Esti Hirlap, 1958. június (3. évfolyam, 127-151. szám)
1958-06-15 / 139. szám
ceimianszk/i-, Szoóklesz-, Queteau-mu DCarajan nezhujletével a héeii fesztválon Bécs, június 14. Muzsikáló város —ez Bécsben ma nemcsak azt jelenti, hogy fittyet hánynak az idény végét jelző naptárnak és napról napra három-négy, sőt több előadást, hangversenyt is rendeznek telt házak előtt. A muzsika kint az utcán is hódít, a rendőrök fúvószenekarával, amely hangos vidámságot áraszt. Az első európai kórusfesztivál gazdag programjában előkelő helyet foglal el a római Capella Sixtina együttes két szereplése és az Operaház parádés Stravinszkijbemutatója, az „Ödipus király”. Amerikából, Észak- Afrikából, sőt, Japánból is hónapokkal előbb megrendelték már a jegyüket azok, akik jelen akartak lenni ezen a zenei és társadalmi eseményen. Az érdeklődést mesterségesen is minden eszközzel fokozták, s ebben a szöveg világhírű költőjének, a sokoldalú és különcségeiről is híres Jean Cocteau-nak a sajtófogadása járt az élen. Az Opera teaszalonjában összegyűlt számos kritikus és sajtótudósító előtt, Cocteau színpadias pózban és a világhírű karmester, Herbert Karajan tolmácsolásával mesélte el Stravinszkijjal kötött barátságának és az „Ödipus király“ megszületésének történetét. A fogadás, amelyen az újságírók nem tettek fel kérdéseket, végsősoron egy érdekes Cocteau-interjú volt, amit a költő Karajannak adott. A felcsigázott érdeklődést, izgatott várakozást — ahogyan ilyenkor már lenni szokott — végül is az előadás nem elégítette ki. Cocteau személyes közreműködése a beszélő szerepében, Karajan mesteri dirigálása és a szereplők stílusos, kifejező éneklése nem tudta teljesen feledtetni a rendezés erőltetett, itt-ott nehézkes megoldásait, így aztán az est nagyobb sikerét — a zeneileg jól kidolgozott Ödipus helyett — a nem mindig kifogástalanul kísért „kísérő’‘-szám, a Petruska-balett aratta. A félreértéseivel együtt is rendkívül érdekes Stravinszkij-esttel megkezdődött Bécsben a modern operák hete. A hét egyetlen balettestjén az Othello gyengén sikerült balettváltozata után Bartók „Csodálatos mandarin“-ja igen nagy sikert aratott a bécsi művészek érdekes tolmácsolásában. Fodop Carmen és Lohengrin Hirtelen műsorváltozás eredményeképpen Hovanscsina helyett Carment hallottunk az Erkel Színházban. Az ilyen cserék általában nagy terhet rónak a művészekre. Mégis kitűnő előadást élvezhettünk! Ilyenkor nem illendő a zenekar teltebb hangzását, a kórus és a csempészetes mérnöki pontosságát számonkérni. Örömmel üdvözöljük azonban a címszerepbe rövid időn belül harmadszor (!) beugró Palánkay Klárát, aki újra régi, nemesfényű, nagy erejű hangja teljes birtokában alakított. Végre „végzetes asszonyt” láthattunk a színen, az ösztönélet, a sűrű indulatok forrpontját. Reméljük, egykori szerepkörét épp oly gyorsan hódítja vissza, mint a közönség őszinte lelkesedését Udvardy Tibor nemes művészete mindig tartogat meglepetést: ezúttal az esendő, jellemében Micaelával rokon, nem szerelem, hanem sorscsapás sújtotta tizedes figuráját hitette el. Raskó Magda is kiváló értője ennek az emberszabású előadásmódnak, alakjának lírája drámává sűrűsödött. Jámbor László diadalmas Escamillója pedig pazar magyarázata Carmen szerelmének. Pless László, fegyelmező munkája mellett a meghitt hatások támogatásában is csillogtatta ízlését. Az ígéretes Lohengrin már kevesebb örömet tartogatott. Igaz, külön-külön kitűnt Czanik Zsófia átszellemült, egyre szárnyalóbb és testesebb hangú Elzája, Delly Rózsi elragadó művészi sűrítése, Jámbor László zord figurája, Joviczky József Grál-legendája, Tóth Lajos lírája, Petri Miklós sokat ígérő orgánuma. Az elengedhetetlen „sugárzást” azonban csak Teliamund és Ortrud, majd Elza és Ortrud kettősében éreztük, a rézfúvók tombolása Komor Vilmos nemes, szenvedélyes irányításába foglalva sem pótolta az előadás belső feszültségét. Ezért sok és fölös figyelmünk maradt a csetlő-botló násznépre, bukdácsoló koszorúslányokra s a rendkívül egyenetlenül szóló, szinte hangokra bomló nászkarra. A. B. BALÁZS BÉLA filmesztétikai tanulmányai végre magyar nyelven is megjelentek. Jobb későn, mint soha! Balázs a kényszerű emigrációban — Bécsben és Berlinben — került a rohamléptekkel fejlődő új művészet vonzásába. Kritikákkal kezdte, később maga is írt forgatókönyvet és szaktanácsadóként is szerepelt. Minél közelebb került a stúdiók világához, annál inkább érezte a film művészi esztétikájának hiányát. El is határozta: papírra veti észrevételeit, gondolatait. A könyv, amely e feljegyzéseket rendszerbe foglalja, „a szemtanú és részt vevő teoretikus naplójának nevezhető“. Rövid ismertetés aligha érzékeltetheti Balázs könyvének tartalmi gazdagságát. Nincs is talán a filmgyártásban olyan technikai, dramaturgiai és hatáslélektani probléma, amely e tanulmányokban — nem az általános érvényű, minden időkre szóló megoldás hangsúlyával, de a jelzés és megközelítés igényével — fel ne vetődnék. Balázs Bélát sok támadás és mellőzés érte a múltban. Olyanok részéről, akik szem elől tévesztették, hogy új utak, megoldások keresése — még ha nem is mentesek a tévedések túlzásaitól — jobban segítik a szocialista művészet fejlődését, mint dogmává merevedett, új perspektívákat alig ígérő tételek ismétlése, unalmas variálása. Sokan amiatt bírálták Balázst, hogy a filmszerűség követelményét állította elméleti munkáinak középpontjába. Filmszerűségen ő azt értette, hogy a film önálló művészet és sehol másutt fel nem lelhető kifejezési eszközökkel ér el hatást. A formanyelv sajátossága biztosítja a filmben kifejezésre jutó érzelmek és gondolatok eredetiségét. Példákkal bizonyítja, hogy a film az ábrázolás extenzitásának és intenzitásának olyan fokozására is képes, amely túlmegy az irodalom és a színház lehetőségein. „A látható ember“ szerzője a film rajongó szerelmese volt, s néha elragadtatta magát. Tévedései azonban nyilvánvalóak, ezért veszélytelenek. Hibái voltak, antimarxista téveszméi nem. Esztétikai munkássága alapja lehet a fellendülésre váró magyar filmelméleti kutatásnak. (Bibliotheca) A MAGYAR HELIKON két kuriózummal kedveskedik az olvasónak. E két könyvet nemcsak ízléssel megválasztott és kivitelezett köntösük, hanem tartalmuk is a bibliofil figyelmébe ajánlja. Denis Diderot „Megtévesztés“ című drámatöredékét a Les Lettres Francaises 1954. februárjában közölte. Addig nem ismerték. A Helikon most magyarul is hozzáférhetővé tette Gyertyán Ervin gondos fordításában. Zavaró ellentmondások nélkül illeszkedik ez a töredék Diderot életművébe. A megunt szerelmestől kicsalt arcképek története is alkalmat ad az enciklopédisták vezérének, hogy üssön egyet a misztikus, babonás hiedelmeken. Diderot műveinek egy része — örököseinek számító önzéséből — mind a mai napig nem látott napvilágot. 1954-ben a Les Lettres Francaises indított mozgalmat a nagy filozófus összegyűjtött műveinek hiánytalan kiadásáért. Ehhez a küzdelemhez csatlakozott Picasso remekbe sikerült Diderotportrévázlataival. A Helikon kötete négy Picasso-rajzot közöl. Nehéz volna eldönteni, melyik érzékelteti több egyszerűséggel Diderot egyéniségének klasszikusan nemes körvonalait. MÓRICZ ZSIGMOND versei a modern magyar próza egyik nagy mesterének legbensőségesebb érzéseit, lírai hőfokúvá forrásult vallomásait őrzik. Értékes adalékai ezek a dokumentumok Móricz emberi hűségének. A forradalmak bukása után a meghurcolt író ezekben a versekben zengeti fájdalmát, cáfolatát az ellenforradalom fondorlatos hazugságaira. Amikor Adyt rágalmazzák, vagy meghamisítják, Móricz — 1921-ben — „tág tüdővel messzi kiáltja“, hogy a költő: „magyarnak, embernek, sejtnek — a felszabadító! Felszabadító!” Jövőt váró hitét is Ady emléke fűti, élteti: „Érzem, érzem a távoli dübörgést“ — vallja „A magyar ugar újra énekel’ című Adynak ajánlott versében. A Móricz-verseket — szám szerint negyvenet — az egykori szerkesztő és barát, Gellert Oszkár válogatta és rendezte sajtó alá. A tanulságos, szép tanulmányt is ő írta. Meggyessy Ferenc Móriczportréja a kötet élén, méltó bevezetés. TAKAKURA TERV — így hívják az írót, „A disznó dala“ című elbeszélés szerzőjét. Neve, mint rejtelmes varázsige ropog a fogunk között. Egzotikus hangzása ismeretlen, távoli világ hírhozója, Takakura Teru japán író, s elbeszélése a második világháború utáni japán irodalom haladó, népi irányzatának egyik kiemelkedő alkotása. Él egy nép a messzeségben, nyolcvanmilliós nemzet, évezredes kultúrával, s mi jóformán semmit nem tudunk róla. Sok még a pótolni való. Takakura Teru elbeszélése is erről győz meg. Nemcsak művészi értékével, hanem témájával és hangvételével is. Aki egy japán írótól feltétlenül egzotikumot vár, ne vegye kézbe e kötetet, nehogy csalódás érje. „A disznó dala” ugyanis meglepő egyezéseket mutat a magyar irodalom háború előtti legjobb műveivel. Ugyanolyan kíméletlen nyíltsággal tárja fel a jogtalanság és szegénység kettős bilincsébe zárt szegényparasztok nehéz életét. Ami különbség: a mesék tiszta epikumára emlékeztető elbeszélő stílus, valószínűleg a japán próza hagyományos formája. S még valami: Takakura paraszti hőse nem reked meg a falu zárt világában. Amikor a földesúr, hogy asszonyát megkaparintsa, elkergeti, városba kerül, munkás lesz. A háború szovjet hadifogságba veti, ez megedzi és sok igazságra rányitja a szemét. Az a Torasan, aki viszszatértekor átlépi a falu határát, már nem a tudatlanságában kiszolgáltatott parasztlegény, aki valamikor onnan útra kelt. Az Európa Kiadó nemcsak finom papírral, de Molnár Ágnes stílusosan szép, színes fametszeteivel is méltó megjelenést biztosított a japán író művének. Wessely Pál fordítása jó, csak forrását felejtették el feltüntetni. Derei Tamás KÖNYVEK KÖZÖTT A „Fából faragott (MTI Fotó: Tormai felv.) királyfi" felújítása Az Operaház szerdán este újítja fel Bartók Béla—Balázs Béla „Fából faragott királyfi” című balettjét. Képünkön: Lakatos Gabriella és Fülöp Viktor. aita hallottuk . A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Tar István szobrászművészt bízta meg a kaposvári Latinka-szobor elkészítésével. Az eddigi elgondolás szerint, a szobor két és fél méter magas lesz. A Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulóján állítják fel és leplezik le. Tar István a napokban Kaposvárra utazik, ahol a megyei és a városi tanáccsal tárgyal a szobor elhelyezése ügyében. □ MÁR EGYÜTT VAN a Műcsarnokban a szovjetképzőművészek e hó végén megnyíló csoportkiállításának anyaga. Megérkezett Muhina világhírű szobra, a „Munkás és kolhozparasztnő“ is. Mint ismeretes, a szobor hatalmas méretű, alumíniumban kivitelezett első példánya a New York-i világkiállítás szovjet pavilonját díszítette. Muhina szobraiból egyébként valóságos kis gyűjtemény — mintegy húsz mű — érkezett Budapestre. A nagy művésznő korai korszakából való alkotásaival csak most ismerkedhet meg majd ■ a képzőművészet iránt érdeklődő hazai közönség. □ BALATONFÜREDEN abban a házban rendezték be Jókai Mór emlékkiállítását, amelyben a nagy író 20 éven át lakott és műveinek legnagyobb részét írta. Öt szobában helyezték el Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza személyes emlékeit. □ VASÁRNAP ÜNNEPLI fennállásának ötvenedik évfordulóját a szegedi Általános Munkás Dalegylet. A félévszázados jubileum alkalmából a szegedi Nemzeti Színházban ünnepi hangversenyt rendeznek. A dalostalálkozón 15 mukásénekkar és kórus vesz részt Szegedről, Budapestről, Békéscsabáról és más városokból. □ MEDGYESSY FERENCRŐL nevezik el Hódmezővásárhely új kiállítóhelyiségét. A Műcsarnok igazgatója elmondotta lapunk munkatársának, hogy a vásárhelyi városi tanács tetemes anyagi hozzájárulásával épített modern kiállítóteremben, a város fejlett képzőművészeti közéletéhez méltó, színvonalas bemutatókat rendeznek. A tervek szerint külföldi művészek munkáiból is rendeznek itt kiállításokat. A Medgyessy-termet június 22-én avatják, s ez alkalommal nyitják meg az első tárlatot: Makrisz Zizi grafikusművész kiállítását. □ A MOSZKVAI MŰVÉSZ SZÍNHÁZ nagysikerű londoni vendégszereplésének befejezése után június 18-tól Párizsban mutat be Csehov-darabokat. A színház angliai rendkívüli népszerűségét bizonyítja egyébként az is, hogy a Királyi Színművészeti Akadémia végzős növendékeinek a Művész Színház vezetői nyújtották át diplomáikat. □ BORSODI KANTÁTÁRA írt ki pályázatot Borsod megye tanácsa. Ezenkívül kórusművekre, mozgalmi dalokra is lehet pályázni ezen az országos jellegű versenyen. A pályamunkákat 1958. szeptember 1-ig kell beküldeni. □ MEGTALÁLTÁK Shakespeare egyetlen hiteles arcképét. A Daily Express jelenti, hogy egy amerikai műgyűjtő megszerezte a festményt. Szakértők szerint körülbelül 30 éves korában ábrázolja a nagy drámaírót és valóban korabeli. 1822-ből fennmaradt egy híres Shakespeare-kutató levele, mely részletesen foglalkozik a képpel, megerősítve, hogy ez a festmény az egyetlen hiteles Shakespeare-képmás. Eddig úgy tudták, hogy Shakespeare életében nem készült hiteles arckép, hiszen az egyetlen közismert metszet — Ben Johnson tanúsága szerint — hét évvel a drámaíró halála után készült. □ M. SOLOHOV „Emberi sors“ című elbeszéléséből filmet forgatnak a Szovjetunióban. Rendezője és főszereplője Szergej Bondarcsuk. Kevés a hely filmhirdetésre Hova lettek a két-háromméteres, festett mozihirdetések? — kérdezhetné a figyelmes járókelő, aki számontartja az utcák, a házak minden változását. A nagy, festett moziplakátok valóban eltűntek Pest utcáiról. A fővárosi tanács építési osztálya leszedette valamennyit. — Ezért fő most a fejünk — panaszolják a Fővárosi Mozivállalat propaganda osztályán. — Kevés a hirdetési hely. Megértjük, hogy a városrendészeti, esztétikai szempontoknak érvényesülniük kell még akkor is, ha a mi hirdetéseink esnek áldozatul. Ám a kevesebb filmpropaganda máris érezteti hatását. Eddig a járókelők a forgalmasabb útvonalakon naponta legalább egyszer találkoztak mozihirdetéseinkkel. Most csak az oszlopok plakátjairól szerezhetnek tudomást egy-egy új filmről, ha van kedvük végigböngészni a hirdetőoszlopokat. Mert a hengereken is viszonylag kevés helyet tud biztosítani a Hirdető Vállalat. Egész Budapesten kétezer egyíves plakátot tudunk kiragasztani és összesen kétszáz kétívesre van hely. Most már rendbehozzák a főútvonalakon a fák körüli vasrácsozatot. Jó lenne, ha felállítanák a fatörzsek védőburkait is, ezeken újabb hirdetési lehetőségek nyílnának. A nagyalakú, festett mozihirdetések ügyében most járjuk a várost közösen a Városépítési Hivatal megbízottaival. Egyelőre — sajnos — sikertelen a kutatásunk. — Mi nem vagyunk ellene a hirdetésnek — válaszolták kérdésünkre a tanács építési osztályán. — Csak azt szeretnénk, ha ízlésesebbek lennének. A FÖMO nagy plakátjai elcsúfították az összképet. Elutasítottuk például azt a kérésüket, hogy a Thököly út és a Vorosilov út sarkán a vaskerítésre rakjanak ilyen hirdetést. Nagyforgalmú hely, szép házak, zöld előkertekkel. Ilyen környezetben rikítóan hat egy nagy festett plakát. — S a Moszkva téren miért nem állíthatnak fel külön hirdetőállványt? — Közlekedési okokból. Ez az oka annak is, hogy nem csináltatunk a fatörzsek köré védőburkot. A rendőrség a balesetek elkerülése végett tiltja minden olyan falfelület felállítását, ami a gyalogjáró és az úttest között a kilátást zavarja. A statisztika szerint ugyanis a balesetek többsége ilyen rosszul belátható helyeken történik. — Hol hirdessen akkor a FÖMO? — A neonhirdetést mindenütt szívesen fogadjuk, igaz — tudomásunk szerint — erre kevés pénze van a FOMO-nak. A megoldás az, hogy jobban ki kell használni a szabad tűzfalakat, mint például a Marx téren. A csupasz tűzfalon elhelyezett hirdetésre mindig szívesen adunk engedélyt. A reklámszakemberek fantáziájának kell a további megoldásokat keresni, hogy egyre több ízléses, a környezethez alkalmazkodó hirdetési megoldást találjanak. — bel — Labdarúgó Világbajnoksággal egy időben június 15-én, de 10 ómkor AZ „ELŐRE" SPORT UTCAI SPORTTELEPÉN tartja idei labdarúgó-mérkőzését a Színészek- Újságírók válogatott csapata A MÉRKŐZÉS SZÜNETÉBEN: Ács Marietta, Bilicsi Tivadar, Kabos László, Lukácsi Margit és mások szórakoztató műsort adnak.JEGYEK: 10 forintos egységáron kaphatók a színház jegyirodákban. Üzemek, vállalatok, csoportos jegyigényeit a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Titkársága, VI., Népköztársaság útja 101, elégíti ki. A cannes-i filmfesztivál nagydíjával kitüntetett magyarul beszélő szovjet film. Szállnak a URANIA TÁNCSICS MÁJUS 1 ALKOTMÁNY SZIGET (Margitsziget) ’A^WSAAAAi'WVWVWSAAAAAAAAAAAAAAAAAA* mm ».****.