Esti Hírlap, 1978. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-24 / 95. szám
• Hosszú ideje erősen próbára teszi közönsége tűrőképességét a Magyar Televízió. Egyre gyengébb tévéfilmek s tévéjátékok hosszú sorát szenvedtük el. Nagyon helye volt már valami igazán kellemes, országos beszédtémát kínáló tévés élménynek. Abigél nagy ínségben érkezett meg. Négy estén át mi, felnőttek is, mintha Matulás kamasz lányok volnánk, nemcsak izgultunk a szereplők sorsán, de azonosultunk is velük. Folytatásról folytatásra növekvő izgalommal próbáltuk megfejteni Abigél kilétét, országszerte ezt tárgyalva találgatva, s vele együtt üzentünk hadat az „erkölcstelen törvényeknek”, ahogy Abigél maga jellemezte ama vészterhes, 1943—44-es időket. Lehet, hogy jók voltunk csakugyan, s jutalmul megkaptuk a vérbeli mesét. Mert ez az Abigél az volt, hullámzó-fejlődő cselekménnyel, itt könnyeztető, amott hátborzongató fordulatokkal, hús-vér (néha kissé emberfeletti) hősökkel s hősnőkkel, akiket gyengéden szeretni, vagy éppen engesztelhetetlenül gyűlölni tudtunk. Ebben az érdekes, sokfelé ágazó, fegyelmezetten szerkesztett mesében, mégha egyes részleteiben a földi valóság olykor talán kissé megszépülve lebegett is a vágyálmok tündérvilágának szféráiban, a tisztesség, a jóság s az igazság diadalmaskodott. Szabó Magda igen jó ifjúsági regényt írt, s ez remek alap egy jó tévéfilmhez, ha önmagában kevés is. Kellett hozzá, hogy Zsurzs Éva olyan jól tudjon „szabómagdául”, mint ahogy tud. Kitűnő érzékkel, hibátlan ritmusban, nagyműgonddal ültette át Szabó Magda forgatókönyvét a képernyőre. Megőrizte az irodalmi élményt, sőt, megemelte úgy, hogy vizuális élménnyé változtatta. Csak a látvány érdekében változtatott. Például: a regénybeli ötödikesek a képernyőn hetedikesek lettek, mert bár számszerűen kicsiny, de valójában óriási a különbség a 15. és a 17. életév között, s nyilvánvaló, hogy a tehetséges, de mégiscsak huszonéves ifjú színésznők, akik az osztályt játszották, 15 évesként alig, de 17 évesként még teljes illúziót tudnak kelteni. Képről képre folytathatnánk Zsurzs dramaturgiai, szereposztási, ritmusbeli vagy jelenetbeállítási megoldásainak elemzését: egy minden részletében átgondolt és sikeresen megvalósított koncepció elemei kapcsolódnak mindenütt egymásba. A jobbnál jobb Színészi alakítások élére Básti Lajos neve kívánkozik. Életének, fájdalom, utolsó szerepe volt ez a Torma igazgató, és Básti egészen nagyvonalú alakítással mintázta meg. Nagyszerű Garas Dezső mélyen emberi, jellembeli nagyságát fizikai félszegsége mögé rejtő König tanár ura. Szerencsi Éva kapta a főszerepet: élete eddigi legnagyobb feladatát teljes illúziót keltve, dicséretesen oldotta meg Nagyon tetszett Buttszai Éva és Nagy Attila, Tábori Nóra és Piros Ildikó, Egri Kati és Zsurzs Éva, Bánfalvi Ágnes, Balázsovits Lajos és Temessy Hédi, s a többiek is, mind, összeforrt együttesként játszottak Lukács Lóránt szép színekkel, tisztán, pontosan dolgozó kamerája előtt. Barabás Tamás A HÉTBEN Szembesíteni a véleményeket Beszélgetés Néhány hete Kolek Vera vette át a Televízió egyik legnézettebb műsorának, A Hét-nek a főszerkesztését. Nevére sokan emlékezünk, tíz éven át hallottuk riportjait a rádióban; egyike volt a Reggeli krónika életre hívóinak. A Hét új főszerkesztőjével a műsor jelenéről és jövőjéről beszélgettünk. — A televízió politikaitársadalmi hetilapjaként a Hét meghatározott feladatot tölt be —mondja Kolek Vera. — Nemcsak tájékoztatni kíván, hiszen arra más műsorok a hivatottak, hanem eligazítani; ezt a feladatot a jövőben is a műsor legjobb hagyományába építve szeretnénk ellátni. Arra törekszünk, hogy a legfontosabb kérdésekkel foglalkozzunk, a jelenségek hátterében megbúvó összefüggéseket tárjuk fel, tágítsuk a szemléletet, adjunk átfogó ismereteket a világ dolgairól és a magunkért. Ezt a műsort vasárnaponként milliók nézik, nem feledkezhetünk meg tehát arról, hogy nagyon népes közönséghez kell szólnunk, sőt új és új nézőket kell magunknak megnyernünk. „Mostohagyerek” — Milyen, módon? — Szeretnénk, ha A Hét továbbra is jelen lenne ott, ahol lényeges külpolitikai események és folyamatok érhetők tetten. Nem egyszerűen a jelenlét miatt, hanem hogy a lehető leggazdagabban legyünk képesek egy-egy fontos kérdés hátterének vonatkozásait megvilágítani. A néző figyelmét talán, megragadta például a tegnapi adásban is az a törekvésünk, hogy szembesítsük az eltérő véleményeket. Gondolok itt az európai figyelem középpontjában álló SALT II. tárgyalások átfogóbb megértését szolgáló blokkra, az amerikai törvényhozás személyiségeivel készült interjúkra, lévén, hogy a megszólalók között voltak merev ellenzők, és voltak, akik realitásérzékről tettek tanúságot. Vagy például ugyancsak megütköztette a nézeteket a portugál forradalom évfordulója alkalmából ítészült filmünk is. A tegnapi adás erősen külpolitikai jellegű volt; a belpolitikai témák tapasztalataink szerint nem egyszer „mostohagyerekei” A Hétnek. Magyarán: nem a hazai társadalmi - politikai élet felmutatott témáiból izgalmas a műsor... Nem a technika szemszögéből . Éppen a belpolitikai témák feldolgozásában érzem legsürgetőbbnek a feladatainkat. Itt kellene a legkomolyabban megújulnunk, és ezt nemcsak az mondatja velem, hogy jómagam is belpolitikai újságíró vagyok, hanem az a nagyon erősen tapasztalható tény, hogy az emberekben óriási az igény, nemcsak az őket közvetlenül érinő kérdések, hanem az ország gazdaságii tevékenysége, a politikai-társadalmi jogok érvényesülése, a demokratizmus jelenségeinek megmutatása iránt is. Egyik legfőbb célunk, hogy a Hét belpolitikai munkája jobban tükrözze a valóságos belpolitikai élet gazdagságát. Feladatunknak tekintjük, hogy a gazdasági élet legfontosabb folyamatairól adjunk számot, de nem a technika szemszögéből, hanem az emberekéből. Arra törekszünk, hogy teret adjunk a munkában megnyilvánuló emberi motívumoknak: a találékonyságnak, a lelkiismeretességnek , a helytállásnak. A gazdasági életben tapasztalható feszültségek, konfliktusok ábrázolására is vállalkozni akarunk, egyben mindig kitapogatva a megoldás lehetőségeit is. Kimeríthetetlen forrása még a témáknak például az emberi kapcsolatok alakulása a munkahelyen meg a közéletben. Van tehát mivel foglalkoznunk, és akarunk is, de természetesen a változások nem egyik hétről a másik hétre várhatók, csak témáink, hanem terveink, elhatározásaink, határozott törekvéseink is vannak. Az eredmények természetesen egy folyamat beéréseután fokozatosan lesznek érzékelhetők, és reméljük, legjobb elképzeléseinknek megfelelően. (bársony) Kolek Vera főszerkesztővel Minifórum — Változik-e A Hét stábja, és várhatunk-e műfaji gazdagodást? — A közismert munkatársakon kívül szeretnénk a televízió legjobb erőit megnyerni az együttműködésre. Szándékunk a sajtóban és a Rádióban dolgozó kollégákat is bevonni A Hét munkájába. Reményeink szerint a most kipróbált Mini-fórum jó szolgálatot tesz a közvéleményt érdeklő kérdések tisztázásáért. Erősítenünk kell a riportázst, mert a műfaji sírma jószerivel az interjúra és a nyilatkozatokra szűkült. Helyet akarunk adni például a tvhosszának meg a tv-pub Mire jó a autógumi? GYERMEKMŰSOR AZ EGYETEMI SZÍNPADON Üres rajzlapok, színes kréták tömege várta tegnap az Egyetemi Színpad előterében a közönséget, az újpalotai „Lila iskola” kisdiákjait. Nem sok időbe telt, s házak, halak, virágok kerültek a papírokra — a folyosó megtelt kisfiúk, kislányok izgatott hangjaival. — „Oda nézz, egy bohóc, ott meg egy gitáros bohóc!” — örvendeztek a lassanként előszivárgó együttes tagjainak, akik vonatozásra hívták a kicsiket Pöfögve-pufogva vonatoztak, kanyarogtak be a nézőtérre, s a mozdonyból bohóccá visszavedlett ELTE Balassi Bálint szavalókör megkezdte Vándormóka című műsorát. Először — bemelegítésként — felelgetős nótát adtak elő bohócok. A kis nézők hamar bekapcsolódtak a játékba. Felgördült a nehéz függöny és piros, kék, fehér és zöld autógumik között folytatódott a műsor, azaz kezdődött a címben is szereplő vándorlás. Mi mindenre jó egy autógumi! Lehet rajta lovagolni, aztán meg hajózni! S ha vihar kerekedik, megmozdul a nézőtér és a gyerekek felemelt karjukkal utánozzák a hullámzást, zúg a tenger... A szereplők végre valahára TÁ—TI—TIországba érkeztek, ahova szabad a belépés mindenkinek, aki ritmusosan, tapsolva elénekeli a saját nevét. Tegnap: túljelentkezés volt... De sebaj. Aki nem jutott fel a színpadra, TÁ—TI— TI-be fedővel, fakanállal dobolni, az segíthetett a harangnak bimbamolni. Közben pedig peregtek a versek. József Attilától, Weöres Sándortól. Szép dalokkal ötvözték a vándorlást, énekeltek játékról, vonatról, cirkuszról. Még a híres Chaplin-dal, a Titáné részlete is elhangzott, s tetszett a kicsinyeknek. A bohócok végre megérkeztek igazi otthonukba, a cirkuszba. — „Jaj, jön a sárkány!” — morajlott a gyereksereg, s valóban a nézőtér felett zsinóron ereszkedett, úszott a színpadra a gyönyörű piros papírsárkány. Egyórás a Novák János rendezte Vándormóka, amelynek végén a bohócok rengeteg papírrepülőt küldtek a tapsoló, ugráló, a színházból elmenni nehezen akaró gyerekeknek, akik igencsak belejöttek a játékba, s bebizonyították: érdemes nekik jól és jót játszani, hálás közönség. (pálffy) G. B. Shaw A szerelem ára című vígjátékát mutatták be a békéscsabai színházban, Udvaros Béla rendezésében. Képünkön Zsolnai Júlia és Bicskei Károly (MTI-fotó Illovszky Béla felv.) A FŐISKOLÁN Finn zeneszerzők A minap, a Zeneakadémia házihangversenyén kortárs finn zeneszerzők műveiből játszottak. Bevezető szavaiban Lukács Pál, a főiskola rektorhelyettese elmondta, hogy a helsinki Sibelius Akadémiától kértek és kaptak mai finn kompozíciókat, s ezeket természetesen viszonozták hasonló magyar művekkel. A kamarakoncerten a Zeneakadémia , hallgatói eleven keresztmetszetét adták a rokonnép zeneművészetének. Azelsőéves Molnár Edit meggyőzően tolmácsolta Joonas Kokkonen Öt bagatell című zongoraművét. Méltán arattak sikert a hallgatók fafúvósai Erkki Salmenhaara Fafúvósievintettjével. A szó teljes értelmében megrendítő élményt nyújtott a harmadéves Tóth János, a gregorián-zsolozsmák és az ősi zsidó kolindzé hangulatát egybeötvöző De Aegypto című dallal, Bengt Johansson művével. Az est fénypontja vitathatatlanul a kamaraénekkar fellépése volt Einojuhani Rautavaara Ludius verbálisával, ezzel a tréfás szó és hangkórussal. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy amilyen lelkesen készültek a kis koncertre a hallgatók, oly felületes volt annak szervezése. A mai finn szerzők mély és rendkívül invenciózus tehetsége, s a zeneakadémisták lelkes igyekezete, amellyel erre a magyarországi ősbemutatóra felkészültek, bizony sokkal gondosabb szervezést, nagyobb publicitást érdemelt volna. S nem csupán azért, mert a koncerten megjelent a magyarországi finn nagykövetség képviseletében Pertti Torsuila titkár, hanem a nálunk alig ismert, ám csodálatos mai finn zene megismertetéséért. (fkon) Munkácsi Márton emlékkiállítás Néhány nappal ezelőtt megnyílt New Yorkban, Cornel Capa fotóiskolájának termeiben a Munkácsi Márton emlékkiállítás. Ezzel kapcsolatosan a The New York Times Magazine négyoldalas cikkben méltatja az aránylag korán elhunyt, egykori budapesti fotoriporter munkásságát. A Tribune című lap is nagyobb cikket közölt róla. Munkácsi Márton a húszas években újszerű beállítású felvételeivel aratott sikert a magyar sajtóban, s főleg sportképeiről lett nevezetes. A harmincas évek derekán vándorolt ki Amerikába, Fred Astaire és más művészek kedvenc fotográfusa lett.A New York-i kiállítás alkalmából megjelent egy Munkácsikötet, címlapján Bársony Rózsi látható tánc közben. A kiállítást rendezte és biográfiát írta Colin Osman, a londoni Creative Camera című fotószaklap szerkesztője. (K. K.) Búcsú Leviczky Andortól Ma délután 1 órakor temetik a rákoskeresztúri új temetőben Leviczky Andort, aki 76. évében, április 13-án hunyt el. Tizenkilenc esztendős korában lépett a színpadra, s több mint fél évszázadon át maradt hű a világot jelentő deszkákhoz. Pályáját, mint színész és rendező kezdte, számos vidéki színház tagjaként zenés és prózai szerepekben egyaránt szép sikereket aratott. Huszonhét éve szerződött a Bábszínházhoz, és a színművészetnek ebben a különleges műfajában is kitűnő alakítások fűződnek nevéhez. Amikor 1976-ban — elsőként a bábszínészek közül — Érdemes Művész címmel tüntették ki, így beszélt: „A bábszerepet ugyanúgy fel kell építenem magamban, mint az élet. Ugyanolyan gonddal kell készülni rá, mintha az ember maga jelennék meg a deszkákon, sőt, ez a műfaj még nehezebb is, mert együtt kell élni a bábuval.” Együtt is élt a bábuval mindhalálig. Hivatalosan már jó egy évtizede nyugdíjas volt, de élete utolsó napjáig dolgozott. Pedig a bábszínészi munka rendkívüli fizikai teljesítményt is követel. Leviczky Andor bírta kedvvel, bírta erővel. Egyik utolsó alakítása az Óz címszerepe volt. Kegyelettel búcsúzunk. (mdg)