Erdélyi Helikon, 1941 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1941-08-01 / 8. szám
Művészeti Szemle Köszönöm és köszönjük Kolozsvár magyar társadalmának, hogy mellénk állt, hogy hű volt és igazolta azt, hogy munkánk emberséges, igaz magyar ügy volt. Köszönöm és köszönjük mindnyájan Kolozsvár magyar társadalmának, hogy az együttérzésnek, összetartozásnak örökre példamutató bizonyítékát adta s hogy megacélozta erejét azoknak, akik a magyar szó, édes anyanyelvünk szolgálatában égve, harcoltak és dolgoztak, hittek és hirdették a magyar szellem, a magyar műveltség megdönthetetlen erejét. A köszönet és hála szavaival fordulok a Színpártoló Egyesület vezetőihez és mindazokhoz akik a Színpártoló Egyesület megbízásából nagy szeretettel, áldozatkészséggel és hozzáértéssel támogattak minket. Köszönet és hála gondoskodó jóságukért és azért a szellemért, amely lehetővé tette a teljes harmóniában, bizalomteljes szeretetben való együttműködést. Köszönet és hála szavai szálljanak azokhoz a magyar közéleti férfiakhoz, akik bíztatgattak és erősítették bennünk a hitet. A köszönet és hála szavai szálljanak mindazokhoz, akik őrködvén az erdélyi magyar kultúrintézmények sorsa felett, a mi munkánkat is féltették, szerették, támogatták s a hivatásba vetett hitünket erősítették. De úgy érzem, nem volna teljes a köszönetek sora, ha nem emlékeznénk meg azokról a magyar írókról és a sajtónak azon munkásairól, akik az idegen cenzúra nehézségeivel szembeszállva támogatták munkánkat. Köszöntöm Várad közönségét is, a kolozsvári színház lelkes pártfogóját. És meg kell emlékeznem azokról a városokról is, ahol e pillanatban nincsen magyar színjátszás. Azokról a városokról, ameyek évről-évre lelkesen várták és ünnepelték a kolozsvári Magyar Színház együttesét: a magyar mártírok városáról Aradról, a színházat évről-évre zsúfolásig megtöltő temesváriakról. És Brassóról, hol a Cenk alatt talán a legkultúrszomjasabb magyar színházlátogató közönség lakik. Szeretettel köszöntöm őket, szeretettel és mélységes megilletődöttséggel. A kisebbségi sors, a hivatás, magyar lelkünk és reménységeink azonossága széttéphetetlen kötelékkel fűzte egymáshoz e messzire szakadt, de helytállásukban rendíthetetlen magyar városokat az erdélyi magyar színészetnek a mai estén búcsúzkodó csapatával. Lelkünk, hitünk, reménységünk az övék s büszkék vagyunk, hogy éppen ezekben a városokban is szolgálhattuk a magyar kultúra és a magyar szellem ügyét. Búcsúzom mindenkitől, aki velünk együtt dolgozott a kisebbségi sorsban, búcsúzom az itt levőktől és búcsúzom a távollevőktől egyaránt. Mindenkitől, aki akkor is vállalta a magyar kultúrmissziót, amikor annak vállalása önkéntes áldozatot jelentett. Tudom és megértem, hogy most bizonyára sokan elvárnák, hogy beszámoljunk a végzett munkáról. Én mégsem teszem ezt. Nem te