Esti Hírlap, 1983. november (28. évfolyam, 259-283. szám)
1983-11-25 / 279. szám
a Vendégségben járhatott a néző tegnap este Veress Péter külkereskedelmi miniszternél. A képernyő előtt a külkereskedelem eredményeivel, gondjaival és teendőivel ismerkedve, alapos betekintést kaphatott a népgazdaság egészébe. A miniszter tárgyilagosan jelölte meg helyünket a nemzetközi gazdaságban, ráutaltságunkat a világgazdasági kapcsolatokra. Őszintén szólt azokról a gondokról, amelyek sajnos nem enyhülnek a külpiacokon, s amelyek hátrányos helyzetbe hozták külkereskedelmünket, egész népgazdaságunkat. Nem hallgatta el azokat a hátrányos intézkedéseket, diszkriminációkat sem, amelyekkel több országban még külön próbára teszik külkereskedőinket. Megnyugodva hallhattuk, hogy karácsonyra a külkereskedelem is fölkészült, lesz elegendő import fogyasztási cikk. Arról is szó esett, mennyire fontos a konvertibilis export fokozása, még akkor is, ha a világpiacon ma már versenytársunk szinte az egész világ. Jó termékek kellenek, s akkor állhatjuk ezt a versenyt. És most ami még rendkívül fontos: azt és olyat gyártsanak, amit és amilyet a piac kér. Kiemelte a miniszter a KGST-együttműködés jelentőségét, mert mint napjaink világgazdasági helyzete is bizonyítja, kapcsolataink bővítése alapvető érdekünk. Őszinte hangú, tanulságos beszélgetésben volt részünk. (halmai) • Szándékosan elvesztett kétszáz forintok nyomába szegődött Paulus Alajos tegnap délután bemutatott filmje. — A téma — egy alkotás a rövidfilmstúdiók műhelyéből. Az utcán heverő téma: ki küldi vissza az „elvesztett” pénzt Mária néninek. Egy valóságos Esti Hírlap-os történet alapján sokan küldtek pénzt annak az Idős hölgynek, aki valóban szegényebb lett ezzel az összeggel. Juhász Mária most a filmesek kérésére veszítette el hatszor a kétszáz forintot, lakásától másfél percre. A kamera tanúsága szerint nem is könnyen elejtette, többen utánahozták. Viszsza végül is a hatból csak ketten küldték, pedig neve, címe is ott volt a kis tasakban. Hogy ez a két becsületes megtaláló sok vagy kevés, nem tudom eldönteni. (széky) FOLYTATÁS JÖVŐRE: fóruma Könyv készült a vetélkedő kérdés feleleteiből Befejezéséhez közeledik Egri János egy éve tartó televíziós játéka, az Elmebajnokság. A címe eleinte kaján kis mosolyokat csalt elő, mindenkinek a szó rövidebb változata jutott róla eszébe, de hamarosan kiderült, hogy kedvelt vasárnap délutáni szórakozása lett sok nézőnek. Magyarán : sikert aratott. — Pedig nem minden kétely nélkül kezdtem neki — mondja Egri János. — Az volt az elhatározott szándékom, hogy olyan alapos tudást, széles körű ismereteket igénylő műsort csináljak, amely valóban fontos, megtanulásra érdemes, mindenkinek érdekes tudnivalókból áll. A kérdés csak az volt, vajon a magasra tett mérce nem lesz-e zavaró, nem szűkíti-e a nézők érdeklődését. Történelem — Hogyan „váltak be” kételyei? — Szerencsére sehogy. Nagyon sokan kapcsolódtak be a játékba, újabb és újabb kérdéseket, témaköröket javasoltak. A közönség figyelméből nyilvánvalóan kiderült, hogy az ismeretek gyarapítása, a régen tanultak fölelevenítése, s a megértés vágya nagyon nagy vonzerő. Egyik legfontosabb tapasztalatom volt a játék során, hogy a magyar történelem milyen nagy érdeklődést ébreszt, témájának nemes művelése pedig osztatlan elismerést kelt. — Most, a legutóbbi adásban, vasárnap, Mádai Péter bányatechnikus valóban elegánsan győzött ismét. Rá gondolt? — Igen. Rá is. Mádai Péter korábbi szereplésére bizonyára sokan emlékeznek még, az aradi vértanúk volt akkor a témája, s az az adás aratta az egyik legnagyobb sikert az egész sorozatban. Egyébként ő lesz decemberben a végső döntő két versenyzője közül az egyik. Az olyan adások váltották ki a legnagyobb visszhangot, mint például a II. Rákóczi Ferencről, Mátyás uralkodásáról, az Árpád-házi királyokról szóló. Levelek — Ebben a játékban mindenki maga választotta meg a témát, amiből kérdéseket kapott. Volt tehát néhány meglepő témakör is. A játékvezető mit sorol a kuriózumok közé? — Valóban volt egy-két különlegesség, például Rejtő Jenő regényalakjai, vagy a Ferencváros labdarúgócsapatának története. Olykor magam is elámultam, hogy mi mindent tudnak a versenyzők. Olyasmit például, hogy mikor szakadt le a Fradi ellenfelének felső kapufája. Évre, helyre, góllövőre, majdhogynem még a percre is pontosan kaptam meg rá a választ. — Ehhez a kvízhez alighanem a játékvezetőnek kellett a legtöbbet tanulnia ... — Mindenesetre beleástam magam a szakirodalomba, valamennyi témában. Sok segítője is volt a műsornak. A tudományágak legjobb szakértőit sikerült megnyernem, hogy a kérdések érdekesek, a válaszok pontosak legyenek. Mindenekelőtt ugyanis arra törekedtünk, hogy ne egyszerűen a lexikális tudás legyen magában a perdöntő, hanem egy-egy téma átfogó ismerete, az összefüggések érzékelése. A játékhoz hozzá tartozott, hogy a nézők levelei alapján később akár pontosítsuk, akár kiegészítsük a korábbi adásban elhangzottakat. — Sok szokatlan vetélkedőt indított és vezetett a múlt tíz évben. Rengeteg munkát és tudást halmozott fel ebben a játékban is, s mindezt most a tévéműsorok átka, a múlandóság fenyegeti? — Ezúttal szerencsére nem. Ezer és ezer levél jött, azzal a kívánsággal, hogy szeretnék a játékban elhangzott kérdéseket és válaszokat megkapni. Innen az ötlet. A könyv, amelynek szintén Elmebajnokság a címe, ezekben a napokban hagyta el a nyomdát, összesen harminc témakör kérdései és válaszai találhatók benne, többségükben elhangzottak az adásban. Régi tapasztalat, hogy szeretjük próbára tenni, megméretni a tudásunkat. A könyvalakban megjelent Elmebajnokság ezt a játékra való készséget is szolgálni kívánja, úgy szerkesztettük meg, hogy családban, társaságban akár újra le lehet játszani egy-egy vetélkedőt. Döntő — S mi lesz a tévébeli játék további sorsa? — Döntő december 18-án, s hogy ki lesz Mádai Péter ellenfele — vagy inkább: játszótársa —, az a december 4-i műsorban dől el. Jövőre szeretném úgy folytatni a játékot, hogy az Elmebajnokság legjobb játékosainak részvételével megrendeznénk a kiváló elmék fórumát. Játékot — az ismerni érdemes ismeretekből. (bársony) Fiatal zeneszerzők találkozója Nyolc szocialista ország Ifjú zeneművészeinek részvételével befejeződött a Műegyetem Szkéné Színházában a fiatal zeneszerzők négynapos nemzetközi találkozója. A Magyar Zeneművészek Szövetsége ezzel a bemutatósorozattal kapcsolatosan a következő felvilágosítást adta: — Az ilyen műsoroknak hagyománya van. Korábban már részt vettünk a szlovákiai Dolna Krupában egy bilaterális szemináriumon, Prágában pedig hat országból jött kollégáinkkal egy koncertsorozaton. A mi rendezvényünk szélesebb körű. A Szovjetunió, NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és Bulgária fiatal zenei képviselőin kívül itt vannak romániai és kubai művészek is. A bemutatott zenedarabok közötti alapos válogatás sokrétű programot adott. Voltak előadóként is közreműködő komponisták, akiknek fellépése mintegy „állásfoglalás” korunk egyik fő zenei kérdésére: a szerző és az előadó azonosságára való törekvés. Hallhattunk majd szerte a világon időszerűnek érzett, úgynevezett új romantikához tartozó műveket, amelyekben egyes értelmezők a századvég hangját vélik felfedezni, s egyértelműen a szép hangzáshoz való visszatérést hirdetik. Ugyanakkor megszólaltattak elektronikával kombinált kompozíciókat is. Az esti hangversenyeken kívül a zeneszerzők kerekasztalbeszélgetéseken is találkoztak egymással. Szerdán, a zárónapon Magyarországot Hollós Máté Csendélete, Csemitzky Miklós Meditatio mortis című munkája és Sugár Miklós kamaraegyüttesre írt zenedarabja képviselte. Mindhárman a Szövetség Fiatal Zeneszerzők Csoportja tagjai. (Kristóf) MA ESTE: MINDVÉGIG Tábornok után ügynök ÚJ SZEREPEKRE KÉSZÜL MENSÁROS LÁSZLÓ Régen nem láthatta a közönség Mensáros Lászlót. Súlyos betegség, hosszas lábadozás tartotta távol a színpadtól, a pódiumtól. Ma 7 órakor Mindvégig című Arany János estjét adja elő az Egyetemi Színpadon. — Még eléggé fáradékony vagyok — mondja a Madách Színház művésze —, mégis úgy döntöttem, hogy elkezdem a munkát. Ez az estem tulajdonképpen új, eddig mindössze négyszer adtam elő — fél évvel ezelőtt. Napjaim tehát azzal teltek, hogy átvettem az anyagot, Arany verseit, leveleit — Az első verstől követem végig Arany János életét, de nem annyira a külső eseményeket, mint inkább a belső történést. Azt a folyamatot, hogyan szenvedett Arany a magyar közönyösségtől, meg nem értéstől, s milyen nagy lelkierővel hordozta sorsát: azt, hogy magyar költő volt. — Színházában is elkezdett próbálni. — Ádám Ottó rendezésében december 17-én mutatjuk be Görgey Gábor drámáját. A Galopp a Vérmezőn cselekménye az ötvenes évek elején, a kitelepítések idején játszódik. Ez a darab nem utólag akar szemrehányást tenni, hanem a konkrét eseményen keresztül általános kérdéseket vet föl. Többek között azt, hogy a magam hitét bármennyire szentnek érzem, azért még nem alázhatok, nem bánthatok meg másokat. Úgy is fogalmazhatnám , mennyiben szentesíti a cél az eszközt. A dráma főhőse Örley Dénes tábornok, akit alakítok, tulajdonképpen Arany Jánoshoz hasonlatos jellem. Ő is méltósággal viseli sorsát. — Mikor láthatjuk korábbi szerepeiben ? — Minthogy orvosaim kíméletet tanácsolnak, csak az új esztendőben veszem vissza. Az öltöztetőt és a Komámasszony, hol a stukkert. — További tervei? — Nagy feladattal tisztelt meg a debreceni Csokonai Színház, ahol pályámnak nagyon szép öt esztendejét töltöttem. Willy Lomant játszhatom Az ügynök halálában. A drámát Bohák György rendezi, az évad utolsó bemutatójaként. Legnagyobb örömömre a Madách Színház lehetővé tette, hogy elvállaljam ezt a szerepet. Nagyon nagy munka lesz, őszintén szólva egy kicsit félek is tőle, de egyszerűen nem tudtam nemet mondani. Gondolom, ez érthető ... (morvay) EGYÜTT JÁTSZANI -Kitűnő találmány a kifejezés: beavató előadás. Bár Zalaegerszegen a játékot megszakító beszélgetést nevezték így, amely a rendező, a színész, az író munkáját elemzi, nem „beavató”-e minden ifjúságnak szóló művészet? Gyermekkorban még könyvet olvasva, zenét hallgatva is természetes az együtt-cselekvés, hát még az oly sok ingert adó színházi környezetben. A közös játék, a későbbi együttgondolkodás természetes előzménye. (Várhatóan ez is szóba kerül a Salgótarjánban ma kezdődő gyermekművészeti fórum vitáin.) Aki jól ismeri saját művészetét, titkaiba a gyermekeket is bevezetheti, amint erre is vannak már kísérletek. Láttunk már a zalaegerszegiektől eltérő színházi beavatót is, Mészöly Miklós fantáziacirkuszát. Hovámész? címmel a szolnoki társulat fiataljai játsszák. A rendező, Csizmadia Tibor, a színházépület jeles pontjaira helyezi az eseményeket, végigvezeti a sétálókat a színházi varázslat születésének legfontosabb helyszínein. A jelmeztervező, El Kazovszkij mai, látható környezetünk legdekoratívaab elemeiből építi fel a groteszk mesevilág jelmezeit. Lábas Zoltán díszletei csak finoman hangsúlyozzák a helyszínek eredeti funkcióját, a játék hétköznapi eszközével, anyagaival segítika színészi munkát. Nem minden gyerek nevelkedik kiváló rendezők színházán, s amit láttunk (látunk ma is), az sokszor csak egyvalamire tanítja az ifjú nézőt: a színház olyan hely, ahol társaságban, elegánsan, sötétben, melegben lehet unatkozni. A fegyelmezettebbek megelégszenek az ünnepi hangulat élményével, akik pedig nem hajlandók illedelmesen üldögélni, lassanként az ifjúsági előadások rémeivé válnak, ilyen rendbontás jóval ritkábban fenyegeti az egyetlen, hivatásszerűen fiataloknak szóló Budapesti Gyermekszínház előadásait. Ha a szünetben csatatér is a színház, s az iskolai óraközt idézi a hangzavar, amikor elsötétül a nézőtér, megjelennek a fények, a színek, megszólalnak a színészek, mégis elcsitul a zaj és a darab végén még jön egy utolsó nagy produkció, a taps, amikor végre ismét szabadjára lehet engedni az érzelmeket. -■ --■■--.■= 1 . Zajos sikerek szinte minden előadás után, a kritikákban pedig a megszokott jelzők: „kedves, bájos, szórakoztató... ” Nincs színház, amelyet nem elégítene ki mindez. Hogyan is kívánjuk hát ezek után, hogy gondosabban válogassanak az irodalmianyagban, hogy őszinte és odaadóbb legyen a játék, összefogottabb a rendezés? Közönsége és sikere van a Gyermekszínháznak, s ha ezzel a sikerrel nem lehetünk elégedettek, a kritika hibája is. A gyermekprodukciók kritikusa valamiféle köztes pedagógusi-esztétikai követelményrendszert alkalmaz. Jobban teret enged a meghatottságnak, és toleránsabb a hiányosságokkal szemben. Bizonyára úgy érzi, belátónak kell lennie. Elavult, merev színházépületben, s valószínűleg nem a legjobb anyagi és személyi feltételek között dolgoznak a gyermekszínháziak, de az sem lehet mindenre magyarázat. Ha a gombamódra szaporodó gyermekelőadások között szétnézünk, alkalmi társulásoktól, kezdő rendezőktől, íróktól, amatőr csoportoktól is látunk olyan teljesítményeket, amelyeket bármelyik hivatásos nagyszínház megirigyelhetne. Egyegy nagy színészegyéniség — gondoljunk csak Pártos Erzsi és Dajka Margit remekléseire — olyan élményt ad mesehősként is, amely valóban lehet színházi beavató. Aki úgy tud szólni a gyerekekhez, mint a pécsi Sólyom Katalin, vagy a Térszínház amatőrjei, az okkal hiheti, hogy közönsége élményei közt a színház, mint az izgalmas együttjátszás színhelye marad meg. A szabad szombatokkal hirtelen megnövekedett igény a hétvégi gyermekszínházakra, lehetőséget ad a haknizó, dilettáns, igénytelen kezdeményezésekre is. Elég egy működési engedély, és a 8—10 éves közönség előtt nyugodtan törhet Döbrögi úr vehemensen a parasztleány erkölcseire. A Stúdió ’83-ban látott riasztó példa is mutatja: nem kell és nem elég föltétlenül hivatásos színésznek, színháznak lenni, hogy valaki méltó módon játszhassék a gyermekek előtt. Jelenleg azonban szabad préda a terület, s félő, hogy a bevételi kényszer még ennél is több engedményre ösztönzi a jövőben a művelődési házakat. Etig kiválogatni a kitűnő gyermekverstermésből a sikerdarabokat, felvonultatni a bohócokat és szemfényvesztőket, és máris úgy érezzük, teljesítettük a missziót. Hogy a hiányosságok nem váltak kiállóvá, abban nagy része van a hagyományait őrző és jó néhány előadásában megújuló Bábszínháznak. Van azonban egy korosztály, amelynek a bábuk és a gyermekszínház is csak ritkán ad már élményt. A 12—15 éveseket mindennél jobban érdeklik saját érzelmeik, az emberi kapcsolatok, s minderről lehetőleg minél közvetlenebbül, őszintébben akarnak hallani. A mesék hiába szólnak nekik hűségről, szerelemről, barátságról, számukra a kortárs a hős és a főszereplő mindig önmaguk. Ez a korosztály a kicsik között már nem érzi jól magát, egyre gyakrabban jár a „felnőtt” színházakba. De Peer Gynt gondolatainál és Bánk kínjainál jobban érdekli őket a páholyban ülő hölgy frizurája, vagy az, hogy hozzájuk ér-e véletlenül szomszédjuk könyöke. Hogy lesz-e előadás, amely visszavezeti szemüket, lelküket a színpad nyelvéhez, jeleihez, nem bizonyos. Talán számukra is marad a társaság, az „alkalom” élménye, tartalom nélkül. A beavatás magasztos pillanata elmúlik, s ha a gyermekek színháza nem vált méltóvá erre a tisztre, az egész színház veszít vele a gondolatban együttjátszó közönséget. Molnár Gabriella