Ethnographia • 125. évfolyam (2014)
TANULMÁNYOK ÉS KÖZLEMÉNYEK - Hesz Ágnes: A vallás, az antropológia és az antropológusok 216-233
szükséges - vagy legalábbis azt nagyban elősegíti -, hogy magának a kutatónak is legyen vallásos tapasztalata. Közismert az is, hogy a vallásfenomenológiában - emblematikus képviselőinek, például Mircea Eliadenak vagy a teológus Rudolf Ottónak és Gerardus van de Leeuw-nek köszönhetően - erőteljes vallásos vagy teológiai hatás érezhető. Számukra a vallásos élmény nem pusztán a kutatás tárgya volt; úgy vélték, a kutatónak is rendelkeznie kell vele, magát a kutatást pedig olyan elhivatott tevékenységnek tekintették, amely segíti vallásos kiteljesedését. Ezzel szemben a redukcionista megközelítés szerint a kutató objektivitása éppen kívülállóságából fakad: azért képes a vallást társadalmi tényként, önmagán túlmutató vonatkozásokban értelmezni, mert nem kötik gúzsba a vallás törvényei és igazságai. Éppen ezért a kutatónak - és főként a hívó kutatónak - e semlegesnek tekintett nézőpont szavatolása érdekében módszertani ateizmust, vagy az ennél megengedőbb módszertani agnoszticizmust kell gyakorolnia. A kettő között az a különbség, hogy az utóbbi nem vonja kétségbe a vizsgált vallások ontológiai alapjait, de nem is tekinti azokat bizonyítottnak, és nem azok talaján állva értelmezi a vallást. Az etikus, redukcionista megközelítés tehát a fenomenológiához képest éppen ellentétes hasonulást vár el a kutatótól: míg az utóbbi esetében a kutatónak a hívő nézőpontjához kell közelítenie, addig az előbbinél a nem-hívőéhez. A két - a bemutatás céljából most meglehetősen széles ecsetvonásokkal felvázolt - megközelítés lényegében a kutatások kezdete óta párhuzamosan egymás mellett létezett, egymással sok esetben „harcosan” vitatkozva. A fenomenológiai vagy anti-redukcionista, nem-redukcionista irányzat képviselői szerint a redukcionista megközelítés alapvetően félreértelmezi a vallást, hiszen az általa alkalmazott külső perspektívából a vallásos jelenségek sajátosságai, komplexitásuk és lényegük nem látható. Kritika érte a redukcionizmust szekuláris, lényegében ateista - és sokak szerint vallásellenes 10 - szemlélete miatt is: a vallás lényegét jobban tudni véli a hívőnél, álláspontját és gondolkodásmódját fejlettebbnek, igazabbnak tartja a vallásénál.11 A redukcionistának nevezett megközelítés követői viszont azzal érvelnek, hogy a tudománynak nem lehet célja egy vallás igazságának a vizsgálata vagy alátámasztása, márpedig a vallásfenomenológia azzal, hogy elfogadja a hívők igazságát, éppen ezt teszi, mivel a vallás megértését összemossa a vallás állításainak jóváhagyásával.12 Ha így nézzük, akkor az etnikus megközelítést alkalmazó vallásvizsgálatot nem sok választja el a teológiától - ahogyan egyébként bizonyos vádak szerint a célja is teológiai, mégpedig megvédeni a vallást a szekuláris elemzéssel szemben.13 A 7 Allen 1987:281. 8 Cain 1987: 74. A kétféle álláspont mögött a vallás kétféle, partikuláris vagy univerzális felfogása sejlik fel: az előbbi szerint a vallások különbsége jelentős, az egyik a másikból nem érthető meg vagy fogadható el, az utóbbi szerint viszont a vallások felszíni sokszínűségük ellenére is hasonlóak. Az etikus szempontú vallástudomány módszertanáról bővebben lásd Smart 1973. A metodológiai ateizmust vagy agnoszticizmust egyébként olyan kutatók is szorgalmazták, akik maguk a vallás redukcionista megközelítése ellen érveltek (Berger 1974: 129; Bellah 1978: 106; Ritchie 446). 10 Többek között lásd Bellah 1978; Hufford 1995. 11 A szekuláris, redukcionista megközelítést ért kritikákra később még bővebben visszatérek. 12 Wiebe 1984: 158. 13 Erről, és a fenomenológiai megközelítéssel szembeni kritikákról összefoglalóan lásd például Allen 1987:283.