Észak-Magyarország, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-26 / 252. szám

Csőkötszer Meggyorsítja a betegek el­látását és az elsősegélynyúj­tást a Glovit Győri Kötött­kesztyűgyár legújabb termé­ke, a gézt helyettesítő sebkö­töző anyag, az úgynevezett csőkötszer. A poharaidból előállított, rugalmas anyagból steril alapkötésre fedőkötés készíthető. A sérült ujjakra, karokra csőszerűen ráhúzha­tó kötszer felveszi a testrész formáját, és megvédi a se­bet a fertőződéstől. A nagyüzemi gyártás meg­kezdésével párhuzamosan,­­folytatják a termék fejlesz­tését. A cél a méretválasz­ték bővítése. Jelenleg ugyan­is ujjak, karok kötözésére alkalmas méretben készítik, később azonban lábszárak, combok és fej kötéséhez is akarnak csőkötszert gyártani. Kiírt késiek 3 miskolci vonától? Csütörtökön, néhány perc­cel 14 óra előtt Rákos és Pé­­cel vasútállomások között ki­siklott egy tehervonat egyik vagonja, amely mindkét vá­gányt elzárta. Személyi sérü­lés nem történt, de a Buda­pest—Miskolc között közle­kedő vonatok átlagosan egy órát késtek. A forgalom 16.30 órára állt helyre. A baleset körülményeinek részletes vizsgálata szakemberek be­vonásával megkezdődött, fel­tételezésük szerint a kisiklás a vagon műszaki hibája mi­att következett be. A MÁV a vonatok késése miatt elné­zést kér az utazóközönségtől. Tűz a majorban Jelentős kárral járó tűz keletkezett szerdán Baranya megyében: a máriakéméndá tsz-majorban próbafűtés köz­ben kigyulladt egy Bábolna típusú terményszárító be­rendezés. A tüzet a nagy erők­kel helyszínre érkezett tűzol­tó egységek rövidesen elol­tották. Az oltásban a helyi önkéntes tűzoltóik is segítet­tek. A tűz keletkezési körül­ményeit a tűzoltóság és rend­őrség vizsgálja. Birtiiken a hajóskapitány Csütörtökön ítéletet hirde­tett a Pesti Központi Kerü­leti Bíróság Gyurics József 36 éves hajóskapitány bűn­ügyében. A büntetés: 5 és fél évi szabadságvesztés, va­lamint 5 évi eltiltás a gépi megha­jtású vízi járművek vezetésétől. A vádlottat­­ a Fővárosi Főügyészség vád­indítványára — halálos tö­­megszerencsétlenséget okozó, ittas járművezetés bűntette és jelentős kárt eredménye­ző, gondatlanságból elköve­tett rongálás vétsége miatt vonták felelősségre. Az íté­let nem jogerős, az ügyész a büntetés súlyosbításáért fellebbezett, a vádlott és védője háromnapi gondolko­dási időt kért. A hajóskapitány a bíróság előtt elismerte bűnösségét. Gyurics 1983. szeptember 5-én Bécsből Budapest felé ha­ladva, ittasan vezette a MA­HART „Sirály” típusú­ szár­nyashajóját, a bíróság — szakértőket is meghallgatja — megállapította, hogy a ka­pitány alkoholos befolyásolt­sága közepes fokú volt. Első­sorban az alkohol idézte elő tehát a súlyos balesetet: az it­tas Gyurics kormányozta szár­nyashajó körülbelül 60—70 km/órás sebességgel belero­hant egy 15—20 km/órás se­bességgel haladó, három­­uszályos teherszállító ha­jó­­kötelékbe. A szárnyashajó utasai közül ketten meghal­tak, egy maradandó testi fo­gyatékossággal járó sérülést szenvedett, kilencen súlyo­san, 24-en pedig könnyeb­ben megsérültek, mintegy 200 ezer forint kár keletke­zett. Az eddig szabadlábon vé­dekezett Gyuricsot a halma­zati büntetésül kiszabott sza­badságvesztése időtartamára tekintettel — a büntetőeljárás szabályai szerint — az íté­let kihirdetése után letar­tóztatták. nemzetközi kiállítás Megnyílt a Budatranspack nemzetközi csomagolási szakkiállítás a kőbányai vásárvárosban. A 8. nemzetközi csomagolási kiállí­táson 170 hazai és 25 külföldi kiállító mutatja be csomagolás­­technikai újdonságait. A képen: a Hungaropack kiállítási díjat nyert csomagolóanyagai. ú Rehabilitáció Budapesten, a SOTE elméleti tömbjének aulájában október 16- 20. között kiállítást rendeztek a nyugatnémet Roth cég és tár­sult vállalatainak azon termékeiből, amiket kizárólag rokkantak számára készítettek, amik az ő életüket vannak hivatva meg­könnyíteni. A nagy sikerű kiállítás végeztével, 20-án, délután a kiállított eszközök nagy részét kisorsolták. A képen: lépcsőnjáró a kerekes székkel közlekedőknek. Hármas ikrek megajándékozása A hármasiker-szülés meg­lehetősen gyakori a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saságban, ahol az ikrek és szüleik igen nagy megbecsü­lést élveznek. A phenjani szülészeti klinikán például minden évben bensőséges ün­nepséget rendeznek, ahol az intézetben született ikreket és szüleiket megajándékoz­zák. Legutóbb négy, házaspár és ikreik részesültek a ki­tüntető ajándékban. Az édesanyák és a kislányok ru­binnal és magnólia virág­dísszel ékes aranygyűrűket, az édesapák és a fiúk fino­man cizellált ezüstkéseket vihettek haza. A szép magyar beszédről Sárospataki találkozó Kazinczy Ferenc születésé­nek 225. évfordulója tiszte­letére és a szép magyar be­széd ügyének előmozdítására a sárospataki Comenius Ta­nítóképző Főiskola díszter­mében rendezték meg tegnap a Beszélni nehéz körök me­gyei találkozóját. A nagy­számú érdeklődő diák és ta­nár előtt Péchy Blanka, a Magyar Népköztársaság ér­demes művésze, a Kazinczy­­díj alapítója és Deme Lász­ló egyetemi tanár, a nyelv­­tudományok doktora szólt beszédkultúránk időszerű kérdéseiről. E találkozás al­kalmat adott az igényes megszólalás, a szép kiejtés, a helyes beszéddallam gya­korlására is, példák elemzé­se által vált tudatosabbá élő­beszédünk néhány hangsú­lyozási, szórendi, hangzásbe­li sajátossága. Megyénkben eddig is szép sikerrel műkö­dött a Comenius Tanítókép­ző Főiskola, a sátoraljaújhe­lyi Kossuth Lajos Gimnázi­um és Egészségügyi Szakkö­zépiskola, a miskolci Her­man Ottó Gimnázium, a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium, a ka­zincbarcikai Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskola, va­lamint a Szentistváni Álta­lános Iskola beszédművelő köre, amelyek már elnyerték eddigi munkájuk elismerése­ként a Kazinczy-jutalmat. Ez a mostani sárospataki talál­kozás minden bizonnyal új lendületet ad az ifjúság kö­rében a szép beszéd moz­galmának. I / A krónika hírmagyarázata Szólnak - meghalunk-e? Hamutartóban lobbant kis lángot pohárnyi vízzel oltani lehet, ám egy na­gyobb, kifejlődött lakástűz­­höz már több, esetenként több száz köbméternyi víz szükséges, mert csak ilyen nagy mennyiségű oltó­anyaggal lehet megfékezni a pusztítást. Ekkor már a víz sem kíméletes, a na­gyobb bajt megelőzendő, maga is kárt okoz. Aki ta­núja volt mondjuk egy nyolcadik emeleti lakásban bekövetkezett komoly tűz oltásának, az elmondhatja, hogy a lépcsőház alsóbb szintjein­­ levő otthonokban ugyancsak elázik a men­­­nyezet, használhatatlanná válik a tapéta, rosszabb esetben a bútorok is kárt szenvednek. A tűzoltók a legnehezebb munka köze­pette is ügyelnek a va­gyonvédelemre, ám ők iga­zán a megmondhatói: leg­jobb a bajt megelőzni. Tudósítottunk róla: a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei tűzoltó-parancsnokság a közelmúltban kihirdette a lakóházakkal kapcsolatos tűzvédelmi verseny ered­ményét. A vetélkedőket — a gyermekrajz- és kirakat­versenyt, a tűzvédelmi ke­resztrejtvényt — azért hir­dették meg, hogy a gyer­mekek, kirakatrendezők a látvány eszközeivel figyel­meztessenek a mindennapi veszélyre. Ha másról nem, akkor a tűz pusztításáról igazán hatásosan lehet „fel­kiáltójelet” rajzolni a ki­rakatba, a rajzlapra, vagy elhelyezni azt egy kereszt­­rejtvény betűoszlopai közé. Aki látta a miskolci Hang­szerbolt kirakatában (ez volt a kirakatverseny első­­díjas munkája) a felrob­bant gázpalack szilánkjait, a kormos, repedezett lába­sokat, a roncsolódott tűz­helyet, azonnal saját laká­sára gondolt még akkor is, ha — mondjuk — elektro­mos árammal főz. Tovább­lépve azonban mintha megfeledkeznénk egy-egy ilyen kirakatról, vagy a tűzeseteket taglaló híradá­sokról. Tíz esztendő alatt az országban megkétszere­ződött a lakásokban bekö­vetkezett tűzesetek száma, és az elmúlt esztendőben hatszor nagyobb értékű kárt okozott az otthonok­ban a „vörös kakas”, mint 1973-ban. Megírtuk, 1984-et az Or­szágos Tűzoltó-parancsnok­ság a lakóházi tűzvédelem évének nyilvánította, s a propaganda-akciósorozat elsősorban a megelőzést szolgálja. Az egyik jelmon­dat: „Idejében szólunk.” De vajon idejében meghall­­juk-e a figyelmeztetést? (u dvardy) Naptár. 198«. OKTÓBER 26. PÉNTEK A nap kelt« *.M. K J órakor A hold kelt« 8.42, nyugta 17.« órakor Névnap: Dömötör Száz évvel ezelőtt, 1X. október 26-án születtt Lasztoméren, és 90 éve korában, 1974 decemberé­ben halt meg Veszprémbe­n Szemere László neves mi Teológus, ornitológus. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás az ország területén ma estig: változó­an felhős, párás, többfelé ködös idő várható. Számot­tevő csapadék nem valószí­nű. Időnként megélénkül a délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 16-2 fok között, a hosszabb ideig ködös tájakon kevéssel 11 fok alatt alakul. Futónap a Népligetben Október utolsó vasárnap­ján ismét nagyszabású futó­napot rendeznek a Népliget­ben. A Budapesti Atlétikai Szövetség nemzetközi mara­toni futóbajnoksága 11.00 órakor kezdődik az Építők­­pálya előtt. A nevezések sze­rint 150 külföldi atléta mel­lett (holland, belga, NDK, NSZK, lengyel, csehszlovák, román, jugoszláv) 350 ma­gyar versenyző indul. A helyszínen lehet jelentkezni, s bárki részt vehet. Wós embert bántalmaztak Rablás az országúton A linkokri Városi Bíróság — mint fiatalkorúak bíró­sága — a fiatalkorú A. I. vádlottat bűnösnek találta rablás bűntettében, ezért őt 1 év és 2 hónap, fiatalkorú­ak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és a közügyektől 1 évre eltil­totta. 1984. ápriliis 16-án P. Gyu­la gyalogosan indult Ónodról Mohiba. Éppen elhagyta az Önod végét jelző táblát, ami­kor a közelben tartózkodó­­ A. I. és a gyermekkorú F. Cs észrevették a kissé ittas férfit. Elhatározták, hogy pénzt kérnek tőle, és ha nem ad, megverik. Amikor a sér­tett melléj­ük­ ért, mindket­ten cigarettát és öt forintot kértek tőle. Az idős ember megkínálta őket cigarettával, de pénzt nem adott nekik. Ezt követően a fiatalok több­ször megütötték a sértettet, aki ekkor elővette pénztár­cáját. F. Cs. kikapta a ke­zéből a tárcát, és a benne lévő 29 forintot zsebre tet­te. Ezután elengedték az idős embert, de eszükbe jutott, hogy nem nézték meg a zse­beit. Utána mentek, és is­mét bántalmazták. A gyer­mekkorú F. Cs. a belső, A. I. pedig a külső zsebeit ku­tatta át. A sértett iratai kö­zött találtak még 100 forin­tot, amit szintén eltettek. Ekkor észrevették, hogy az úton egy gépkocsi közeledik. Búcsúzóul­­ megütötték az idős férfit, aki a földre esett, majd mindketten elszalad­tak. A bíróság súlyosbító kö­rülményként vette figyelem­be az ilyen jellegű bűnese­tek elszaporodását az utób­bi időben. P. Zs. A Pataki Kollégium • Zenei Krónikája cím­mel jelent meg a Ze­neműkiadó Vállalat és Sá­rospatak város Tanácsa gon­dozásában Barsi Ernő és Szabó Ernő könyve, amely­nek bemutatóját ma, októ­ber 26-án, este hat órai kez­dettel rendezik meg Sárospa­takon, a Művelődés Házá­ban. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc Baicsy­ Zs­ot 15 — sart Postacím: Miskolc Pt 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886 ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450, kultúrrovat: 16-067 sportrovat* 16-049’ levelezési rovat 16-046 Kiadta a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pt 178. Felelős kiadó* VERES MTHÁTY Telefon- ifi in j.P-felvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15-17 3525 Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónama-34 Ft negyedévre: 102 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 655. ISSN :*33-0357. Készült a Borsodi Nyomda mtekoM üze­mében. FelX ^S: KMAN BBS i^ak ü

Next