Ez a Hét, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-19 / 38. szám
Az más labancokról Evangelizálunk, evangelizálunk? Nekünk az evangelizáció a legfontosabb! - válaszol a Kossuth adó reggeli műsorvezetőjének kérdezősködésére egy magyarországi főpap (ha jól értettem, a pannonhalmi apát úr). Mármint hogy mennyire érdekli a pápistákat a magyarság, a magyar kisebbségek ügye. Hogy az ördögbe ne! Magyarország biztosítja a maga kisebbségeinek a legszélesebb jogokat, szomszédainak ugyanaz a dolga. — Szerencse, hogy kálvinista vagyok. Még jó, hogy Erdély és a Részek humvadékainak a fele református. Nem csoda, hogy mifelénk Tempfli és Tőkés kéz a kézben védi a népet a labanc papoktól (is)! Evengelizálunk, evangelizálunk? Mert hogy az a legfontosabb? A többi: smafu? Evangelizálni csak az tud, aki azonosul kereszténnyé teendővel, népével, hogy ne is folytassam. Fújják labancok (orruk helyett): -Modernizáció! -Európa! A haza, valahogy (esetleg) a sokadik. Pannonhalmáról jut a zarándi magamfajta pokolfajzat eszébe: Aszúik apát úr mutogatja vendégeit Szent Márton-hegyi kolostorában a tévénézőknek (ha igaz, mert a naplómban ezt találom: 1996. Szent Mihály hava 14. napján, szombaton az 1-es esti híradójában). A tiszteletre méltó pannon apát a római pápa után most a koptok pápáját vendégeli. Vajh mikor hívja meg Pannon Szent Hegyre főapát urunk... az írni-olvasni ha tudó csángó katolikusok egynémely képviselőit, netán a nyájukat elhagyó (eláruló, a megszállóknak behódoló) papjaik helyett az őket helyettesítő moldvai magyar szentembereket a szentasszonyokat? Úgy ám, jó atyám ott Pannóniában a Hegyen. Kurta Miska Zaránd vármegyéből Lemondás -Mondjon le! - Nem mondok le! - Ön pufajkás volt. - Nem voltam pufajkás, csak karhatalmista voltam. -Nem mindegy? - Egyáltalában nem, mi békésen sétálgattunk az utcán. - De nem sétapálcával. - Nem, nem. Volt valami a vállunkon. -Talán fegyver? - Annak is mondható, de nem sült el soha, csak vittük. - Hova? - Csak úgy, hogy legyen valami a vállunkon. - Lehetett volna a vállukon fülesbagoly is, de az nem volt. - Nem, az nem volt, csak öreg puska. -Milyen öreg? - Nem tudom milyen öreg, de nem volt alkalmas semmire. - Akkor meg miért vitték? - Parancsba volt adva, hogy vinni kell. - Maguk igazoltattak is. - Á, nem volt az komoly, inkább amolyan ismerkedés féle, mondhatni barátkozás a járókelőkkel. Egyszer meg is kínáltuk az egyik járókelőt kis pálinkával. - A barátságuk jeléül? - Igen, nagyon barátkoztunk a járókelőkkel, meg ők is velünk. - Be se kísérték őket? - Csak ha nagyon muszáj volt, akkor egy kicsit bekísértük. -Csak kicsit? - Igen kérem, ilyen kicsike bilincset alkalmaztunk, majdnem karperecnek lehetett mondani. - Egyszóval sok jót cselekedtek. -Egyszóval igen. - Mondana még egy-két jót? - Igen, például őriztük a hidakat. - Talán el akarta valaki lopni? - Nem, nem, dehogy, csak úgy őriztük. -Miért? - Parancsba volt adva ez is. - Talán valaki robbantani akarta a hidakat? - Valaki igen esetleg... -Például ki? - Az ellen... - Az ellenforradalmárok? - Nem, dehogy, rosszul tetszik mondani, a forradalmárok. - Akiket régen önök ellenforradalmároknak hívtak. - Parancsba volt adva, hogy így kell hívni őket. - És maguk így hívták őket. - Mi így, de nem rosszindulatból tettük. - Hanem jóindulatból? - Abból, jóindulatból. - Na, ha ennyi jót cselekedtek, akkor önnek vagy önöknek mégse kell lemondani. - Mégse kell. És nem is mondunk le. És egy se közülünk. Aki minket le akar mondatni, Recsken találja magát. - Mintha hallottuk volna már ezt a mondatot valahol. - Igen, tetszettek hallani már és ehhez tartsák magukat! Fazekas János w^rw YwfjW mimm TM 4 • ■■ ■ * ®