Esztergom és Vidéke, 1880 (2. évfolyam, 1-105. szám)

1880-09-12 / 74. szám

Esztergom, II. évfolyam. Előfizetési­ ár : egész évre fél évre .6 évnegyedre .................................. 1 „ 50 . Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. 74 szám. Városi és megyei érdekeink közlönye. Vasárnap 1880. szeptember 12 én. Megjelenik : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. hetenként kétszer A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, vasárnap és csütörtökön. SZÉCHENYI TÉF^ 35_IK SZÁM ALATT, intézendők. Nyilttér petit soronként 30 kr. — Kéziratok nem adatnak vissza. Állandó színházat ! Esztergom, szept. 12. 1880. Jámbor óhajtásnak fogják venni. Moso­lyogni fognak rajta. Napirendre térnek fölötte. Olcsó életeket gyártanak róla. És mi azért mégis sikra szállnak s szembe nézünk a phi­­liszterek jéghideg közönyével s a tehetetlen gúnyolódókkal. Pangás és hanyatlás csak ott lehet, a­hol eszmék nincsenek, a­hol gondolatok nem ter­mékenyítenek. Hála az égnek Esztergomnak van néhány fenkölt szelleme, kiket magasztos eszmék lelkesítenek s kiket buzgó és önzet­len tevékenység ragad alkotásokra. Ezekhez szólunk, ezekben hiszünk és reménylünk. Fölavatták az uj gymnasiumot. A díszes épület története a kitartó gúny s kitartó bi­zalom elkeseredett párbaja volt. Végre meg­bukott a közönséges hétköznapi szellemek el­lenállása s a jelenségek oda vallanak, hogy íőgymnasiumunknak fényes jövője van. Az állandó színház eszméje nem új. Csak pangása régi. Társadalmunk életrevaló elemei már minden eszközt felhasználtak a szé! kivi­telére s mégis, mintha csak átka lenne, az eszme csak vágyaink tárgya maradt. Két évtizede lesz, hogy színészek és vál­lalkozók, hírlapírók és városunk társadalmá­nak vezérei az állandó színház gondolatával foglalkoznak. A megjelent röpiratokat azonban elfelejtették, a javaslatok fölött napirendre tér­tek s az eszme kadarczot vallott. De van-e szükségünk állandó színházra ? Kérdezzük inkább, volt-e szükségünk iskolára? Más-e a színház, mint az érzések nemesítése, a vágyak finomítása, a gondolatok gazdagítása, a szép, jó és igaz iránt való érzék fejlesztése, a nemzeti­ nyelv tökéletesítése s a művészet boldogítása ? Az athenaeiek legelső színháza, mely Krisz­tus előtt jóval félezreddel épült föl, Dionysos­­nak volt szentelve, husz-harmincz ezer ember látogatta, mert a régi helléneknél az iskolá­nak, a templomnak s a színháznak egy­forma értéke és tisztelete volt. Még Görögország ha­nyatlása korában is szent hely maradt a szinház s mind a tragédia mind a komédia a nyilvá­nos isteni tisztelet cselekvényeihez tartozott. Nézzük csak az állandó szinház történe­tét Budapeste­n, hol századunk ele­jén m­a­g­y­a­r m­á­gn­ásai­n­k német színházak intendánsai voltak. Mennyi gúny és baj között épült föl s nyílt meg a nemzeti színház 1837-ben. Ekkor volt csak biztos alapja a magyar drámának s innét kezdve ne­vezhető Budapest fővárosnak. Nem-e az állan­dó magyar színházak magyarosították meg az ország szivét s ölték el benne azokat az ere­ket, melyek német vért árasztottak az egész nemzettestbe ? Félszázad múlva nincsen német Thália a magyar fővárosban ! Merték volna-e ezt álmodni a nemzeti színház megalapítói öt­ven év előtt? Már most nem is lehet elsőrangú vidéki várost sem képzelni állandó színház nélkül. Mindenütt csarnokot emeltek a magyar Thá­­liának, diszes, a művészet méltóságához méltó csarnokot. És ez már olyan természetes köte­lesség, mint mikor a nevelésnek iskolát s a vallásnak templomot építünk. „Színház alatt nem az épületet, hanem a művészetet értjük" — mondja Szigligeti. A művészetet kötelességünk állandósítani Eszter­gomban. Nekünk szellemi diadalokkal köteles­ségünk szülővárosunk fényes múltjához hason­lítani. A magasztos ügy mindnyájunk ügye. Ezentúl állandó rovatot nyitunk az állandó szinház ügyének s fel­kér­ü­n­k minden g­o­n­d­o­l­k­o­d­ó­t, h­o­g­y eszméivel lapunk révén a k­ö­z­ö­n­­s­é­g elhatározását megérlelje. Ha a nevelésnek és tudománynak méltó palotát bírtunk emelni,emeljünk méltó csarno­kot a magyar színészet szent ügyének is ! Kőrösy Lás­ló: „ESZTERGOM ÉS Illill11 TÁRCZÁJ Kóbor szellők... Kóbor szellők belopóznak A kinyitott ablakon, Röpke éji pillangóknak Zümmögését hallgatom. Villog szárnyak, átsuhanva A lobogó láng felett, Megszédülten berohanva Kínosan keringenek. Kivergődnek lassan végre, Szállnának is — hasztalan ! Tarka szárnyak összeége, És a himpor oda van. Szálltál te is csaló fénynél, Majdhogy nem a láng között­­ És hogy lelkem, meg nem égtél !... Hajh ! mert szárnyad megtörött! Mészáros István. Külső- és belső-elemi népiskolánk. Irodalmi levél. — Ötödik. ~­­— Költemények. Irta Pethes G­éza Aladár. Szerző tulajdona. Budapest Tettei Nándor és társa bizománya. 1880. Vácz. Nyomatott Serédy G. ,siketn. iparintézeti könyvnyomdájában. Ára egy forint. —) Csak irom, Írom egyre írom A haszontalan verseket. Pethes Géza Aladár. A könyvkiadók Olympiára kapaszkodott ifjú óriások között egyik sem őszintébb a mi poétánk­nál. Mottónk, melyet az ő jövendő nagyságának e legújabb oszlopából választottunk : őszinteségének nagyon szivünkre ható bizonyitéka — s szinte ha­ragszunk, hogy lehetnek hamis kritikusok, kik „ta­posnak szive versein/ S mi joggal? Kölcseytől egész a Pethes úr „csúnya kritikusáig" mindig me­rültek fel naiv recensensek, kik abban a megfoghat­atlan rögeszmében szenvedtek, hogy a kiadott ver­seket meg kell kritizálni ; sőt még abban is, hogy a kritika csak használ a műveknek. Édes istenem milyen különös a gondolkodás ! Olvassátok el ta­pasztalatlan kritikusok és irók Pethes ur bölcses­ségét az „Én kritikusom" czimű­ versében s aztán csend legyen ! Öleljétek meg egymást áhitatosan s verjétek bűnbánólag melleteket a múlt idők e nagy hibájáért, melynek neve: kritika. Sajnálom, hogy a jelen esetben az én csekély­ségem a Pethes Géza Aladár csúnyája; de örülök egyszersmind, hogy P. G. Aladár ur úgy meg­kön­­­nyitette munkámat, a mennyiben még mielőtt meg­jelentek versei, már valami költői viperátio meg­súgta neki, hogy a tudákos kritikusok nem valami nagy hozsannával tagadják azokat Legalább nem Ha megkérdünk egynémely kir. városi szülőt, ki gyermekét esetleg behatásra vezeti, hova íratja fiát? A „város iskolájába" lesz a szokásos válasz. Már most e két elejtett szóból voltaképen mit lehet feltételeznünk azon elemi iskola felöl, mely nem neveztetik a szülők által város iskolájának ? Mit mást, minthogy a „város iskolája" fogalmából a külelemit kizárják és számkivetik; s mint ilyent — habár némely tekintetben tévesen —• olyannak s csalódott s igy jót is cselekszik, a mennyiben j nem szület­hetik egy uj „csalódási" verse. Ne gon­dolja tehát a szerző, hogy boszankodunk az „Én­­ kritikusom" cz. vers gorombaságain. Pethes Géza Aladár ur versei két részre osz­lanak : politikai s társadalmi tartalmuakra. Politi­kai verseiben Petőfit utánozza . . . azaz, hogy még csak nem is utánozza. A mi Petőfinél menydörgés, az Pethes urnál még csak színpadi zörgetésnek sem válik be ; phrázis és phrázis egyre-másra ; kapko­dás mindenféléhez s valami kétségbeejtő eszmezavar jellemzik e verseit. Igazán hrja a „Pesti Hírlap" róluk : „ezzel teljességgel nem érdemes foglalkozni, e csinált harag, felfújt szenvedély nem a legjobb oldaláról mutatja be a szerzőt." — De legneve­zetesebben ragaszkodik a váczi állam a fogházban töl­tött nyolcz napi martyromságához ; nem kevesebb mint kilencz vers örökíti meg e nagy eseményt, s Kazinczy, Bacsányi, Greguss Ágost, Czuczor, s többi börtönlátott poétáink bizonyára kevesebb zajt csaptak évekre terjedő fogságukból — pedig hát ők nem ám magánsértés következtében ették a ke­serűség kenyerét s nem is Váczott 1880-ban! Ha­nem persze imponál ez is. Szerelmi versei már több ügyelmet érdemle­nek.­ Van egy-két kerekebb tartalmasabb verse, me­lyek a formai hibákat leszámítva csinosak. Egyikét mutatóul közöljük is : , Akkor és most. Mikor szeretni kezdtük egymást Épp ilyen ősz volt, mint a mostani : Hallottuk a lombok sírását : Hogy el kell veszni, le kell hallani ! Mint fájt a szived leányka akkor! Hogy hullott a köny kisirt szemeden. , .

Next