Esti Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
1969-08-02 / 179. szám
Itt itt, itt élt Sándorunk A Ház és a Szobor Szalkszentmárton Petőfire emlékezik Helyén az asztal a kis szobában Van-e tárgy, holt anyag, széles törzsű fa, hangulatot, emléket, elszállt percet jobban őrző, mint a ház? Állok a szalkszentmártoni ház előtt. A valóságban más, mint a képen: tömörebb, fehérebb — megviseltebb. Vastag fala mögött a falusi kocsmák egyszerre bús és vidám élete zajlott, mészárszékében gőzölgő húsokat mért egy megroskadt öregember — mindez elég lenne, hogy a monoki, a cenki, a kiskőrösi ház fénye érje? F.Mi 22 éves ifjú kellett hozzá, aki néha lépcsőjére lépett, udvari szobájában faggyúgyertyát gyújtott, akinek törékeny, bronzból öntött alakját a házzal szemközti kőkockán még fehér lepel borítja. A tanácsházán egészen fiatal vb-elnök fogad — fekete arc, sűrű haj, kicsit őző beszéd —, s azzal kezdi, hogy a tanács épülete és a falubeli templom az a két építmény, amelyet annak idején Petőfi láthatott. Akár a ház ablakából is. Igen, mondja aztán, a ház kissé rossz állapotban van, de még az idén rendbehozzák a tetőzetét, s 70-ben az egész épületet (a pincéjét is, ahol borkóstoló lesz), a munkákhoz kaptak 1 millió llő ezer forintot, ehhez hozzászámítva a társadalmi munkát, bizakodik, hogy nagyon szép lesz Hozzáteszi, hogy az eddigi társadalmi munkában kétszázötvenen dolgoztak javarészt öregek és középkorúak. Az ifjúság eltűnt valahová. — Nem értem — s a fejét rázza. — Én fél éve lettem vb-elnök, nem is falubeli, kunszentmiklósi vagyok. Még sok ember van, akit nem ismerek Szalkszentmártonban. De azt látom, mióta a téren áll a lepellel bevont szobor, az idősebb emberek leveszik előtte a kalapjukat. A helybéliektől még nem hallottam, hogy: Petőfi. Sándor. Sándorunk — így mondják. Az asszonyok is ott voltak, ha valamit tenni, mozdítani kellett a házánál. Csak a fiatalok maradtak el valahogy. Bácsi János, a kunszentmiklósi fiatalember Petőfi-sorokat idéz, aztán megemlíti, hogy sok vendégük lesz: pápai, pesti, egri, kiskőrösi, félegyházi küldöttségek Hozzák el vasárnap az emlékezés koszorúit, és lelkesedéssel beszél a szalkszentmártoni öreg Bálint Lászlóról, aki fejből ismeri Petőfi csaknem minden költeményét: a látogatókat a dunavecsei házig szokta kísérni, s verseket mond nekik. A költő halálának 120. évfordulóján, vasárnap, a szobor leleplezési ünnepén Majsai Károly mond emlékező és köszöntő beszédet. Általános iskolai tanár. Rajzot és földrajzot tanít. A helybeli Petőfi-barátok titkára. (A Petőfi-barátok többsége tsz-tag.) Életét Petőfire tette fel, neki szentelte. Anyagot gyűjt a múzeumban, rendben tartja a házat, takarítja, óvja, harcol érte. Míg beszélgetek vele, elgondolkodom. Szétszórtan az országban, ahol csak az örök, nagy csavargó, a lángoló ,,suhanc” megfordult, hány ilyen ember van, aki alázatos tisztelettel a költő gyújtotta tüzet táplálja? Kőrösön, Félegyházán, Sopronban, Aszódon, Vecsén, mindenütt? A szalkszentmártoni földrajz- és rajztanár vendégeket kalauzol, legendákat, a nép ajkén nőtt történeteket mesél, fáradság nélkül, bárkinek, ameddig csak kívánja. Ükapja — vízi molnár volt —jól ismerte az öreg Petrovicsot. Sándort is látta nemegyszer, amikor a kármentőben bort mért, vagy a mészárszékben helyettesítette apját, esetleg éppen kocsonyázott a szomszédban, barátjánál. Innen lett, itt született az életét betöltő szerelem? ..Onnan, hogy nekem Petőfi már ötéves koromban a »mi Sándorunk~ volt." Olykor keserű is ez az ember. Petőfi csöpp, kemencés, rácsos, ablakú szobájába vezet, ahol a költő anyja még hajnalonként is látta Sándor gyertyájának lobogó fényét, azokra az időkre emlékezik, amikor a szalkszentmártoni 112 vers szülőhelyén zsírbegyűjtő és uborkatároló volt. Most minden tiszta, rendezett, az asztalka az ablak előtt, ráfsul a napfény, itt született az a 112 költemény. Ahol a Fekete kenyér, a Fa leszek, a Jó öreg korcsmáros. A csárda romjai, a Szilaj ■Pista, a Zöld Marci meg a Tigris és hiéna íródott. Ahonnan először szállt a nemzethez a nagy intelem: „S míg egymást martuk szennyes koncokért. Mint szeméten a silány ebek. Azt vettük észre csak, hogy ezalatt Az oroszlánok itt termettének. Jött a tatár, jött a török reánk. Isten csodája, hogy még áll hazánk." Száztizenkettő csak itt, ebben a kicsi, zöldajtós, végtelen síkranéző szobában! Amikor Goethe életében háromszáznál alig több költeményt írt. lehetnek-e méterekben mérhető méretei ennek a szobácskának? Mielőtt Szálkát elhagynánk, végignézek az úton, ahol Hatvany lajos 1948- ban, a Petőfi-anyag gyűjtése közben sétálgatott. Ugyanaz a porfelleg, a házakon túl a mérhetetlen rónaság, a nádas fogyó vizével, néhány árva fa, kiégett kör a mezőn, s a szem szabad, mint a madár. Ahogy Petőfi láthatta. Csak messzibb, a kis erdőkávéi mögött füstöl sok ceruzaként hegyesedő kémény, s vonul Dunaújváros kocka alakú házainak sora: tiszteleg a Duna túlsó partjáról a nagyra nőtt, ifjú város — tiszteleg, a mi rohanó sodrú évszázadunk. Kósa Csaba Fontos értesítés Ausztria, Olaszország és a Német Szövetségi Köztársaság területére utáni gépkocsi-tulajdonosok casco biztosításukhoz KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁST, ha casco biztosítással nem rendelkeznek, gépkocsijukra ,s kinntartózkodás időtartamára külön biztosítást köthetnek A biztosítás Budapesten a kerületi igazgatóságoknál, vidéken a járási és városi fiókoknál köthető ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ BUZGÓsÁn — Jó napnt, alkoholszondás vizsgálat... Szegedi halászlé Az ünnepi hetek idején nagy forgalmat bonyolít le a szegedi híd alatt horgonyzó ,,Sellő” nevű halászbárka. Egymást érik a tiszai halászokszállítmányai, s ott kapnak ,,tranzitszállót"’ a Fehértóról érkező tükörpontyok is. Ezekben a napokban átlagosan mintegy 10 000 adag halászlé és rántott hal készítéséhez elegendő harcsa, ponty cserélődik a bárkában. Ennyi a nagy vendégjárás nyomán megnövekedőt létszámú város konyháinak, halászcsárdáinak napi adagja. Azok a vendégek, akiknek különösen ízlik a szegedi halászlé, sok ezer adagot visznek magukkal a Városból, mégpedig dobozokba zárva, vagy kockába préselve, a konzervgyár, illetve a szegedi paprikagyár készítményeiként. (MTI) Mit, A MallMik AUDI. Reggelig szólt a riasztócsengő A BETÖRŐ VACSORÁIA ♦ ZÁRÁS UTÁN ..NYITOTT — Néhány száz forint juttatott ide... Ita nem sikkasztom el a pénzt, nem kell meglépnem a vállalattól, s ha megmarad az állásom, nem lettem volna betörő... Haász József 29 éves kocsikísérő március közepéig a 182-es számú AKÖV tatabányai kirendeltségén dolgozott. Egy ideig becsületesen, aztán hozzányúlt a vállalati pénzhez: a szállításért kapott fuvardíjat elköltötte. Amikor „tartozása” már több száz forintra rúgott, megvált munkahelyétől, előzőleg azonban két munkatársától orkánt és zsebrádiót kért kölcsön — mindkettőt eladta —, s ettől kezdve Komárom megyében és a Pest környéki falvakban — a vizsgálat eddigi adatai szerint — 14 rendbeli betöréses lopást követett el. — Ahhoz képest, hogy kezdő betörő voltam, nem is csináltam rosszul!... Haász a fővárosban lakott, innen indult „vidéki kiszállásaira". Nem volt válogatós. Komáromban egy rövidáruüzletet tört fel — saját vallomása szerint húsz pulóvert, lastexnadrágokat vitt el. Érdligeten 02 utcán parkoló tanintézeti gépkocsit, itt két takaró volt a zsákmány. A, érdligeti gépkocsi feltörés után a községi élelmiszerboltba „látogatott”, több ezer forint értékű élelmiszert, italt, Parker tollat, zsilettpengét, csokoládét zsákmányolt. Budapesten, a Népköztársaság útján egy trafikba tört be, majd nem sokkal később a tárnoki földművesszövetkezeti italboltba. Itt történt meg vele az a furcsa eset, hogy éjjel 1 órakor, amikor bejutott a helyiségbe, megszólalt a riasztócsengő. Haász hanyalt-homlok menekült az italboltból, majd amikor látta, hogy a riasztójelzésre senki nem reagál, visszament, kényelmesen megvacsorázott, majd mintegy 1200 forint értékű italneművel, élelmiszerrel és készpénzzel távozott. A riasztócsengő egyébként éjjel 1 órától reggel 6 óráig megszakítás nélkül szólt... A környéken lakóknak azonban mély álmuk lehetett . „ A másik két italboltban — Mocsa és Bakonysárkány községben —, ahová Haász ugyancsak betört, már nem érte kellemetlen meglepetés: itt riasztócsengő sem volt. A „kezdő betörő” — a jelenlegi adatok szerint — több tízezer forint kárt okozott, ám feltehető, hogy bűnlajstroma korántsem teljes. A VI. kerületi Rendőrkapitányság Haász Józsefet előzetes letartóztatásba helyezte, s ügyében folytatja a vizsgálatot. ).) Budapest—Moszkva—Taskent—Szamarkand A rémület éjszakája Felettébb furcsa érzés volt összevissza repkedni az időben. Igaz, utunk — Budapest—Moszkva—Taskent—Szamarkand, majd haza — térben sem volt csekély, hisz,egyik Vége Közép-Európa, a másik meg Közép-Ázsia, a legszokatlalabb benne mégis az, hogy vándoroltunk a napszakon között. Nem mondom, elszórakoztatott, amikor például Szaimikanóban számolni kezdtük délután hatkor, hogy Taskentben most két óra van. Moszkvában négy, Budapesten meg csak kettő, a kollégák most ebédelnek, de milyen kellemetlen volt ugyanez Taskentben, éjfélkor! Három nap kevés az akklimatizálódáshoz, ebből következően ideggócaim órája egészen másképp járt, mint csuklómon a derék Kirovszkij mutatója. Hiába tudtam tehát, hogy aludni kellene, ha nem voltam álmos, s hiába sütött ottani idő szerint reggel hatkor a nap, nagyon keserves volt az ébredés — minden porcikám még éjféli egyet értett. No, de így jár az utas, aki kontinensek között vág neki az irdatlan messzeségnek. Moszkvából fényes nappal indultunk — Üzbegisztán fővárosába öreg este érkeztünk, meg. Nem titkolom, felfokozott érdeklődéssel szálltam ki a repülőgépből. (Megjegyzem: a Szovjetunióban ilyen, az ő fogalmaik szerint, nem valami nagy távolságra csak IL—18-as jár, a TU—1 M-esek, különösen a líra személyes IL—Kiesek már náluk is hosszúnak számító utakra kellenek.) Kíváncsiságom alanya nem elsősorban az újdonság, nem az olvasmányokból bennem kialakult Kelet-képzet volt, hanem Taskent, a város, amelyről tudtam, hogy három esztendeje szörnyű földrengéssorozat gyötörte meg döntői is romba jelentős, részét. Az első estén természetesen mit sem láthattunk belőle, házigazdáink szállásunkra kísértek minket, majd nem sokkal később terített asztallal és baráti szóval vártak. Nekünk nagyon furcsák az üzbég étkezési szokások. Nem is annyira maguk az ételek — különösen annak nem, aki szereti a birkahúst —, inkább a mód, az a szinte szertartásszerű rend, amely az asztali ürömöket körülveszi. Az üzbég ember — s ebből akkor sem enged, ha magában fogyaszt el valami szerény vacsorát — mindig teával kezdi, s teával fejezi be ezt a napi főétkezést. Teával, cukor és minden más ízesítő nélkül, vagyis keserűen, forrón. Egész kannával állítanak a vendég elé, de a fületlen csészét éppen csak félig illik tölteni: azt mondják, így mindig friss a tea és a szó. Mert beszélgetni nagyon szeretnek ... A teát gyümölcs követi, meg mandula, sóban pör két barackmag, aztán mazsola — sokat termelnek belőle, van mindenféle színű. ők az áttetsző, borostyáncsillogású fajtát szeretik, nekem legjobban a koromfekete ízlett — és sokféle gyümölcs, itt június végén, július elején egyáltalán nem különlegesség a nagyszemű. mézédes szőlő, a dinnye, a ringló, az őszibarack. A gyümölcs után édességet tálalnak, aztán főtt ételt, majd a Teát, magvakat, gyümölcsöt, megint teát és így tovább. A gyapot tűzben él Vacsoráztunk tehát nagy türelemmel, s közben ismerkedni kezdtünk e tőlünk térben oly messzi országgal. Kitűnő ciceronónk középtermetű, szinte londoni választékossággal öltözött, fekete, enyhén őszülő hajú, napbarnított arcú férfi volt. Gy. I. Lebegyev, a taskenti tanács vb-elnökhelyettese, nemzetiségét tekintve orosz ember. Bár ennek ott különösebb jelentősége nincs, az érdekesség kedvéért feljegyeztem: az elnök üzbég, egyik helyettese orosz, a másik örmény, a harmadik kazah — Taskentben 102 nemzetiség él testvéri egyetértésben, s a városban tadzsik, ujgur, sőt, görög nyelvű újság is megjelenik... Előbb az asztali szokásokról, majd az ételekről beszélgettünk, s innen már csak egy öszszetettebb mondat dolga volt, hogy Üzbegisztán földjének kincseire terelődjék a szó. — Köztársaságunk területe — mutatta be szőkébb hazáját Lebegyev elnökhelyettes — több mint 400 ezer négyzetkilométer, lakóinak száma körülbelül 11 millió. Üzbegisztánhoz tartozik a Karakalpak autonóm terület is Szállásunk a városon kívül, bűbájos kis nyaralóban volt, a földig érő ablakon át kellemes, illatos-hűs levegő áradt be a szinte minden négyzetcentiméteren virágtól pompázó kertből. E hangulatban kissé nyugtalanító volt új barátunk megjegyzése : — Sajnos, holnap nem lesz ilyen Megérkezés napkeletre „Óráinkat már a domogyedovói repülőtéren előre igazítottuk, valahol a Volga fölött — tízezer méter magasból. párák fátyolos ködén át inkább csak sejtettük, mint láttuk minden oroszok anyácskáját — tálalták a vacsorát, s a stewardess szerint az Aral-tenger északi csücske volt alattunk, amikor frissítőket kínált légi háziasszonyunk. Taskent repülőterén a város sok vezetője és valóságos virágkarnevál várt ránk.