Esti Budapest, 1953. április (2. évfolyam, 77-100. szám)

1953-04-25 / 97. szám

6 & RUBI!P­ST Ma reggel megérkezett az osztrák A- és az ifjúsági válogatott kolm­austa helyett Happel a balhátvéd­­ .4 magyar válogatott összeállítása változatlan Ma reggel a menetrendszerű bécsi gyorsvonattal megérkezett Budapestre az osztrák .4- es az ifjúsági válogatott top 15 főnyi csapata. A Kéketi-pályaudvar üvegcsarnokába befutó vonalról egymás után szálltak le a nagy­válogatott­­játékosai: Zeman, Happel, Hanappi, Dienst, Me­nasse és a többiek. Walter Nausch, szövetségi ka­pitány elmondotta, hogy némi változás lesz majd az együttes összeállításában. — Úgy döntöttünk, hogy a fiatal Kalhmann helyett a sokkal rutinosabb Happel lesz a bal­hátvéd, s így reméljük, hogy jobb védelemmel tudjuk majd felvenni a harcot a­ híres ma­gyar „ötösfogattal”. Theo Brinek, az osztrák válo­gatott csapatkapitánya szerint igen nehéz feladat előtt áll az osztrák csapat. — Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy az olimpiai bajnok magyar csapat milyen kitűnő játékerőt képvisel, s ép­pen ezért a mérkőzés esélyese — mondta. Teljes erőbedobásra lesz szükségünk, hogy jó ered­ményt érhessünk el. A buuda­­pesti mérkőzés után szerdán már Koppenhágában, a dán vá­logatott ellen mérkőzünk. A szállóban azután megindult a kérdezős­ködés a magyar vá­logatottról is. — Milyen formában van Pus­kás és Kocsis? — érdeklődött Zeman. — És milyen a magyar vé­delem? — kérdezte Stotz. Az osztrák csapat vezetői végül közölték, hogy a megyer­­­úti stadionban holnap délután pályára lépő osztrák A-váloga­­tott összeállítása a következő: Zeman — Stotz, Happel — Hanappi, Koller, Brinek — Me­ nasse, Wagner, Dienst, Hines­­ser, Golnhuber. ★ .A magyar válogatott összeál­lításában — Mándi Gyula, ál­lami edző közlése szerint — nem lesz változás, így tehát az osztrákok ellen az alábbi tizen­egy játékos képviseli a Magyar Népköztársaság színeit. Grosics — Buzánszki, Börzsei, Lantos — Bozsik, Zakariás — Budai II., Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor. Pályaudvari kép az osztrákok megérkezéséről Közlekedési rend a válogatott mérkőzésre A Fővárosi Villamosvasút áp­rilis 26-án, vasárnap, az újpesti Dózsa stadionban tartandó nem­zetközi válogatott labdarúgómér­­kőzés alkalmával a Marx-térről a Dózsa-stadionhoz 11 órától ,,M*"­­jelzéssel rendkívüli villamosjá­ratokat indít A mérkőzés ideje alatt, 16 és 17 óra között, vala­mint 18.45 és 19.30 óra között kocsiátcsoportosítás miatt a 93- as járat nem közlekedik. A mér­kőzés után a közönség elszállí­tása részben a külső Váci­ útról, részben az újpesti Baross utcából (93-as vonal) történik a Marx-tér felé. ★ A Fővárosi Autóbuszüzem köz­li, hogy április 26-án, vasárnap a magyar—osztrák nemzetközi labdarúgómérkőzés alkalmával M-jelzéssel rendkívüli járatot indít Tekintettel a várható nagy érdeklődésre, a kocsikat két helyről: a Marx-térről (Nyugati­pályaudvar indulási oldala) és a Sztálin­ út—Eötvös­ utca kereszte­ződésétől indítják. A rendkívüli járatokon mindkét helyről azo­nos viteldíjak mellett 1.80 forin­tos vonaljeggyel és 2.50 forintos átszállójeggyel lehet az újpesti Dózsa-stadionig utazni. Az első kocsi mindkét helyről 11.45 óra­kor, az utolsó kocsi pedig 16 óra­kor indul. Vasárnap délután 17 órakor a Kossuth-rádión helyszíni közvetí­tést adnak a magyar—osztrák mérkőzésről. Sportbemutatók, bajnoki küzdelmek május 1-, 2- és 3-a gazdag sportműsorában A BTSE Budapest dolgozói­­nak május 1-i ünnepi felvonulá­sa után — kkb. fél 3 órától — négy sportfaluban: a Városliget­ben, a Margitszigeten, a Népli­getben és a Városmajorban nagyszabású sportbemutatókat, mérkőzéseket és versenyeket ren­dez. A Városligetben négy pályán I., II. osztályú és ifjúsági férfi és női röplabdabajnoki mérkő­zésekre, a Petőfi-pálya mellett pedig a Gázművek, a Cs. Vasas, a V. Meteor és a Bp. Honvéd női csapatainak, valamint a Lőrinci Fonó, a V. Meteor, a­ Bp. Dózsa és a TF Haladás férfi együtte­seinek részvételével kézil­abda villámtornára kerül sor. A Margitsziget ugyancsak két sportesemény színhelye lesz. Négy pályán itt is röplabda­mérkőzéseket, majd 15 órakor a­ margitszigeti pesti Dunaágban motorcsónak bólyaversenyt bo­nyolítanak le. A Népligetben három pályán röplabdamérkőzések, a Város­majorban pedig -4- a szobor előtti füves térségen — kézi­­labdamérkőzések szórakoztatják a nézőket. Május 2-án — ugyancsak a négy sportfaluban — folytatód­nak a sportversenyek. Május 3-án valamennyi sport­­ágban rendes bajnoki fordulót bonyolítanak le. Ugyanezen a napon — reggel 8 órai kezdet­tel — a kézilabda Magyar Nép­köztársasági Kupa selejtezőjéből kiemelt találkozókat rendezik meg a Baross­ utcai Vörös Me­teor-pályán. A­ ­ néphadsereg hagyományos lovasü­nnepsége A honvédelmi minisztérium május elsején, délután 16.30 óra­kor a kerepesi úti Ügető-pályán rendezi meg hagyományos lovas­ünnepségét, amelyet május 2-án, délelőtt 10 órai kezdettel, má­jus 3-án pedig 16.30 órai kezdet­tel megismételnek. Az ünnepnapon a néphadsereg legjobb lovas alakulatai, az AVH, a HSE és a Bástya SE sportolói vesznek részt. ­ Azonnali munka­felvételre alkalma­zunk jólképzett ESZTERGÁLYOST, lemezlakatost, gép­lakatost, kovácsot és önálló szellőző szerelő bádogost. Könnyűipari Gyár­felszerelő és Építő Vállalat, Budapest, VII., Nefelejts­ u. 6. Azonnali mun­kafelvételre alkal­mazunk kőműves, ács és állványozó­kat A dolgozók ré­szére meleg ételről gondoskodunk. Vi­déki dolgozók ré­szére szállást biz­tosítunk és az uta­zási költségeket megtérítjük. Köny­­nyűipari Gyárfel­­szerelő és Építő Vállalat, Budapest, VII ker. Nefelejts u. 6 Felveszünk kohá­szatunk részére ön­tőket, öntvényfara­gólakatosokat, gya­korlott magkészítő­ket, gépformázókat és segédmunkáso­kat. Motor és gép­gyártási munkák­hoz csúcs-, horizon­tál-, karusszel-ESZTERGÁLYOSO­­KAT és segédmun­kásokat. Jelentkezni lehet Ganz Vagon és Gépgyár Munkaerő­gazdálkodási Irodá­jában, Budapest, VIII­, Villám­ u. 40-tól képzett vas­esztergályosokat, la­katosokat, kovácsot, hegesztőt, gépmun­kásokat és admi­nisztrátort azonnal felvesz a Magyar Posztógyár, Gyapjú­­ipari Központi Gép­műhely, Budapest, XXI., Bajáki Ferenc u. 4. (Csepel) Felveszünk nagy gyakorlattal rendel­kező szerkesztőmér­nököket és techniku­­sokat, vagonszer­kesztési irodánkba, tervezés szerkesztés, illetőleg az ezzel kapcsolatos műszaki ügyviteli munkákra Jelentkezni lehet: a Ganz Vagon- és Gépgyár Személyze­ti Osztályán (Buda­pest, Vil­., Villám­­u. 40.) Vasszerkezeti la­katosokat és segéd­munkásokat felve­szünk. Jelentkezés: Könnyű Vasszerke­zetek Gyára, XIII­, Hun-u. 4/b. Sze­mélyzeti osztály. Segédmunkáso­kat, ekszkavátor­­hoz és baggerhez gépkezelőket azon­nal felveszünk. Bu­dapesti és vidéki munkahelyekre. Je­lentkezés 8 órától 16 óráig. Építő­anyagipari Föld­munka Vállalat, Budapest, VI. ker Nagymező­ u. 36. félemelet Sztálinvárosba felveszünk vasszer­­kezetek gyártásá­ban és szerelésében jártas villanyhe­­gesztőt, vasszerke­zeti lakatos szak­munkásokat és se­gédmunkásokat. La­kást ingyen, napi háromszori főétke­zést 6.40 Ft. téríté­sért biztosítunk. Jelentkezés: Sztá­linvárosi Cső- és Erőműszerelési Vállalatnál, Bp. VI., Bajcsy-Zsilinszky­­út 33. vagy Sztá­­linváros, Kokilla­­út, Martiniroda. Azonnali felvétel­re keresünk kőmű­veseket és segéd­munkásokat, vala­mint 2 vízvezeték­szerelőt. Rákosmen­tén lakó dolgozók, gyertek a XVII. ker. Építőipari Javító és Tatarozó Vállala­toz, Cinkotai­ út 4. dol­gozni. Csepeli Papír­gyár XXI., Duna­­utca 42. keres szak­képzett esztergá­lyost, lakatost, vil­lanyszerelőt, fűtőt, gépipari normást és energiamérnököt. Esztergályosokat, lakatosokat és se­gédmunkásokat ke­resünk felvételre. Cím: Villamosgép-és Kábelgyár. Bu­dapest, X., Gyöm­­rői­ út 128. Bányászati Ma­gasépítő Vállalat, Budapest, V., Har­­mincad­ u. 3. gya­korlott villanysze­relőt és segédmun­kásokat felvesz. Je­lentkezés: Munka­ügyi Osztályon. II. emelet 6 Perfekt gyors- és gépírónőt azonnal Felveszünk Patyolat. Ili Váll. VII., Klau­­zál­ u. 8 Főmechanikus munkakörre gép­vagy elektrotech­nikust és villanysze­relőket azonnal fel­veszünk. Újpesti Rádiószekrénygyár. Bp. IV, Tél-u. 128 Személyzeti osztály. Kísérleti munkák­hoz keresünk gya­korlattal rendelkező műszerészeket, ma­rósokat és esztergá­lyosokat. Irodagép­­kísérleti Vállalat. XIII. Béga­ utca 43. Motorkerékpárve­­zetőt felvesz I kér. KÖZÉRT. Budapest. II., Széna-tér 1._ Szállítósegédmun­kások és gépipari technikusok felvétel­nek Darugyár, Bu­dapest XIII., Meder­­u. 9. Apró- és kishirdetések Csepeli Papírgyár. (XXI., Duna­ utca 42.) művelettervezőt fel­veszi_________________ Szabászt és bőr­díszműveseket kere­sünk azonnali felvé­telre. Bőrdíszműáru­­gyár, Eötvös­ utca 38_________________ A Tatabányai Te­herautófuvarozási Vállalat érvényes jo­gosítvánnyal rendel­kező gépkocsiveze­tőket azonnal fel­vesz Jelentkezni le­het: Tata II., Egy­ség-u. 5. és Eszter­gom, Schweidel J.­u. 1. szám alatt sze­mélyesen, munka­könyvvel és jogosít­vánnyal. V—VI-VII kategó­­riájú esztergályoso­kat könnyű munká­ra és fémnyomokat Felveszünk. Jelent­kezés Elektromos Készülékek és Anya­gok Gyára Munka­­erőgazdálkodás Bp, X, Füzér­ u. 37-39. Elektrikusokat, villanyszerelőket és segédmunkásokat Felvesz Budapest Főváros Elektromos Művei. Budapest, Váci-út 72—74 Gheorghiu-Dej Ha­jógyár keres férfi segédmunkásokat, lakatosokat, hegesz­­tőket és hajóépítő átképzősöket. Jelent­­kezni lehet: Váci-út 204 Faipari gépekhez irtő karbantartó la­­katosokat felve­szünk. Üzletépítési is Berendező Válla­lat, Bpest, IX. Má­­riássy­ u. 4—6.______ Szakképzett vil­anyszerelőt, magas­­nyomású erőtelephez gépészt és segéd­munkásokat felvesz. Papír- és Nyersfe- Jellemezgyár, Bp., XX, Pesterzsébet, Dózsa György­ út 101, Vasesztergályos azonnali felvételt keresünk, jelentke­zés reggel 7—9 óra között Fővárosi Mű­anyaggyártó Vállala Bp., XIII., Szabolcs u. 29. Épületbontási Vál­lalat, XIII, Váci­ ú­t. felvesz burkoló ás kályhás szak­munkásokat azon­nalra Jelentkező fenti címen, Munka­ezőgazdálkodásnál. óbudai üzemünk­be keresünk maga: kategóriájú munk­­ákra esztergályos akatos, lemezlaká­­s, gépkarbantartó akatos, asztalos szakmunkásokat, érfi segédmunkáso­kat. Alkalmas fizi­kai dolgozókat szak­munkásnak betant­unk Jelentkezés HOLÓG­ÉPGYÁR, Bp Cik­., Szt László u 17/b. Kombinált szek­­rény 4496— Ft­­tól. Rekamiék 1923— Ft­ tól. Egyes bútorda­rabok nagy vá­lasztékban, a Bútorértékesítő Vállalat boltjaiban Használt személy­autót jó állapot­ban, kis- és nagy­kocsis írógépeket, valamint össze­adó-, továbbá szorzógépeket vásárolunk Aján­latokat „Autogép" jeligére a kiadóba kérünk. Bőrkabát, bőrruha javítása, festése, szőrme- és rrh­abundák javítása, alakítása, festése és behúzása MINŐSÉGI SZŐCS-BŐRt ÉS RUHÁZATI KSÍ Víz Majakovszkij­ u. 32. szám és Rákóczi-út 30. sz. Forrasztólámpák, petróleumgázfőzök szakszerű javítása . Lakáskarbantar­tó Kfz. Budapest, ti. Bajcsy-Zsilin­­szky-út 4. 350 köbcentis Ja­mes olcsón eladó. VIII., Család-u. 56. Házfelügyelő. Jó minőségü három­kettedméteres kau­kázusi diófurnéros kombinált szekrény eladó. Vasárnap is megtekinthető. Új­pest, Hornját Ala­­dár-u. 134. (volt Lő­rinc u.) Gyermek­­kórház mögött. Kombinált szekrény 2600-ért és kétsze­mélyes rekamié el­adó Apalota. Bocs­­kai-uca 18­25-ös busszal tanácsházig.­­Alig használt reka­­amié és kombinált, szekrény eladó Megtekinthető va­sárnap egész nap VIII., Rákóczi-út 27/a. I. 2. Eladó 125-ös Csepel motorkerékpár. XIV. Amerikai-út 76. fszt 2. Uj barokk rekamié eladó, vasárnap d. e. 10-től, hétköznap este 7-től 9-ig. Há­­gen, Múzeum-krt . II. lépcső I. 2. Kombináltszobát jó­karban levőt ve­ssek. VIII., Népszin­­ház-u. 51. I. 1. 4x5 m vikendház el­adó favázas kőmű­ves- és asztalos­­munka nélkül. Meg­tekinthető, hétfőtől egész héten Rökk Szilárd u. 37. pince­műhely utcáról. Megvételre kere­sünk egy darab 200 literes vagy 2 darab 100 literes villanybojlert. Ugyancsak ven­nénk egy használt bélyegzőórát is. Plakát, címke­­nyomda, Bp., VII , Kazinczy­ u. 3/b 221-681, 223-205, 140x110 fékszekrény kétajtós, ötszelencés fagylaltpult szellőz­tető ventilátor el­adó. Berzenczei­ utca 18. 1 1,____________ Elekthermax vil­lanytűzhely 190 volt­ra eladó. Megtekint­hető 18—20. V., Váci-utca 68. II. 3. Eladó festetlen szek­rény, megtekintés előzetes megbeszélő, alapján 342-012 es­te. Szigony­ u. 34. Használt lakberendezési tárgyakat iroda­bútort KÉSZPÉN­ZéRT és BIZO­MÁNYBA, magas előleggel megvesz a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLA­LAT. Telefon: 187 940 (bútor­osztály) üres vagy részben bútorozott szobát keres nem igényjo­gosult házaspár, 300-ig. Kázmárné, Rottenbiller­ u. 4. 113-820. 995-ig. Rekamié, fotelek, székek, használtak, jó állapotban el­adók. Szűcs, Eötvös­­utca 20_____________ Modern szekrény, egy éjjeliszekrény, asztal 1800 Bajcsy- Zsilinszky-u. 19/a. FI. 4._______________ Gázrezsó, kétlángú, zománcos, nikkel­­b­óda előadók, forgács, Abonyi-u.­rangóharmónika 4 táltos 80 basszusos nyolcezerért eladó. telefon: 188 185. Városház-u. 3. 1 CSILLÁR SZAKÜZIn KERAVILL Lenin-körút 41. Tel : 226­ 094 Csillárok, álló­lámpák, világító­­testek nagy vá­lasztékban. Lakáshirdetésein­­ket az Esti Buda­pest keddi száma közli FIK. Jókarban lévő vilá­gos hálószoba eladó. Kecskeméti­ utca 8. I. 21. HIRDESSEN AZ ESTI BUDAPESTBEN T­eylonharisnyából . női- és férfizoknit­­ készítek. Duschenes­­ Jenőné, V.­kér.,­­ Váci­ utca 44. Két nagyméretű klopplfüggöny 311-025. Surgethné, Szalay­ u. 5/a. 500 köbcentis moto­sakos, igényesnek eladó. Wéber Rezső, Csömör, Mogyoródi.­­ út 21. s­z-----------------------­. 250 es Archie jó álla­­­potban sürgősen el­­­­adó. X., Hős u. 16/a félem. 76. vagy III. 141. Fodor. . Kombinált szoba két­­ rekamiéval hall- és , konyhaberendezés sürgősen eladó. • Grinz Amerika­ út 14. Telefon: 296-­ 353. • Sátrakat, hátizsákot,­­ viharkabátot készít, javít hozott anyag­ból. Bélák. V. ker., Nagy Sándor­ u. 4. Két szekrény és két rekamié eladó Szi­­geti. Lónyai-u 15. IV. 1. [Vásárolunk: szalag­fűrészgépet (700— 800 t, üllőt (150—180 kg), Steyer-satut 140—60 kg), fagyalu­gépet (abrichte). Tü­­zelőanyagszállítási Vállalat, VII., Thö­­­­köly-út 18. Telefon: 228 893. Lovas locsolókocsi, négykerekű őr­bódé, wikendháznak meg­felel. eladó. Krausz, Róbert Károly-körút 7L_______________ Vállalat megvé­telre keres hasz­nált írógépet Ér­deklődés 202—0óo számon. Bán gond­noknál 10—12-ig. Harmonika, váltós, 80 basszusos eladó. Kováts Aun­dh-u. 3. Otthonra találna egyedülálló nő, alá háztartásomban se­gédkezne. Két kis­gyermek van Gyöngyház utca 4, Dévényi. Telefon:­­204-460. SZAKMUNKÁSOKAT ÉS IPARI SEGÉDMUNKÁSOKAT KERESNEK A VÁLLALATOK Középfokú vizsgá­val rendelkező sze­mélygépkocsivezetőt keres a Budapesti Bútorlapgyártó Váll. (Vill., Asztalos Sán­dor u 7.) azonnali felvételre. Esztergályos és hűtős szakmunkáso­kat keresünk. Bel­kereskedelmi Gép­kocsijavító Vállalat, Budapest, V., Deák Ferenc­ tér 3. Szíjgyártó szak­munkásokat azonnal felvesz. Rákospalo­tai Börkonfekció. Rákospalota, Dem­­binszky­ u. 1 __ Keresünk eszter­gályost és uni­verzális motor­tekercselőt azon­nali belépésre. Je­lentkezés: 1953 áp­rilis 29-én reggel 7 órakor RAFILM, XIV. Szabó József­ utca 12 _____________ Egészségügyi mi­nisztérium keres május elsejei belé­péssel éjjeli kocsi­mosót, gépkocsive­zetői gyakorlattal. Jelentkezés részletes önéletrajzzal: egész­ségügyi miniszté­rium autószolgálatá­nál. Budapest, V. f Akadémia-u 10 Hungária Vegyi­művek Bpest, IX., Illatos-út 19—23 se­gédmunkásokat fel­vesz. Asztalosokat kere­sünk felvételre Szék és Faárugyár, Budapest, XIII. Fran­­gepán-u. 12—14 Azonnali belépésre, munkakönyvvel és najtási igazolvány­nyal rendelkező gya­korlott lehajtókat keresünk. (45/6. sz. Építőanyagellátó , Bp., V., Beloiannisz- 1^8.)_____________ Minőségi Mechani­kai Játékgyártó Vál­­alat, Bp. (Pesterzsé- bet) XX. Ságvári Endre­ u. 24 Keres azonnali belépésre szerszámgépek javí­tásában jártas gép­lakatosokat és szer­számkészítőket. Te­lefon: 144-772 SZOMBAT, 1953. ÁPRILIS 25. Mindenki gy­anús ... (Velde, az FBI egyik vezetője ki­jelentette, hogy ..a műveltség a kommunista befolyás alapja." — Ha kijön, kapják le azt a fiatalembert, túl gyakran lá­togatja a könyvtárat! Charousek-sak­kemlékverseny Charousek Rezső nagy ma­gyar sakkozó emlékére orszá­gos sakk-mesterversenyt rendez­nek április 25-től május 15-ig. A verseny ünnepélyes meg­nyitójára szombaton délután 4 órai kezdettel kerül sor az ÉDOSZ kultúrtermében (VI. Gorkij-fasor 44. sz.). Az ünnepi megemlékezést Szabó László nemzetközi nagymester tartja­, majd ezután kerül sor az em­lékverseny első fordulójára. Hétvégi Sportműsor Atlétika: Magyarország 1953. évi mezei futóbajnoksága, Asló­­versenytér, 9 óra. Bp. Szikra I—II. oszt. férfi, női és ifjúsági versenye, Pasaréti­ út, 15.30 óra. Birkózás: V. Ganzvagon ifj. kötöttfogású területi versenye, Simor­u 23. sz., 10 óra. Súlyemelés: Munkaerőtartalé­kok SK egyéni minősítő- és csa­­patsúlyemelőversenye. 21. számú ipari tanuló mintaintézmény kul­túrterme. XIII., Váci­ út 107. Kerékpár: A Bp. Szpartakusz MHK kerékpáros versenye a gödöllői országúton. A Bp. Postás 13 osztályfutamos országúti versenye, bécsi or­szágút, 7 óra. Labdarúgás: Magyarország-Ausztria vál mérkőzés, Dózsa­­stadion, 17 óra. Magyarország ifj.—Ausztria ifj. vál. mérk. Dózsa­stadion, 15 óra. Motor: Munkaerőtartalékok üzemanyagtakarékossági moto­­ros versenye. Rajt: Hősök tere, 8 óra. Torna: MTSE „Február 23" tor­nász csapatbajnoki döntője, Ki­lián György.úti áll. iskola, 8 óra. Budapest I—II. oszt. férfi és női ifjúsági egyéni­ csapat-tornász, bajnoksága, Csepel, Jedlik Anyos­­gimn., 10 óra. Vívás: A BTSE tájékoztató jel­­legű női tőrvívó versenye. Pasa­réti­ úti vívóterem, 9 ill. 17 óra. SPON­T- ÉS JÁTÉKBOLT VASÁRNAP is a dolgozók szolgálatában Nyitvatartó fiókjaink: JÁTÉK: 2-es számú bolt, Lenin-krt. 24. Nyitva:N­-7-ig. 7-es számú bolt, Rákóczi-út 22. Nyitva 10—6-ig. SPORT: 4-es számú bolt, Lenin-krt. 122. Nyitva:10—6-ig.

Next