Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)
1880-09-12 / 74. szám
Esztergom, II. évfolyam. Előfizetési ár : egész évre fél évre .6 évnegyedre .................................. 1 „ 50 . Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. 74 szám. Városi és megyei érdekeink közlönye. Vasárnap 1880. szeptember 12 én. Megjelenik : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. hetenként kétszer A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, vasárnap és csütörtökön. SZÉCHENYI TÉF^ 35_IK SZÁM ALATT, intézendők. Nyilttér petit soronként 30 kr. — Kéziratok nem adatnak vissza. Állandó színházat ! Esztergom, szept. 12. 1880. Jámbor óhajtásnak fogják venni. Mosolyogni fognak rajta. Napirendre térnek fölötte. Olcsó életeket gyártanak róla. És mi azért mégis sikra szállnak s szembe nézünk a philiszterek jéghideg közönyével s a tehetetlen gúnyolódókkal. Pangás és hanyatlás csak ott lehet, ahol eszmék nincsenek, ahol gondolatok nem termékenyítenek. Hála az égnek Esztergomnak van néhány fenkölt szelleme, kiket magasztos eszmék lelkesítenek s kiket buzgó és önzetlen tevékenység ragad alkotásokra. Ezekhez szólunk, ezekben hiszünk és reménylünk. Fölavatták az uj gymnasiumot. A díszes épület története a kitartó gúny s kitartó bizalom elkeseredett párbaja volt. Végre megbukott a közönséges hétköznapi szellemek ellenállása s a jelenségek oda vallanak, hogy íőgymnasiumunknak fényes jövője van. Az állandó színház eszméje nem új. Csak pangása régi. Társadalmunk életrevaló elemei már minden eszközt felhasználtak a szé! kivitelére s mégis, mintha csak átka lenne, az eszme csak vágyaink tárgya maradt. Két évtizede lesz, hogy színészek és vállalkozók, hírlapírók és városunk társadalmának vezérei az állandó színház gondolatával foglalkoznak. A megjelent röpiratokat azonban elfelejtették, a javaslatok fölött napirendre tértek s az eszme kadarczot vallott. De van-e szükségünk állandó színházra ? Kérdezzük inkább, volt-e szükségünk iskolára? Más-e a színház, mint az érzések nemesítése, a vágyak finomítása, a gondolatok gazdagítása, a szép, jó és igaz iránt való érzék fejlesztése, a nemzeti nyelv tökéletesítése s a művészet boldogítása ? Az athenaeiek legelső színháza, mely Krisztus előtt jóval félezreddel épült föl, Dionysosnak volt szentelve, husz-harmincz ezer ember látogatta, mert a régi helléneknél az iskolának, a templomnak s a színháznak egyforma értéke és tisztelete volt. Még Görögország hanyatlása korában is szent hely maradt a szinház s mind a tragédia mind a komédia a nyilvános isteni tisztelet cselekvényeihez tartozott. Nézzük csak az állandó szinház történetét Budapesten, hol századunk elején magyar mágnásaink német színházak intendánsai voltak. Mennyi gúny és baj között épült föl s nyílt meg a nemzeti színház 1837-ben. Ekkor volt csak biztos alapja a magyar drámának s innét kezdve nevezhető Budapest fővárosnak. Nem-e az állandó magyar színházak magyarosították meg az ország szivét s ölték el benne azokat az ereket, melyek német vért árasztottak az egész nemzettestbe ? Félszázad múlva nincsen német Thália a magyar fővárosban ! Merték volna-e ezt álmodni a nemzeti színház megalapítói ötven év előtt? Már most nem is lehet elsőrangú vidéki várost sem képzelni állandó színház nélkül. Mindenütt csarnokot emeltek a magyar Tháliának, diszes, a művészet méltóságához méltó csarnokot. És ez már olyan természetes kötelesség, mint mikor a nevelésnek iskolát s a vallásnak templomot építünk. „Színház alatt nem az épületet, hanem a művészetet értjük" — mondja Szigligeti. A művészetet kötelességünk állandósítani Esztergomban. Nekünk szellemi diadalokkal kötelességünk szülővárosunk fényes múltjához hasonlítani. A magasztos ügy mindnyájunk ügye. Ezentúl állandó rovatot nyitunk az állandó szinház ügyének s felkérünk minden gondolkodót, hogy eszméivel lapunk révén a közönség elhatározását megérlelje. Ha a nevelésnek és tudománynak méltó palotát bírtunk emelni,emeljünk méltó csarnokot a magyar színészet szent ügyének is ! Kőrösy Lásló: „ESZTERGOM ÉS Illill11 TÁRCZÁJ Kóbor szellők... Kóbor szellők belopóznak A kinyitott ablakon, Röpke éji pillangóknak Zümmögését hallgatom. Villog szárnyak, átsuhanva A lobogó láng felett, Megszédülten berohanva Kínosan keringenek. Kivergődnek lassan végre, Szállnának is — hasztalan ! Tarka szárnyak összeége, És a himpor oda van. Szálltál te is csaló fénynél, Majdhogy nem a láng között És hogy lelkem, meg nem égtél !... Hajh ! mert szárnyad megtörött! Mészáros István. Külső- és belső-elemi népiskolánk. Irodalmi levél. — Ötödik. ~— Költemények. Irta Pethes Géza Aladár. Szerző tulajdona. Budapest Tettei Nándor és társa bizománya. 1880. Vácz. Nyomatott Serédy G. ,siketn. iparintézeti könyvnyomdájában. Ára egy forint. —) Csak irom, Írom egyre írom A haszontalan verseket. Pethes Géza Aladár. A könyvkiadók Olympiára kapaszkodott ifjú óriások között egyik sem őszintébb a mi poétánknál. Mottónk, melyet az ő jövendő nagyságának e legújabb oszlopából választottunk : őszinteségének nagyon szivünkre ható bizonyitéka — s szinte haragszunk, hogy lehetnek hamis kritikusok, kik „taposnak szive versein/ S mi joggal? Kölcseytől egész a Pethes úr „csúnya kritikusáig" mindig merültek fel naiv recensensek, kik abban a megfoghatatlan rögeszmében szenvedtek, hogy a kiadott verseket meg kell kritizálni ; sőt még abban is, hogy a kritika csak használ a műveknek. Édes istenem milyen különös a gondolkodás ! Olvassátok el tapasztalatlan kritikusok és irók Pethes ur bölcsességét az „Én kritikusom" czimű versében s aztán csend legyen ! Öleljétek meg egymást áhitatosan s verjétek bűnbánólag melleteket a múlt idők e nagy hibájáért, melynek neve: kritika. Sajnálom, hogy a jelen esetben az én csekélységem a Pethes Géza Aladár csúnyája; de örülök egyszersmind, hogy P. G. Aladár ur úgy megkönnyitette munkámat, a mennyiben még mielőtt megjelentek versei, már valami költői viperátio megsúgta neki, hogy a tudákos kritikusok nem valami nagy hozsannával tagadják azokat Legalább nem Ha megkérdünk egynémely kir. városi szülőt, ki gyermekét esetleg behatásra vezeti, hova íratja fiát? A „város iskolájába" lesz a szokásos válasz. Már most e két elejtett szóból voltaképen mit lehet feltételeznünk azon elemi iskola felöl, mely nem neveztetik a szülők által város iskolájának ? Mit mást, minthogy a „város iskolája" fogalmából a külelemit kizárják és számkivetik; s mint ilyent — habár némely tekintetben tévesen —• olyannak s csalódott s igy jót is cselekszik, a mennyiben j nem születhetik egy uj „csalódási" verse. Ne gondolja tehát a szerző, hogy boszankodunk az „Én kritikusom" cz. vers gorombaságain. Pethes Géza Aladár ur versei két részre oszlanak : politikai s társadalmi tartalmuakra. Politikai verseiben Petőfit utánozza . . . azaz, hogy még csak nem is utánozza. A mi Petőfinél menydörgés, az Pethes urnál még csak színpadi zörgetésnek sem válik be ; phrázis és phrázis egyre-másra ; kapkodás mindenféléhez s valami kétségbeejtő eszmezavar jellemzik e verseit. Igazán hrja a „Pesti Hírlap" róluk : „ezzel teljességgel nem érdemes foglalkozni, e csinált harag, felfújt szenvedély nem a legjobb oldaláról mutatja be a szerzőt." — De legnevezetesebben ragaszkodik a váczi állam a fogházban töltött nyolcz napi martyromságához ; nem kevesebb mint kilencz vers örökíti meg e nagy eseményt, s Kazinczy, Bacsányi, Greguss Ágost, Czuczor, s többi börtönlátott poétáink bizonyára kevesebb zajt csaptak évekre terjedő fogságukból — pedig hát ők nem ám magánsértés következtében ették a keserűség kenyerét s nem is Váczott 1880-ban! Hanem persze imponál ez is. Szerelmi versei már több ügyelmet érdemlenek. Van egy-két kerekebb tartalmasabb verse, melyek a formai hibákat leszámítva csinosak. Egyikét mutatóul közöljük is : , Akkor és most. Mikor szeretni kezdtük egymást Épp ilyen ősz volt, mint a mostani : Hallottuk a lombok sírását : Hogy el kell veszni, le kell hallani ! Mint fájt a szived leányka akkor! Hogy hullott a köny kisirt szemeden. , .