Eszmélet, 2001 (13. évfolyam, 49-52. szám)
2001 / 50. szám - Lukács György feljelentése
Lukács György feljelentése Ha megemlékezünk Lukács György történelmi teljesítményéről, netán értékeljük azt, nem lehet megkerülni szovjetunióbeli megítélésének problémáját. A sztálinista Lukács napjainkban olyan hivatalos közhely, amellyel vitatkozni sem nagyon szabad a rendszerhű folyóiratokban. A végre megnyílt oroszországi archívumok forrásaiból e vitát „eldöntő” néhány dokumentumot mutatunk be, amelyek Alekszandr Sztikaljin és Vjacseszlav Szereda jóvoltából válnak idehaza is közkinccsé. Lukács 50-es-60-as évekbeli antisztálinista szerepvállalásának kontúrjait a Lukács Archívum munkatársai már a korábbi évtizedekben felvázolták, mégis fontos a Lukácsot napjainkban kirekesztő logika cáfolata szempontjából e néhány dokumentum közreadása. SZSZKSZ 1955. január 5. Moszkva, ul. Vorovszkovo, 52. d. 134 136 sz sz. Tel.: D. 207-44 Titkos SZKP KB Mindenképpen szükségét érzem annak, hogy a Központi Bizottság tudomására hozzak egy, a magyar kulturális életben felbukkant furcsa és meglátásom szerint feltétlenül figyelemre érdemes jelenséget. 1955. március 15-én a Kossuth-díj Legelső fokozatára, amit mind ez ideig egyetlen magyar irodalmárnak sem ítéltek oda, ez alkalommal Lukács György kritikust találták méltónak. Az indoklásban ez áll: „A Kossuth-díj Legelső fokozatát és a vele járó 75 000 forintot Lukács György akadémikus kapja teljes életművéért, amelynek középpontjában a marxista esztétika kérdéseinek kidolgozása és a burzsoá filozófia harcos bírálata áll. Lukács munkásságának világra szóló jelentősége van a marxista ideológia és a békeharc szempontjából.” A legmagasabb díj odaítélése Lukács Györgynek, kiváltképp pedig a döntés indoklása nekem felettébb különösnek tetszik. Mindezek alátámasztásra elég, ha emlékeztetek rá, hogy Lenin hogyan bírálta Lukácsot, amikor ezt mondta: „Lukácsnál a marxizmus üres beszéd”, vagy ha visszagondolunk arra, hogy a 30-as évek elején miképp mondott csődöt Lukács és vele a lukácsisták is minálunk, a filozófia frontján; vagy hogy miféle munkát végzett ugyancsak nálunk a „Lityeraturnij Krityik” című folyóiratnál, amely azért szűnt meg, mert károsan hatott a szovjet