Esti Hírlap, 1984. szeptember (29. évfolyam, 206-230. szám)

1984-09-01 / 206. szám

ZAJCSÖKKENTÉS A busz zajának vizsgálata kívülről, ahogy a járókelők érzékelik ... ugyanaz belülről, ahogy az utas hallja. A vizsgálat eredményeinek értékelése. (MTI Fotó : Balaton József felv.) Életünket — sajnos — számtalan zajforrás övezi. Elég az útfelbontó légkalapácsra vagy éppen a tömeg­közlekedési járművek „hangoskodására” gondolni. Ezért is jó hír, hogy az Autóipari Kutató Intézetben azon dolgoznak, hogy minél jobban csökkenthessék a jármű­vek motorzaját. Munkájuk kiterjed az autóbuszok által okozott, s a járművön kívül hallható, valamint az utas- Vérben levő zaj redukálására is. A motorzaj erősségéről közvetlen méréssel győződnek meg. Hústermékek Új töltelékárut gyártó üzemrésszel bővül a kecs­­­keméti Baromfifeldolgozó Vállalat. A több mint egy­­­éves laboratóriumi­­előké­szület után megkezdődött a részleges termelés az épülő Kecskemétről gyárrészben. Egyelőre ti­zenegy élelmiszerüzletbe szállítják termékeiket: a sajtos baromfipárizsit, a baromfivirslit, baromfi-pá­­ros kollbászt, a baromfifel­vágottat és a mortadellát. Számítógépes vetélkedő Számítógépes vetélkedőt hirdet a fővárosban tanácsi csapatoknak a Scitel szá­mítástechnikai fejlesztő leasing leányvállalat, vala­mint a Fővárosi Tanács. A rendezvény célja: feltárni és bemutatni, hogy a ta­nácsi munkában milyen te­rületeken lehet és érdemes professzionális személyi számítógépeket alkalmazni. A részvételnek nem felté­tele a számítástechnikában, programozásban való jár­tasság. Minden kerületi tanács, valamint a Fővárosi Ta­nács valamennyi szakigaz­gatási szerve háromfős csa­patot nevezhet. A selejte­ző szeptembertől novem­berig tart, a döntő novem­ber elején lesz. A győzte­sek értékes díjakat kapnak. AJKAI PROTOTÍPUS Sikeresen vizsgázott a bányabiztosító Sikeresen vizsgázott a Veszprémi Szénbányák Vállalat ajkai bányájában az új bányabizto­sító be­rendezés, amelyet a válla­lat műszaki kollektívája fejlesztett ki, és a várpa­lotai üzemben gyártottak. Segítségével gazdaságosab­bá és biztonságosabbá tehetik a vastag szénrétegek fej­tését. Korábban a 10—12 méter vastagságú szánrétegeket csak két-három méteres szeletekben tudták lefejte­ni és a fejtések között több évet kellett várni, hogy a kőzeteik összetömö­rüljenek, de még így is je­lentős mennyiségű szénva­­gyon maradt a bányában. Az új biztosító berendezés­sel és módszerrel egyszerre fejtik ki és omlasztják tel­jes vastagságban a szénré­teget. A veszprémi szénbányák új berendezésének prototí­pusa az ajkai bányában működik; az üzemet gyakran ke­resik fel a hazai és kül­földi szakemberek. Jelentős elismerésnek szá­mít, hogy e termék gyártá­sára, külföldi értékesítésé­re a veszprémi szénbá­nyákkal kooperációs szer­ződést kötött az NSZK-beli Thyssen-cég. KEVÉS VAGY ELEGENDŐ? Gondok a radiátorral Manapság mind több szó esik a magánerőből történő építkezés hasznáról, szük­ségességéről, hiszen, aki maga építi fel a házát, az az állami terheken enyhít. Az országban eddig öt nagyvállalat gyártott kü­lönféle radiátorokat. Az 1934. évi terv szerint négy­millió 320 ezer négyzetmé­tert. • HARMADIK NEGYEDÉV Hogyan látja a radiátor­ellátás jelenlegi helyzetét Lőrincz Ferenc, a Belke­reskedelmi Minisztérium iparcikk-kereskedelmi fő­osztályának vezetője. • Az Ipari Minisztérium és a termelő vállalatok 1984-re a tervezett meny­­nyiségnél több radiátor gyártását vállalták. Ezért úgy látom­, hogy az idén ra­­diátorellátásban nem lesz hiány, ha minden vállalat teljesíti tervét, de válasz­ték- és típusg­ondok to­vábbra is jelentkeznek majd. A harmadik negyed­évtől kezdve­ további há­rom vállalat kezdte meg a radiátorok gyártását.­­ Elmondhatom tehát, hogy a radiátorellátás a ta­valyi évhez képest javult. Ugyanakkor azt tapasztal­juk, hogy nagyobb men­­nyiségű radiátor fogy, mint amennyi a befejezett épít­kezésekhez és a lakásfel­újításokhoz képest indo­kolt lenne. KISVÁRDAI ÖNTÖDE -Az összes radiátormeny­­nyiség tíz százalékát, mint­egy 400 ezer négyzetmétert az Öntödei Vállalat kisvár­­dai vasöntödéje gyártja. Miért akadozik az öntött­vasradiátor-ellátás ? — 1984-ben a kereske­ delem 580 ezer négyzetmé­ter radiátor gyártására adott megrendelést, mi azonban csak háromszáz­nyolcvanezer négyzetmé­ter gyártását tudtuk vállal­ni — mondja Kovács Zol­tán, az Öntödei Vállalat kisvárdai vasöntödéjének igazgatója. — Ezt a meny­­nyiséget az első félévig ütemesen tudtuk teljesíte­ni. Júniusban azonban gondok keletkeztek a ther­­mofixellátás miatt Az Egyesült Vegyiművek ugyanis­­nem szállította megfelelő mennyiségben a magkészítés kötőanyagát, így júniusban hatezer négyzetméterrel, júliusban 8000 négyzetméterrel keve­sebb radiátort tudtunk gyártani. Ezért a dolgozók ké­nyszerszabadságolásá­­hoz kellett folyamodni. — Milyen lehetőségük van még az ellátás javítá­sára? — Kísérletezünk egy nyugati licenc alapján gyártott radiátorral is. Ez nemcsak esztétikusabb, hanem egy négyzetméterre eső súlya is kisebb, emel­lett hőátadó teljesítménye is jobb. ROSSZUL ÉRTELMEZETT HUMÁNUM Testvérek perben, haragban Egyszer már írtam az ak­kor tizennégy esztendős fiúról. Elvesztette édesap­ját, egyetlen hozzátartozó­ját, s a Kertész utcai ál­talános iskola igazgatónője vállalta gyámságát, gon­doskodott­ sorsáról. Az el­halt édesapa után egy la­kás maradt. Arra két igénylő , a hosszabb ide­je elköltözött,­ de ki nem jelentkezett húszéves nővér bukkant fel, s követelte a lakás és a holmi felét. A holmikkal nem is vol­na baj, örökös ő is termé­szetesen, de a lakással­­. Többen tanúsítják, hogy a lány, aki hosszabb ideje csavargó, bűnöző életmódot folytat, saját akaratából ment el, a be­jelentés csupán forma maradt *— de maradt. Az­­ igazgatónő önzet­len szaladgálása, után­járása eredményeként a lakást kiutalták a fiúnak — katonai iskolában tanul ugyan, de ha végez, szük­sége lesz otthonra. Egy ideig — amíg a nő­vér börtönben volt — nyu­galom volt, de most min­­den folytatódik tovább. A leány — immár asszony, férjhez ment, s a férjét valamilyen módon szintén bejelentette a lakásba — egyszerűen felfeszítette az ajtót. Hatósági tanácsra s a házbeliek felháborodásá­ra, tiltakozására. A ható­ság azt mondja:­­ a leány be volt jelentve. A hatóság körülményeket nem néz, kétségtelen tényekkel alig foglalkozik. Illetve kezd. Az eddig is sok viszontagságot, zakla­tást, gyanúsítást megért és már-már türelmét vesztő igazgatónő egyik illetékes­től a másikig jár, s próbál­ja megmenteni a fiú szá­mára az otthont. Nagyon nehezen megy. A beperdülés — ha két­ségtelenül s a papírbeje­lentés ellenére jogtalan is — pillanatok alatt zajlik, de kiperdíteni? Az­ hóna­pok, esetleg évek keserves eredménye — ha egyálta­lán elérhető. Humánum van ugyanis. Főként azok­kal szemben, akik ezzel visszaélnek. A leány ül magabiztosan, tudja, hogy innen már csak szükségla­kásba vezet az út — az is valami, azért sem kellett semmit se tenni. Csak felfeszíteni egy aj­tót. Egy fiú, immár papírok­kal igazolt tulajdonát, aki ártatlan, semmiről sem te­het, akivel szemben nem kell elnézőnek lenni, mert nem követett el bűncselek­ményeket. Még nem. A nővér most nagyon a gondjaiba akarja venni. Az­ élettárs is, akinek múlt­ja szintén nem makulát­lan. Ki tudja, talán majd nem is eredménytelenül. Félre ne értsük. Nem a priusszal szembeni előíté­letről van szó. Csak az ár­tatlanok, a büntetlen elő­­életűek védelméről. Ez esetben egy fiatal emberről, aki most készül az életre. Pillanatnyilag még mellette áll egy tisz­tességes pedagógus, aki a hivatását nem az iskola­kapun belépve kezdi e. De aztán — a jelek sze­rint — senki más. Lassan, csikorogva indul a gépezet. Papírok, akták születnek s állnak hetekig, hónapokig íróasztalon. Le­velezés. Hivatkozás. Vizs­gálat. Körülnézés. Közben a nővér talán majd gyer­meket szül, így még nehe­zebb lesz a helyzet. Illetve az övé még könnyebb. Tudják a módját azok, akik ismerik. Túl jól isme­rik a lehetőségeiket. A „dörzsöltek”, a gyakorlot­tak, akik rutinosan bújócs­­káznak a paragrafusok kö­zötti nyilvánvaló réseken, a megítélés­ bizonytalansá­gain. Igazság és hamisság. Egyszer már érvényt kel­lene szerezni az egyiknek, és jogos sorsára juttatni, aki a másikkal él. A rosz­­szul értelmezett humánum s a mögé bújó kényelmes­ség, bizonytalanság ez esetben is igazságtalansá­got szül e pillanatban. De egyszer már valóban jó példát kellene statuálni. Éis elrettentőt, visszariasz­­tót azoknak, akik oly fö­lényt vívnak ki a naivakkal és tisztességesekkel szem­ben. Bende Ibolya ALAPANYAG — Mikorra várható a thermofix megfelelő szállí­tása? — Az Egyesült Vegyimű­vek az öntödei műgyanta gyártásához szükséges alap­­anyagmennyiséget csak az 1983. évi szintig tudja biz­tosítani — mondja dr. Faia­ Frigyes, az Egyesült Vegyi­művek kereskedelmi főosz­tályának Vezetője.­­ Min­den olyan kapacitásnöve­lés, amely többletműgyan­­ta-felhasználást igényel, csak tőkés import alap­anyag felhasználásával oldható meg. A thermofix műgyanta gyártása Kisvárda részére az év hátralevő részében biztosítva van a szükséges import alapanyagok beho­zatalára a két vállalat kö­zösen meghozta a szüksé­ges intézkedéseket. Érsek M. Zoltán

Next