Észak-Magyarország, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-30 / 202. szám

2004. augusztus 30., hétfő HOROSZKÓP III. 21-IV. 20. Érdekes dolgokat produkálhat most a sors az ön számára. Előfor­dulhat azonban az is, hogy ön a nagy rohanásban észre sem ve­szi azokat a jeleket, amelyek erre a nagy eseményre utalnak. IV. 21.-V. 20. Nem szereti a határidőket azt pedig ésszerűen nem tudja elvi­selni, ha valaki sürgetni akarja. A mai nap folyamán azonban mind­kettőben lehet része, jobb tehát ha megembereli magát V. 211-V1211_____________________________ Még nem lenne szabad kimondania a mindent eldöntő végső szót ugyanis nagyon sok minden megváltozhat addig is. Legyen sok­kal előrelátóbb és megfontolt és inkább ne siettessen semmit VL 22.­VI.22.__________________________________ Egyedül most nemigen fog boldogulni eár olyan feladattal, amely jócskán meghaladja az erejét Úgy érzi azonban, nem bízhat meg senkiben eléggé a környezetében élők közül, így hallgat V. 23.-V. 23._________________________________ Jobbnál jobb ajánlatokat kaphat a mai napon, de nem szabad len­ne azonnal döntenie. Kérjen időt és csak akkor válaszoljon, ami­kor már teljesen biztos abban, hogy a jó mellett voksol. V. 24.­00 2a.________________________________ Az ön részére van ez olyan valami, amit a gondviselés e&előre még nem akar felfedni ön előtt Ki kell várnia azt az időt amikor nyugodtabb körülmények közé kerül, s akkor kapja meg [X. 24.-X. 23. Ha állandóan csak álomvilágban él, nemigen fogja észrevenni azo­kat a dolgokat amelyek meghatározóak lennének pedig az élete alakulásában. Ne menjen el mellettük csukott szemmel. X. 24.­XL 22.___________________________________ Sokat köszönhet egy olyan illetőnek, aki eddig is támogatta önt ha bajba került Most nincs olyan nap probléma, mint régebben, mégis érzi, hogy ene a személyre bármikor számíthat XL 23.­XX. ZL.___________________;______________ A halaszthatatlan üdékét minél előbb intézze el, mert ha össze­csapnak a feje fölött a hullámok, pánikba eshet és akkor végképp semmit sem fog tudni tenni. Ne várja meg ezt az időt XX.22.-I.20.______________________ Ne vegye annyira a lelkére azokat az eseményeket, amelyek nemrégiben történtek ön körül. Ha feleslegesen rágódik rajtuk, csak magának árthat vele, megoldani új^sem tudja azokat . 23L­ X-­20._____________________________________ Nagyon fontos önnek, hogy akit szeret szintén kimutassa az ér­zéseit Amennyiben ezt nem tapasztalja, arra is képes, hogy más vizekre evezzen, ám ennyire azért nem komoly a helyzet II. 21.­III. 20. Változtatnia kellene az eddig magatartásán ahhoz, hogy igazán jól érezze magát a bőrében. Ha állandóan csak mástól várja el, hogy változzon, nem fogja soha megtudni a probléma okát SEGÍTSÉG ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnő­tt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) Fogászati ügyelet: 46/555-666/12 70-es mellék Felnőtt orvosi ügyelet: 46/412-355, Csabai kapu 9. Baleseti ügyelet: Diós­győri Kórház Megyei kórház: trauma­tológia, baleseti ambu­lancia (GYEK), toxikoló­gia (II. ideggyógyászat) Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/513-111 Sátoraljaújhely: 47/525-300 Tiszaújváros: 49/341-900 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a követ­kező számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolcon és vidéken: 40/28-28-28 GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolc: 46/341-000 Kazincbarcika: 48/310-030 2004. augusztus A NAP kel: 5:44 30, háttér nyugszik: 19:13 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS 30 ° C 13 ° C Ma a felhők között, kisüt a Nap, a délnyugati szél viszont megélén­kül. A hőmérséklet csúcsértéke 30 fok közelébe várható. Késő dél­után­ futó záporok is előfordulhat­nak. LEVEGŐSZENNYEZETTSÉG Az egészségügyi határérték kb. 7%-a www.boon.hu http://ldolaras.boon.hu N > Óránként frissülő információkkal! ELŐREJELZÉS Ma is napos idő lesz, néha kissé élénkebb délnyugati széllel. A hő­mérséklet csúcsértéke 25 fok kö­ré várható. Késő délután futó zápo­rok sem zárhatók ki. A legvalószínűbb folytatás cím­szavakban: kedden hidegfront, viharos széllö­kések, heves zivatarok, lehűlés; szerdán felhős, délután derűs, de már hűvösebb időre számítha­tunk. Kedd: 13/16, 14/30T felhős, déli szél______________ Szerda: 8/12, 20/24‘C napos, néhol felhős * ...’ Csütörtök: 8/11, 25“C napos, derűs Péntek: 12, 21c derűs, napos, déli szél________ \­/ Szombat: 15, 24/29'C napos, derűs tWF ÁLOMESKÜVŐ AZ ÉSZAKBAN Lefényképezett boldogság Hogy a meghitt eseményt még emlékezetesebbé tegyük, szeretnénk rendszeresen közre­adni olvasóink esküvőn készült fotóit. Várjuk hát az örömteli, mókás ké­peket szerkesztőségünkbe (3526 Mis­kolc, Zsolcai kapu 3.) vagy a maya.far­­kas@inform.hu e-mail címre. A borítékra írják rá: Álomesküvők az Északban. Örömmel vesszük azt is, ha lapunk fotósát néhány kép készítése erejéig meghívják a menyegzőre, a lagziba. Jelzéseiket várjuk a fenti levél- és e-mail címen vagy a 46/502-900/3273-as, 20/99-65-895-ös telefonszámon. A most megjelent képek a napokban egymásnak örök hűséget fogadó párok nagy eseményein készültek. MISKOLC, Timkó Tünde és Matiscsák Attila két éve augusztus 30-án ismerkedtek meg. A boldogító igent július 17-én mondták ki a Petőfi utcai házasságkötő teremben. Nászútra Tunéziába. MISKOLC. Egyévi ismeretség után július 17-én fogadott örök hűséget egymásnak Boda Mária és Bodonyi Richárd a miskol­ci deszkatemplomban. SZIKSZÓ: Kriston Henrietta és Raymond van der Wel hét éve ismerkedtek össze. A boldogító igent július 10-én mondták ki, a nászutat Skóciában töltötték. MISKOLC: Barkó Krisztina és Povázsay Nor­bert egy véletlen-szerencsés találkozás során ismerkedett meg. Esküvőjüket 2004. július 31-én tartották, mézeshetei­ket Málta szigetén töltötték. KAZINCBARCIKA, öt és fél éve ismerkedett meg Simon Bernadett és Peknyó László. Június 19-én tartották esküvőjüket, a nászutat Görögországban töltötték. LUXOR 35. HÉT E hétre érvényes határszám: 33. A nyerőszámok húzási sorrend­ben: 20, 6, 14, 10, 75, 63, 25, 44, 71, 64, 69, 53, 56, 16, 11, 31, 67, 26, 37, 2, 68, 32, 73, 8, 61, 30, 49, 57, 65, 42, 46, 51, 40, 45, 38, 33, 28, 60, 21, 13, 23, 27,47,3. Az Első képet a 16 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első keretet a 31 kisorsolt nye­rőszám után érték el. A Luxort a 44 kisorsolt nyerőszám után ér­ték el. A nyeremények nyerőosztály­onkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Luxor telitalálat 2 5 401 733 forint Első keret 1 1 543 352 forint Első kép 1 1157 514 forint Keret 223­13 842 forint Kép 22 936 757 forint A következő heti számsorsolás határszáma: 34. A közölt adatok tájékoztató jellegűek! NYERŐSZÁMOK Ötös lottó 16, 38, 48, 56, 60 Joker-szám: 670670 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 36 da­rab,nyereményük egyenként 1 384 883 forint; 3 találatos szelvény 954 darab, nyeremé­nyük egyenként 14 795 forint; 2 találatos szelvények nyeremé­nye egyenként 954 forint. A következő hétre átvitt nettó nyeremény öttalálatos esetén 1 milliárd 200 millió forint. Joker telitalálatos nem volt. Hatos lottó 1, 10, 22, 27, 32, 33 Pótszám: 38 Kenő, augusztus 27., péntek 2­4 6 7 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! 10 12 14 26 29 43 57 61 62 63 66 68 69 70 71 76 Kenő, augusztus 28., szombat 5 6 9 11 19 20 26 29 30 31 34 52 54 55 58 63 68 70 79 80 ESKÜVŐ / SZOLGÁLTATÁS / 7 ÁRFOLYAMOK 2004. 08. 27. napi árfolyamok. OTP Bank Postabank K&H Bank vétel eladás vétel eladás vétel eladás Ausztrál dollár 141,13 149,85 138,95 152,05 138,93 152,03 Kanadai dollár 152,84 162,30 150,54 164,72 150,44 164,62 Svájci frank 157,13 166,85 156,81 167,17 156,23 167,57 Cseh korona 7,42 8,20 7,03 8,59 7,34 8,28 Dán korona 32,54 34,56 32,04 35,06 31,86 35,22 Euró 243,21 255,69 242,48 256,46 242,48 256,46 Angol font 361,07 379,59 358,69 382,41 357,49 383,43 Horvát kuna 32,04 35,42 0,00 0,00 31,71 35,75 Japán yen* 182,94 194,26 180,19 197,17 180,02 196,98 Norvég korona 29,00 30,80 28,56 31,26 28,40 31,38 Lengyel zloty 0,00 0,00 49,91 61,01 52,05 58,69 Svéd korona 26,50 28,14 26,10 28,56 25,94 28,68 Szlovák korona 5,89 6,51 5,58 6,82 5,83 6,57 Amerikai dollár 200,73 211,03 199,40 212,58 200,09 211,61 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ............................ Ju­SSHBs Kézbesítési panaszai­val hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 ÉVFORDULÓ Az eltűntek világnapja Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szer­vezet 2000-ben nyilvánította az eltűntek világnapjává au­gusztus 30-át. NÉVNAP Rózsa Egyéb névnap: Bodony, Fé­­lix, Patrik, Róza. Rozalinda KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA Napközben és a teliholdas éj­szakán is, kellemesnek ígérkez­nek a közlekedési viszonyok. ORVOSMETEOROLÓGIA Nincs számottevő fronthatás felettünk. Egészséges az idő, bár a szénanáthások továbbra is sok virágporral kénytel számolni. nek ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Szántó Ritát 46/502-900/3414 20/219-2281 VÍZIÖMÉR8ÍKLETEK Duna_____________18-21 °C Tisza_____________19-23 C Velencei-tó____________21 °C Fertő tó________________20 °C Balaton_________________22 °C POLLEN külsőtéri penészgomba magas fűfélék közepes csalánfélék közepes libatop____________alacsony VILÁGVÁROSOK Bangkok________________33 CC Buenos Aires_____________19 CC Los Angeles_____________25 °C Miami__________________33 CC Moszkva________________25 °C New York________________31 °C Peking_________________30 CC Rio de Janeiro____________25 °C Sydney_________________23 CC Tokió 29 °C

Next