Erdélyi Híradó, 1836. január-június (első félév, 1-52. szám)

1836-01-26 / 8. szám

58 a’ gyilkosok a’szobába bementek, Szilágyi Jó­zsef úr felébredett , ’s kocsisát kiáltotta, de erre a’ két gyilkos: Erdélyi Józsi és Adi Dani azonnal nyakon fogták ’s megfojtották, Kres­­kovics András pedig a’ lábait fogta , ezutánn a’ ládákat feltörték, az addig künn őrt álló Kálai Sándor azutánn ment­ bé a’szobába; a’mi pénzt találtak magokhoz vették , azzal a’ kerten által a’ szomszéd gyümölcsösökön fel mentek, ’s a’ köztemetőre kimenvén, a’ pénzt magok közt megosztották. — Kolozsvárit jan. 26. Itten a’ fársáng vígan foly, ’s a’Redoute haszonbérlője már több bá­lokat adott hasznos végekre. Az iső volt jan. tökén az ev. lutheranum templom számára, ’s már ebben is 600an voltak; jan. 19én a’ kolozs­vári muzsikai egyesület hasznára , melyben a’ táncz terem oly tömve volt, hogy sokan bé sem férhettek.— Febr. 2kán új fejedelmünk Fer­dinand ő cs. Felsége tiszteletére fog fényes bál adatni, ő Felsége képe kivilágitatik; az e­­gész terem viaszszal leszen világítva ; muzsika két rendbeli leszen egyik a’ katonai, másik a’ vá­­rasi lső banda részéről. Nemes­­ szivű­ség köznépi öltözet alatt. Sz. Mihály ( as Udvarhelyszékben), 1856 jan. 7dikén. Mai napon az itteni tiszt, unitaria ekklézsiában tartatván az ezen helységbeli uni­taria ekklézsiák papjainak kerületi gyűlések (par­tialis) tiszt. esperest Ár­k ősi Mihály úr e­­lőlülése alatt, megjelenék itten udvarhelyszéki medesér­ nemes szabad székely László Pé­ter ő Kimé , mint az öregség időszakáig már elhaladott ’s e’ mellett nőtelen és gyermekte­len ember, —és önkéntes kegyes indulatból tes­­tála a’ Sz. Kereszturfalvában lévő unitarium gym­nasium számára örök alapítványul 500 , az az öt­száz rfor. váltóban , lekötvén ezen summáig min­den névvel nevezhető ingó javait, építményeit, ’s egyéb szerzeményeit, melyekből, halála u­­tánn, ezen 500 rfor. értekéig a’ gymnasium kielégittessék; minekutánna pedig ezen summá­nak kamatja folyásba indúl, az oskolai eszten­dő végén tartatni szokott közvizsgálatkor, bizo­nyos tanuló ifjak, kik magokat a’ tanulásban és jó erkölcsökben megkülönböztetendik, abból, úgy nevezett praemiumot kapjanak.— Ezen ke­gyes ígéretet nem csak szóval tevé-meg, ha­nem itt helyben a’ partialis gyűlés előtt regiu­­sokat kérvén, ilyen vég-hagyományi rendele­tét írásba foglaltatni meghatározó , hozzá tévén azon feltételt is, hogy ha ki halála utánn ezen rendelkezésnek ellene mondana, vagy azt elég­tételbe vétetni akadályozná, száz ezüst forint vinculumot fizessen a’ gymnasiumnak, mégis ezen véghagyomány teljesedésbe tétessék. Erre nézve itt mindgyárt­ó regiusok neve alatt a’kí­vánt hagyományi levél megírattatván, azt ma­ga is aláírta, ’s azutánn a’ gymnasium könyv­tárába bététetett. Sőt bizonyos jó embereinek úgy nyilatkoztatta­ ki, hogy ha Isten élteti, i­­gyekezni fog abban, hogy nem a’ véghagyo­­mányi levél tartalma szerént, hanem még ha­lála előtt—’s ha csak kieszközölheti —2 vagy 5 esztendő múlva, önnön maga az irt summá­nak kamatját folyásba indítsa. — Köszönet ily kegyes jó indulatjának! — Márványba vésett betűknél tartósabb állandóság emlékezetének ! ! — Az ilyen ember száján nem hangoztathatja, de szivében bizonyosan érzi, hogy: Quod datur, aeternum durat, sequiturque datorem. Quas dederis, solas semper habebis opes. X. X. X. A’ pesti jól tévő Asszony-egyesület, nagy érdemű elnökének özv. Csekonics Juliánná sz. Jankovich asszonynak elhunytával megürült el­nökségre , 1. hónap­jákén tartott ülésben mélt. Szentgyörgyi Horváth Nép. János cs. arany­kulcsos úr hitvesét szül. Latinovics Anna asz­­szonyt választá­ r meg. — Mily méltatás kiséri e­­zen szép egyesület munkálkodásit, újabb öröm­mel szemléltük az egyesület által közelebb a­­dott tánczmulatságból, hol az eléggé nem ma­gasztalható nemes czél annyi részvevőt gyűj­tött öszve. Ugyan­is A’ pesti jótékony Asszony egyesület pénz­tára részére f. h. lőkén adatott nagy álorczás bál ’s az ezt négy nappal megelőzött hangásza-

Next