Érseki tanítóképző intézet, Esztergom, 1927
Csernoch János dr. pedagógiai eszméi és rendeletei. A nyári vakáció közepén vagyunk. Az intézet termei már rég elcsendesedtek s a vidám tanulósereg által elhagyott termekben pókszőtte hálókon csak a nyári napsugár játszik. Méla csend mindenütt. Ezt a várakozásteljes csendet 1927. július 25-ének reggelén a bazilika nagyharangjának panaszos szava töri meg. Meghalt Magyarország hercegprímása, az intézet fenntartója. Elköltözött az élők sorából, megtért az örökkévalóságba, hogy onnan nézhessen le reánk, szegény ittmaradottakra. Hogy mit vesztettünk mi benne, azt most még méltányolni sem tudjuk, csak a fájdalmat érezzük, hogy nincs már közöttünk. Elvesztettük benne a főpásztort, a politikust, a hű hazafit, a pedagógust! . . . Hogy miben volt a legnagyobb, azt a történelem van hivatva eldönteni. Jelen soraimban csak szerény keretekben, nagy vonásokban óhajtom megrajzolni, hogy milyen pedagógiai eszméi voltak, hogyan igyekezett azokat megvalósítani s melyek azok a főbb tanügyi rendeletek, melyek főpásztorsága alatt (1913—1927) megjelentek. Csernoch János dr. fel volt ruházva az igazi hivatott pedagógusok kiváló testi és szellemi tulajdonságaival. Külső alakja, megjelenése, modora szeretetteljes, bizalomkeltő. Aki személyesen beszélt vele, érezhette azt a nagy lelki megnyugvást, amit látása, beszédes megjelenése keltett az emberben. Az a feszélyezettség, mely az ember lelkét uralta, mikor Magyarország első főpapjához indult, az ő első nézésére, az ő első szavára teljesen megszűnt. Úgy érezte az ember magát környezetében, mintha atyja előtt állana. Akik abban a szerencsében részesültek, hogy előtte megjelenhettek, lenyűgöző személyi varázsa alá kerültek s mindig kedves emlékük lesz az arra való emlékezés. Nemcsak külső megjelenésének bizalomkeltő volta tette őt hivatott pedagógussá. A jó pedagógus lelki tulajdonságaival is bővelkedett. Aggódik tanítványaiért, híveiért. Azt mondja egyik pásztorlevelében: „Eljutottam a magyar egyház legszentebb magaslatára, hol ezer gond és aggodalom között őriztem nyájamat.“ Engedelmes, alázatos volt mindvégig egész életében. Úgy tett, amint ígérte is: „Engedelmes szívvel fogadom az Úr parancsát“ . . . Az igazi nevelő tanítani, oktatni akar mindig, minden alkalom