Esti Ujság, 1939. április (4. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-01 / 75. szám

4 Hogyan kapcsolódott be Pötyike az üzle­t­életbe? Egy fiatal házaspár (nevük nem fontos) nagy izgatottan készülődött kétéves kislánya születésnapjának ünneplésére. A bébi mit sem sejtett az ünnep jelentő­ségéről, annál jobban tervezgettek a szülök. Új ruhácskát, cipellőt vettek, no és az elma­radhatatlan tortát két gyertyával. A születés­nap reggelén levelező­lapot hozott a posta. A kártya egyik oldalán egy ennivalóan édes gyer­mekfej nézett a szemlé­lőre, a másik oldalán ákom-bákomokkal a következő szöveg állott: „Kedves Iluska, születésnapodra minden jót kívánok és ha ilyen szép képet akarsz mint az enyém, gyere fel a mamámhoz (Adorján­­fotószalon, Petőfi Sándor­ utca 10.), majd ő készít rólad olcsón, üdvözöl Pötyike." A kis család meglepődve olvasta a kis gyermekfénykép hátára írott szöveget és ha­tározottan boldogok voltak, hogy rajtuk kívül más tó gondolt a kis trónörökösnő születés­napjára. Elhatározták, hogy felkeresik Pö­tyike mamáját és készíttetnek kislányukról fényképet. Szóval Pötyike bekapcsolódott az üzleti életbe és kuncsaftot szerzett mamájának. A megadott címen, a Petőfi Sándor­ utcában fel­kerestük és gratuláltunk az amerikai ízű öt­lethez. Kiderült, hogy Adorjánné az önálló­sítási Alap kölcsönével nyitotta meg fotó­­szalonját, ahol főleg gyermekfényképezéssel foglalkozik. Ezt mondotta: — Az önállósítás: Alap nélkül sohasem gondolhattam arra, hogy saját üzletem lesz. Évekig dolgoztam fotószalonokban, de annyit sohasem tehettem félre, amennyi egy műterem felszereléséhez szüksé­ges. Most egy hónapja kaptam meg a kölcsönt. Boldogan mesél üzle­téről. Elmondja, hogy milyen nehéz úton szer­zi meg a címeket. — Egy szülészeti klinika portása ideadta nekem az újszülöttek neveit és születési dátu­mait. Arra gondoltam, hogy minden szülőnek jól esik, ha gyermekének születésnapjára gondol valaki és tekintve, hogy nevelt fiam már többízben szerzett vevőket, az ő fény­képével küldöm az üdvözlő sorokat. Pötyike bedugja aranyszőke fejét az ajtón. Hatalmas labda van a kezében és mindjárt futball-játszmára szólít fel. Aranyos kis­gye­rek, alig több háromévesnél. Kettő null után abbahagyjuk a labdarúgást és ekkor Pötyi­ke saját magáról mesélni kezd. Édes történetet ad elő egy múzeumkerti pajtásáról, majd elő­vesz egy albumot és megmutatja­­ azt a fény­képsorozatot, amit a „Mimi" készített róla. Határozottan meg van elégedve a képekkel. — Pötyi nagyon jó gyerek és kitűnő munka­társ — folytatja a ma­mája —, ha felhoznak egy kisgyereket, a fel­nőttek hiába magyaráz­zák neki, hogy a fény­képezőgép nem bánt. Pö­tyike odamegy és meg­nyugtatja őket, beállítás közben pedig szórakoz­tatja, pajtáskodik velük, aminek az az elő­nye van, hogy fényképeimen minden gyerek természetesen néz. Pötyike nagy szakember ezen a téren és láthatóan nagy kedvvel csi­nálja mesterségét. » — És mi a fizetése a kis „munkatársnak”? — Minden héten új labda, m­ert azt úgy el­fogyasztja, mint a reggeli kávéját. A futball a legnagyobb öröme, alig bírom a kis kliense­ket leültetni a lencse elé ... Végül még megkérdezem, hogy hogyan megy az „önállósított" üzlet. Adorjánná tré­fásan lekopogja: — Nem panaszkodom... Fötyikének tetszik a mozdulat, gyorsan utánozza. Kis ujjacskájával ő is kopog az asz­talon. Én szem panaszkodo-e... BAJTHONYI JÁNOS -EICHEL BÚTOR .B01$o£,O|TrtÖN' g3.k linenzációs! ígérje ön is! EIC­HEtiakb­erendezők IX. kerület, VUCi-út 71. X isii , Szombat, 1939 április 1 GRAFIT ÍRTA: INNOCENT VINCZE ERNŐ A fémesen kattogó írógép mellől — amely ezeket a sorokat rójja — hadd kö­szönünk oda csöndesen, barátságosan a ju­bilánsnak. Mi, a robogó idő gárdája, már szinte idegenül nézzük az írott betűt. Gondolatunk gépben testesül olvashatóvá. Gép gépnek adja át. Az írógéptől a rotációsig születik ma az újság, a könyv. Az írón, mintha le­maradt volna, csak ünnepi alkalommal jut eszünkbe, hogy emlékezéssel integessünk feléje, mint a rohanó ekszpresszből a ko­cogó delizsánsznak. Néhai való jó Hardtmuth József úr — milyen ismerős a vezetékneve — körülbelül másfélszáz évvel ezelőtt kezdte meg a kí­sérleteit. A durva írópálcikák sehogy se tet­szettek a derék műépítésznek. Egyenetlen, morzsolódó, alig tapadó nyers ásványi ter­mék írt és rajzolt akkor, kapart, a papírt hasította. Hardtmuth József égetni kezdte a nehezen égethető, szénből nyert anyagot, amely kitűnően vezette az elektromosságot, de közhasználatban a papíron csak ezüst­szürke, könnyen eltörlődő vonalat hagyott. Nem igen volt alkalmas finom műszaki raj­zok készítésére vagy például építészeti tervre. A műépítész úr megpróbálkozott a bajor, a szibériai, még talán a mexikói gra­fittal is. Így történt, hogy a bécsi betegágyon töp­rengő, hajdan „kalapos király"-nak, aki szerette a pontos tervrajzokat, utolsó írá­saihoz már meglehetősen használható ce­ruza állt volna rendelkezésére — s mire Franciaországban egy Bonaparte nevű tü­zérszázados az angol, spanyol és szárd csa­patoktól elfoglalta Toulont, már csaknem egy éve kifogástalan, égetett grafitirón beli ceruzákkal dolgozhattak a mérnökök és a költők. A technika története, épúgy, mint a tör­ténelem, mindig csak az eredmény, a meg­valósulás dátumát jegyzi fel s az évfordu­lókon ezt az időpontot ünnepemn. Holott szá­mon kellene tartani, ha lehetne azt az idő­pontot is, hogy a feltalálóknak mikor ju­tott eszébe a felfedezés, az ötlet, a gondo­lat. Különösen, ha a ceruzáról van szó, amely a legközelebb ál az „első gondolat­hoz”. Nincs még itt az ideje a pontos jubileumi dátumnak, de mi az „első gondolatot” ün­nepeljük most. Hiszen a ceruza azóta is hű maradt az „első gondolat”-hoz, az elröp­penő, alig megfogható felfedezés megrög­zítéséhez. A még szinte foganó gondolat megörökítője, a vázlat papírra vetője a ce­ruza ma is. Az elsuhanó ötletet döfi kis dárdájára, veti noteszbe. A jegyzet bábája, emlékezetpótlék. A ,,polgári forradalmak és ellenhatásaik” kora óta máig ez a hivatása az irodalom­ban. Persze, fontosabb, lényegesebb a sze­repe a grafikában és főként a műszaki rajzban, sőt diadalmasan hivatkozhat arra, hogy legyőzője, az írógép, ma is olyan mű­szaki rajzból születik, amelyet vele, a ceru­zával vetnek a papírra. Mi, gépesített „irokéz”-ek félig-meddig válófélben vagyunk tőle. Sőt, ha jól tudjuk, egyik legnagyobb élő költőnk, Babits Mi­hály még verset is írógépen ír. De ki ne gondolna meghatottan azokra a másfél centiméteres kis ceruzamaradékok­ra, amelyekkel Ady Endre rótta hatalmas köl­teményeit? S ki tudna megfeledkezni azok­ról a szinte ecsetként kezelt, hosszú ceru­zákról, amelyekből apró pontok, függőle­ges, vízszintes vonalkák, kis zászlók szü­lettek a nagy zeneszerző kottaállványán s amelyekből felénk árad a Psalmus Hunga­­ricus? Ha minderre gondolunk, jól tudjuk, a mi válásunk is csak olyan tessék-lássék búcsú. Az írás mesterségében mindig lesz olyan perc, amikor — haladás ide, haladás odat — elhallgat az írógép és visszatér jo­gaiba a jó öreg ceruza. Tudja ezt a grafit is. Megható a ragasz­kodása. Különféle csavaros, húzós, kattint­ható technikai formákba bújik az egyszerű, faragható faborítás helyett, csakhogy tet­szetős legyen, gépszerű, modern, mai. S csak szemérmesen, gombostüfejnyi csücsök­ben óvakodik ki a ravasz, színes szerkezet­ből az egyszerű, szürke grafit. De ő ír. ő hagyja ott életét a papíron, nem a szerkezet. Épp ezért­­ halhatatlan. A Viktoriánus-korszak klasszikus gentlemanje halt meg Londonban Sokmilliós vagyonát feláldozta, hogy a szegénye­it kártalanítsa London, március 30. (Az Esti Újság londoni szerkesztőségétől.) Az angol belpolitika jelentős irányválto­zás előtt áll és a szavazóknak alkalom nyílik, hogy rövidesen állást foglaljanak a különböző politikai irányvonalak mel­lett. Angliában az időközi választásokat mindig bizonyos előjelnek tartják. Mintha csak a sors rendelte volna így el, a Szi­getországban több nagy választásra lesz alkalom. A legutóbbi nagy krízis idejében, tehát alig egy héten belül, öt angol kép­viselő halálozott el és helyükbe újat kell választani. Ettől függetlenül is felfigyelt az angol közönség e gyors és szokatlan halálese­teikre, mert az utolsó képviselő, aki most rövid időn belül eltávozott az élők sorából, igen nagy népszerűségnek örvendett. Kezdjük elölről — az élet szép Európában nem igen ismerték a nevét. Edward Antony Strauss tegnap halt meg 76 éves korában. Megtestesítője volt a viktoriánus korszak klasszikus gentle­­mannjének. Kitűnő emberi tulajdonságain kívül arról is híres volt, hogy 1935-ben a nagy börzeösszeomlás idején, 72 éves korában, közel harmincmillió pengőt veszí­tett. Ez a mérhetetlen vagyon szétmálása elsősorban North Southward ügyes-bajos kisembereit érintette a legérzékenyebben. Ugyanis Strauss, aki egész életében úri módon élt, gondolkodott és cselekedett, minden vagyonát pénzzé tette, hogy üzleti kötelezettségeinek megfeleljen. Eladta gyönyörű palotáját, telkeit, képeit, nagy­értékű gyűjteményeit és ékszereit. Minden tartozását kiegyenlítette, azután megtö­rölte a monokliját és csak ennyit szólt: — Kezdjük élétről, mert mégis szép az élet. A southwarki kerület választói azon­ban kitartottak a nagyszerű öregúr mel­lett. Ekkor látszott meg, hogy mennyire jó befektetés az emberi jóság. De ugyan­így kitartott mellette titkárja, Livesey kapitány. Liveseyvel harminc évvel ez­előtt kötött örök barátságot Annak idején mint ügynök dolgozott Strauss irodájába a következő kérdéssel állt főnöke elé: llllllllllllllllllllllllfl — Mit kapok, ha önt képviselőnek vá­lasztatom ? Strauss összehúzta a szemöldökét és csak ennyit válaszolt: — Akkor, amíg élünk, együtt dolgozunk. Ez az ígéret elegendő volt Liveseynek és 1918-ban megválasztatta főnökét a southwarki kerület képviselőjének, amely­nek azóta is képviselője maradt az angol al­sóházban. Ezzel egy nagyon szép emberi és baráti történet kezdődött. Az egykori ügynök Strauss titkára lett és nem túlo­zunk, ha azt állítjuk, hogy tekintélyes jö­vedelmének egyik részese is. Megérkezett Parisba de Lequerica, a nem­zeti Spanyolország első követe A ker­let atyja Nem volt népszerűbb ember a kerület­ben, mint a „kerület atyja” és annak tit­kára. Ez érthető is, mert közvetlenül va­gyoni összeomlása előtt, számították ép­pen ki, hogy több mint ötmillió pengőt ajándékozott kerülete szociális felsegíté­sére. Az apróbb ajándékok, — mint pél­dául. .Straussnak az a 'Szokása. —., hogy hogy karácsony napján minden idősebb, vagy özvegy asszonynak kalácsot, puly­kát, édességet és egy font pénzküldeményt juttatott, nem is szerepelnek e hatalmas összegben. Valójában nagyon jó ember volt. Mikor már tönkrement, még akkor is módját tudta találni annak, hogy fenn­tartsa társadalmi úton azt a két irodáját, amelyben választókerületének kisembereit ügyes-bajos dolgaikban segítette. Egyébként az örökké fiatal Strauss, amikor vagyon­ilag szinte kiheverhetetlen­­nek látszó csapását rendbehozta, komló­termelésre adta a fejét. Egy­­ év múlva már elvitte a nagy mezőgazdasági kiállí­táson az első díjat. Hetvennégy éves ko­rában olyan erővel dolgozott, mintha huszonnégy lett volna. Minden jótékony­kodása mellett is megint elindult a vagyo­­nosodás útján. Amint egy barátja megje­gyezte, mérhetelen vagyona volt az öreg Straussnak: a hitele! Mindenki ismerte Angliában és tudták róla, hogy amit alá­ír, azt be is tartja. Ha véletlens­­gből a múlt év őszén nem éri szerencsétlenség — amikor a király egyik estélyéről távozott — talán még élt volna néhány évet, öröksége pedig egész bizonnyal ismét milliókra rúgott volna. De így, ha nem is szegényen, de mégis régi vagyonához mérten rossz viszonyok között halt meg. Halálos ágyánál Livesey kapitány állt, aki jóban és rosszban hő­siesen kitartott mellette. A megüresedett kerületekben nagyon kétséges a választások kimenetele. Azon­ban Southwarkban biztosra vehető, hogy Livesey jön be, a „kerület apjának tit­kára,­­ ha ugyan elfogadja a mandátu­mot. (B.) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága jó Apánk, Zacsek Ignác f. hó 30-áig rövid szenvedés után, életének 84-ik­ éviben elflonyt.­­ Temetése április 1-én d. u. 14­ órakor lesz a pestszenterzsébeti temető halottasházából. Gyula és trón gyermekei, Zacsek Gyuláné sz. Gaál Eszter menye.

Next