Esti Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-27 / 73. szám
• A szép grúz föld sem hozta meg a Pamir ’69 stábjának az ihletét. Nem sokat láttunk abból, milyen Grúzia ünneplőben, sem abból, milyen hétköznapjain. Tbilisziről legfeljebb halvány sejtelmünk lehet a néhány ötletszerű felvétel nyomán. Láttunk viszont folyóban fürdőző gyerekeket, hajóterelő bolyát, ágon csüngő gyümölcsöt és hasonlókat, ami a Föld más részein is megtalálható. Azt sem tudjuk, vajon az idős magyar internacionalista miért éppen a filmben megjelenő szőke magyar asszonyhoz irányította a tévéstábot. A film érdekessége: a százéves grúz falu bölcsének friss, eredeti egyénisége volt. A Novellairodalom gyöngyszemei tévéfilmen ezúttal a könnyedebb szórakozást szolgálta. Andrzej Wajda körülbelül azt csinálta filmjével, mint Stanislaw Lem Mr. Fox nevű hősével: a legkülönfélébb „alkatrészekből” gyúrta össze. A hátborzongató tudományos-fantasztikus történet így kissé zűrzavarosan jelent meg a képernyőn, s bár némileg sikerült visszaadnia az író sajátos humorát, vontatottnak, s emiatt olykor-olykor unalmasnak érezhettük. A másik kisfilm Maugham novellája nyomain készült. Sajnos, nem jeleskedett az író közismert szellemességével. Az Atyai intelmek nem volt több egy közepes, de könnyed hangon elmondott, sztorinál. (bársony) Karaganov előadása Tegnap délután nagy létszámú hallgatóság gyűlt össze a Filmművész Szövetség Klubjában. Rendezők, operatőrök, kritikusok hallgatták meg A. Karaganov előadását, alá Lenin filmbeli ábrázolásairól beszélt. Elmondta egyebek között, hogy az első kísérletet Eizenstein tette, aki Október című filmjéhez — a kor színészeket elvető módszerei értelmében — Lenihez külsejében hasonlító munkást keresett. Később már több próbálkozás történt Lenin filmbeli ábrázolására, de igazi sikereket csak a harmincas évek közepén értek el. Három mű is vállalkozott a nagy feladatra. (Lenin, október; Lenin, 1918; és A puskás ember.) Ezután hosszú szünet következet, majd az ötvenes évek második felében és most, a hatvanas években kísérleteztek ismét, elsősorban Szergej Juskevics, akinek Lenin Lengyelországban című művét néhány évvel ezelőtt Magyarországon is bemutatták. Külön és hosszasan foglalkozott az előadó a Július hatodika című filmmel, amelyet egy fiatal rendező készített, hiteles jegyzőkönyvek és dokumentumok alapján, felelevenítve az 1918 júliusi eszer puccskísérletet. Ebben a filmben különösen érdekes Lenin vitája Szviridonovával, aki forradalmár, és azokban a hónapokban a hatalom részese volt. A. Karaganov ma délután, ugyancsak a Filmklubban, a magyar sajtó képviselőivel találkozik. □ TISZASZEDERKÉNYI művelődési hetek lesznek április 2. és május 2. között. A gazdag programból kiemelkedik a miskolci Nemzeti Színház április 8-i előadása. Két nappal később az Állami Bábszínház vendégszerepel Tiszaszederkényben. Elfogynak az éjszakák Erzsébet a téma ♦ Szuperszonikus pilóták Beszélgetés Molnár Gézával Molnár Gézát kettős minőségben kerestük fel. Az írót díjnyertes kisregényéről, drámájáról és a nemrég elkezdett, folytatásos tv-játékáról kérdeztük, az írószövetség párttitkárát a jubileumi készülődésről. Kezdjük a legfrissebbel. A Fővárosi Tanács pályázatának eredményéről a minap értesültünk: Molnár Géza Elfogynak az éjszakák című kisregénye kapta a második díjat. Miről szól a regény? Szülőföld e 1944 nyár végétől 1945 tavaszáig követi a hősök sorsát. Erzsébet levegője élteti a történetet. A XX. kerületben nőttem fel, ott kerültem a munkásmozgalomba ; ezek az évek adták kisregényemhez az alapélményt. A Város a felhők alatt és a Holtak fogságában után az Elfogynak az éjszakák is része regényciklusomnak, de önálló kötetként komponált mű. Úgy tudom, a könyvhétre jelenteti meg a Szépirodalmi Kiadó. A XX. kerülethez kapcsolódik az a szociográfiai jellegű kötetem is, amelyet a Magyarország felfedezése-sorozat keretében írok. Izgalmas feladat ez, az emberré formáló szülőföld, a nagy munkásváros mai feltérképezése, átröngenezése. — Most sugározza a televízió az Őrjárat az égen című filmet. A cím kalandfilmre engedett következtetni ... — Éles repülés — Nem. Nem kalandfilm, bár a történetből nincs száműzve a kalandos cselekményesség, az izgalom. Izgalmas foglalkozású emberek a hősei, akik napról napra szemben állnak a veszéllyel. Szuperszonikus repülőgépek pilótái ezek a fiatalemberek, a sportrepülő-iskolából frissen kikerült fiúk, az ő életük ez a játékfilm. Mindig élt bennem a nosztalgia és a kielégíthetetlen érdeklődés a repülés iránt. Ezt az erős kötődést élhettem ki egy kicsit, amikor írás közben kijártam a katonai repülőterekre. Szeretném, ha a nézőnek is hasonlóan izgalmas lenne a képernyőn figyelni az „éles repüléseket”, mert Mihályfi Imre rendező az ilyenkor szokásos makettfelvételek helyett mindent „élesben”, azaz: élőben filmezett. — A jubileumi eseményekről is hallani szeretnénk. — A felszabadulás évfordulóját az írószövetség kétnapos közgyűléssel ünnepli. A május 20-i ünnepi rendezvényen Darvas József és Bodnár György ad áttekintést a huszonöt év magyar irodalmáról, majd 21-én az írószövetség belső életének vitája és a tisztújítás következik. Felszabadulásunkat a testvéri szocialista országok is megünneplik, irodalmi estekkel, amelyeken magyar íróküldöttségek is részt vesznek. Április 14-én ünnepi matinét rendezünk. Keresztúry Dezső emlékezik meg a mártír írókról. (be) A dráma — Drámáját a debreceni Csokonai Színház készül bemutatni Ruszt József rendezésében. A színpadi változat mennyiben marad hű a Vasárnap mindig esik az eső című regényéhez, amelyből készült? — Nem regénydramatizálást végeztem. A két mű konfliktusanyaga azonos, de a színpad követelményeinek megfelelően sok esemény, amelyben ez a konfliktusanyag kifejeződik, eltér a regénybeli eseményektől. A színmű középnemzedékbeli újságíró hőse tehát ugyanazokat az összeütközéseket, választásokat és gondolati-érzelmi feszültségeket éli át, akárcsak a regényben, de — szándékom szerint — sűrítettebb, kiélezettebb helyzetekben, mondjuk így: drámaibban. A főhős neves publicista, a negyvenévesek nemzedékének zaklatott, bonyolult és szép múltjával. Magánéletében és társadalmi szinten öszszesűrűsödő konfliktusaiba belebukik. Új életet kezdeni vidékre utazik. Keserűbben és következetesebben vállalja azt, amit huszonöt éven át vállalt. De újra konfliktussá sűrűsödnek körülötte az események. A magánéletében megtalált harmóniát csak közéleti hátralépéssel őrizhetné meg. De hallgatásával nem hajlandó megváltani a vélt boldogságot, s minden újra összetörik körülötte. A színpadi történet, eltérően a regénytől, felvillantja a lehetőséget egy tartalmas magánéleti harmónia megteremtésére. Hogy ez magában hordja-e a folytatás lehetőségét, a megint és újrakezdés igényét, kedvét? Ezt nem mondja ki a dráma, nincs is szükség lekerekített válaszra. A főhős emberi tartása, jelleme, közéleti felelőssége a válasz. ISMÉT BUDAPESTEN Mario del Monaco Az áprilisi operaprogram kiemelkedő eseményének ígérkezik Mario del Monaco újabb budapesti vendégszereplése. A világhírű tenorista 25-én és 28-án Sámson és Delila előadásain lép fel az Operaházban. A jövő hónapban egyébként több más neves vendégművész is érkezik. A varázsfuvola 10-i előadásán például Jasper Bellát és Kaposy Andort, a zürichi operaház magánénekesét hallhatja az Operaház közönsége. A Carmenáprilis 18-i előadásán Ilosfalvy Róbert alakítja Don Jose-t. Jókai a Déryné Színházban Jókai-dráma próbái kezdődtek meg a Déryné Színházban. Az 1860-as években íródott színművet, a Könyves Kálmánt Lengyel Balázs dolgozta át mai színpadra. — Jókai lelkiismereti drámába ágyazott romantikus történetben hozza elénk Könyves Kálmán figuráját — mondja a dramaturg. — A történelmi darab arról szól, hogy a király többszöri megbocsátás után hogyan egyezik bele, ellene lázadó testvére, Álmos, és annak fia, a későbbi Vak Béla megvakíttatásába. A réztett után beleőrül a lelkiismeretfurdalásba. Könyves Kálmánban Jókai, magas rendű erkölcsi hőst rajzol meg, de nem bontja ki drámáját elég következetesen. A királyt szándékai ellenére belekeveri a bosszúba, holott Kálmán éppen a véres megtorlások hagyományát akarta megtörni. Jókainál mégis enged a kor követelményének, s beleőrül. Az átdolgozás a történelmi valószínűséghez közelít. LENIN, 1870-1970 Az élet szerelmese Moszkva, 1970. március Voltam Gorkiban is. A régi kúria a szovjet fővárostól harminc kilométerre Kaska irányába, a cári idők gyárosáé, Morozové, majd hozományként vejéé, Remnbot kormányzói jogkörrel felruházott moszkvai városparancsnoké volt. Az emeletes kastély — ma múzeum — berendezése az eredeti, bronzveretű antik bútorok, nehéz gobelinfüggönyök, velencei tükrök, a márványkandalókon szobrocskákkal díszített órák. Gorkiban jártam a csodálatos ősparkban is. Háromszáz méter hosszú nyílegyenes hársfasor. Az egyik virágágy mellett évszázados fenyő. Az úgynevezett „nagy fasor” elején karhossznyi vastagságú — a legenda szerint — Moszkvával egyidős tölgyfa. Lenint orvosai gyógyulni küldték ide. A jó levegőn — úgy vélték — megszűnik kínzó fejfájása. Az egyszerű életmódhoz szokott Vlagyimir Iljicsnek nem volt kedvére a főúri környezet. Saját részére a leg- Nem szívesen vett igénybe gyorsírókat. Ádám és Elektra küldetésben A budapesti Nemzeti Színház társulata bemutatta Leningrádban Az ember tragédiáját. Ezután Gyurkó László Szerelmem, Elektrája kerül színre, majd Zorin Varsói melódiáját adja elő az együttes. A leningrádi bemutatkozás után a színház a moszkvai közönség előtt is színre lép a három darabbal. Eddig a száraz napi hír, amelyről minden magyar újság beszámolt, s amely önmagában nem hat szenzációként. Minden évben több tánccsoport, zenekar, balettkar, opera- vagy operettegyüttes ad hírt a szovjet nézőknek: hol tart, mit produkál a mai magyar művészet. A mostani bemutatkozás mégis vitathatatlanul ünnepi alkalom. S nemcsak azért, mert a felszabadulás 25. évfordulóján került sor a vendégjátékra. Ünnepivé avatja a tény, hogy éppen a Nemzeti Színház társulata utazott ki — fennállása óta először — a Szovjetunióba. S talán még jelentősebb motívum a program. Nemzeti drámairodalmunk legjelentősebb klasszikus értéke találkozik a szovjet közönséggel. Gyurkó darabja pedig, a társadalom-történelmi problémákra érzékeny mai magyar drámairodalmat reprezentálja. Zorin színművének előadása — éppen szovjet nézők előtt — jó alkalom, hogy hogy bemutassuk színházművészetünk néhány jellemző vonását. Az ünnepi esemény bizonyos meditációra is ösztönözhet. A magyar kultúra hosszú időn át elsősorban nyugat felé tájékozódott. Arrafelé keresett kapcsolatokat, példát, s tett kitörési kísérleteket. Éppen 25 esztendeje lényegesen megváltozott a helyzet. Nincs itt hely és mód annak felsorolására, mi mindent köszönhet a magyar kultúra ennek az új orientációnak. A kelleténél kevesebbet beszélünk arról, hogy a régen áhítozott „kitörés, a magyar kultúra széles körű nemzetközi elismertetése éppen kelet felé történt. Talán felesleges Petőfi orosz nyelvű kiadásainak csillagászati példányszámaira hivatkozni. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy egy-egy magyar filmet a Szovjetunióban legalább annyian néznek meg, mint országunk összlakossága, de nem ritka a húsz-, harminc-, negyvenmilliós nézőszám sem. Szovjet emberek tízmilliói ismerkednek szinte naponta — ma már a tévé jóvoltából is — irodalmunkkal, zeneművészetünkkel, táncművészetünkkel, filmjeinkkel, most éppen színházművészetünkkel. Az ember tragédiája leningrádi és moszkvai bemutatója, a Ferenczy-család gyűjteményes anyagának bemutatása, a magyar filmnapok olyan mérföldkövei lehetnek az eddig is széles kapcsolatok útján, amelyek nagyon büszkévé tehetik kultúránk minden hívét és képviselőjét. —bel—