Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
fSZAK-MAGYARORSZÁG 34 öt hónap telt el a januári országos agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanácskozás óta, és nagyjából kettő azt követően, hogy megyei agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanácskozáson vitattuk meg annak tanulságait. Ezek a tanulságok hosszú távra érvényesek, azért nem oktalan e tanácskozások anyagait időnként elővenni, visszaidézni azok hangulatát és tanításait. A Borsod megyei tanácskozáson a megye kulturális, művészeti életéről szólva elhangzott, hogy eredményeink ellenére nagyok még a kulturális különbségek, jóval nagyobbak, mint például a jövedelmekben és a fogyasztásban meglevő eltérések. Kulturális-művészeti közéletünk alapvetően jó, ■ van alkotókedves — az itt-ott fellelhető pesszimizmus és néhol egzisztenciális gondok ellenére — művészeink elkötelezettek szocialista társadalmunk iránt. Jelentős feladat a művészek alkotókedvének ébren tartása és ehhez a szükséges feltételek megteremtése, az egzisztenciális körülményeik javítása, és a már említett itt-ott fellelhető pesszimizmus feloldása. Látnunk kell, hogy a művelődés, a művészet társadalmi szerepének megítélésében vannak zavarok; akadnak társadalmunkban — és nem is kevesen —, akik feleslegesnek tartják a művészetet, vagy azt várják, hogy az direkkt módon agitáljon napi feladataink mellett. A művelődéspolitikai tanácskozás úgy ítélte meg, hogy a művészeik illetékesek minden társadalmi kérdésben, de ezekhez a felelősségérzet és a hozzáértés persze az ő részükről sem nélkülözhető. A művészek igenis politizáljanak bátrabban, legyen elevenebb a művészeti közélet és magaik is erősítsék a közönséggel való kapcsolatokat. A művészet csak úgy képes a semmi mással nem pótolható feladatát ellátni, ha ezt folyamatosan szem előtt tartja. A megyei agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanácskozás gazdag anyagából kiragadott fenti néhány soros megállapítás időszerűségét a tanácskozás óta eltelt két hónap is igazolja és indokolja, hogy vissza-visszatérjünk ehhez a gondolatkörhöz. A művészek illetékesek minden társadalmi kérdésben, — hangzott el a tanácskozáson, és ez nagyon igaz, s ezt széles körben el is mondtuk és mondjuk. Igenis elvárja a társadalom, hogy a művészeik a maguk sajátos eszközeivel illetékesként szóljanak hozzá napjaink kérdéseihez, gondjaihoz. Különösen elvárja azoktól a művészektől, akik közvetlenebb módon fejezhetik ki álláspontjukat, véleményüket egyegy kérdésben. Mint például az írók, filmalkotók, képzőművészek, de még zenészek is, akik a társadalmi folyamatokról kialakított véleményüket, gondolataikat, javaslataikat önmaguk szubjektumán átszűrve, művészeti alkotásokba fogalmazva tárhatják a társadalom elé. S ez nemcsak a nagy regényeket alkotó írókra, hanem akár a villámtréfa szerzőjére is vonatkozik, vagy egy-egy csattanós humoreszk szerzőjére is, s érvényes az operakomponistára csakúgy, mint a slágerszövegíróra, és rockzenészre, mert mindnyájan e társadalom tagjai, s ha elkötelezetten állnak társadalmunk ügyei mellé, úgy álláspontjuk ismerete, véleményük megsokszorosított népszerűsítése szükséges, sőt elengedhetetlen. De mindezt, mint az említett tanácskozáson ez nagy hangsúlyt kapott, csak nagy felelősségérzettel és hozzáértéssel lehet tenni. Olcsóbb népszerűségért, egy-egy jó poénért nem lehet, nem szabad a művészi munka hitelét feláldozni. A tanácskozás óta zajlott le a 23. miskolci filmfesztivál is, amelynek egyik szakmai tanácskozásán dr. Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője, a fesztivál zsűrijének elnöke a versenyfilmekről szólva többek között azt is elmondta, hogy a görbe tükör fénye vonzóbbnak látszik, a sima tüköré mintha nehezebből világítana, homályosabb lenne, s kevéssé lenne vonzó. Jó néhány dokumentumfilm ismeretében ezt a megállapítást úgy kell értelmezni, hogy társadalmi életünk, gazdasági életünk ellentmondásait könnyebb felmutatni, azokat karikírozva sokkal vonzóbb, sikert ígérőbb ábrázolni, mint felkutatni ugyanennek a társadalomnak talán rejtettebb, de valós értékeit, s azokról szólni. Mindez a művészileg értékes, kritikus töltetű filmek hasznából, magas színvonalából mit sem von le, de feltétlenül szükséges lenne, hogy az alkotók a hibák feldolgozása mellett, tehát a görbe tükörben való felmutatás mellett, életünk pozitív előjelű vonásait is észrevegyék és ábrázolják. Ez a megállapítás természetesen nemcsak a kisfilmekre vonatkozik. A művészetek bármely ágazatát nézzük, arányeltolódást látunk a görbe tükör felé, azaz társadalmi életünk fonákságainak ábrázolása népszerűbb, mint a reális valóság művészi megfogalmazása, a pozitívumok felmutatása. Szó sincsen valamiféle pozitív egyoldalúság követeléséről! De a sok görbe tükör, karikírozás, a közelmúlt egy bizonyos néhány esztendejét elemző ábrázolás a művésznek a közéletbe való beleszólási joga alapján történik ugyan, de a fentebb már emlegetett felelősségérzet és hozzáértés nem mindig párosult hozzá kellő mértékben. Nemegyszer tapasztalható, hogy egyes művészek, írók azért népszerűek, mert sokan azt várják tőlük, „odapörköl a rendszernek”. A közelmúlt egy-két íróolvasó találkozóján is sokan voltak, akik ilyen elvárásokkal mentek el. Más kérdés, hogy ezek többségben csalódtak. De tagadhatatlan, hogy néhány írónkat valami ilyen kétes értékű dicsfény is övezi. S ezt talán éppen ők maguk kívánják a legkevésbé. Ám, ha időnként nemcsak a negatívumok oldaláról közelítve láttatnák az olvasókkal napjainkat, hanem a tükör simább oldalában hagynák felfényleni a valóságot teljes felelősségérzettel és hozzáértéssel, úgy ez a rosszízű népszerűség talán eloszlana, vagy csökkenne, de közéleti tevékenységük mindenképpen értékesebbé lenne. Hasonlóan áll ez az írókon kívül az egyéb említett művészeti ágak alkotóira is, akár a kabarészerzőkre is, hiszen lehet úgy is humorizálni, lehet a társadalom ellentmondásait, ismétlődő hibáit, káros kinövéseit úgy is felmutatni, ha a szocialista valóság pozitívumainak oldaláról közelítünk a témához. Amikor a művészetnek minden társadalmi kérdésben való illetékességéről szólunk, s azt a művészek akár meg is követelik maguknak, a kérdésekben való jártasságról, hozzáértésről és a társadalmi felelősségérzete ®, sem feledkezhetünk meg. Benedek Nikim A gödré tükör lénye vonzóbb? ■HHMnWHHI * ■. r ■ [UNK] rill !^filiEliEwSife|#%»• fli# 19SB, június 11„ sfömhfít Ma este a képernyőn A Párduc I—In Luchino Visconti életműsorozatában látható ma este 21.05. től az első műsorban a Tornati di Lampedusa regénye nyomán készült, A Párduc című kétrészes amerikai film. A film a múlt század hatvanas éveiben játszódik, amikor Garibaldi elfoglalja Szicíliát és Nápolyt, s megdönti a kettős királyságot. Salina hercege, a Párduc néven ismert Don Fabrizi csendes szemlélője az arisztokrácia hanyatlásának, s amikor unokaöccse, Tancredi beleszeret egy nagyon szép polgárlányba, egyengeti a szerelmesek útját, mert tudja, hogy a jövő a felemelkedő polgárságé. Képünként a főszereplők kerül Burt Lancaster és Alain Delon. Nemrég zajlott le a szocialista brigádvezetők VI. országos tanácskozása. Negyedszázad telt el a szocialista brigádmozgalom megalakulásának első lépései óta. A munkásosztály legjobbjainak ez a kezdeményezése azóta a dolgozók százezreit ragadta magával, és napjainkra hatékony tömegmozgalommá vált. Az elmúlt évtizedek igazolták — s azt a mostani tanácskozás is megerősítette —, hogy a szocialista brigádmozgalom egyre növekvő, meghatározó, semmi mással nem pótolható szerepet tölt be társadalmi, gazdasági életünk formálásában, miközben maga is átalakul. Az elmúlt időszak nehezebb gazdasági feltételei között is a szocialista brigádmozgalom bizonyult emberi oldalról a legaktívabb tényezőnek gazdasági és társadalmi céljaink eredményes megvalósításában. Példamutatóan segítették a termékszerkezet korszerűsítésével járó feladatok megoldását, a vállalati munka- és üzemszervezési, a takarékossági intézkedések valóra váltását, a pályakezdő fiatalok beilleszkedését a munkahelyi közösségekbe. Áldozatkészségük megnyilvánulásának szép példái: tömeges részvételük az olyan társadalmi méretű akcióban, mint a kommunista műszakok a termelésben, a mezőgazdaságnak nyújtott önkéntes segítség, a városok és lakótelepek sze lfié pítése, a gyermekintézmények létesítése és fejlesztése, az „egy brigád, egy iskola” mozgalom, az ingyenes véradás. Megnőtt a szocialista brigádok közéleti aktivitása, s ha mutatkoztak is gyengeségek, továbbra is a munkásművelődés és a közéleti tevékenység legszélesebb tömegbázisának bizonyultak. Sok éves tapasztalatok igazolják, hogy elsősorban a szocialista brigádmozgalom képes a vállalati és munkahelyi célokat, gondokat emberközelbe hozni és az egyének személyes ügyévé, törekvéseik céljává tenni. Nagy társadalmi ereje abból is fakad, hogy résztvevői túllátnak a vállalati horizonton, az országos, és nemzetközi jelentőségű célokra és gondokra is érzékenyen reagálnak. A tanácskozáson egyöntetű vélemény alakult ki. Továbbra is arra van szükség, hogy a szocialista brigádok minden munkahelyen a dolgozó tömegek vezető-nevelő közösségei legyenek, akik mozgósítanak és példát mutatnak a munkavégzésben, a művelődésben és a közéletben egyaránt. A tanácskozás állásfoglalása leszögezte, hogy azt az erőt, amit a mozgalom milliós tábora képvisel, az eddiginél hatékonyabban kell gazdasági és társadalmi céljaink megvalósításának szolgálatába állítani. Ez azt jelenti, hogy még inkább számít az ország a szocialista brigádok kezdeményezésére az intenzívebb gazdálkodás követelményeinek érvényesítésében, a társadalmi termelés hatékonyságánál, főként a munka termelékenységének erőteljes növelésében, a gazdálkodás hatékonyságának javításában. A fejlődés fontos kritériuma, hogy minden munkahelyen váljék általánossá az a felfogás és gyakorlat, amely szerint a munkaverseny a gazdálkodás színvonalát javító tevékenység és egyben szocialista emberi magatartás formálásának egysége is. Ezért a jövőben a szocialista kötelezettségvállalásokban a termelési, gazdálkodási felajánlások mellett erőteljesebben szükséges érvényesíteni a szocialista viszonyok alakítására, a műveltség növelésére, a munkaerkölcs erősítésére, a közéletiség fejlesztésére irányuló törekvéseket is. A szocialista brigádmozgalom szocialista jellege erősödésének, minőségi továbbfejlődésének alapfeltétele a kezdeményezőkészség, és az igényesség növelése. A szocialista közösségek akkor tölthetik be eredményesen hivatásukat, ha önmagukkal szemben is igényesebbekké válnak, ha tudatosodik bennük, hogy a brigádtagság egy életre szóló elkötelezettséget jelent új életünk formálásában. Külön hangsúlyt kapott, hogy a gazdasági és társadalmi szervezetek vezetőinek feladata, felelőssége növekszik a szocialista brigádmozgalom irányításában és szervezésében. A szocialista brigádmozgalom fejlődéséért érzett felelősségnek abban is meg kell nyilvánulnia — és ez a brigádok túlnyomó többségének az egyetértésével találkozik —, hogy gondoskodjanak az elfogadott vállalások teljesítésének feltételeiről. A szocialista brigádmozgalom 25. évfordulójának tiszteletére már eddig is sokoldalú kezdeményezések születtek. Az országos tanácskozás köszöntötte a szocialista brigádok e nemes elhatározásait és úgy fogta fel őket, mint országos feladataink végrehajtása érdekében tett fontos lépéseket Az országos tanácskozás felszólalói a mozgalom nevében magukénak vallották és kifejezésre juttatták, hogy tettekkel támogatják az MSZMP politikáját, a párt XII. kongresszusán kitűzött társadalmi és gazdasági célok megvalósítását. Az országos tanácskozás felhívta a mozgalom résztvevőit, a szocialista brigádokat, hogy fokozottan segítsék elő az 1983—1985. évi népgazdasági és vállalati tervek megvalósítását; a népgazdasági egyensúly és a vállalati gazdálkodás szempontjából alapvető hatékonysági, export-, import-, anyag- és energiatakarékossági feladatok eredményes megoldását. E célok megvalósítása a leghatásosabb eszköze gazdaságunk fejlődésének, társadalmi felemelkedésünknek, az elért életnívó megőrzésének és fejlesztésének. a a Ötnapos tanítási rend az iskolákban Három évvel ezelőtt a Minisztertanács határozatot hozott arról, hogy 1982. január elsejétől országosan át kell térni az ötnapos munkarendre. Az oktatási-nevelési intézményekben ennek a határozatnak a végrehajtására a most záruló iskolaévben került sor. A Művelődési Szisztériumban már 1981-ben hozzáfogtak e nagy horderejű intézkedés megvalósításának előkészítéséhez. Az elképzelt szervezeti és tartalmi változtatások szembesítésére a gyakorlattal százhetven általános és nyolcvan középiskolában megkezdődött az új munkarend kísérleti kipróbálása. S mivel már a kezdet kezdetén sok ellenvetés és aggodalom hangzott el pedagógusberkeikben (ne csökkentsék a tantárgyak óraszámát, mert nem lehet megtanítani a tantervi anyagot, a napi órák száma se emelkedjen, mert ez a diákok újabb túlterheléséhez vezetne; ha netán szombaton és vasárnap is nyitva tartanak az iskolák, akkor mi lesz a pedagógusok szabad idejével stb.), ezért a minisztérium a végrehajtás módozatainak kidolgozásába bevonta a pedagógusokat is. Még ebben az évben a köznevelés hasábjain több hónapos eszmecsere kezdődött el, amelynek tanulságait a minisztérium nem hagyta figyelmen kívül az új iskolai munkarendet szabályozó rendelet kiadásakor. Ez magyarázza, hogy egy ilyen jelentős, mélyreható újítás, amelytől sokan súlyos közoktatási földrengést vártak, nem járt pusztító megrázkódtatásokkal az iskolák háza táján. Májusban megkezdődött az első esztendő tapasztalatainak értékelése az Országos Pedagógiai Intézetben. A tamiloktól, szülőktől, pedagógusoktól származó vélemények szerint az érintettek zöme egyetért az ötnapos munkahét bevezetésével, azt több ok miatt is nagyon hasznosnak tartja, annak ellenére, hogy az áttérés sok esetben növelte az iskolai életben már korábban felgyülemlett feszültségeket is. Földrengés tehát nem volt a hamarosan véget érő tanév során. Az egyik iskolában a kedvező hatások, a másikban a nem várt feszültségek kerültek túlsúlyba. Mégpedig szinte minden esetben a helyi körülmények alakulásától függően. „Az ötnapos munkarend feltételei — Vajó Péternek, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgató-helyettesének , ,véleménye szerint — nem voltak azonosak a szülők, a pedagógusok és a tanítványok számára. Különböztek az iskolatípusokat és az oktatási formákat tekintve a tantervek, a követelmény- és az óraszámok vonatkozássában, valamint a módszertani kérdésekben, a nemzetközi és a hazai tapasztalatok alkalmazhatóságában, a hagyományos 6-1 l-es életritmus 5 + 2-vé alakításában.” VKOlvasgatva a tanárok és tanulók véleményén, alapuló Összegezésedet, annyi , bizonyos, hogy senki sem folyújd visszatérni a hatnapos tanfojtási héthez. Vitatja-e bárki is, hogy ez roppant határozott igen szavazatot jelent az átállás mellett, még annak fenntartásával is, hogy a következő időszakban is számolni kell bizonyos elégedetlenségekkel., Iskoláinkban számos olyanfeszültség tört felszínre az új munkarenddel, amely elsősorban a pedagógusok szakmai illetékességi körébe tartozik, például a tantervek, a heti és évi óraszámok, illetve a tanítási módszerek kérdéskörével kapcsolatban. A minisztérium e téren a folyamatos kiigazítás híve, és a korrekciókra vonatkozó elképzeléseit még ez év őszén széles körű vitára bocsátja. Egy-két nagyobb hibát már az új tanévben kijavítanak, például emelik a szalmunkásképző iskolák első osztályában a történelemórák számát, a további változások azonban csak az 1984—85-ös tanévben várhatók. Nemcsak az oktató-nevelő intézményekben, hanem a társadalom minden részében is a régi és az új életritmus összeütközése okozza manapság a legtöbb zökkenőt. Gondoljuk csak meg, hogy mit jelent az embereknek a 64 1-es életritmus 5+2-vé alakítása! Nem kevesebbet, mint évszázados beidegződésünk megváltoztaltását egyik napról a másikra, és ez bizony nem megy könnyen. Hétköznapi formában ez a gond úgy tör felszínre, hogy mihez kezdjen a felnőtt és a gyerek a megnövekedett szabadidővel, a péntek délutántól hétfő reggelig terjedő hatvanhatvanöt órával. Hogyan találjuk meg a napi életritmus fizikailag-szellemileg helyes arányait? A két teljes szabad napot hogyan aknázzuk ki, hogy így is, meg úgy is a feltöltődést szolgálja? Olyan kérdések ezek, amelyekre nem csupán az iskolának kell válaszolnia. I*. Kovács Imre !