Erdélyi Iskola, 1938. szeptember – 1939. március (6. évfolyam, 1-8. szám)
1938-11-01 / 3-4. szám
W7*-rj. MELLÉKLET, KÉZÜGYESSÉG. Rovatunk beállításával múlt számunkban rámutattunk arra, hogy népünk ismerői elszomorodott lélekkel állapítják meg az ősi szépérzék és ízlés romlását, az ilyirányú igény elerőtlenedését, s felhívtuk a figyelmet az e téren mind szükségesebbé váló nevelői munkára. Gondoljuk, nem kell továbbra is magával a jelenséggel s a tennivalók időszerűségével foglalkoznunk, hanem rovatunkat lassacskán néprajzi tudnivalók közlésére használhatjuk fel. Éspedig két irányba : egyrészt képanyagot közlünk, melyet a népnevelő eredménnyel használhat, másrészt idevágó néprajzi fejtegetést adunk közre, melyből szempontokat mríthet. Ez alkalommal az építkezés kérdésköréből vettük képanyagunkat és a famunkáról adunk tájékoztatást. A FAMUNKA. írta: BÁTKY ZSIGMOND. A fa megmunkálása hagyományosan tisztára a férfinép dolga. Ez valamennyi közt a legrégibb és legáltalánosabban elterjedt házimunka. Nincs nyersanyag, melyet többféleképen és többféle célra tudnánk feldolgozni, mint a fát. Minél távolabbi múltba tekintünk vissza, annál általánosabb az uralma népünk tárgyi fölszerelésében, annál határozottabb és dúsabb vonásokkal bontakozik ki előttünk egy ősi fakorszaknak ma már elhalványuló képe. Fúró-faragó, barkácsoló nép voltunk és vagyunk. A faragószín csaknem elmaradhatatlan tartozéka parasztudvarainknak. Holmi apró-cseprő munkával egyszerűbb javítanivalóval nem szaladunk rögtön a mesteremberhez, megcsináljuk azt szépen magunk. Sőt nemcsak, hogy a házi szükségletet látjuk el, de fatermő vidékeken jelentős háziiparral is dicsekedhetünk, mely — természetesen csak bizonyos fajta készítményekkel — már eladásra dolgozik. j *) A házrajzokat Kós Károly készítette, a többi „A magyar nép művészete“ és„A magyarság néprajza“ c. összefoglalaló művekből való.