Ez a Hét, 1998. január-március (5. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-23 / 3. szám
„Sajtó kell, igenis...!” A katolikus sajtó fejlődése a lelkipásztorkodás szolgálatában Olyan tudatformáló energiák felett rendelkezik a sajtó, amelyet nem csak a különböző társadalmi és politikai rendszerek, de a katolikus egyház is megpróbált kiaknázni. Tanulmányomban a századforduló éveiben kibontakozó katolikus megújhodás törekvéseinek egyik ágát, a sajtó szerepét igyekszem vizsgálni. Azt, hogy néhány tehetséges ember - igazi sajtóapostol - hogyan tudta az akkori egyházellenes húrokat pengető és többnyire szabadkőműves szervezeti keretekbe tömörülő, (I.) de nagyon jó újságírók által uralt médiavilág ellenére a meglehetősen merev és belterjes szemléletű keresztény sajtót kinyitni a világ felé, átalakítani, gyarapítani és ezzel az egyház lelkipásztori szolgálatában „erős hadoszloppá” faragni. (Az 1932-ben Bangha Béla SJ által szerkesztett Katolikus Lexikon az akkori jelentősebb hazai újságokat vizsgálva kijelenti, hogy közülük tíz liberális, három keresztény, egy pedig radikális és szocialista beállítottságú. (2.) A század elején ez az arány még ennél is lesújtóbb volt, hiszen akkor még nem létezett a katolikus szemléletű Nemzeti Újság és az Új Nemzedék.) A századforduló sivár helyzetéből kivirágzó keresztény reneszánsz valódi áttörést és tartós eredményeket azért tudott hozni, mert ez a megújhodás több területen egyszerre következett be (társadalmi szervek, szociális munka, politika, lelkipásztorkodás, sajtó stb.). Mindezt szilárd alapokra pedig a gyakorló vallásosság újjáéledése helyezte. A katolikus reneszánsz vezetői - Prohászka Ottokár szavaival - „szem előtt tartották egyfelől azt, hogy mit tanul a változatlan isteni tan, másfelől pedig azt, hogy mint kell az idők szükségleteihez alkalmaznunk az isteni tannak orgánumait, az Egyházat.” Csakis ilyen alapokon állva valósulhat meg X. Pius pápa óhaja: „A katolikusok hiába építenek templomokat s iskolákat, hiába állítanak oltárokat, ha mindezek védelmében nem gondoskodnak erős és elterjedt sajtóról.” Dolgozatomban elsősorban nem a katolikus sajtó történetét próbáltam feldolgozni - hiszen az az általam érintett bő két évtized alatt is rendkívül gazdag útvonalat járt végig — hanem csakis azokat az eseményeket kívántam ebből kiragadni és vizsgálni, amikor a katolikus lapok a saját tevékenységük „melléktermékeként” a lelkipásztorkodás érdekében tevékenykedő új intézményeket, mozgalmakat, stb. tudtak életre kelteni, vagy a már meglévőket a sajtó tevékenységén keresztül új szellemiséggel, illetve programmal tudták megerősíteni. * A kezdet Hazánkban a kiegyezést követő évtizedek alatt kibontakozó nagyarányú gazdasági fejlődésnek köszönhetően az ipari városok jelentős növekedésnek indultak. Budapest például a XIX. század végére Európa legdinamikusabban gyarapodó nagyvárosa volt. Lakosainak száma 1850 táján még mindössze ötvenezer körüli, míg ötven évvel később (az elővárosokkal együtt) már meghaladta az egymilliót! A lakosság gyarapodásával viszont nem tudott lépést tartani az egyházszervezet kiépülése. Az általános elkereszténytelenedésnek azonban mégsem ez volt a fő oka. A hagyományos falusi vallásosság világából a proletáriegyedekbe költöző és a gyárakban munkát vállaló tömegek ugyanis a régi életük többi maradványaival együtt a vallási szokásaikat is levetkőzték. A helyzetet súlyosbította, hogy a főváros hirtelen gyarapodása miatt az akkori világ legnagyobb plébániái többnyire itt voltak megtalálhatóak, ahol a papság már nem tudta kellően ellátni a gyakran félszázezret is meghaladó hívő seregét, így sem a közösség hagyománymegőrző ereje, sem az egyház kinyújtott karja nem tudta megtartani a proletáriegyedekbe vándorlókat. XIII. Leó pápa erről azt mondta: a század legnagyobb botránya, hogy a kereszténység elveszítette a proletariátust. De a munkásosztályon kívül a hit világától a városlakó értelmiségiek jelentős része is eltávolodott. Ezért volt nagy jelentősége, hogy Kanter Károly (budai vár) plébános 1890-ben bevezette az akkor még szokatlan rendszeres gyóntatást. Kezdeményezése elsősorban a nőket (az anyákat!) mozdította meg, míg a főváros értelmiségi férfilakosainak a meghódítása Prohászka Ottokárra várt, aki - a később legendássá vált - lelkigyakorlatait 1902-ben indította el az Egyetemi Templomban. A kereszténység igyekezett ugyan a politikai életbe is benyomulni a gróf Zichy Nándor által alapított Keresztény Néppárt illetve Giesswein Sándor keresztényszociális törekvései révén, de komolyabb sikereket mégsem tudott elérni. A századfordulón tapasztalható liberalizmus látványos előretörésére keresztény szellemiségű választ a Püspöki Kar sem tudott adni. De a kapitalista gazdaságszervezet fejlődése maga után vonta a tankötelezettségen alapuló tervszerű oktatási rendszer létrejöttét és megerősödését is amelynek következtében hazánkban az olvasni tudó lakosság száma jelentősen emelkedett. Azt, hogy a lapkiadás igazi üzletté váljon, ez tette lehetővé. A sajtó korabeli hirtelen fejlődését jelzi, hogy amíg a postán szállított hírlapok száma 1870-ben 15,5 millió volt, vagyis hazánk akkori lakosaira évente egy-egy lapszám jutott - addig 1905-re ez a szám már meghaladta a 154 milliót. Fejlődött a nyomdatechnika (például a rotációs gépek, vagy a fényképfelvételek sokszorosítási lehetőségei), új hírközlési módszerek jelentek meg (például a telefon) és ebben a korban alakult ki az újságírói szakma ma is ismert feladatmegosztási rendszere (például EZ A HÉT