Ez a divat, 1975 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
megjelenik havonta Főszerkesztő: ZSIGMOND MÁRTA Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT Kiadóhivatal: Bp. VII., Lenin krt. 9—11. Telefon: 221—285 •1 Szerkesztőség: 1076 Bp. VII., Garay u. 5. Telefon: 414—749 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI 1900 Bp. V., József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámlára Előfizetési díj: 14 évre 15 Ft. Külföldön terjeszti a „Kultúra” Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, HG 1389 Budapest, postafiók 149. 74.3730 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs mélynyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató „Index” 25 212 2 Hé EZ A DIVAT ÉS A DIVAT NEMETI IREN VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Nem emlékszem rá, hogy a felszabadulás óta egyszer is előfordult, hogy valamely fontos párt-, vagy állami dokumentumban az öltözködés szót olvashattuk volna. Most a párt XI. kongresszusának irányelvei megállapítják, hogy hazánkban az emberek jobban élnek, öltözködnek, mint bármikor történelmünk folyamán. Őszintén örülhetünk, hogy olyan magas fórum, mint a Központi Bizottság, fontosnak tartja az emberek ruházkodását. Az öltözködés beletartozik az életszínvonal normáiba, ha nem is a legfontosabb alkotóeleme, ám nem is lebecsülendő tartozéka életünk minőségének. Jó volt e véleményt olvasni azért is, mert mint munkánk minden területén, e téren is kétfajta túlzás ellen kell a jót, a természetest érvényre juttatnunk. Mikor divatról van szó, némelykor hallani álszent, hogy ne mondjam, tartuffe-i mondatokat is. Például: a dolgozó nőnek más gondja-baja van, mint a legújabb fazonokon törni a fejét. E vélemény ama hamis hiedelemből táplálkozik, hogy a munkás- vagy parasztasszonyoknak nem is fontos, hogy modernek, takarosak és — horribile dictu! — divatosak, csinosak is legyenek. Mintha a jólöltözöttség a nem dolgozók előjoga lenne! E „puritán” nézeteket olykor szigorú szemöldökráncolással vallóknak nem ritkán tele van a szekrényük jó szalonokból kikerült toalettekkel. Semmi szükség rá, hogy ily módon nyugtassák meg lelkiismeretüket: legyen mindenki olyan jól öltözött, amennyire ízléséből és főleg pénztárcája tartalmából telik. Az ellenkező véglet: az üres divatbabák hivalkodó, olykor drága holmikkal kérkedő csillogása, akiket a legújabb „cuccon” kívül egyéb nem érdekel, kiknek a „konzumálásnál” több nem fér a fejükbe. Nem ritkán erejükön felül költekeznek csak azért, hogy „leöltözzék” a környezetüket. M És vannak jócskán olyanok is, akiknek homályos eredetű jövedelmükből olyan luxuscikkekre futja, hogy amikor viselőjük megjelenik a „társaságban”, összesúgnak körülötte: miből telik? Mi is ezt kérdezzük. E kétféle túlzásból természetesen nem következik, hogy az „arany középút” unalmas prédikációját kell elfogadnunk. Hiszen talán semmi sem hoz annyi újdonságot mindennapi életünkbe, mint a divat, és természetes tulajdonságaink közé tartozik, hogy örülünk a kellemes változásoknak, jó közérzetünkhöz hozzátartozik a kulturált külső, a jólöltözöttség is. Jól öltözött. Kiket illethetünk ilyen jelzővel? Sokan vallják, hogy nem divat az öltözködés. A fiatal lányok nadrágot, blúzt, pulóvert viselnek, és kész a toalettjük. Nem szeretnék a szakemberek dolgába illetéktelenül beleavatkozni, de úgy gondolom, ez a divat is elmúlik, talán már leáldozóban is van. Hiszen az egyéniség nélküli külső formákon előbb-utóbb túlad mindenki, mert az ember nem szereti, ha uniformizálják. Még ilyen lényegtelennek látszó dolgokban sem. Nem tudok továbbá hinni abban sem, hogy az ember öltözete teljesen független a bensőjétől, jellemétől. Még a múlt évben, az Othello bemutatóján a hatodik sorban ült előttem két fiatalember. Hajuk, szakálluk víz és szappan után kiáltott, műrongyos nadrágjuk úgyszintén. Körülöttünk mindenki fintorgott, én viszont háborogtam: a lakásában mindenki úgy él, ahogy akar, magánügye. Ám a színházat azért nevezik középületnek, mert a közép oda az emberek kultúrával feltöltődni mennek. Senkinek sincs hozzá joga, hogy gondozatlan külsejével rontsa a másik ember élményét, és arra kényszerítse, hogy Shakespeare mondatai helyett a mosdatanság áporodott levegőjére figyeljen. Bizonyára önző, fölényes emberekkel volt dolgunk, akiknek önmagukon kívül az égvilágon senki sem fontos. Sznobok, akik embertársaik semmibe vevésével akarnak feltűnni. Szerencsére mindez kevés ember sajátja. A magyar nők többsége jól öltözött. Sok leleménnyel formálják az anyagot, ruháik színesek, vidámak és többségük szerényen, mégis finoman elegáns.