Esti Kurir, 1925. október (3. évfolyam, 220-246. szám)
1925-10-01 / 220. szám
Csütörtök, 1925 október 1 I egység * A népjóléti miniszter a tegnapi napon szükségesnek tartotta, hogy sárvári beszédéhez kommentárokat fűzzön. A sárvári beszéd — mondotta Vass József — az egységre és összetartásra való felhívás volt. Majd hozzátette: ezt az egységet megőrizzük elsősorban a kabineten belül, hogy példát adjunk arra, hogyan kell megtartani az egységet a kabineten kívül. Vass József népjóléti miniszter nemcsak a kormány tagja, hanem tagja annak a keresztény pártnak is, melynek egyik vezetőegyénisége Wolff Károly. A mellett tárgyalások folynak — ha egyelőre csak a függöny mögött is — arról, hogy az a kereszténypárt, amelynek Vass József népjóléti miniszter egyik illusztris vezetője, fuzionáljon azzal a kereszténypárttal, amelynek Haller István a vezére. Ez az a sötét háttér, amely előtt Vass József az egység politikájáról beszél, amelyet ő követ és amelyet az ország polgáraitól is megkövetel. Mi őszintén megmondjuk: e pillanatban eltakarjuk a szemünket, hogy ne lássuk azt az aggodalmas hátteret, amely kellemetlen világításba helyezi a rivalda szélén álló Vass József gesztusait és szavait. És azt mondjuk: amit mond, helyes és okos; amit kíván, azt valóban meg kell tartani azoknak, akikhez a felhívását intézte, de meg kell tartatnia azokkal is, akiknek legközvetlenebb környezetében él és dolgozik a miniszter. Mert már elég szónoklatot hallottunk az egységről, elég okos és higgadt beszédet, de ezek a beszédek nem fognak bizalmat ébreszteni, ezek a beszédek nem fognak hívőket felsorakoztatni a miniszter úr mögé addig, amíg ezeket a szavakat nem követik a tettek. Az elmúlt évek rosszindulatú és zavaros demagógiájának mocsarait nem lehet szavakkal és nem lehet szónoklatokkal lecsapolni. Ide erélyes kézre van szükség és addig, míg nem látjuk felvillanni a sötét háttér előtt ennek az erős elhatározásnak tettreváltott energiáit, addig a szép szavak csak úgy fognak szertefoszlani a levegőben, mint az elhintett mag, amely nem termékenyül meg a földön. Elég volt a szavakból. Rulett * Nincs az a regény, amelynek erősebb színei lennének, mint ma már maga az élet: az egyik szobában pörög a rulettgép, csengenek a zsetonok, a másik szobában a méregpoharat veszi ajkához egy nagynevű professzor özvegye, aki a titkos játékbankot nem tudta kidobni lakásából, akinek özvegyi nyugdíját becsábította az ördögi kerék, aki hiábavaló harcot folytatott az átkos szerencsével. Milyen világot élünk, kik nyújthatják itt ki moráltalan kezeket azok után is, akiket egy tisztes és finom tónusú élet tisztasága megóvott attól, hogy kénytelenek legyenek megismerni a mindent felőrlő szenvedélyt, a szerencsejáték poklát? Nemcsak a tékozló fiatalembert, a sikkasztó könnyelműeket, a könnyen kereső félvilági nőket, az éjszakák kétes alakjait sodorják a szerencsejáték bűvkörébe — kinyúlnak a védtelen özvegy pénze után is. Éppen ma,olvasunk egy díszes meghívót, amely tudatja a címzettel egy kártyaklub nevében, hogy minden vendég ingyen sorsolásban vesz részt, aranyórát, gyöngynyakéket, ezüst cigarettatárcákat, húsz-harminc hasonló értéktárgyat sorsolnak ki. Ingyen. Nem a tagok között. Mindenki részt vesz a sorsolásban, aki mint vendég megjelenik. Miféle klub az, amely a teához vagyonokat áldoz ingyen kiosztott értéktárgyakra? Minden költség kifizetődik, mert szétlibben a függöny és ott áll a játékasztal. Az ingyen sorsolás után a sors vérverítékes játéka. Nincs kímélet, a csábítás itt nem ismeri a szemérmet. —A bolgár vendégek látogatása Gödöllőn és Kistarcsán. A Budapesten időző bolgár képviselők és közgazdasági vezető férfiak a szobranje alelnökének és Pavlov budapesti bolgár követnek a vezetésével ma délelőtt meglátogatták a gödöllői kincstári uradalmat, ahol különösen a méhészet iránt tanúsítottak nagy érdeklődést. A vendégeket Schandl Károly államtitkár és Almássy László vezették körül a birtokon. Gödöllőről a bolgár politikusok és közgazdasági szakemberek Kistarcsára mentek, ahol az ottani vagongyár telepét szemlélték meg. A Bulgáriával élénk üzleti összeköttetésben álló gyár igazgatósága részéről Bódy Tivadar elnök, Király Andor vezérigazgató, Szél Árpád kormányfőtanácsos és Sós Ármin, a HÉV ügyvezető igazgatói jelentek meg, akiknek a bolgár kereskedelmi kamara képviselői a látottak feletti legteljesebb elismerésüket nyilvánították. A bolgár vendégek a tiszteletükre adott ebéd után a HÉV különvonatán visszatértek a fővárosba, ahonnan még a mai nap folyamán elutaznak. DIGESTOL idoális emésztőpor és BIZTOS HATÁSÚ HASHAJTÓ 3. oldal A bíróság fölmentett akiket Márffy rágalmazással vádolt „Ezek a híresztelések engem közmegvetésnek tesznek ki“ — mondta Márffy . Kinek a közreműködésével halt meg Bekő Zoltán? Az erzsébetvárosi bombamerénylet főhőse, Márffy József, miután véleménye szerint a vizsgálat kiegészítésénél alibi gondjait lerázta magáról, most mint főmagánvádló próbált szerencsét, hogy elhárítsa magáról azt a felmerült gyanút, mintha Bejő Zoltán banktisztviselőt, az általa felállított vérbíróság tagját, ő kergette volna halálba. Erről a tényről több cikk jelent meg az újságokban s a lapokat Lendler Ferenc banktisztviselő, Bekő jóbarátja informálta állítólagos bizonyítékairól, amiket az öngyilkos asztalán talált. Márffy, aki most a gyűjtőfogházban tölti vizsgálati fogságát, úgy látszik, kitűnően van informálva a lapok közleményeiről, mert ravasz furfanggal, ma a vádlottak padjára ültette Ráskay László és Bodó Béla újságírókat, valamint informátorukat, Lendler Ferencet is, Lajos dr. büntető járásbíró előtt. Márffyt két fogházőr a gyűjtőfogházból vezette elő. Ha nem álltak volna mellette a fogházőrök, azt lehetne hinni, hogy a dunaparti korzóról sétált ide.. Elegáns, vasalt szürke ruha, jószabású cipő van rajta, nyakkendője arany vagy aranyozott, kalapja zöld és divatos, szőke haja hátrasimított, arca telt és semmi jel sem mutat arra, hogy évek óta tartó vizsgálati fogságban senyved és hogy halálra van ítélve. A tárgyaló bíró, miután konstatálta, hogy a beidézett összes felek megjelentek, felszólította Márffyt, hogy élőszóval terjessze elő vádját. Márffy peckesen előlép és mintha csak betanult mondókat szavalna el, ezeket mondja: — A vádam tulajdonképpen két részre oszlik. Az egyik élőszóval elkövetett rágalmazás, a másik sajtó útján elkövetett rágalmazás, de mert bizonyítékaim vannak arra, hogy az utóbbi is élőszóval elkövetett híresztelés következménye, csak emiatt emelek vádat Ráskay és Bodó Béla hírlapírók, amikor megírták azt, hogy én vagyok az oka Bekő Zoltán halálának, ezt élőszóval előbb megtárgyalták a szerkesztőségben és mikor cikküket megírták, ezt leküldték a nyomdába, ahol a kéziratot a szedők is elolvashatták. Ez a bűncselekményük — folytatja tovább Márffy — alkalmas arra, hogy ellenem bűnvádi eljárást indítsanak, vagy pedig, hogy engem közmegvetésnek tegyenek ki. Miután az összes állítások koholmányok és egy túlfűtött ügy szüleményei, kérem a vádlottak megbüntetését. A vádlottaknak kötelességük lett volna, ha ilyen állítólagos bűncselekményről tudomást szereznek, följelenteni a rendőrségen, ezt azonban elmulasztották. Márffy sikkasztással gyanúsítja az öngyilkos Bekőt A bíró: Hát Bekő Zoltán nem lett öngyilkos? Márffy: De igen, azonban ennek egész más oka van. Ő ugyanis egy bankirodában teljesített szolgálatot, itt sikkasztás történt, a gyanú ráháramlott és ezért dobta el magától az életet. Bíró: Mennyiben valótlan az a tény, amit ön itt panaszol? Márffy: Mert ez egy másik bűnügyből könnyen megállapítható. A legérdekesebb, hogy három év óta folyik ellenem az eljárás. Lendlernek már 1922-ben kötelessége lett volna ezeket az állítólagos dolgokat feljelenteni, mert hiszen ilyképpen bűnpártolóvá vált. Egyébként magánjogi igényt is bejelentek, mert külön villamoson kellett ma saját községemen idejönni a tárgyalásra. Ezután Ráskay László hírlapíró vádlottat állítják a bírói sorompó elé. — Nem érzem bűnösnek magamat — mondja Ráskay. — Lendler egy nap betelefonált a szerkesztőségbe, hogy Márffyra vonatkozólan igen fontos mondanivalói lennének. Engem küldtek ki hozzá, mire Lendler hosszasan elmondotta nekem a Bekő Zoltánféle öngyilkossági esetet, iratokat is mutatott, végül írást állított ki, hogy mindezeket eskü alatt a bíróság előtt is hajlandó megismételni. A bíró : Miket mondott önnek ? Bekő Zoltánról elmondotta, hogy miképpen beszélte rá őt Márffy arra, hogy tagja legyen a vérbíróságnak s amikor Márffy, akit ő is személyesen ismert , őt is felszólította a belépésre, Bekő erről lebeszélte. Beszélt Lendler az akkortájt lejátszódott atrocitásokról és azt mondotta, hogy Bekő az atrocitások után nagyon levert volt és az a gyanúja, hogy Márffy miatt lett öngyilkossá. Márffy József itt közbeszól: Szeretném, ha bíró úr megrögzítené jegyzőkönyvben, hogy Lendler állította azt, hogy én kergettem Bekét öngyilkosságba. Ráskay elmondja ezután, hogy ő senkivel sem beszélt a kéziratáról. Referált ugyan erről a szerkesztőjének és utána a kéziratot nyomban leadta a nyomdába. Márffy : Ez nevetséges védekezés. Ráskay: Az a körülmény, hogy az újságíró referál anyagáról a szerkesztőnek, éppen olyan technikai kérdés, mint az, hogy a kéziratot leviszik a nyomdába. A bíró : Ez elhihető, bár kijelentem, hogy én még sohasem jártam szerkesztőségben. Aki Bekő halálával vádolja Márffyt Ezután Lendler Ferenc banktisztviselő vádlottat hallgatják ki. Elmondja, hogy tényleg ő kérte magához Ráskayt és ma is vállalja a cikk minden soráért a felelősséget. Azért íratta meg a Beke-féle esetet, mert ép akkor járt híre annak, hogy Márffy alibi bizonyítékokkal akar operálni, amik szerinte mind hamisak. Márffy : Kérem ezt jegyzőkönyvbe venni. A bíró : Minden bejön a jegyzőkönyvbe, de most ne zavarja a kihallgatást. Lendler : Én igen jó barátságot tartottam Bekővel, kijelentem, hogy valótlanságot állít Márffy, amikor azt mondja, hogy sikkasztás miatt lett öngyilkos az a szerencsétlen ember, mert be van bizonyítva, hogy ez nem igaz. Az ő állításai ép oly komolytalanok, mint alibi bizonyítékai. Én láttam Bekőnél azt a szolgálati jegyet, amely tanúsítja, hogy őt Márffy kinevezte a vérbíróság tagjává. A bíró : Arról beszéljen, hogy milyen öszszefüggés van Márffy és az öngyilkosság között. Lendler: Én nem állítottam határozottan az összefüggést, csak gyanúmnak adtam kifejezést. A bíró : Az a nemzetvédelmi osztály alapszabályszerű tevékenységet fejtett ki ? Jóváhagyta a belügyminiszter ? Lendler : Sőt ellenkezőleg. Hiszen ez a társadalmi szerv a belügyminiszter ellen is dolgozott és igen különös tervvel és céllal alakult meg. Márffy : Ez nem igaz. Lendler : Ön engem is be akart íratni, de Bekő maga akadályozott meg ebben. Mi jóbarátok voltunk — fordul most Márffy felé, — de aztán eltávolodtunk egymástól; a Rassay- és Rupert-féle merénylet napján reggel fölmentem Bekő lakására... A bíró : Mit közölt önnel Bekő ? Lendler : Nem erre az ügyre vonatkozik. Márffy : Ön itt a vérbíróságról is beszél... Bíró : Ez nem tartozik ránk. Lendler : Az öngyilkosság okairól én nem beszéltem határozottan, de ezt az okot mindenki meg tudná állapítani. Azután a harmadik vádlott következett, Bodó Béla hírlapíró. Részleteiben ugyanúgy mondja el a történteket, mint az előző két vádlott. Olvasta Bekő naplóját, jegyzeteit és utolsó levelét is, amelyben azt írja, hogy nem tőzsdei veszteségei miatt követett el öngyilkosságot. Egyébként Bekő özvegy édesanyja is elmondotta, hogy fia nagyon szerette az életet és meggyőződése, hogy Márffyék közrejátszottak halálában. Bekő jellemes, komoly fiú volt, de otthon tudták róla, hogy Márffyékkal állandó összeköttetést tart fenn. A vádlottak részletes kihallgatása után Márffy szólal fel a bizonyítás kiegészítésének kérdésében. Hosszú jogelőadást tart, meglepő jártassággal a büntetőtörvénykönyvben. Kiterjeszti a vádat, Lendler ellen bűnpártolás címén is azért, mert az állítólag már régebben tudott arról, hogy ő — Márffy — utasítására követett el öngyilkosságot és ezt mégsem jelentette be a hatóságoknál. A közönség hangos derültsége közben folytatja tovább jogi előadását a paragrafusok halmazára való hivatkozással. Végül bejelenti magánjogigényét : a villamosdíjra. Két órakor hirdette ki Lajos járásbíró az ítéletet, mely szerint mindhárom vádlottat felmenti a rágalomazás vétsége alól. Az ítélet ellen Márffy fellebbezést jelentett be. Csieserin varsói útja kétségbeesett kísérlet a nyugateurópai béke megakadályozására London, szeptember 30. (Az Esti Kurír távirata.) Csieserin varsói látogatása politikai körökben nagy feltűnést kelt és többrendbeli kombinációra ad okot. Általában az a nézet, hogy Csieserin útja az utolsó kétségbeesett kísérlet a nyugateurópai béke megakadályozására. Az orosz—lengyel szövetség, mellyel Csicserin fenyegetőzik, feltétlenül megszüntetné a német—orosz Rapallo-szerződés titkos klauzuláit. Ezek a klauzulák állítólag úgy szólnak, hogy sem Németország, sem Oroszország kölcsönös hozzájárulás nélkül nem léphet be a népszövetségbe és francia vagy lengyel támadás esetén kölcsönös támogatásra kötelezett. Hír szerint Nagybritannia a lengyel kormányhoz „enyhe figyelmeztetést" intézett a szovjet kormánnyal való szövetség ellen, rámutatva, hogy Lengyelország ebben az esetben elvesztené Anglia és Amerika támogatását. Franciaország ellenben úgy látszik, támogatja a szövetséget, mert oly módon könnyebbedést hoz létre a keleti helyzetben. Csicserin megérkezett Berlinbe Berlin, szeptember 30. (Az Esti Kurír tudósítójának telefonjelentése.) Csicserin külügyi népbiztos ma délelőtt 11 órakor a párizsi varsói expresszel ideérkezett. Az ESTI KURÍR csak a polgárságot szolgálja VEGYE MEG MA AZ EGÉSZ CSALÁDJA ÖRÖMÉT LEL! MAJD BENNE! ÁRA 7500 KORONA. 40 OLDAL, MINDENÜTT KAPHATÓ!