Esti Kurir, 1925. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1925-01-24 / 19. szám

10. oldal Heléna elrablása és Trója pusztulása A ma kezdődő mozihét szenzációja Edy Dard­ea, Wladimir Gaidaroff, Carl de Ve­­í, Albert Bassermann, Albert Steinr­­ck, és mások neve díszíti azt a színlapot, amely a Heléna elrablása és a Trója pusztulása című hatalmas klasszikus filmeposz szereplőit sorolja fel. Az Omnia, Tivoli és Corso mozgószínházak ma ezzel a hatalmas arányú, minden eddigi ki­­állításos filmet felülmúló attrakciójával lepik meg a publikumot. Szép Helénának és Párisnak legendás szerelmi regényét játsszák meg e kitűnő színészek, akiknek művészetét Manfred Rpa, a legmodernebb német rendező használta fel ah­hoz, hogy a német filmgyártás reprezentáns produkcióját megteremtse.­­ A kétrészes grandiózus filmet, amely Bérlin­ben és Párizsban kétszeres attrakciója volt a moziműsoroknak, itt egy előadásban mutatják be a mozgószínházak és ezzel felülmúlják a nagy világvárosok mozgószínházait. A közönség pedig bizonyára első pillanattól kezdve nagy érdeklődéssel és feszült figyelemmel fogja végig­kísérni Helénának és Párisnak ezt a szerelmi drámáját, amely két nagy ókori birodalmat bo­rított lángba, elpusztította a legszebb várost és a halálnak dobta áldozatul emberek ezreit és tízezereit. Hogy a film nagyvonalúságára csak két ada­tot mondjunk : a film felvételei egy évig készültek és 250.090 dollárba kerültek. Ez a két adat, úgy hisszük, bizonyítja a film­ér­tékek sikerét pedig azt bizonyíthatja, hogy bár német film, Párizsban négy héten keresztül zsúfolt házak nézték végig. Az igazi bírálatot azonban ma este az Omnia, Corso és Tivoli közönsége fogja elmondhatni. MANFRED NOA a zseniális német filmrendező személyesen lép fel az OMNIÁ­BAN az általa, rendezett Helena elrablása Trója pusztulása című monumentális filmeposz mai, 6 és 1­­ 9 órakor kezdődő premier-díszelőadásain. Ma, pénteken: Rín-Tin-Tín és Garszon asszonyok az Urániában A Kamarában Rín-Tín-Tín-film Szokolay Olg, Takács László, Széles Ady személyes fellépése minden előadásban A négylábú hős, a zseniális Rin-Tin-Tin világ­­filmje ma délután kezdi meg diadalainak soro­zatát Magyarországon. Rin-Tin-Tin-nek, a nagy­szerű farkaskutyának neve ma már fogalom Budapesten, aminek bizonyítéka, hogy a nap minden órájában tömegek sorakoznak a Kamara és az Uránia elővételi pénztárai előtt. Rin-Tin-Tin bemutatkozása rendkívüli esemé­nye lesz a szezonnak, egy csodálatos kutyával ismerkedik meg a publikum, akinek vérében megvan az az erény, amivel a természet felruházhatja teremtményeit. A Kamarában mélyhatású zenés dranwlett előzi meg a filmet, amelynek színterét alaskai faluvá képezte ki Sátori festőművész. A szere­peket Szokolay Olg, a Fővárosi O­perettszínház művésznője, Takács László operaénekes és Szé­les Ady, a Terézkörúti Színpad gyerme­kprima­­donnája játsszák. Bemutatásra kerül ezenkívül az amerikai Campbell- sorozat legújabb gyereekburleszkje, a Bomystreeti fiúk, melynek főszerepeit a világ­hírű kis amerikai művészek alakítják. Az Urániában a Bin-Tin-Tin mellett a Garyon asszonyok című nyolcfelvonásos nagysikerű First Rational vígjáték kerül színre első filmül. A főszerepeket Corinne Griffith és Milton Sills játsszák. Az előadások a Kamarában eső, ’r­ 7, 8 és 10 órakor, az Urániában 5, Vi8 és '/a 10 órakor kez­dődnek. MOZGÓKÉPSZÍNHÁZAK mai, pénteki műsora: CORVIN-SZÍNHÁZ. (Telefon: J. 89-80. és J. OD—SC) Bús r K^aton a totóbén. Vígjáték 6 felvonásban. » lép féltékeny! Vígjáték 0 felvonásban. Főszereplőd Viola Dana. Anto4­ini.^.j^r híradó. Fent játékok. Előadások kezdete, és 9 órakor. KAMARA MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ. (Dohány ucca és Nyár ucca sarok. Telefon: J. 140—27.) Rin-T,rn-Tin. Egy emberlelkű kutya története 6 fel­vonásban. Az előjátékban fellé­pnek: Szokolay Olg, Takács László, Széles Ady. A Sony Streeti fiúk. Gyermekburleszk 2 felvonásban. Előadások kezdete: Yzb, A,17, 8 és 10 órakor. MOZGÓKÉP-OTTHON. (Teréz­ körút 28. Telefonj 182-82.). Garszon asszonyok. First National világfilm 7 felvonás­ban. Főszereplők: Corinne Griffith és Milton­­Uls. Három arany. Az amerikai Fos bravúrfilmje. Előadások kezdete: Fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. OMNIA MOZGÓKÉPPALOTA. (József kuntt 31. T.: 1—25.) Heléna elrablása és Trója pusztulása. Filmeposz 2 részben, 12 fejezetben. Mar mindkét előadáson fel­lép Manfred Noa, a film rendezője. Előadások kezdete: 11 él órakor. CAPITOL. (Filmpalota, a Keleti p. u. mellett. T.: J. 142—00­). Könnyek szigete. Dráma 6 felvonásban. Főszereplők: Fütty Lia és Paul Wegener. Ma premier kizárólagos joggal: SS Royal-Apollóban JF* « X S& 3B ® iI. Marcel I­révost regénye a csodaszép Germaine l­outaue.vd­. Constance Talmadge legmulatságosabb szerepe. Előadások: 1 46, ’ ,S, és l/:10 órakor. Cito-Cinema-film. Jegyekről tanácsos előre gondoskodni. III ..........nini mii niu—mmi—h­am­mi mi, & CSATA W diadaluljának legközelebbi állomásai: Január 23-26. Január 23-26? NAP „ . . . PHÖNIX M. SIMPLON 1 1. NÉPSZÍNHÁZ M. Rákóczi út Horthy M út ' Népszínház ucca Január 27-29. Január 27-30. NYUGAT M. HELIOS M. URÁNIA M. Teréz körút Margit körút Újpest n . • * * » » A Corvin Színház mai premierje­­ Buster Keaton a tőzsdén Fél 7 és 9-kor- Fél 7 és 9-kor. Tartózhasson le! Pilotti-burleszk .6 felvonásban. Rádiókoncert. Fenyő Emil fellép. Előadások kezdete: 5, 7 és 6 órakor. NYUGAT-MOZGÓ. (Terézkurát 41. Telefon ■* 71-62.) A francia baba. Mae Murray-film is felvonásban. A becsülete- gazember. Petrovich-film 6 felvonásban. Előadások kezdete: Vzl, 'J), M S és valO órakor. CAil.ME.V-MOZr.Ó, (Erzsébet­ körút 8. ) Borzalmak vonata. Egy detektív kalandjai 7 felv. Doktor Belzebub. Kalandor történet 7 felvonásban. Előadások kezdete: -i órától. DIANA-MOZGÓ. (V., Visegrádi ucca 11.'a.) .Magyar Híradó aktualitások. Kocavadási borbély. Amerikai burl. 2 felvonásban. A szív. Természettudományi film. l’aluccai fiúk. Molnár Ferenc világhírű diákregénye filmen 7 felvonásban. Teljesen új feldolgozásban. Fő­­szereplők: Faragó Gyuri, Verebes, Szécsi Ferkó. Rendezte: Balogh I Béla. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. ELIT-MOZGÓ. (Lipót-körút.) Elsodort élet. (Lucretia Lombard.) Faluecai fiúk. Főzserépben Faragó Gyurka és Verebes Ernő. Előadások kezdete: 6,­­10 és 1410 órakor. TÜNDÉR-MOZGÓ. (Szondy ucca 11. Telefon: 172—27.) Vénusz temploma. Dráma 7 felvonásban. Mary S’hil­bin a főszerepben. Hudson forgatagában. Amerikai történet 1 felvonás­ban. Tom Mix a főszerepben. Előadások kezdete: 6 órától. FORTI­NA-MOZGÓ. Spanyol táncosnő. Dráma 9 felvonásban. Fola Negri a főszerepben. Notre-f.inchi toron.,év. Burleszk 6 felvonásban. Előadások kezdete: 5 órától. FŐVÁROSI NAGYMOZGÓ. (Rákóczi út 70. Tel.: 1. 91-97.) Francia baba. Főszereplő: Mac Murray. Kutya van a kertben. .Szerelmi dráma 6 felvonásban. Főszereplő: Frank Sheridan. Előadások kezdete: 6, 16.8 és 1410 órakor. EMKE-MOZGÓ­. (Akácfa ucca 4. Telefon: .1. 78—00.) A sors fregyfokán. Dráma az alpesok tetején a felhők felett 6 felvonásban és 1 előjátékban. Irta és ren­dezte: Arnold Fann­k dr. Mae Áront pácban. Amerikai burleszk­ 2 felvonásban. Magyar Híradó. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. CSIKAGÓ-MOZGrt. (Telefon: József 81—75.) Rab­szolgakirálynő. Dráma 7 felvonásban. Főszerepben Beregi Oszkár és Korda Mária. Kitűnő kísérli műsor. Előadá­sok kezdete: 4*7 órától. . (Budapest birkózóba­jnokságainak döntő mérkőzései.) A Budapest birkózóbajnokságaiért kiírt küzdelmeket vasárnap este csak két súly­csoportban fejezték be. Ezért a birkó­zószövet­­ség úgy intézkedett, hogy a többi súlycsoport­ban szombaton és vasárnap tartják meg a vég­­küzdelmeket. Szombaton este nyolc órás kez­dettel tehát a régi képviselőházban újból a porondra lépnek a kiváló magyar birkózók, hogy a bajnoki küzdelmek során most már eldöntsék az elsőség kérdését. A nevesebb bir­kózók közül Magyar, Maturay, Szalay, Buda, Topp és Fekete állanak ki, de lesz a mérkőzé­seknek egy külön csemegéje is: Fehér Jenő ifjúsági bajnok, Stieber Gyula ifjúsági birkózó­val fognak bemutatni egy revansjellegű mér­kőzést. Valamennyi mérkőzés izgalmas és kétes kimenetelű lesz.­­ (Véget ért a berlini hatnapos kerékpárver­seny.) -Nagy szenzációval végződött a berlini hatnapos kerékpárverseny. Az állandóan a má­sodik helyen szereplő Ru­tt-Aerts-pár lett az első, 385 ponttal, a Hahn—Tiets-pár előtt. A Van Kompén—Sasvall-pár, amely még az ötödik napon is az első helyen volt, váratlanul feladta a küzdelmet. — (Blum, a kiváló osztrák válogatott játékos), súlyos operáción ment kereszt­ül, amelynek a begyógyulá­­sa hosszabb időt vesz igénybe. A ná­lunk is nagy kedveltségnek örvendő osztrák futballista a tavaszi mérkőzéseken nem vehet részt. — (A magyar vizipóló bajnokcsapat ünnep­lése­) A III. ker. TVE a magyar vízipóló baj­nokságot megnyert vizipóló csapata tiszteletére február 1-én, este fél 9 órakor, az Esplanada­­szálloda dísztermében ünnepi vacsorát rendez. — (Bécsben) vasárnap a következő nyárkia­dásai lesznek : WSC—Sturmu, Sinmering—Ad­mira, Wacker—Gradjanski, Vi­uraa—FAC, Ama­­rl­ante—Libertás, Ostmark—Rudolshn­geli Here­tha—Nd­íbau. — (Priboj,) A volt magyar válogatott futíba.­r lista, ,aki­ kigyitőbb a­ prágai Sláviában játszott, a Wiener Sport Club tagjai sorába lépett. — (A Grand Prix de Paris) győztese ebben az évben aOO.ODO frank díjazásban részesül. A Pris d’Abc de Triomphe első helyezettje „csak“ 400.000 fran­kot kap. . . (A nemzetközi futballkongresszus), mely Prágában lesz május 24-én és 25-én, tárgyalni fogja Equador állam labdarúgószövetségének a felvételét a FIFA-ba. A kongresszus napjain válogatott mérkőzések dőlnek el Prágában, még­pedig Svédország csapata játszik Cseh­szlovákia ellen az egyik nap, a másik nap pe­dig a lengyelek játszanak Csehszlovákia egy tartalékos csapata ellen. Szó van arról, hogy megvalósítják Prága és Budapest városok közötti mérkőzést is, ez azonban még bizony­talan. — (A Prága—Berlin) városok közötti futball­mérkőzés február 22-én lesz Berlinben, az Olim­pia pályáján. — (Orth nem játszik Sevillában.) A milánói győzedelmes mérkőzés után híre terjedt, hogy Orth, a népszerű magyar válogatott játékos az eredeti tervtől eltérően, szintén résztvesz a va­sárnap Sevillában eldöntésre kerülő spanyol— magyar válogatott mérkőzésen. Orthi azonban másképp határozott és Milánóból,Velencébe uta­zott, majd onnan tegnap váratlanul hazaérke­zett. Így tehát a magyar válogatott csapat a spanyolok ellen Orth nélkül áll fel. — (Német síugró győzelme Davosban.) A Davosban tegnap megtartott síugró versenyeken a németországi Hochberg lett a győztes a nor­vég és a svájci síugrók előtt. — (Tréfás úszóverseny.) A III. ker. TVE február 2-án, délután fél öt órai kezdettel, a­­tudás-fürdő uszodájában nagyszabású és ér­dekesnek ígérkező tréfás úszóversenyeket ren­dez. A versenyprogramon a humoros verseny­számok egész tömege szerepel, amelyek mind­egyike egymagában is kellemes és nevetséges látványul szolgál majd a nézőközönségnek. — (Házi gyorskorcsolyázóverseny.) A Buda­­pest-Budai Torna­ Egyesület ma délután a szénatéri jégpályán házi korcsolyázóversenyt rendez. — (Kivándorló magyar futballista.) Oláh György, a 33 FC kiváló játékosa, a közeli na­pokban elhagyja Budapestet és Olaszországba utazik, ahol Cremonában szándékszik megtele­pedni. Oláh távozása nagy veszteséget jelent nemcsak egyesületének, hanem az egész m­a­­­gyar futballsportnak is. Szombat 1925 január 24 (téSFOM »'!' 111 ) — (A berlini nagy ügetőversenyt) a ..Matador* Bennon"-t újból kiírták a németek. A negyven­­ezer aranymárkával díjazott versenyre vala­mennyi német és osztrák istálló nagy előkészü­leteket tesz. — (Tappan) a legöregebb ügetőhajtó a na­pokban ünnepli 68-ik születésnapját Tappan eddig több ezer versenyt nyert és ő a vilá­g legöregebb ügetőhajtója. Jelenleg is három bé­csi istállónak a trénere és 57 ló áll a rendel­kezésére. — (Casso Huit), az ismert olasz ügetőhajtót a napokban Bécsben­ megoperálták. A magyar ügetőközönség kedvelt hajtója már jobban érzi magát PREMIER A MOZGÓKÉP OTTHONBAN Garszon asszonyok világfilmje! | Az amerikai FOX Q m­anvív Az amerikai FOX bravúrfilmje! O­SILIT SII Öl­­t bravúrfilmje! Előadások kezdete fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Rin-Tin-Tin 6 felvonásban ! Garzon «szo"volt — az Uránia mai premier műsora. Rin-Tin-Tin 6 felvonásban Garcon asszonyok 7 felvon. Mit játszanak ma és holnap a színházak, mulatók. ■ Operaház Péntek s 7 Szombat 7 Parasztbecsület Renaissance- |' -8 Szeretni Blaha L. Színház ' sSí Postás Katíca pesti Kabaré _: Építkezés miatt | Salome Színház !1/sS. A wateri. csata * Ví8.­ Postás Katica zárva Nemzeti Színház Péntek j 7 Szombat 7 Hamlet Magyar Színház i'Aj Altona Budapesti Színház —! Nincs előadás Si-DKad/n ^‘„l tud, A váratlan Mózes jVi8] A vörös ember r (Békeffy-Kabaré) V*©) vendég Kamara SzínházPéntek | — Szombat ’/sfc Nincs előadás Belvárosi Színház ^ Kisbabájává- UjpestiBlaha Lujza S | Kotás kapitány Kis Komédia mcséje parányi”­örzse néni, stb. t/28 gvok­án Színház 8 , Göre Gábor 8/ a01 „Verjüngt! “ Városi Színház Péntek 1/28 Szombat Vs8 A Cigány Király­ Színház Mónica grófnő Teréz­küruti l/29 Nagy E., Salamon RoyalOricum 8 Varietéműsor Krizantém l/18 Manca grófnő Színpad Vics Nagy E., Salamon J. 121*68, 8 ,­­ Vígszínház Péntek Iias! Délibáb Fővárosi Operett fíS: Nótás kapitány A ....n.­. c,innnfl 8 Mengyaszay I­ilaj-s pináitólv.Mulató U Közöns. láncol Szombat'/*81 Ezüstlakodalom Színház Ii/IS Nótás kapitány Ap01l° 1,z,nPaa 8 Homotenk ' tapagasy Mulató­k Közön 5. táncol

Next