Erdélyi Napló, 1997. november-december (7. évfolyam, 45-50. szám)
1997-11-04 / 45. szám
Egy temesvári sztriptízbár tulajdonosa azzal vádolt meg né VVJény magas rangú rendőrtisztet, törvényszéki bírót és pénzügyi ellenőrt, hogy azok kikövetelték a lokáljában dolgozó lányok ingyenes szexuális szolgáltatásait. A vádakat tartalmazó levelet a jelek szerint egyesek a rendőrségen belüli hatalmi harc eszközeként használják. A temesvári Club 28 alig kétszáz méterre van a törvénytelen cigaretta- és kávéügyleteiről elhíresült Zaher Iskandarani villájától. Ránézésre magánlakásnak néz ki, csak alaposabb megfigyelés után veszi észre a szemlélő az eldugott apró cégjelzést. Ennek az épületnek a belső úszómedencéjében zajlottak azok a szexorgiák, amelyekről a lokál tulajdonosa, Vlada Misic a keltezés szerint 1995. október 6-án levélben tájékoztatta a Temes megyei rendőrfőkapitányt. A dokumentumban előkelő helyen szerepel Vasile Staicu őrnagy, valamint Mureşan alezredes neve. Ez utóbbi a temesvári rendőrség őrzőrendfenntartó osztagának parancsnoka, és a levél szerint egy ellenőrzésre érkezett bukaresti bizottság tagjait is elvitte henteregni a lányokhoz. így érte el, hogy a készülő jelentés a bukaresti urak pozitív benyomásait tartalmazza. Vasile Staicu két évvel ezelőtt városi rendőrfőkapitány volt, jelenleg alezredesi rangban a rendőrség hírszerző alakulatának, a hírhedt 0215-ösnek Temes megyei parancsnokhelyettese. A lokál tulajdonosa említést tesz Virgil Damşa törvényszéki bírónak, valamint a Román Hírszerző Szolgálat és a Pénzügyőrség néhány tisztjének látogatásairól is. Amint leírja, a főfináncok nagy előszeretettel vitték el beosztottjaikat is szórakozni a lokálba. A sajtó csámcsogva csapott le a pikáns szenzációra, de értetlenségének is hangot adott. Nem azért, mert a leírt részletek valószerűtlennek, hihetetlennek tűntek, hanem inkább azért, mert megmagyarázhatatlan volt, milyen szándékkal küldte el annak idején a lokál tulajdonosa a nála élvezkedő hatóságiak listáját éppen a rendőrfőkapitánynak. Az sem volt világos, kinek állt most érdekében kiteregetni a szennyest, mely - akárhogy is nézzük - mind a lokáltulajdonosnak, mind pedig a hatóságoknak roszszul jött. E dillemákban eligazítóul szolgálhat az a tény, hogy 1995 novemberében Vlada Misicit kerítői tevékenység gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték, de az ügyészség nem emelt vádat ellene, s így hamarosan szabadlábra került. A rendőrség akkor nem a Club 28, hanem egy másik tulajdonában lévő lokál, a Salamandra ügyében folytatott vizsgálatot. Misiei akkor is félreérthetetlen célzásokat tett arra, hogy számos nagykutya is megfordult nála. A sajtóban megszellőztetett ügy főként a Temes megyei rendőrségen váltott ki nagy riadalmat. Az újságíróknak - bevált szokás szerint - csak annyit mondtak, hogy vizsgálat folyik az ügyben, és menten értesítik a sajtót, ha az konkrét eredményekhez vezet. A megyei rendőrség akkori parancsnoka, Gheorghe Dragos azt nyilatkozta, hogy csupán most, a sajtóbotrány nyomán értesült a levél tartalmáról. Misiei listáját annak idején a rendőrhatóság nem iktatta, így Dragos állításának ellenkezője nem bizonyítható. Az érintett Vasile Staicu ezzel szemben úgy emlékezett, hogy két évvel ezelőtt vizsgálat is folyt az ügyben, és a vádakat elejtették. Staicu egyébként néhány más megemlített személlyel együtt cáfolta a levélben foglalt állításokat. Vlada Misici a rendőrség unszolására újabb nyilatkozatot tett, s ebben kijelentette, hogy a Belügyminisztérium alkalmazottai nem követtek el visszaéléseket lokáljában. Az Erdélyi Naplónak nyilatkozva azt mondta, hogy az említett levelet nem ‘95 októberében, hanem egy hónappal később, vizsgálati fogsága idején írta, mégpedig nyomás hatására. Akkor az ügyével foglalkozó Florin Moldovan őrnagy szabadon bocsátásáért ezt kérte cserébe. Ha ez így igaz, akkor valótlan állítások kikényszerítésével vádolható a rendőrség. Egyes temesvári újságírók azt is tudni vélik, hogy Misic listája lényegesen több nevet tartalmazott, ám a levél szétküldői gondosan megválasztották, kit kell a sajtó figyelmének középpontjába állítani. Gazda Árpád JrL Feszt László grafikája leti napia Cifra nyomor köntösében ,SA I Indig Ottó Esztendővel ezelőtt a győzelem és a jobbra változás eufóriájá- ban ünnepeltünk. Hittük - és most sem kérdőjelezhetjük meg - a rendszerváltás tényét, de hogy szárnyaszegettek reményeink, azt sem titkolhatjuk. A Ciorbea-csapatnak valahogy semmi sem sikerült ígéretei és elképzelései szerint. Az orvoslásba sebészeti eszközökkel kezdtek, de a beavatkozás - egyelőre? - kómás állapotot teremtett. A beteg, azaz a román nemzetgazdaság haldoklik, hiányoznak a távlati jobbulást feltételező valutás vérátömlesztések, az állami tulajdonban burjánzó nagyvállalatok még mindig emésztik az adózóktól harácsolt milliárdokat, s a kisprivatizációt korrupciós gátak (is) fékezik. Ennek következménye és velejárója a minden eddiginél gyorsabb életszínvonal-csökkenés. A viszonylagos biztonságban élő középrétegek helyzete aggasztóan romlott, százezrek kerültek a szegénységküszöb alá, s az eddig is ott-tartózkodók majdnem-koldusseregét a nincstelenség alázza tovább. Bár a munkanélküli-statisztikák görbéje alig emelkedő, de csalóka a valóságtartalmuk: a munkanélküli-segélyek hónapjaiból kilépőket nem regisztrálják az adatok, s ez a tekintélyes hányad a semmiből kénytelen élni. Alkalmi munkákból tartja el magát, nevetséges summájú szociális segélyekre számít, mellékesen szemeteskukákban kotorászik, raktárak és üzletek kartonhulladékával fut, vagy az alamizsnát várók koldusseregét gyarapítja. Koldusország lettünk - mondhatnánk Adyval. A vörös lobogó illúzióitól megcsömörlött polgárt még hét sovány ürescu-féle esz- tendő tette igavonóvá, majd amikor a ma hatalmon lévőktől vár- Ituk az elviselhetőbbet, megint csalatkozni kellett. Igaz, azt a sokat emlegetett szocális védőhálót gyakran toldozza-foldozza a kabinet. Minap két hónap alatt 15, majd 14 százalékkal nőttek a közalkalmazotti bérek, s hogy ne örvendhessünk sokáig a szinte semminek, tartós áremelkedési hullámmal kerültünk szembe. Nőtt az alapvető élelmiszerek ára, többet fizetünk 20-25 százalékkal a tejtermékekért, a húsért, a kenyérért, a cukorért és olajért, a zöldségpiac „megbolondult”, a krumpli luxuscikk lett, a tojás ünnepi eledel. És közben beköszöntött idő előtt a tél, állam , bácsi 30-35 százalékkal emelte a fűtési díjakat, és porhintésül stamtamolja, hogy az alacsony jövedelműek ilyen-olyan költségeit kompenzálja, de ez a juttatás nem a fogyasztók markát üti közvetlenül. Nesze semmi, fogd meg jól - válaszolja erre a népi bölcsesség, s mi mást tehet a téli hónapokat félő, a jelenben még a mai és holnapi napot is bizonytalannak látó polgár (aki a rendszerváltásra voksolt), mint tüntet vagy egyetért a tüntetőkkel. Ez a köz- hangulat 1997 végén, ennek hátterében zajlik a nagypolitika, melynek az „európai integrálódás” a célja. Szegények közt is legszegényebb Románia. Rendőzéséül a belbaroknak bizottságosdit játszó képmutatók járják az országot, a kormány személycseréket ígér, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap dollármilliói úttalan utakon csordogálnak a Nagy Semmibe, és sajnálkozunk magunkon, mert NATO-csatlakozástól távol, Európai Uniós tagságtól messzire, régi helyünkön, a Bal-kánon vagyunk. Ez nem következménye, hanem oka a bajoknak. KI TÁMOGATJA VADIMOT? A politikai frontvonalak választásízűen körvonalazódnak. A kormánykoalíció önveszélyesen áltatja magát, amikor azt hangoztatja, hogy nincs kormányzási alternatíva. Mert igenis van a visszasüllyedés a képlékeny, ragacsos félmúltba. Erre tör a baljobboldali újpopulizmus. (Egy tüntetésen már a diktatúrát éltették.) S ennek zászlóhordozója a nemzetvezetői becsvágytól fűtött, lebukhatatlan politikai szélhámos, Corneliu Vadim Tudor, akinek az ázsiója emelkedőben van. Kik is támogatják Vadimot? Mindenekelőtt azok, akik egy füvön legelnek vele: a nemzeti beltenyészet elkötelezettjei. A pártok lázas helyezkedése bizonyítja, hogy az a pártkoalíció, amelyet 1996 novemberében a román nép kiszavazott a szívéből, nem konjunkturálisan került egy karámba, hanem összetartozik. A kötélhúzás akörül folyik, hogy az ismét kijegecesedő szövetségben ki legyen a vezérkas: Iliescu vagy Vadim. Csakhogy Vadimnak akadnak támogatói az innenső parton is. Most nem az eltévedt bárányról, a váltóját a Dumitraşcu sínpárjára állító, egyre harsányabb Pruteanu szenátorról és holdudvaráról van szó. Hanem a „nagypolitika” eltévelyedéseiről. Az önmaguk bűvöletébe esett, kizárólagosságtudatuktól színvakokká vált hatalmi körök - szándékuk ellenére is - besegítenek Vadim felfelé ívelésébe. Az alapvető reformintézkedések késése (hol a privatizáció, a gazdaság, a pénzügy reformja? a kikecmergés ebből az áldatlan állapotból?), a mellékvágányra futott viták, a be nem váltott szavak, a kormánykésség fejletlenségére utalnak. Victor Ciorbea első kormányfői ígérete az volt, hogy bármelyik miniszterét leváltja, ha az alkalmatlannak bizonyul. Több miniszter is bebizonyította már, hogy nem ér fel az asztalig, Ciorbea azonban mielőtt elszánná magát, kivárja a tárcák és a koalíciós pártok évi mérlegét. Addig tovább tart a bizonytalanság, a tétovázás, a rögtönzés (és annak visszaszívása). S ezt tetézi egy fölöttébb zavaró körülmény. Koalíciós körök megfeledkezni látszanak arról, hogy novemberben a választók „negatív szavazása” segítette őket hatalomra. Nem annyira ők győztek, inkább az ellentábor veszített. Ez pedig viszafordítható folyamat. Ezért is pedzi a jelenlegi ellenzék az előrehozott választások lehetőségét. A negatív szavazás körültekintésre int, ehelyett - csalódást csalódásra halmozva - mintha szántszándékkal hoznának létre új társadalmi törésvonalakat. Szent esküvésük ellenére gyökeresen módosítani kívánják az államosított lakások törvényét, magukra haragítva a bérlők tízezreit. Új földtörvényt erőltetnek, amikor még a korábbit sem hajtották végre. Valóban olyan sürgős volt a forradalmárok törvényének gyökeres módosítása? Mindez távol áll a reform fősodrától, amely pártot aligha mosó lassú víznek bizonyul. A koalíció korántsem eszményi. Maradéktalanul egyetlen párt elképzelése sem teljesülhet. S ezt tudomásul kell venni. Az eltérő érdekek összecsiszolásának világszerte megvan a bevált gyakorlata. Nálunk azonban túl sok homokszem kerül fogaskerekek közé. A parasztpárti öreg vaskalaposok a „békebeli” közállapotokat sírják vissza, s ehhez újradukkózzák a múltat. És ugyanolyan egyeduralomra törnek, mint az előző koalícióban Iliescu pártja. Egy kiskaliberű liberális politikus, megelégelve pártja árnyékszerepét, kirukkolt: ahogyan kutyából nem lesz szalonna, úgy a szakszervezeti vezérből (Ciorbeából) sem lesz vállalkozói érdekek bajnoka. Közös felelősség helyett mintha közös felelőtlenség működne. De nézzünk csak mi is a tükörbe! Valóban olyan szépek és olyan okosak lennénk, mint hisszük magunkról? Csak mi lennénk szépek és okosak? Közülünk senki sem hajtja Vadim malmára a vizet? De bizony. A valóságtól elrugaszkodott, értelemkerülő hangok. A tucatapostolok tetszetős jelszavak potrohai alatt a politikai paranoiáig fokozódó kiscsoportos üldözési mániája. Az elmosódó választóvonal a jogos bírálat és a gyűlölet között. A Pruteanu-bukfenceket vető beteges küldetéstudat. Pedig a politika nem a vágyak birodalma, hanem a lehetőségek kiaknázásának művészete. Ezt nem én mondom. Ezek a kormányzásra készülő Torgyán József szavai. S ugyancsak ő szögezi le: kormányozni márpedig csak a centrumból lehet, a szélekről csak ordibálni. És vannak ordibálóink, vannak gyakorló politikusokat kiátkozóink. Pedig behunyt szemmel, ökölbe szoruló kézzel nem lehet harcba indulni. Ez az országos közéleti-eszmei káosz vészesen hasonlít az önmagát felszámolni készülő demokráciához. A történelem intelme: Hitler, meglovagolva a polgári demokrácia gyengeségét, a szociáldemokraták és a kommunisták acsarkodását, szabályos demokratikus választásokon került hatalomra. Ki egyengeti - akarva-akaratlanul - Vadim útját? Vajnovszki Kázmér