Erdélyi Helikon, 1937 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám
hogy járt már egyszer erre egy furcsa földi vándor, ...nem értettem jól nevét, úgy hiszem Dante Alighieri... Bizony, nem hoztam én el egyebet e csillagtalan éjből, mint egy könnycseppet, mely orcámra fagyott s mint egy reménytelen szót: elveszett! Sokáig néztem ki az ablakon és lassan látni kezdtem, ami köröttem van, az minden csak idő s hogy milyen kék s megnyugtató messze, fenn az ég. 5-6, azok az ittmaradt tárgyak! Egy pár cipő, szemüveg, ócska redikül s egy régi, halvány fénykép: karodban tartasz egy apró gyermeket. Látom ajkadon a büszke, mámoros mosolyt: fiam van! adja ég, hogy nagy úr, boldog s gazdag legyen... Nézem, nézem ezt az emlékgyermeket és eltűnődöm: hová tűnhetett, merre tévedt el szegény? Tudom, lemászott egyszer anyja karjáról, megtanult járni és elindult e szomorú földön, hogy ember legyen. ...Harminc éve már és semmi hír róla. Régi-régi csillaga és magányos éjjeken a messzibe kiáltozom nevét: »...Halló Iván!!!... Hol vagy?...« Csend van. Senki sem jelentkezik. ORMOS IVÁN 247