Esti Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

1969-08-02 / 179. szám

Itt itt, itt élt Sándorunk A Ház és a Szobor Szalkszentmárton Petőfire emlékezik Helyén az asztal a kis szobában Van-e tárgy, holt anyag, széles törzsű fa, hangulatot, emléket, elszállt percet jobban őrző, mint a ház? Állok a szalkszentmárto­­ni ház előtt. A valóságban más, mint a képen: tömö­rebb, fehérebb — megvi­­seltebb. Vastag fala mögött a falusi kocsmák egyszerre bús és vidám élete zajlott, mészárszékében gőzölgő húsokat mért egy megros­­kadt öregember — mindez elég lenne, hogy a monoki, a cenki, a kiskőrösi ház fé­nye érje? F.Mi­ 22 év­es ifjú kellett hozzá, aki néha lép­csőjére lépett, udvari szo­bájában faggyúgyertyát gyújtott, akinek törékeny, bronzból öntött alakját a házzal szemközti kőkockán még fehér lepel borítja. A tanácsházán egészen fiatal vb-elnök fogad — fe­kete arc, sűrű haj, kicsit őző beszéd —, s azzal kez­di, hogy a tanács épülete és a falubeli templom az a két építmény, amelyet annak idején Petőfi láthatott. Akár a ház ablakából is. Igen, mondja aztán, a ház kissé rossz állapotban van, de még az idén rendbehoz­zák a tetőzetét, s 70-ben az egész épületet (a pincéjét is, ahol borkóstoló lesz), a munkákhoz kaptak 1 mil­lió llő ezer forintot, ehhez hozzászámítva a társadal­mi munkát, bizakodik, hogy nagyon szép lesz­ Hozzáte­szi, hogy az eddigi társa­dalmi munkában kétszázöt­venen dolgoztak javarészt öregek és­ középkorúak. Az ifjúság eltűnt valahová. — Nem értem — s a fe­jét rázza. — Én fél éve let­tem vb-elnök, nem is falu­beli, kunszentmiklósi va­gyok. Még sok ember van, akit nem ismerek Szalk­­szentmártonban. De azt lá­tom, mióta a téren áll a le­pellel bevont szobor, az idősebb emberek leveszik előtte a kalapjukat. A hely­­béliektől még nem hallot­tam, hogy: Petőfi. Sándor. Sándorunk — így mondják. Az asszonyok is ott voltak, ha valamit tenni, mozdíta­ni kellett a házánál. Csak a fiatalok maradtak el va­lahogy. Bácsi János, a kunszent­­miklósi fiatalember Petőfi-sorokat idéz, aztán meg­említi, hogy sok vendégük lesz: pápai, pesti, egri, kis­kőrösi, félegyházi küldött­ségek Hozzák el vasárnap az emlékezés koszorúit, és lelkesedéssel beszél a szalk­­szentmártoni öreg Bálint Lászlóról, aki fejből isme­ri Petőfi csaknem minden költeményét: a látogatókat a­ dunavecsei házig szokta kísérni, s verseket mond nekik. A költő halálának 120. évfordulóján, vasárnap, a szobor leleplezési ünnepén Majsai Károly mond emlé­kező és köszöntő beszédet. Általános iskolai tanár. Rajzot és földrajzot­ tanít. A helybeli Petőfi-barátok titkára. (A Petőfi-barátok többsége tsz-tag.) Életét Petőfire tette fel, neki szen­telte. Anyagot gyűjt a mú­zeumban, rendben tartja a házat, takarítja, óvja, har­col érte. Míg beszélgetek vele, elgondolkodom. Szét­szórtan az országban, ahol csak az örök, nagy csavar­gó, a lángoló ,,suhanc” megfordult, hány ilyen em­ber van, aki alázatos tiszte­lettel a költő gyújtotta tü­zet táplálja? Kőrösön, Fél­­egyházán, Sopronban, Aszó­don, Vecsén, mindenütt? A szalkszentmártoni föld­rajz- és rajztanár vendége­ket kalauzol, legendákat, a nép ajkén nőtt története­ket mesél, fáradság nélkül, bárkinek, ameddig­ csak kí­vánja. Ükapja — vízi mol­nár volt —­­jól ismerte az öreg Petrovicsot. Sándort is látta nemegyszer, amikor a kármentőben bort mért, vagy a mészárszékben he­lyettesítette apját, esetleg éppen kocsonyázott a szom­szédban, barátjánál. Innen lett, itt született az életét betöltő szerelem? ..Onnan, hogy nekem Petőfi m­ár öt­éves koromban a »mi Sán­dorunk~ volt." Olykor keserű is ez az ember. Petőfi csöpp, ke­­mencés, rácsos, ablakú szo­bájába vezet, ahol a költő anyja még hajnalonként is látta Sándor gyertyájának lobogó fényét, azokra az­ időkre emlékezik, amikor a szalkszentmártoni­ 112 vers szülőhelyén zsírbegyűjtő és uborkatároló volt. Most minden tiszta, rendezett, az asztalka az ablak előtt, rá­fsul­ a napfény, itt született az a 112 költemény. Ahol a Fekete kenyér, a Fa le­szek, a Jó öreg korcsmáros. A csárda romjai, a Szilaj ■Pista, a Zöld Marci meg a Tigris és hiéna íródott. Ahonnan először­ szállt a nemzethez a nagy intelem: „S míg egymást martuk szennyes koncokért. Mint szeméten a silány ebek. Azt vettük ész­re csak, hogy ezalatt Az oroszlánok itt termettének. Jött a tatár, jött a török­ reánk. Isten csodája, hogy még áll ha­zánk." Száztizenkettő csak itt, ebben a kicsi, zöldajtós, végtelen síkra­­néző szobá­ban! Amikor Goethe életé­ben háromszáznál alig több költeményt írt. l­ehetnek-e méterekben mérhető mére­tei ennek a szobácskának? Mielőtt Szálkát elhagy­nánk, végignézek az úton, ahol Hatvany l­ajos 1948- ban, a Petőfi-anyag gyűjté­se közben sétálgatott. Ugyanaz a porfelleg, a há­zakon túl a mérhetetlen ró­­naság, a nádas fogyó vizé­vel, néhány árva fa, kiégett kör a mezőn, s a szem sza­bad, mint a madár. Ahogy Petőfi láthatta. Csak messzibb, a kis er­dőkávéi mögött füstöl sok ceruzaként hegyesedő ké­mény, s vonul Dunaújváros kocka alakú házainak sora: tiszteleg a Duna túlsó part­járól a nagyra nőtt, ifjú vá­ros — tiszteleg, a mi roha­nó sodrú évszázadunk. Kósa Csaba Fontos értesítés Ausztria, Olaszország és a Német Szövetségi Köztársaság területére utáni gépkocsi-tulajdonosok casco biztosításukhoz KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁST, ha casco biztosítással nem rendelkeznek, gépkocsijukra ,s kinntartózkodás időtartamára külön biztosítást köthetnek A biztosítás Budapesten a kerületi igazgatóságoknál, vidéken a járási és városi fiókoknál köthető ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ BUZGÓsÁn — Jó na­pnt, alkohol­szondás vizsgálat... Szegedi halászlé Az ünnepi hetek idején nagy forgalmat bonyolít le a szegedi híd alatt hor­gonyzó ,,Sellő” nevű ha­lászbárka. Egymást érik a tiszai halászok­­szállítmá­nyai, s ott kapnak ,,tran­zitszállót"’ a Fehértóról ér­kező tükörpontyok is. Ezekben a napokban átla­gosan mintegy 10 000 adag halászlé és rántott hal ké­szítéséhez elegendő har­csa, ponty cserélődik a bárkában. Ennyi a nagy vendégjárás nyomán meg­növekedőt létszámú város konyháinak, halászcsár­dáinak napi adagja. Azok a vendégek, akik­nek különösen ízlik a sze­gedi halászlé, sok ezer adagot visznek magukkal a Városból, mégpedig dobo­zokba zárva, vagy kockába préselve, a konzervgyár, il­letve a szegedi paprika­­gyár készítményeiként. (MTI) Mit, A MallMi­k AUDI­. Reggelig szólt a riasztócsengő A BETÖRŐ VACSOR­ÁIA ♦ ZÁRÁS UTÁN ..NYITOTT­ — Néhány száz forint juttatott ide... Ita nem sikkasztom el a pénzt, nem kell meglépnem a vállalat­tól, s ha megmarad az ál­lásom, nem lettem volna betörő... Haász József 29 éves ko­csikísérő március közepéig a 18­2-es számú AKÖV ta­tabányai kirendeltségén dolgozott. Egy ideig becsü­letesen, aztán hozzányúlt a vállalati pénzhez: a szállításért kapott fu­vardíjat elköltötte. Amikor „tartozása” már több száz forintra rúgott, megvált munkahelyétől, előzőleg azonban két mun­katársától orkánt és zseb­rádiót kért kölcsön — mind­kettőt eladta —, s ettől kezdve Komárom megyé­ben és a Pest környéki fal­vakban — a vizsgálat eddi­gi adatai szerint — 14 rendbeli betöréses lopást követett el. — Ahhoz képest, hogy kezdő betörő voltam, nem is csináltam rosszul!... Haász a fővárosban la­kott, innen indult „vidéki kiszállásaira". Nem volt válogatós. Komáromban egy rövidáruüzletet tört fel — saját vallomása szerint húsz pulóvert, lastexnad­­rágokat vitt el. Érdligeten 02 utcán parkoló taninté­zeti gépkocsit, itt két taka­ró volt a zsákmány. A­, érd­ligeti gépkocsi feltörés után a községi élelmiszerboltba „látogatott”, több ezer fo­rint értékű élelmiszert, italt, Parker tollat, zsilett­­pengét, csokoládét zsákmá­nyolt. Budapesten, a Nép­­köztársaság útján egy tra­­­fikba tört be, majd nem sokkal később a tárnoki földművesszövetkezet­i ital­boltba. Itt történt meg vele az a furcsa eset, hogy éj­jel 1 órakor, amikor beju­tott a helyiségbe, megszólalt a riasztócsen­gő. Haász hanyalt-h­om­­lok menekült az italbolt­­ból, majd amikor látta, hogy a riasztójelzésre senki nem reagál, visszament, kényel­mesen megvacsorázott, majd mintegy 1200 forint értékű italneművel, élelmi­szerrel és készpénzzel távo­zott. A riasztócsengő egyéb­ként éjjel 1 órától reggel 6 óráig megszakítás nélkül szólt... A környéken la­­­­kóknak azonban mély ál­muk lehetett . „ A másik két italboltban — Mocsa és Bakonysárkány községben —, ahová Haász ugyancsak betört, már nem érte kelle­metlen meglepetés: itt riasztócsengő sem volt. A „kezdő betörő” — a je­lenlegi adatok szerint — több tízezer forint kárt okozott, ám feltehető, hogy bűnlajstroma korántsem teljes. A VI. kerületi Rend­őrkapitányság Haász Józse­fet előzetes letartóztatásba helyezte, s ügyében folytat­ja a vizsgálatot.­ ­)­.) Budapest—Moszkva—Taskent—Szamarkand A rémület éjszakája Felettébb furcsa érzés volt össze­vissza repkedni az­ időben. Igaz, utunk — Budapest—Moszkva—Tas­kent—Szamarkand, majd haza — térben sem volt csekély, hisz,­egyik Vége Közép-E­urópa, a másik meg Közép-Ázsia, a legsz­okatla­labb ben­­ne mégis az, hogy vándoroltunk a napszakon között. Nem mondom, el­szórakoztatott, amikor például Sza­­imikanóban számolni kezdtük dél­után hatkor, hogy Taskentben most két óra van. Moszkvában négy, Bu­dapesten meg csak kettő, a kollégák most ebédelnek, de milyen kellemet­len volt ugyanez Taskentben, éjfél­kor! Három nap kevés az­ akklimati­zálódáshoz, ebből következően ideg­gócaim órája egészen másképp járt, mint csuklómon a derék Kirovszkij mutatója. Hiába tudtam tehát, h­ogy aludni kellene, ha nem voltam álmos, s hiába sütött ottani idő szerint reg­gel hatkor a nap, nagyon keserves volt az ébredés — minden porcikám még éjféli egyet értett. No, de így jár az utas, aki konti­nensek között vág neki az irdatlan messzeségnek. Moszkvából fényes nappal indul­­tunk — Üzbegisztán fővárosába öreg es­te érkeztünk, meg. Nem titkolom, felfokozott érdeklődéssel szálltam ki a repülőgépből. (Megjegyzem: a Szovjetunióban ilyen, az ő fogalmaik szerint, nem valami nagy távolságra csak IL—18-as jár, a TU—1 M-esek, különösen a líra személyes­ IL—Ki­esek már náluk is hosszúnak szá­­mító utakra kellenek.) Kíváncsisá­gom alanya nem elsősorban az új­donság, nem az olvasmányokból ben­nem kialakult Kelet-képzet volt, ha­nem Taskent, a város, amelyről tud­tam, hogy három esztendeje szörnyű földrengéssorozat gyötörte meg­ dön­tői is romba jelentős, részét. Az első estén természetesen mit sem láthat­tunk belőle, házigazdáink szállásunk­ra kísértek minket, majd nem sokkal később terített asztallal és baráti szóval vártak. Nekünk nagyon furcsák az üz­bég étkezési szokások. Nem is annyira maguk az ételek — különösen annak nem, aki szereti a birkahúst —, in­kább a mód, az­ a szinte szertartás­­szerű rend, amely az asztali ürömö­ket körülveszi. Az üzbég ember — s ebből akkor sem enged, ha magá­ban fogyaszt el valami szerény vacso­rát — mindig­ teával kezdi, s teával fejezi be ezt a napi főétkezést. Teá­val, cukor és minden más ízesítő nél­kül, vagyis keserűen, forrón. Egész kannával állítanak a vendég elé, de a fület­len csészét éppen csak félig illik tölteni: azt mondják, így mindig friss a tea és a szó. Mert beszélgetni nagyon szeretnek ... A teát gyümölcs követi, meg mandula, sóban pör két barackmag, aztán mazsola — sokat termelnek belőle, van mindenféle szí­nű. ők az áttetsző, borostyáncsillogá­­sú fajtát szeretik, nekem legjobban a koromfekete ízlett — és sokféle gyü­mölcs, itt június végén, július elején egyáltalán nem különlegesség a nagyszem­ű­. mézédes szőlő, a dinnye, a ringló, az­ őszibarack. A gyümölcs után édességet tálalnak, aztán főtt ételt, majd a Teát, magvakat, gyümöl­csöt, megint teát és így tovább. A gyapot tűzben él Vacsoráztunk tehát nagy türelem­mel, s közben ismerkedni kezdtünk e tőlünk térben oly messzi országgal. Kitűnő ciceronónk középtermetű, szinte londoni választékossággal öl­tözött, fe­kete, enyhén őszülő hajú, napbarnított arcú férfi volt. Gy. I. Lebegyev, a taskenti tanács vb-el­­nökhelyettese, nemzetiségét tekintve orosz ember. Bár ennek ott különö­sebb jelentősége nincs, az­ érdekesség kedvéért feljegyeztem: az elnök üz­bég, egyik helyettese orosz, a másik örmény, a harmadik kazah­ — Tas­­kentben 102 nemzetiség él testvéri egyetértésben, s a városban tadzsik, u­jgur, sőt, görög nyelvű újság is megjelenik... Előbb az asztali szo­kásokról, majd az ételekről beszél­gettünk, s innen már csak egy ösz­­szetettebb mondat dolga volt, hogy Üzbegisztán földjének kincseire tere­lődjék a szó. — Köztársaságunk területe — mu­tatta be szőkébb hazáját Lebegyev elnökhelyettes — több mint 400 ezer négyzetkilométer, lakóinak száma kö­rülbelül 11 millió. Üzbegisztánhoz tartozik a Karakalpak autonóm terü­let is Szállásunk a városon kívül, bűbá­jos kis nyaralóban volt, a földig érő ablakon át kellemes, illatos-hűs le­vegő áradt be a szinte minden négy­zetcentiméteren virágtól pompázó kertből. E hangulatban kissé nyug­talanító volt új barátunk megjegy­zése : — Sajnos, holnap nem lesz ilyen Megérkezés napkeletre „Óráinkat már a domogyedovói re­pülőtéren előre igazítottuk, valahol a Volga fölött — tízezer méter magas­ból. párák fátyolos ködén át inkább csak sejtettük, mint láttuk minden oroszok anyácskáját — tálalták a va­csorát, s a stewardess szerint az Aral-tenger északi csücske volt alat­tunk, amikor frissítőket kínált légi háziasszonyunk. Taskent repülőterén a város sok vezetője és valóságos vi­­rágkarnevál várt ránk.

Next