„Érted Vagyok”, 2009 (20. évfolyam, 1-6. szám)
2009-02-01 / 1. szám
Felszabadítási teológia__________ 2009. február • Ehelyett a nehéz, de szükséges utat kellene választani! Újból meg kell tanulnunk azt mondani: „Nagy igazságtalanságoddal és tisztességtelen kereskedéseddel megszentségtelenítetted a szent helyet!” A világ és élőlényei, a népek és kultúrájuk, a föld, a víz és a vetőmag..minden, ami az életet hordozza, szent! Egyetlen igazságtalanságot eredményező és tisztességtelen kereskedelmet előmozdító gazdasági rendszert sem szabad Isten nevében megáldani, legitimálni vagy eltűrni. Az evangéliumok, „a törvény és a próféták”, amelyek fontos szerepet játszanak keresztény hagyományunkban, azt követelik tőlünk, hogy az egész lakott földön - ezt jelenti az „ökumené”! - tanúságot tegyünk Istenről. Ez konkrétan azt jelenti, hogy elköteleződünk az igazságért és az igazságosságért vívott küzdelemben. A ma űzött teológia ellenben steril, mivel megpróbál elrejtőzni a dogmatikai és szentírás-magyarázati általánosságok mögött. Nem vezet rá minket arra, hogy nevükön nevezzük a dolgokat, hogy válasszunk, kifejezzük előszeretetünket, állást foglaljunk, bizonyos dolgokat elvessünk, indulatba jöjjünk, vádoljunk, ellenálljunk. Az élet: kapcsolatok szövevénye Mindenek kezdetén Isten elrendezte a világot, elválasztotta az eget, a vizeket és a földet. Mindazt, amit teremtett, kapcsolatba hozott egymással: az időt és annak felosztását nappalra és éjszakára; a szárazat és a nedveset; a szárazföld és a levegő állatait; az állati és a növényi életet. „Növesszen a föld növényeket, füvet, amely magvakat hoz, gyümölcsfát, amely fajtájának megfelelő gyümölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt” (lMóz 1,11). És azt mondta Isten: Minden éljen! És minden élt, hasonló volt egymáshoz, és különbözött egymástól, kérdés és felelet egymást követe, és egyidejűleg létezett. Minden él, és minden jó. A Teremtés könyve (lMóz) ismételten megvizsgálja az élet érzékeny kapcsolatainak kérdését - az élőlények és a föld, a víz, a tűz által okozott természetes korlátaik kapcsolatát, vagy az ember, a többi élőlény és az éhség közötti kapcsolatot. Az emberi test éhsége megváltoztatja a teremtmények közötti viszonyt. Az emberek az éhség miatt kezdik közelebbről szemügyre venni a világot. Kialakítják a munka és a hozzá tartozó technikák különböző formáit. Az éhség a világ sóvár vágyakozása a többre, az életre vágyakozás. Az éhség hozza létre az élőlények kritikus és alkotói kapcsolatát a világ testével. És látta Isten, hogy minden jó. A teremtés e rendjéből kiindulva a bibliai szöveg ragaszkodik ahhoz, hogy bemutassa a világ teste és vegetációja, illetve az emberi test és annak éhsége közötti szükségszerű, de nehéz kapcsolatokat. A Teremtés könyve több éhínségről is beszámol, amelyek Ábrahám, Izsák és Jákob vándorlásainak kezdetén állnak. Az Egyiptomba menetelt mindig úgy ábrázolja mint az éhség következményét: „Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Ábrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos éhínség volt azon a földön” (1 Móz 12,10). A következő szakaszban arról tájékoztat a szöveg, hogy „az a föld nem bírta eltartani őket, hogy együtt lakjanak” (lMóz 13,6). Az életben maradás forrásaihoz való korlátozott hozzáférés jelenik meg annak motívumaként, hogy az emberek kis családi csoportokban maradnak együtt, és állatokat tartanak. Az akkori embereket és emlékeiket az élelem bizonytalansága határozta meg. Ez a birodalmak (impériumok) befolyásában gyökerezett, azok ugyanis meghatározott politikai stratégiákat követtek a mezőgazdaságra és a földre vonatkozóan. Káin és Ábel Ebben az összefüggésben alapvető jelentőségű a Káinról és Ábelről szóló elbeszélés. A szöveg különböző élet- és munkamódokat, valamint istenkapcsolatokat idéz fel. Ábel juhász volt, Káin a földet művelte. A szöveg ezt az egyetlen adatot adja meg: a földhöz, a munkához és a többi emberhez fűződő kapcsolatok alakításának két módja volt. Ami az áldozati adományokat illeti, Káin a föld gyümölcseit ajánlja fel áldozatul, Ábel pedig elsőszülött állataiból áldoz fel, s azok kövérjét kínálja Istennek. Isten Ábelben és az ő adományában leli tetszését. Káin és adománya nem tetszik Istennek. Ilyen egyszerű ez. Persze e helyzet különböző magyarázati kísérletei születtek már meg. Miért részesítette előnyben Isten Ábelt és az ő áldozati adományát? Itt, Rio Grande do Sulban a gauchók és gauchák úgy értelmeznék az elbeszélést, hogy Isten is gaucho, és ezért inkább a churrascót választotta! De talán inkább más értelmezéseket kell keresnünk. Az én feltételezésem szerint a szöveg az ókor két különböző életmódjára, munkaszervezésére és kapcsolatfajtájára emlékeztet. Ha Káin a mezőgazdaság képviselője, akkor annak a gazdasági kizsákmányolási rendszernek a részeként kell őt felfogni, amely a kikényszerített munkán és dézsmált (adón), és valószínűleg a Kánaán városállamaival alkotott viszonyrendszeren nyugodott, e városállamokat viszont Egyiptom befolyásolta. Ábel azokat a csoportokat képviseli, amelyek társadalmilag-gazdaságilag másképp szerveződtek, és amelyeket nem monopolizáltak a városállamok, illetve azok kényszermunkája és adórendszere. Ábelt, a pásztort a kánaáni népességben, a fennsíkokon kell keresni, ahol az emberek ellenállást tanúsítottak, és némi földmegmunkálás, de főképp nomád pásztorkodás révén tudtak életben maradni. A fontos az, hogy Isten kiválaszt. Isten világossá teszi, hogy ezt az életmódot előnyben részesíti a másikkal szemben. Ez magyarázza meg a konfliktust. Káin nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. Isten azonban azt mondta: „Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. De ha nem jól cselekszel, akkor a bűn már ajtód előtt leselkedik, támadásra kész vadállatként. Vajon tudsz-e uralkodni rajta?” (1 Móz 4,6-7) Ha Isten mindkét áldozati adományt elfogadta volna, akkor rejtve maradna az erőszak a vadállat, amely az egyik adomány mögött leselkedik. De ebben az elbeszélésben Isten megtagadja, hogy törvényesnek ismerje el azt az áldozati adományt, amely erőszakos cselekmény és bűn gyümölcse. Káin lehorgasztott fejjel hagyja el az áldozati szertartást. „Visszautasították!” Nem. Káin nem képes uralkodni az erőszakon, amely hozzátartozik az életmódjához. A szertartás ábrázolása tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy értékeljük, próbára tegyük és kiválasszuk a munkamódszereket, és világos döntést hozzunk! Káin nem viseli el, hogy isteni igazolás nélkül kell élnie. Elhívja Ábelt, hogy menjen ki vele a mezőre, mert végső soron erről van szó: a földről! Káin megöli Ábelt. A szöveg nem