Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1996-03-22 / 12. szám
Majd meglátjuk! A pénzügyminiszter-változás következményét, eredményét Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter úr, harmadszori lemondásának elfogadása után azzal indokolta elhatározását, hogy nem kapott elegendő támogatást minisztertársaitól. Amikor, egy hét múlva, végleg otthagyta a bársonyszéket, azt mondta, hogy rövid idő alatt túl sokat akart megvalósítani, továbbá azt, hogy a legnagyobb akadályt a nagy elosztórendszerek képezik. Vajon nem tudta egy évvel ezelőtt, mire vállalkozik? Pedig lehetett tudni. (Ez a Hét 1995. május 12. sz. 10-11. oldal). A volt pénzügyminiszter úr olyasmit vállalt, amit elődje, Békesi képviselő úr, nem akart vállalni. De támogatásáról biztosította utódját. Ezt tette Bokros volt pénzügyminiszter úr is utódja számára. A lemondásának Hárn miniszterelnök úr általi elfogadása nagy megütközést keltett főleg az SZDSZ parlamenti szóvivőiben, mondván: nem számítottak rá, hogy erre sor kerülhet. Később úgy nyilatkoztak, hogy csak az jöhet számításba, aki töretlenül folytatja a megkezdett „restrikciós-stabilizációs” pénzügyi politikát. Fontos ezekre a nyilatkozatokra felfigyelni. Medgyessy Péter pénzügyminiszter úr csak azután fogadta el kinevezését, mint maga mondta, amikor a kormányon levő két párt szóvivői hozzájárultak elképzeléséhez. Eszerint folytatni kívánja elődje „stabilizációs” politikáját, de tekintettel akar lenni a lakosság tűrőképességére. A „restrikció” szó elhalványult, kimaradt. És ennek jelentősége van. Az új pénzügyminiszter nem fogadott el végkielégítést a bankjától, mint elődje. Feltehetően távozásakor sem fog ilyesmit elvárni. 1990 előtt hosszú ideig dolgozott a pénzügyminisztériumban. Tudja mire vállalkozott. Ő volt a pénzügyminiszter akkor is, amikor Németh Miklós volt a miniszterelnök. Ők voltak azok, akik nyilvánosan bevallották, hogy az ország külföldi adóssága nem 10 milliárd dollár, ahogy addig állították, hanem 22 milliárd. Ezek ígéretes pozitívumok. Az is, hogy nemzetközileg ismert szakember. A „Bokros-csomagot” számos jó hírű közgazdász bírálta és elítélte. Kiderült az is, hogy a „restrikciós-stabilizációs” gazdaságpolitika együtt nem valósítható meg, hanem csak egyik a kettő közül. Az is világossá vált, hogy az újgazdagok érdekeit képviselő SZDSZ és a bérből és juttatásokból élő tömegek szavazataira számító MSZP közös kommunista múltjukon alapuló pártszövetsége természetellenes, a nagytőkések előnyére, de a kisemberek létérdekeinek a kárára. (Ez a Hét 1995.10.27.6. o.) Közismert lett a miniszter úr elődje kijelentéséből, hogy „a legnagyobb akadályt a piacgazdaságra áttért államban a nagy elosztórendszerek képezik”. Közérthetően: „Szabadkereskedelem nincs. A főleg külföldi érdekeltségű üzletláncok, monopolisztikus módon, korlátozás nélkül határozzák meg mind a felvásárlási, mind az állandóan növekvő kiskereskedelmi árakat... stb...” a termelők és a fogyasztók súlyos megkárosítására. (Idézet Ez a Hét fentebb hivatkozott írásából.) Akar-e, tud-e változtatni ezen az új pénzügyminiszter úr? Az előző pénzügyminiszter úr a „restrikciós” politikáját nemcsak az államadósság nagy részének a gyors visszafizetésével, hanem az „inflációnak” mondott, a „nagy elosztórendszerek” okozta folytonos áremelések lefékezésének a szándékával indokolta. Ennek a pénzügyi politikának azonban a bérből és különböző juttatásokból élők sokmilliós tömege lett az áldozata. Ám a „nagy elosztórendszerek” megfékezése meghiúsult. (Ez a Hét 1996. II. 23. sz. 19. o.) Akar-e, tud-e ezen változtatni? Az új pénzügyminiszter úr a második világháború után született. Iskoláit a Rákosi-Kádár időszakban végezte, amikor az államosítási rendszer közgazdaságát tartották helyesnek és tanították. Ő is ilyen elvek szerint dolgozott a pénzügyminisztériumban. De ez semmiképpen sem jelenti, hogy csak ebben lenne jártas és ne ismerné a valódi piacgazdaságon alapuló közgazdasági alapelveket. Elfogadja-e, hogy a szabadkereskedelmen alapuló közgazdasági rendszert nem lehet az általános államosításnál alkalmazott elvekkel helyesen irányítani? És azt a követelményt is vállalja, hogy a növekvő termelés fogyasztóiként elsősorban a teljes magyar lakosságot kell tekinteni? (Lásd az előző bekezdés végén a hivatkozást!) A legfontosabb és legnehezebb kérdés, vajon az új pénzügyminiszter úr továbbra is a dolgozó milliók terhére és a magyar termelővállalatok hátrányára kívánja-e rendbe hozni az ország közgazdaságát, vagy inkább az ország és népe javára. És a magyar közgazdaságot hatékonnyá tevő átszervezéssel? Az újgazdagok, a „nagy elosztórendszerek” gátlástalan, öncélú tevékenységének, valamint az adócsalók, a sikkasztók, a hamisítók és a hatalmas értékeket külföldre csempészők megfékezése által? (Ez a Hét 1996.1.12. sz. 10-11. o.) A vállalt feladat óriási. Számíthat-e vajon ennek keresztülviteléhez valamennyi minisztertársa, a parlament és az ország közgazdasági szervezeteiben dolgozók őszinte támogatására? Sokmillióan várják ezt tőle és a kormánytól. Vagy inkább akadályozni fogják? Majd meglátjuk. id. Juhász Bálint EZ A HÉT