, romantikus kolorizmusa ebben a művében dekoratív­szimbolikus tartalommal egészül ki.17 Nőalak és virág érzelmi-érzéki egysége tökéletesnek 77 Émile Zola: Mouret abbé vétke. (Fordította: Antal László) Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985.111. 74 A preraffaelita festők Ofélia-ábrázolásairól Id.: John Christian (ed.): The Last Romantics. The Romantic Tradition in British Art. Burne-Jones to Stanley Spencer. London, Barbican Art Gallery, 1989.118. ^ Justh Zsigmond Sarah Bernhardt színésznővel és Georges Clairin festővel tett műterem-látogatása során említi Antokolszkij Ofélia szobrát is. Kozocsa (szerk.): Justh Zsigmond Naplója és levelei. 113. 7­5 Végvári: Munkácsy Mihály élete... 192. 77 Végvári Lajos az 1890 körül festett Virágcsendélet című festményéről írta, hogy a növények „démonikus és fojtogató benyomást keltenek... ” I. m. 194. 109

Next