Ez a Hét, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-22 / 12. szám

Majd meglátjuk! A pénzügyminiszter-változás következményét, eredményét Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter úr, harmadszori lemondásának elfogadása után azzal indokolta elhatározását, hogy nem kapott elegendő támogatást minisz­tertársaitól. Amikor, egy hét múlva, vég­leg otthagyta a bársonyszéket, azt mond­ta, hogy rövid idő alatt túl sokat akart megvalósítani, továbbá azt, hogy a legna­gyobb akadályt a nagy elosztórendszerek képezik. Vajon nem tudta egy évvel ez­előtt, mire vállalkozik? Pedig lehetett tud­ni. (Ez a Hét 1995. május 12. sz. 10-11. oldal). A volt pénzügyminiszter úr olyasmit vállalt, amit elődje, Békesi képviselő úr, nem akart vállalni. De támogatásáról biz­tosította utódját. Ezt tette Bokros volt pénzügyminiszter úr is utódja számára. A lemondásának Hárn miniszterelnök úr általi elfogadása nagy megütközést kel­tett főleg az SZDSZ parlamenti szóvivői­ben, mondván: nem számítottak rá, hogy erre sor kerülhet. Később úgy nyilatkoz­tak, hogy csak az jöhet számításba, aki töretlenül folytatja a megkezdett „restrik­ciós-stabilizációs” pénzügyi politikát. Fontos ezekre a nyilatkozatokra felfigyel­ni. Medgyessy Péter pénzügyminiszter úr csak azután fogadta el kinevezését, mint maga mondta, amikor a kormányon levő két párt szóvivői hozzájárultak elképze­léséhez. Eszerint folytatni kívánja elődje „stabilizációs” politikáját, de tekintettel akar lenni a lakosság tűrőképességére. A „restrikció” szó elhalványult, kimaradt. És ennek jelentősége van. Az új pénzügyminiszter nem fogadott el végkielégítést a bankjától, mint elődje. Feltehetően távozásakor sem fog ilyesmit elvárni. 1990 előtt hosszú ideig dolgozott a pénzügyminisztériumban. Tudja mire vállalkozott. Ő volt a pénzügyminiszter akkor is, amikor Németh Miklós volt a miniszterelnök. Ők voltak azok, akik nyilvánosan bevallották, hogy az ország külföldi adóssága nem 10 milliárd dollár, ahogy addig állították, hanem 22 milliárd. Ezek ígéretes pozitívumok. Az is, hogy nemzetközileg ismert szakember. A „Bokros-csomagot” számos jó hírű közgazdász bírálta és elítélte. Kiderült az is, hogy a „restrikciós-sta­bilizációs” gazdaságpolitika együtt nem valósítható meg, hanem csak egyik a ket­tő közül. Az is világossá vált, hogy az újgazdagok érdekeit képviselő SZDSZ és a bérből és juttatásokból élő tömegek szavazataira számító MSZP közös kom­munista múltjukon alapuló pártszövetsé­ge természetellenes, a nagytőkések elő­nyére, de a kisemberek létérdekeinek a kárára. (Ez a Hét 1995.10.27.6. o.) Közismert lett a miniszter úr elődje ki­jelentéséből, hogy „a legnagyobb akadályt a piacgazdaságra áttért államban a nagy elosztórendszerek képezik”. Közérthető­en: „Szabadkereskedelem nincs. A főleg külföldi érdekeltségű üzletláncok, mo­­nopolisztikus módon, korlátozás nélkül határozzák meg mind a felvásárlási, mind az állandóan növekvő kiskereskedelmi árakat... stb...” a termelők és a fogyasztók súlyos megkárosítására. (Idézet Ez a Hét fentebb hivatkozott írásából.) Akar-e, tud-e változtatni ezen az új pénzügyminiszter úr? Az előző pénzügyminiszter úr a „rest­rikciós” politikáját nemcsak az államadós­ság nagy részének a gyors visszafizeté­sével, hanem az „inflációnak” mondott, a „nagy elosztórendszerek” okozta folyto­nos áremelések lefékezésének a szándé­kával indokolta. Ennek a pénzügyi poli­tikának azonban a bérből és különböző juttatásokból élők sokmilliós tömege lett az áldozata. Ám a „nagy elosztórendsze­rek” megfékezése meghiúsult. (Ez a Hét 1996. II. 23. sz. 19. o.) Akar-e, tud-e ezen változtatni? Az új pénzügyminiszter úr a második világháború után született. Iskoláit a Rá­kosi-Kádár időszakban végezte, amikor az államosítási rendszer közgazdaságát tartották helyesnek és tanították. Ő is ilyen elvek szerint dolgozott a pénzügy­minisztériumban. De ez semmiképpen sem jelenti, hogy csak ebben lenne jártas és ne ismerné a valódi piacgazdaságon alapuló közgazdasági alapelveket. Elfo­gadja-e, hogy a szabadkereskedelmen alapuló közgazdasági rendszert nem lehet az általános államosításnál alkalmazott elvekkel helyesen irányítani? És azt a követelményt is vállalja, hogy a növekvő termelés fogyasztóiként elsősorban a tel­jes magyar lakosságot kell tekinteni? (Lásd az előző bekezdés végén a hivat­kozást!) A legfontosabb és legnehezebb kérdés, vajon az új pénzügyminiszter úr továbbra is a dolgozó milliók terhére és a magyar termelővállalatok hátrányára kívánja-e rendbe hozni az ország közgazdaságát, vagy inkább az ország és népe javára. És a magyar közgazdaságot hatékonnyá tevő átszervezéssel? Az újgazdagok, a „nagy elosztórendszerek” gátlástalan, öncélú te­vékenységének, valamint az adócsalók, a sikkasztók, a hamisítók és a hatalmas ér­tékeket külföldre csempészők megféke­zése által? (Ez a Hét 1996.1.12. sz. 10-11. o.) A vállalt feladat óriási. Számíthat-e va­jon ennek keresztülviteléhez valamennyi minisztertársa, a parlament és az ország közgazdasági szervezeteiben dolgozók őszinte támogatására? Sokmillióan várják ezt tőle és a kormánytól. Vagy inkább akadályozni fogj­ák? Majd meglátjuk. id. Juhász Bálint EZ A HÉT

Next