Esztergom és Vidéke, 1885 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1885-08-02 / 62. szám
Esztergom VII. évfolyam 62. szám Vasárnap, 1885. augusztus 2-án. Megjelenik hatlenkint kétszer, VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész ávre............................. • • 6 Irt — kr« fél évre............................................«3. — negyedévre . Egy szám ára 7 kr. i. es Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SzENT y^INtíA-UTCA 317. hovár lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: SZÉCHENI TÉR. , Iotií a hivatalos , a magyín hirdetések, a nyiltóroe szánt közlemények, előfizetési pénzek és rephumságok intézendők [UNK]__ HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — frt, 76 kr. 100—200-ig 1 n 50 „ 200—300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGÁNHIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjHiányosabban közöltetnek. NYILTTÉR sora 20 Kr Esztergom és a színészet. Esztergom, aug. 1. Minden esztendőben igen tanulságos példák szolgáltatnak anyagot azon kérdéshez, hogy miként lehetne nálunk a színészetnek biztos alapot vetni. Amint hogy alig van város hazánkban, hol helyi sajtó ne szolgálná a közönség érdekeit, melyekkel a fővárosi sajtó nem ér rá törődni: ép úgy alig van már intelligensebb vidéki városunk, melyben a magyar színészetnek tisztességes csarnoka ne lenne. A színészet és az irodalom igényekké sőt szükségletté kezdenek válni s ez vallja legszebben haladásunkat. Olyan csendes és békés korban élünk, hogy teljesen rohamos haladásunk hézagainak kitöltéséhez láthatunk s olyan kedvező szellemi viszonyok közé kerültünk, hogy különbséget bírunk tenni a pártolni s a kiselejtezni való között. Azelőtt hangos torokkal kiabálták szerencsétlen komédiások, hogy : mi a nemzet napszámosai vagyunk, mi nemzeti nyelvet szolgáljuk, ha jó hazafiak vagytok, gyertek a színházba, mert a mi ügyünk nemzeti ügy! Most már nem pártoljuk csupa hazafiságból a színészethez menekült szemetet, hanem intelligenciát és tehetséget keresünk azoknál, akik nálunk babért és kenyeret keresnek. Esztergom is így gondolkodik és cselekszik. A truppokat nem utasítja ugyan ki, mert az országutakat nemzetközi jogokkal barangolhatják, de agyonhallgatja őket s feléje se néz a színháznak. Jártak itt már egész rossz, középszerű s egész jó társulatok. A Baloghok, Völgyiek, Tóth Bélák satöbbiek nem csináltak ugyan rólunk kellemes memoiiokat, de Beődy és (első ízben) Aradi mint jó középszerű társulatok teljesen meg voltak már elégedve. Nagy Lujza kitűnő, de tarthatatlanul magas árakkal szerződtetett színtársulata nem panaszkodhatott méltánytatalanságról . Krecsányi Ignácz kitünően szervezett színtársulata, óriási kiadásai mellett is kellő elismerésben részesült, úgy hogy a legkitűnőbb színtársulat legkedvesebb állomáshelyének tarthatta Esztergomot. Mi ebből a tanulság ? Az, hogy egy kitűnő intelligentiával és tehetségekkel dolgozó színigazgatónak, aki solid alapon szervezkedik, nem lehet elbuknia Esztergomban. És az is, hogy az intelligens és tehetséges színészeket örömmel fogadja kebelébe társadalmunk s szívesen nyújtja át nekik a megérdemelt koszorút. Pedig az aréna padjai és úgynevezett páholyai csak olyan vesztőhelyek, akár a színpad, melyet találóan kiapadnak is lehet nevezni. Nagyobb comfort mellett mennyire megsokasodnék a szinpártoló közönség is ! Aradi Gerő nagy deficittel hagyta el Esztergomot, hová alig jött be négy-öt figyelemre méltó tehetséggel. De megtanulhatta a maga kárán, hogy Esztergomnak olyan igényei vannak, melyeket csak egy elsőrendű színtársulattal lehet teljesen kielégíteni. A mi közönségünk nem szeret állandóan puszta részvétből színházba járni. Nemes szórakozást s művészi gyönyört keres azoknál, akiknél mindezt tehetség és tanulmány mellett meg is találja. Simor-muzeum. (Kérelem.) Egymás után jönnek városunkba a touristák s nagy érdeklődéssel sietnek a primási palota Simor-muzeumának megtekintésére. A nagyszerű áldozatkészséggel alapított katholikus muzeum nevezetességei már is nagyhírűvé tették a primási palotát s vele Esztergomot. Vannak itt csakugyan olyan művészeti kincsek és ereklyeszerü ritkaságok, melyek a műtörténetben is kiváló helyet biztosítanak a herczegprimás múzeumának. Mazarin Louvret alapított, Simor egy katholikus múzeumot létesít, mely hivatva van nemcsak hazánkban, de az egész tudományos világban nagy missiót teljesíteni s a művészetnek a vallás motívumaiból és régióiból örökbecsű forrást nyitni. Bárennyire is el vagyunk telve a tisztelet és hála őszinte érzéseivel, bármennyire is le vagyunk kötelezve azon előzékenység által, mely bennünket a műkincsekhez kalauzol : még mindig marad egy óhajunk, melynek kifejezést szeretnénk adni. Ez az óhaj pedig nem egyéb, mint az, hogy legyen a Simor-múzeum teljesen tanulmányozhatóvá téve, váljék egészen közkinccsé egy részletes katalógus által. A Simor-múzeum nemcsak négyszáz szép festményből áll. Van ott metszettár, régiségtár, ritkaságok gyűjteménye s díszműtár és egyéb is. Ha az érdeklődő világ a nagyszerű tudományos készletről világosan tájékoztató kalauzt kapna a kezébe, akkor Esztergomot még nagyobb számban keresné fel az utazó közönség s a tanulmányozók érdeklődése. A herczegprímás nagylelkűségéből alapított Simor-múzeum magánjellegű alkotás. Elég hálával és elismeréssel tartozunk adózni érette így is, amint van, mert Esztergomnak dicsőséget szerez. Nem kérhetünk olyasmit, amivel a Simor-múzeum, mint nem nyilvános jellegű intézmény nem tartozhatik a nyilvánosságnak. Csak a puszta óhajtásnál maradunk tehát, s ennél is csak Esztergom érdekéből). A legcsekélyebb vívmányért is szívesen fölemeljük szavunkat, ha abból városunknak akár anyagi, akár szellemi gyarapodása remélhető. Már pedig ha a Simor-muzeum nagylelkű alapítója, a herczegprímás, nagyszerű műkincseiről tájékoztató katalógust adatna ki, akkor ugy a laikus, mint a szakértelmes utazó érdeklődése már eleve föl lenne keltve a látni- és és tanulnivalókról, a múzeum tartalmáról a megszemlélés alkalmával rendszeres áttekintést szerezhetne s a kiválóbb tárgyakat részletesebb tanulmány tárgyává is tehetné. Városunkat pedig sokkal nagyobb számban keresné fel az ország s a külföld. (A tudományos nőkre.) A tudományosság mennyire árt a leánynak: Mind a kilencz múzsa férjtelenül maradott. (A hét bölcs.) A görögök közt, mint mondják, hét bölcs vala egykor. Hogy hány volt a bolond , hallgat a bölcs krónika. (Egy asszonynak.) Asszonyom ön, hogy az ördögtől fél, hinni nehéz azt. Csaknem egész napon át, nézi tükörbe magát. StopCafé. (Karczolat.) Ne tessék gondolni, hogy valami tanítóképző intézet alumniumáról van szó, melyben okos tápláltatás folytán csontig aszaltatnak azok a fiatal óriások, kik később az ifjú nemzedék táplálására vannak hivatva. Nem. Én egyszerűen azon darab földről beszélek, melyet minden szombat este — mikor a mátkámhoz megyek — ott látok az uradalom egyik sarkán, ott mutogatja arczulatát azon kihívó követeléssel, hogy legelőnek nézzük. Pedig az egész természettudományi társulat nem bírna rajta felfedezni egy szál füvet. Helyesebb is volna azt a tért, ,,tehenek kaszinójának“ elnevezni, minthogy csak társalogni járnak oda. Jobban megszánja az ember őket, amint ott néma bánattal andalognak, mint az éneklő koldust. Hej ha a szép múltat vissza lehetne kérődzni ! Mióta a tagosítás — kétség kívül áldásos — intézménye megvalósult, s a legelőilleték kiosztatott, azóta bizony sok község nagyböjtöt rendezett a marhaállomány számára. Sok kézzel-lábbal kapaszkodó halandó még a pitvar a földjén is hajlandó volna gabonát termeszteni. Hát hiszen jól is van az, de még sincs jól. Országos a panasz a barmászat (juj de veszett szó !) elhanyagolása miatt, melynek virágzása pedig nagy befolyással van a földmivelésre. Ha legelőd nincs , marhád csak teng, vagy egyátalán nincs; ha marhád nincs: nincs trágyád ; ha trágyád nincs : nem tudod a földnek vissza adni amit kaparkodó kézzel elszedsz tőle. Mert bolond beszéd az, hogy a jó földnek nem szükséges a trágya. A legerősebb bagaria csizma is kopik idővel, s a legáldottabb föld is elviselődik, kimerül. Példát akarsz ? Ott van Sziczilia, a rómaiak alatt magtára volt a világnak és most koldus. A magyar embernek eredendő bűne, hogy nyers terményeit kiadja hazájából, mert nincs fejlett ipara, mely azt földolgozná. — „A kivitt nyers terményekben talajának azon alkatrészeit adja el, melyek a földet egyedül képesítik növények termelésére, melyeket a legtermékenyebb talaj is csak igen korlátolt mennyiségben tartalmaz, s mely készlet, mint Liebig mondja, „csak arasztnyi időre elég“.— „Oly ország, mely folytonosan gabonát viszett ki, idők múltával kénytelen lesz vagy vinni be, vagy embereket vinni ki.A trágyát Ezt sem én mondom, hanem a kasznárné asszony, én nem tudnék ilyen okosat kifundálni. De annyit mégis tudok, hogy a kasznárné asszony is, az angol nemzetgazdász Carey művéből czitálhatta. No már ilyen körülmények között kétszeresen szükséges a marhatenyésztést minden lehető módon előmozdítani, hogy a föld valamikor be ne adja a kulcsot. Azonban hát mindezekre azt mondja az én Poldi bátyám, „hogy mit ért ilyen dologhoz holmi téntás körmű ember ?“ Jól van Poldi bácsi igazsága van, sőt annál is több. Van négy marha, három tinó tartása, de mind a hét darab mégis olyan mint a kórházi leves, — oly sovány. Miután pedig nekem a birtokom — nem is tudom mennyi, — mind a holdvilágban van kihasítva, annál fogva nem is feleselek itt, mert még összeszidnak. Te pedig „nyájas“ olvasó ugyebár a koplalót szeretnéd már látni ? No jer velem. A nap oly erősen süt le, hogy a por is majd szikrát hány. A kopár térségen semmi életjelt nem látsz, mintha a Zahara sivatagból loptak volna ide egy darabot. Közepén óriási kutágas korihorgas gémmel néz a kútba, Arany János szerint. Az ágas mellé dörgölőzik, — már foglalkozás hiányában egy életunt risíca, mely a koplalástól oly sovány, mint egy diurnista. Oldalt a leszürődött világnézet nyugalmával andalog egy szőke példány. Kifogástalan szelídség ül fehér szemeiben , néha el-el nyújtja nyakát, s nehéz sóhajt küld, ki tudja merre, érzékeny tehén kebeléből, epedve várja a délutáni hazamenetel idejét. Mellette ifjúi könnyelműséggel ugrándozik egy borjú, annak még nincs fogalma a nehéz időkről, majd megismeri, ha férfi — akarom mondani — tehénkort ért. Egyszeregyszer minden igaz ok nélkül — akár csak valami zágbrábi zavargó — felemeli farkát s merészen nyargal a síkon, máskor meg olyan művészi balett ugrásokat végez, mint Jancsi a parádéskocsis farsang alatt. Kedves kis állat, eszem a combját. Egy gyászban járó görbe szarva fél órája ott áll a vályúnál, bizonyosan arról gondolkozik, hogy evett-e már ő ma, amire jól esnék a víz. Orrától a farka hegyéig fekete, mint én mikor a ferblitől felkelek. Ilyen fekete színü tehénre mondta nekem egy keztyíiben született, monoklival nevelkedett pesti leendő sógorom, hogy „ebből fejik a fekete kávét.“ A legsűrűbb tömegben áll a bika. Hatalmas állat. Erő és fenség ül arczulatán. Tempósan mozog a farka. Nyaka mocskos fekete, szinte dagadnak rajta az izmok. Néha méltóságteljesen megemeli a fejét s kegyetlen bariton hangon belébőgi a száraz levegőbe tizfontos szivének szerelmes haragját. Én akkora tisztelettel viseltetem iránta, hogy az utczán találkozva