Erdélyi Napló, 1997. november-december (7. évfolyam, 45-50. szám)

1997-11-04 / 45. szám

Egy temesvári sztriptízbár tu­lajdonosa azzal vádolt meg né­ VVJény magas rangú rendőrtisztet, törvényszéki bírót és pénzügyi ellenőrt, hogy azok kikövetelték a lokáljában dolgozó lányok in­gyenes szexuális szolgáltatásait. A vádakat tartalmazó levelet a je­lek szerint egyesek a rendőrsé­gen belüli hatalmi harc eszköze­ként használják. A temesvári Club 28 alig két­száz méterre van a törvénytelen ci­garetta- és kávéügyleteiről elhíre­­sült Zaher Iskandarani villájától. Ránézésre magánlakásnak néz ki, csak alaposabb megfigyelés után veszi észre a szemlélő az eldugott apró cégjelzést. Ennek az épület­nek a belső úszómedencéjében zaj­lottak azok a szexorgiák, amelyek­ről a lokál tulajdonosa, Vlada Mi­sic a keltezés szerint 1995. októ­ber 6-án levélben tájékoztatta a Te­­mes megyei rendőrfőkapitányt. A dokumentumban előkelő helyen­­ szerepel Vasile Staicu őrnagy, vala­mint Mureşan alezredes neve. Ez utóbbi a temesvári rendőrség őrző­rendfenntartó osztagának pa­rancsnoka, és a levél szerint egy el­lenőrzésre érkezett bukaresti bi­zottság tagjait is elvitte henteregni a lányokhoz. így érte el, hogy a ké­szülő jelentés a bukaresti urak po­zitív benyomásait tartalmazza. Va­sile Staicu két évvel ezelőtt városi rendőrfőkapitány volt, jelenleg al­ezredesi rangban a rendőrség hír­szerző alakulatának, a hírhedt 0215-ösnek Temes megyei pa­rancsnokhelyettese. A lokál tulaj­donosa említést tesz Virgil Damşa törvényszéki bírónak, valamint a Román Hírszerző Szolgálat és a Pénzügyőrség néhány tisztjének lá­togatásairól is. Amint leírja, a főfi­náncok nagy előszeretettel vitték el beosztottjaikat is szórakozni a lo­kálba. A sajtó csámcsogva csapott le a pikáns szenzációra, de értetlensé­gének is hangot adott. Nem azért, mert a leírt részletek valószerűtlen­nek, hihetetlennek tűntek, hanem inkább azért, mert megmagyaráz­hatatlan volt, milyen szándékkal küldte el annak idején a lokál tu­lajdonosa a nála élvezkedő hatósá­giak listáját éppen a rendőrfőkapi­tánynak. Az sem volt világos, kinek állt most érdekében kiteregetni a szennyest, mely - akárhogy is néz­zük - mind a lokáltulajdonosnak, mind pedig a hatóságoknak rosz­­szul jött. E dillemákban eligazítóul szolgálhat az a tény, hogy 1995 no­vemberében Vlada Misicit kerítői tevékenység gyanújával előzetes le­tartóztatásba helyezték, de az ü­­gyészség nem emelt vádat ellene, s így hamarosan szabadlábra került. A rendőrség akkor nem a Club 28, hanem egy másik tulajdonában lé­vő lokál, a Salamandra ügyében folytatott vizsgálatot. Misiei akkor is félreérthetetlen célzásokat tett arra, hogy számos nagykutya is megfordult nála. A sajtóban megszellőztetett ügy főként a Temes megyei rendőrsé­gen váltott ki nagy riadalmat. Az újságíróknak - bevált szokás sze­rint - csak annyit mondtak, hogy vizsgálat folyik az ügyben, és men­ten értesítik a sajtót, ha az konkrét eredményekhez vezet. A megyei rendőrség akkori parancsnoka, Gheorghe Dragos azt nyilatkozta, hogy csupán most, a sajtóbotrány nyomán értesült a levél tartalmá­ról. Misiei listáját annak idején a rendőrhatóság nem iktatta, így Dragos állításának ellenkezője nem bizonyítható. Az érintett Vasile Staicu ezzel szemben úgy emléke­zett, hogy két évvel ezelőtt vizsgálat is folyt az ügyben, és a vádakat el­ejtették. Staicu egyébként néhány más megemlített személlyel együtt cáfolta a levélben foglalt állításokat. Vlada Misici a rendőrség unszo­lására újabb nyilatkozatot tett, s ebben kijelentette, hogy a Belügy­minisztérium alkalmazottai nem követtek el visszaéléseket lokáljá­ban. Az Erdélyi Naplónak nyilat­kozva azt mondta, hogy az említett levelet nem ‘95 októberében, ha­nem egy hónappal később, vizsgá­lati fogsága idején írta, mégpedig nyomás hatására. Akkor az ügyé­vel foglalkozó Florin Moldovan őr­nagy szabadon bocsátásáért ezt kérte cserébe. Ha ez így igaz, akkor valótlan állítások kikényszerítésé­vel vádolható a rendőrség. Egyes temesvári újságírók azt is tudni vé­lik, hogy Misic listája lényegesen több nevet tartalmazott, ám a levél szétküldői gondosan megválasztot­ták, kit kell a sajtó figyelmének kö­zéppontjába állítani. Gazda Árpád JrL Feszt László grafikája ­leti nap­ia Cifra nyomor köntösében ,SA I Indig Ottó Esztendővel ezelőtt a győzelem és a jobbra változás eufóriájá-­ ban ünnepeltünk. Hittük - és most sem kérdőjelezhetjük meg - a rendszerváltás tényét, de hogy szárnyaszegettek reményeink, azt sem titkolhatjuk. A Ciorbea-csapatnak valahogy semmi sem sike­rült ígéretei és elképzelései szerint. Az orvoslásba sebészeti eszkö­zökkel kezdtek, de a beavatkozás - egyelőre? - kómás állapotot te­remtett. A beteg, azaz a román nemzetgazdaság haldoklik, hiá­nyoznak a távlati jobbulást feltételező valutás vérátömlesztések, az állami tulajdonban burjánzó nagyvállalatok még mindig emész­tik az adózóktól harácsolt milliárdokat, s a kisprivatizációt kor­rupciós gátak (is) fékezik. Ennek következménye és velejárója a minden eddiginél gyorsabb életszínvonal-csökkenés. A viszonyla­gos biztonságban élő középrétegek helyzete aggasztóan romlott, százezrek kerültek a szegénységküszöb alá, s az eddig is ott-tar­­tózkodók majdnem-koldus­seregét a nincstelenség alázza tovább. Bár a munkanélküli-statisztikák görbéje alig emelkedő, de csalóka a valóságtartalmuk: a munkanélküli-segélyek hónapjaiból kilépő­ket nem regisztrálják az adatok, s ez a tekintélyes hányad a sem­miből kénytelen élni. Alkalmi munkákból tartja el magát, nevetsé­ges summájú szociális segélyekre számít, mellékesen szemetesku­kákban kotorászik, raktárak és üzletek kartonhulladékával fut, vagy az alamizsnát várók koldusseregét gyarapítja. Koldusország lettünk - mondhatnánk Adyval. A vörös lobogó il­lúzióitól megcsömörlött polgárt még hét sovány ürescu-féle esz-­ tendő tette igavonóvá, majd amikor a ma hatalmon lévőktől vár-­ I­tuk az elviselhetőbbet, megint csalatkozni kellett. Igaz, azt a sokat emlegetett szocális védőhálót gyakran toldoz­­­za-foldozza a kabinet. Minap két hónap alatt 15, majd 14 százalék­­kal nőttek a közalkalmazotti bérek, s hogy ne örvendhessünk so­káig a szinte semminek, tartós áremelkedési hullámmal kerültünk szembe. Nőtt az alapvető élelmiszerek ára, többet fizetünk 20-25­ százalékkal a tejtermékekért, a húsért, a kenyérért, a cukorért és olajért, a zöldségpiac „megbolondult”, a krumpli luxuscikk lett, a tojás ünnepi eledel. És közben beköszöntött idő előtt a tél, állam , bácsi 30-35 százalékkal emelte a fűtési díjakat, és porhintésül s­tamtamolja, hogy az alacsony jövedelműek ilyen-olyan költségeit kompenzálja, de ez a juttatás nem a fogyasztók markát üti közvet­lenül. Nesze semmi, fogd meg jól - válaszolja erre a népi bölcses­ség, s mi mást tehet a téli hónapokat félő, a jelenben még a mai és holnapi napot is bizonytalannak látó polgár (aki a rendszervál­tásra voksolt), mint tüntet vagy egyetért a tüntetőkkel. Ez a köz-­ hangulat 1997 végén, ennek hátterében zajlik a nagypolitika, melynek az „európai integrálódás” a célja. Szegények közt is legszegényebb Románia. Rendőzéséül a bel­­baroknak bizottságosdit játszó képmutatók járják az országot, a kormány személycseréket ígér, a Világbank és a Nemzetközi Va­lutaalap dollármilliói úttalan utakon csordogálnak a Nagy Sem­mibe, és sajnálkozunk magunkon, mert NATO-csatlakozástól­­ távol, Európai Uniós­ tagságtól messzire, régi helyünkön, a Bal-­­kánon vagyunk. Ez nem következménye, hanem oka a bajoknak. KI TÁMOGATJA VADIMOT? A politikai frontvonalak választásízűen körvonalazódnak. A kor­mánykoalíció önveszélyesen áltatja magát, amikor azt hangoztatja, hogy nincs kormányzási alternatíva. Mert igenis van­ a visszasüllyedés a képlékeny, ragacsos félmúltba. Erre tör a baljobboldali újpopulizmus. (Egy tüntetésen már a diktatúrát éltették.) S ennek zászlóhordozója a nemzetvezetői becsvágytól fűtött, lebukhatatlan politikai szélhámos, Corneliu Vadim Tudor, akinek az ázsiója emelkedőben van. Kik is támogatják Vadimot? Mindenekelőtt azok, akik egy füvön legelnek vele: a nemzeti beltenyészet elkötelezettjei. A pártok lázas helyezkedése bizonyítja, hogy az a pártkoalíció, amelyet 1996 no­vemberében a román nép kiszavazott a szívéből, nem konjunkturáli­san került egy karámba, hanem összetartozik. A kötélhúzás akörül folyik, hogy az ismét kijegecesedő szövetségben ki legyen a vezérkas: Iliescu vagy Vadim. Csakhogy Vadimnak akadnak támogatói az innenső parton is. Most nem az eltévedt bárányról, a váltóját a Dumitraşcu sínpárjára állító, egyre harsányabb Pruteanu szenátorról és holdudvaráról van szó. Hanem a „nagypolitika” eltévelyedéseiről. Az önmaguk bűvöle­tébe esett, kizárólagosságtudatuktól színvakokká vált hatalmi körök - szándékuk ellenére is - besegítenek Vadim felfelé ívelésébe. Az alapvető reformintézkedések késése (hol a privatizáció, a gazdaság, a pénzügy reformja? a kikecmergés ebből az áldatlan állapotból?), a mellékvágányra futott viták, a be nem váltott szavak, a kormányké­­sség fejletlenségére utalnak. Victor Ciorbea első kormányfői ígére­te az volt, hogy bármelyik miniszterét leváltja, ha az alkalmatlannak bizonyul. Több miniszter is bebizonyította már, hogy nem ér fel az asztalig, Ciorbea azonban mielőtt elszánná magát, kivárja a tárcák és a koalíciós pártok évi mérlegét. Addig tovább tart a bizonytalanság, a tétovázás, a rögtönzés (és annak visszaszívása). S ezt tetézi egy fölöttébb zavaró körülmény. Koalíciós körök megfeledkezni látszanak arról, hogy novemberben a választók „nega­tív szavazása” segítette őket hatalomra. Nem annyira ők győztek, in­kább az ellentábor veszített. Ez pedig viszafordítható folyamat. Ezért is pedzi a jelenlegi ellenzék az előrehozott választások lehetőségét. A negatív szavazás körültekintésre int, ehelyett - csalódást csalódásra halmozva - mintha szántszándékkal hoznának létre új társadalmi tö­résvonalakat. Szent esküvésük ellenére gyökeresen módosítani kíván­ják az államosított lakások törvényét, magukra haragítva a bérlők tíz­ezreit. Új földtörvényt erőltetnek, amikor még a korábbit sem haj­tották végre. Valóban olyan sürgős volt a forradalmárok törvényének gyökeres módosítása? Mindez távol áll a reform fősodrától, amely pártot aligha mosó lassú víznek bizonyul. A koalíció korántsem eszményi. Maradéktalanul egyetlen párt el­képzelése sem teljesülhet. S ezt tudomásul kell venni. Az eltérő érde­kek összecsiszolásának világszerte megvan a bevált gyakorlata. Ná­lunk azonban túl sok homokszem kerül fogaskerekek közé. A pa­rasztpárti öreg vaskalaposok a „békebeli” közállapotokat sírják vissza, s ehhez újradukkózzák a múltat. És ugyanolyan egyeduralomra tör­nek, mint az előző koalícióban Iliescu pártja. Egy kiskaliberű liberális politikus, megelégelve pártja árnyékszerepét, kirukkolt: ahogyan ku­tyából nem lesz szalonna, úgy a szakszervezeti vezérből (Ciorbeából) sem lesz vállalkozói érdekek bajnoka. Közös felelősség helyett mintha közös felelőtlenség működne. De nézzünk csak mi is a tükörbe! Valóban olyan szépek és olyan okosak lennénk, mint hisszük magunkról? Csak mi lennénk szépek és okosak? Közülünk senki sem hajtja Vadim malmára a vizet? De bizony. A valóságtól elrugaszkodott, értelemkerülő hangok. A tucat­apostolok tetszetős jelszavak potrohai alatt a politikai paranoiáig fo­kozódó kiscsoportos üldözési mániája. Az elmosódó választóvonal a jogos bírálat és a gyűlölet között. A Pruteanu-bukfenceket vető bete­ges küldetéstudat. Pedig a politika nem a vágyak birodalma, hanem a lehetőségek kiaknázásának művészete. Ezt nem én mondom. Ezek a kormányzás­ra készülő Torgyán József szavai. S ugyancsak ő szögezi le: kormá­nyozni márpedig csak a centrumból lehet, a szélekről csak ordibálni. És vannak ordibálóink, vannak gyakorló politikusokat kiátkozóink. Pedig behunyt szemmel, ökölbe szoruló kézzel nem lehet harcba indulni. Ez az országos közéleti-eszmei káosz vészesen hasonlít az önmagát felszámolni készülő demokráciához. A történelem in­telme: Hitler, meglovagolva a polgári de­mokrácia gyengeségét, a szociáldemokra­ták és a kommunisták acsarkodását, szabályos demokratikus választásokon került hatalomra. Ki egyengeti - akarva-akaratlanul - Vadim útját? Vajnovszki Kázmér

Next