Ezredvég, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MŰHELY - Wirth Ádám: "Mondd, mit érlel annak a sorsa?" : (A munkásosztályról, jelen és jövő időben)
Szabad préda a tőke számára „A tőkés termelés előrehaladásával kifejlődik egy olyan munkásosztály, amely nevelés, szokás, hagyomány alapján ennek a termelési módnak a követelményeit természeti törvényeknek ismeri el. A kifejlődött tőkés termelési folyamat szervezete minden ellenállást megtör, a viszonylagos túlnépesség állandó termelése a munka kínálatának és keresletének törvényét s ezért a munkabért olyan határok között tartja, melyek a tőke értékesíti feltételeinek megfelelnek, és a gazdasági viszonyok néma kényszere megpecsételi a tőkés uralmát a munkás felett."(Marx) Szociológiai felmérések szerint a munkások több mint 70 százaléka a rendszerváltás vesztesének érzi magát. Velük fizettették meg a rendszerváltás árát, ők „fizették a révészt". Ők lettek a rendszerváltás fő vesztesei. Elvesztették létbiztonságukat, sokan munkájukat is. Reálbérük csökkent, a rendszerváltás első éveiben a 20 évvel korábbi szintre esett vissza, s az eltelt időszakban csak fokozatosan érte el a rendszerváltás előtti színvonalat. A hazai bérek az európai átlag alig egyharmadát képviselik. (József Attila szavaival: „Bérük van, nincsen örömük".) Romlottak a munkások szociális körülményei. Az üzemi szociális létesítményeket (orvosi rendelő, bölcsőde, könyvtár, vállalati üdülő, munkáslakás-építés stb.) felszámolták. A szakszervezeti mozgalom visszaesésével a munkások érdekvédelmi képessége meggyengült. A munkaerejüket a tőkéseknek eladni kényszerülő munkások alkotják korunk modern proletariátusát. „Proletariátuson a modern bérmunkások osztálya értendő, akik minthogy nincsenek saját termelési eszközeik, kénytelenek eladni saját munkaerejüket, hogy megélhessenek" (MÉM 4. kötet 323-324. oldal). Ismét aktuális József Attila balladájának ajánlása: „Proletár, folytatnám, de unnád, tudod, hogy nem élsz lazacon, amíg tőkések adnak munkát, a tőkéseké a haszon." Az aktív népesség 60-70 százaléka, több mint 3 millió dolgozó, Magyarországon bérmunkás. Közülük több mint 1 millió szakmunkás, 600 ezer betanított munkás, 300 ezer segédmunkás, 1 millió 400 ezer nem-fizikai foglalkozású. Mintegy 1 millió 300 ezren dolgoznak a feldolgozóiparban, építőiparban, bányászatban, 2 millióan a szolgáltató ágazatokban, 200-300 ezren a mezőgazdaságban. Ez a „munkásosztály" termeli meg a társadalom életéhez és fejlődéséhez szükséges anyagi javakat. A munkásosztály hosszú időn keresztül - leegyszerűsítve - az ipari munkássággal, a fizikai munkásokkal, képletesen a „kalapácsos emberrel" azonosították. Elméletileg a munkásosztály fogalma nem a munka valamilyen konkrét fajtájához (ipari munkához, fizikai munkához) kötődik, hanem a legkülönbözőbb munkafajták összességéhez. Ezzel kapcsolatban Marx gyakran használta az „összmunkás" fogalmát, amely egyesíti magában „a munkafajták totalitását", „a fej és a kéz funkcióit", vagyis a fizikai és a szellemi munkát. A termék a különféle munkákat végző személyek „közös terméke", tőkés termelési mód esetén mindegyik vi