„Érted Vagyok”, 2009 (20. évfolyam, 1-6. szám)

2009-02-01 / 1. szám

Felszabadítási teológia__________ 2009. február •­­ Ehelyett a nehéz, de szükséges utat kellene választani! Újból meg kell ta­nulnunk azt mondani: „Nagy igazság­talanságoddal és tisztességtelen keres­kedéseddel megszentségtelenítetted a szent helyet!” A világ és élőlényei, a népek és kultúrájuk, a föld, a víz és a vetőmag..minden, ami az életet hor­dozza, szent! Egyetlen igazságtalansá­got eredményező és tisztességtelen kereskedelmet előmozdító gazdasági rendszert sem szabad Isten nevében megáldani, legitimálni vagy eltűrni. Az evangéliumok, „a törvény és a próféták”, amelyek fontos szerepet játszanak keresztény hagyomá­nyunkban, azt követelik tőlünk, hogy az egész lakott földön - ezt jelenti az „ökumené”! - tanúságot tegyünk Is­tenről. Ez konkrétan azt jelenti, hogy elköteleződünk az igazságért és az igazságosságért vívott küzdelemben. A ma űzött teológia ellenben steril, mivel megpróbál elrejtőzni a dogmati­kai és szentírás-magyarázati általános­ságok mögött. Nem vezet rá minket arra, hogy nevükön nevezzük a dolgo­kat, hogy válasszunk, kifejezzük elő­szeretetünket, állást foglaljunk, bizo­nyos dolgokat elvessünk, indulatba jöjjünk, vádoljunk, ellenálljunk. Az élet: kapcsolatok szövevénye Mindenek kezdetén Isten elrendez­te a világot, elválasztotta az eget, a vi­zeket és a földet. Mindazt, amit te­remtett, kapcsolatba hozott egymás­sal: az időt és annak felosztását nappalra és éjszakára; a szárazat és a nedveset; a szárazföld és a levegő ál­latait; az állati és a növényi életet. „Növesszen a föld növényeket, fü­vet, amely magvakat hoz, gyümölcs­fát, amely fajtájának megfelelő gyü­mölcsöt terem, amelyben magva lesz a földön. És úgy történt” (lMóz 1,11). És azt mondta Isten: Minden éljen! És minden élt, hasonló volt egymás­hoz, és különbözött egymástól, kérdés és felelet egymást követe, és egyidejű­leg létezett. Minden él, és minden jó. A Teremtés könyve (lMóz) ismételten megvizsgálja az élet érzékeny kapcso­latainak kérdését - az élőlények és a föld, a víz, a tűz által okozott természe­tes korlátaik kapcsolatát, vagy az em­ber, a többi élőlény és az éhség közötti kapcsolatot. Az emberi test éhsége megváltoztatja a teremtmények közötti viszonyt. Az emberek az éhség miatt kezdik közelebbről szemügyre venni a világot. Kialakítják a munka és a hozzá tartozó technikák különböző formáit. Az éhség a világ sóvár vágyakozása a többre, az életre vágyakozás. Az éhség hozza létre az élőlények kritikus és al­kotói kapcsolatát a világ testével. És látta Isten, hogy minden jó. A teremtés e rendjéből kiindulva a bibliai szöveg ragaszkodik ahhoz, hogy bemutassa a világ teste és vege­tációja, illetve az emberi test és annak éhsége közötti szükségszerű, de ne­héz kapcsolatokat. A Teremtés köny­ve több éhínségről is beszámol, ame­lyek Ábrahám, Izsák és Jákob ván­dorlásainak kezdetén állnak. Az Egyiptomba menetelt mindig úgy áb­rázolja mint az éhség következmé­nyét: „Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Ábrám Egyip­tomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos éhínség volt azon a földön” (1 Móz 12,10). A következő szakasz­ban arról tájékoztat a szöveg, hogy „az a föld nem bírta eltartani őket, hogy együtt lakjanak” (lMóz 13,6). Az életben maradás forrásaihoz való korlátozott hozzáférés jelenik meg annak motívumaként, hogy az embe­rek kis családi csoportokban marad­nak együtt, és állatokat tartanak. Az akkori embereket és emlékeiket az élelem bizonytalansága határozta meg. Ez a birodalmak (impériumok) befolyásában gyökerezett, azok ugyanis meghatározott politikai stra­tégiákat követtek a mezőgazdaságra és a földre vonatkozóan.­ ­ Káin és Ábel Ebben az összefüggésben alapvető jelentőségű a Káinról és Ábelről szó­ló elbeszélés. A szöveg különböző élet- és munkamódokat, valamint is­tenkapcsolatokat idéz fel. Ábel ju­hász volt, Káin a földet művelte. A szöveg ezt az egyetlen adatot adja meg: a földhöz, a munkához és a töb­bi emberhez fűződő kapcsolatok ala­kításának két módja volt. Ami az áldozati adományokat illeti, Káin a föld gyümölcseit ajánlja fel ál­dozatul, Ábel pedig elsőszülött állata­iból áldoz fel, s azok kövérjét kínálja Istennek. Isten Ábelben és az ő ado­mányában leli tetszését. Káin és ado­mánya nem tetszik Istennek. Ilyen egyszerű ez. Persze e helyzet külön­böző magyarázati kísérletei születtek már meg. Miért részesítette előnyben Isten Ábelt és az ő áldozati adomá­nyát? Itt, Rio Grande do Sulban a gauchók és gauchák­ úgy értelmeznék az elbeszélést, hogy Isten is gaucho, és ezért inkább a churrascót­ vá­lasztotta! De talán inkább más értelme­zéseket kell keresnünk. Az én feltéte­lezésem szerint a szöveg az ókor két külön­böző életmód­jára, munka­szervezésére és kapcsolatfajtájára em­lékeztet. Ha Káin a mezőgazdaság kép­viselője, akkor annak a gazdasági ki­zsákmányolási rendszernek a részeként kell őt felfogni, amely a kikényszerített munkán és dézsmált (adón), és valószí­nűleg a Kánaán városállamaival alko­tott viszonyrendszeren nyugodott, e vá­rosállamokat viszont Egyiptom befo­lyásolta. Ábel azokat a csoportokat képviseli, amelyek társadalmi­lag-gaz­­daságilag másképp szerveződtek, és amelyeket nem monopolizáltak a vá­rosállamok, illetve azok kényszermun­kája és adórendszere. Ábelt, a pásztort a kánaáni népességben, a fennsíkokon kell keresni, ahol az emberek ellenál­lást tanúsítottak, és némi földmegmun­kálás, de főképp nomád pásztorkodás révén tudtak életben maradni. A fontos az, hogy Isten kiválaszt. Is­ten világossá teszi, hogy ezt az életmó­dot előnyben részesíti a másikkal szemben. Ez magyarázza meg a konf­liktust. Káin nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. Isten azonban azt mondta: „Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. De ha nem jól cselekszel, ak­kor a bűn már ajtód előtt leselkedik, tá­madásra kész vadállatként­. Vajon tudsz-e uralkodni rajta?” (1 Móz 4,6-7) Ha Isten mindkét áldozati adományt elfogadta volna, akkor rejtve maradna az erőszak­­ a vadállat, amely az egyik adomány mögött leselkedik. De ebben az elbeszélésben Isten megtagadja, hogy törvényesnek ismerje el azt az ál­dozati adományt, amely erőszakos cselekmény és bűn gyümölcse. Káin lehorgasztott fejjel hagyja el az áldo­zati szertartást. „Visszautasították!” Nem. Káin nem képes uralkodni az erőszakon, amely hozzátartozik az életmódjához. A szertartás ábrázolása tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy értékeljük, próbára tegyük és ki­válasszuk a munkamódszereket, és vi­lágos döntést hozzunk! Káin nem viseli el, hogy isteni iga­zolás nélkül kell élnie. Elhívja Ábelt, hogy menjen ki vele a mezőre, mert végső soron erről van szó: a földről! Káin megöli Ábelt. A szöveg nem

Next