Evangélikus Népiskola, 1895 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1895-01-01 / 1. szám - Felhivás a soproni ág. hitv. ev. tanítóképző-intézet javára szánt »Millenniumi alap« létesítése tárgyában

2 Felhívás a soproni ág. hitv. ev. tanítóképző-intézet javára szánt »Millen­niumi alap« létesítése tárgyában. Tisztelt Kartársak ! Mint a soproni evang. tanítóképző-intézet egykori növendékei, Hozzátok intézzük felhívó szózatunkat. — Hozzátok, kik szintén ezen intézet ápoló karjai közt nevelkedtetek. — Hozzátok, a kiket ugyanaz az „Alma mater‘‘ bocsátott ki védő szárnyai alól a legnagyobb mes­ternek amaz intésével : Menjetek el és tanítsatok minden népeket!*. A legnemesebb érzelem, a hála érzete adja nyelvünkre a szót, s abban a biztos reményben ragadunk tollat, hogy felhívásunk a Ti szi­getekben is visszhangra talál. Tisztelt Kartársak ! — A magyar nemzet, melynek mi a közmű­velődés terén szerény munkásai vagyunk, a jövő évben üli meg hazánk ezredéves fennállásának emlékünnepét. A honfivértől és könnyektől áztatott magyar föld templommá alakul. Épül már az oltár, hogy kigyúljon rajta az áldozat fennenlobogó tüze. A harangok zúgó szózatára egybesereglik majd a nemzet apraja­­nagyja, s milliók ajakán fog zengeni a hálaének a magyarok istenéhez, ki e nemzetnek hazát adott s azt egy évezred viharai közt számukra is megtartotta. Tisztelt Kartársak ! Forró vágy dobogtatja mindnyájunk szivét, hogy e magasztos ünnepet megérve, abban mi is részt vehessünk, óh de méltatlanok volnánk e kegyelemre, ha megfeledkeznénk az Úrnak amaz intő szaváról: „Ne jöjj ide közel, t oldd le a te sarudat lábaidról, mert a föld, melyen állasz, szent föld!* Vetkőzzük le tehát a személyes hiúság foszlányait ! Öltsünk ma­gunkra az önzetlen hazafiúi érzület s igaz szeretet tiszta, bár szerény köntösét s úgy jelenjünk meg ama nagy ünnepen, a melyet — Simeon­ként — oly sokan vágytak meglátni, s melyért — hogy mi megérhes­sük — annyian ontották véröket s áldozták éltüket. Ne álljunk a haza oltárához úgy, mint amaz önhitt farizeus, a ki „megadd dézmáját minden e marhájának”. Ne kérkedjünk gyarló érdemeinkkel. Mik azok egy egész nemzet évezredes munkásságának gyümölcséhez képest! Köves­sük inkább nagy mesterünket, a ki így szól: „Ezenképen ti is, ha mind­azokat megcselekedenditek is, a melyek néktek parancsoltattak­, azt mondjátok : Haszontalan szolgák vagyunk, mert a mit kellett cselekednünk, azt cselekedtük !” Ámde csekélységünk érzetét ürügyül használni fel a semmittevésre akkor, midőn e nemzet minden egyes tagja megmozdul, hogy jelét adja, miként nem csak a múltat tudja megbecsülni, hanem a jövőért is ál­dozni kész : valóban bűn volna!

Next