Bihari Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 171-192. szám)

1993-09-09 / 177. szám

2 Politika napról napra 1993. szeptember 9. JÖVŐ HÉTEN TALÁLKOZNAK A Magyar Országgyűlés külügyi bizottsága szerint Magyarországnak érdeke, hogy Románia integrálódjon Európába, ugyanis ez mindenképp javítaná a romániai magyarság helyzetét. A testület állásfoglalása szerint azonban a román kormánynak kézzelfogható, számonkérhető garanciákkal kellene alátámasztania az Európa Tanácshoz benyújtott felvételi kérelmét. Ugyanebben az ügyben megszólalt Teodor Melescanu román külügyminiszter is, kifejtve Magyarország jó szándékának próbaköve lesz, hogyan szavaz Romániának az ET-be való felvételéről. A bukaresti diplomáciai vezető az Adevarul lapnak úgy nyilatkozott, hogy ezt a kérdést megvitatja magyar kollégájával, Jeszenszky Gézával is, a hónap közepén esedékes tárgyalásokon. Melescanu ugyanakkor kijelentette: Románia az ET-tagsággal éppen arra vállalna kötelezettséget, hogy az emberi és kisebbségi jogok rendszerét a strasbourgi testület magas normáihoz igazítja. Jeszenszky Géza különben szeptember 15-én érkezik Bukarestbe, és látogatásával Teodor Melescanu román külügyminiszter még a tavaszi gyulai nem hivatalos találkozón átnyújtott meghívásának tesz eleget. A rendszerváltás óta ez lesz az első hivatalos külügyminiszteri szintű látogatás a két ország kapcsolatában, s talán nem véletlen, hogy a magyar fél — mint azt Herman János magyar külügyi szóvivő kifejtette — a tárgyalásoktól kézzelfogható eredményeket vár. (K. L. I.) MELESCANU PRÁGÁBAN Csehországban járt a román külügyminiszter, ahol kollégájával, Jozef Zelenikkel aláírták a két ország közötti első barátsági és együttműködési szerződést. A látogatás alkalmával Melescanu átadta Iliescu elnök részéről a Václav Havel cseh államfőnek szóló meghívást. A látogatásra valószínűleg jövő év elején kerül sor. A két külügyminiszter arra is felhasználta a találkozót, hogy kielemezzék a bosznia-hercegovinai helyzetet, és egyetértettek abban, hogy a térség számára, katonai garanciák mellett, feltétlenül szükség van gazdasági garanciákra is ahhoz, hogy véget vessenek a fennálló válságnak. Egyúttal megvizsgálták annak lehetőségét, hogy Közép- és Kelet-Európa országai miként fejleszthetnék tovább egymással a regionális kapcsolatokat. Melescanu és Zelenik figyelmét nem kerülte el a nemzetiségi kérdés sem, hiszen Európa valamennyi országában élnek kisebbségek, s helyzetük megnyugtató rendezése összeurópai probléma. UTOLSÓ ELŐTTI IGEN Tiranában ülésezett az Európa Tanács nem tagországokkal foglalkozó bizottsága. Ez alkalommal vitatták meg Románia felvételi kérelmét, mely egyúttal az utolsó lépcsőfokot jelentette, mielőtt az ET parlamentje szavazna országunk befogadásáról. Valentin Gabrielescu parasztpárti szenátor tájékoztatása szerint, a légkör kedvező volt Románia számára, tízen voksoltak mellette, hárman ellene, de az utóbbiak is csak a belépés elhalasztását javasolták. Pangalosz görög képviselő, aki a jelentéstevő tisztét töltötte be, általában pozitívnak minősítette a romániai helyzetet, ugyanakkor fenntartásait is kifejezte a vallásszabadságot, a magán-tévétársaságok engedélyeztetését, a kisebbségi jogok biztosítását és a magántulajdon visszaadását illetően. Az ellenzéki szenátor Tiranában elhangzott referátuma, mely szerint Románia több szempontból túlhaladta bizonyos ET-tagországok szintjét a Tanács előírásainak betartását illetően, előnyösen befolyásolta a résztvevők „igen“ szavazatát. EGYHÁZFŐI LÁTOGATÁS Második napja Romániában tartózkodik a canterbury érsek, Anglia prímása, aki Teoctist pátriárka meghívására érkezett Bukarestbe. A program egy közös Te Deummal kezdődött, ezt követően az anglikán egyház fejét fogadta Iliescu államfő az elnöki palotában. A látogatás második napján bukovinai templomokat és kolostorokat látogatott meg az érsek az ortodox egyházfő kíséretében. A vizit záróaktusa egy Voronában megtartandó közös istentisztelet lesz. A magas szintű egyházfői találkozás során megvizsgálták a két nemzeti jellegű egyház további kapcsolatfejlesztési lehetőségeit, valamint azt, hogy a két felekezet miként járulhat hozzá Nagy-Britannia és Románia további közeledéséhez. Mi sem mutatja jobban az anglikán egyház pozitív viszonyulását Romániához, mint hogy felvállalta egy bukaresti gyermeksegélyező központ felépítésének költségeit, valamint annak folyamatos és szakszerű működtetését. SZAKSZERVEZETI TALÁLKOZÓ A Bihar Megyei Szakszervezetközi Szövetség szemináriumot tartott a Nemzeti Szakszervezeti Tömbhöz tartozó szakszervezetekkel. A szemináriumon részt vett egy-egy küldöttség Angliából Paul Reuter (AEEU), valamint az Egyesült Államokból Christine Mulligan (AFL-CIO) vezetésével, akik már szeptember 6-a óta hazánkban tartózkodnak és 10-ig vesznek részt a megbeszéléseken, majd az eredményekről egy-egy jelentést állítanak össze Nagy-Britannia, valamint az Egyesült Államok kormánya részére. A megbeszélések tárgyát a piacgazdaság képezi, valamint a privatizáció, a szociális problémák, a szakszervezetek befolyása a kormányra és a parlamentre, az egyes törvények megvalósítása és új törvények bevezetése érdekében. A megbeszélések eredményéről és az ott elhangzottakról pénteken 14 órakor a szervezők sajtótájékoztatót tartanak (Alfer) BIZALMATLAN SZÖVETSÉGES A héten tárgyalások kezdődtek a Társadalmi Demokrácia Pártja és a Vacaroiu-kabinetet (még) támogató Román Nemzeti Egységpárt között. Az egységpártiak természetesen a már általunk is említett 17 pontos követelési listáról akarnak tárgyalni, vagyis fokozottabb részvételükről az ország kormányzásában. Előbbi álláspontjukhoz képest mostanra kissé engedékenyebbek lettek: már nem ragaszkodnak minden kérésük maradéktalan teljesítéséhez, de amire ígéretet kapnak, azt írásban is rögzíteni szeretnék. Mindez azt jelenti, hogy a nacionalista szövetséges nem bízik a kormánypárt vezetőiben. A bizalmatlanságot talán azzal lehetne magyarázni, hogy egyre mélyül az ellentét Gheorghe Funar és Ion Iliescu között, amit a kolozsvári polgármesteri hivatal és a bukaresti Cotroceni Palota között dúló szópárbaj is bizonyít. A Társadalmi Demokrácia Pártját pedig, mint ismeretes, Olviu Gherman csak névlegesen irányítja, a valódi vezér a Cotroceni Palotában keresendő. ZONÁLIS RUBEL Avagy a rubel zónája. Ami a rossz nyelvek szerint nem ugyanazt jelenti, bár mindkettő orosz „eredetű“. Mindeddig, minden előzetes kutakodásunk ellenére, nem győződtünk meg róla, hogy valaki — akár Mircea Snegur, ha más nem — tájékoztatta volna Borisz Jelcint arról, hogy a lejerősebb pénz a rubelnél. Mert ha valaki idejekorán tudomására hozta volna, akár tegnap is, megakadályozta volna a lej zonális terjeszkedését. Erősen gyanítjuk, hogy mindez a szóbeszéd a Moldovai Köztársaság elnökének sugalmazása nyomán jött létre... De hagyjuk abba a tréfálkozást. Kedd óta a FÁK hat állama Moszkvában aláírt egy szerződést, melyben megegyeztek arról, hogy létrehozzák az „egyetemes rubelzónát“. A hatok, Örményország, Belorusszia, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és természetesen Oroszország, így együtt, mind többre törekednek. S az ősi latin-internacionalista „oszd meg és uralkodj“ elv szerint, a megosztás után következik az egység! Példának okáért, ennek az „egységnek“ gazdasági szempontból részese Örményország is, amelynek Azerbajdzsánnal van osztanivalója. Azzal az országgal, amelyik lassan-lassan besettenkedett a FÁK ba, azaz Oroszországhoz közeledett. Vélhetően a közeledés mögött egyéb, kimondottan politikai meggondolások is munkálnak. A fent említett egyezmény közös valutáris rendszert feltételez, azaz a rubel fizetőeszközként való használatát az érdekelt országok területén. Jelcinék tovább tapogatóznak, tovább terjeszkednek. Politikai szempontból is. Akárha Eminescu szellemét idéznék: „Amit nékünk előírtak, / örömest vállaljuk azt, / legyen annak ára béke, akár harc.“ — ghem — SZÁRSZÓSZÉK Kósa Ferenc (filmrendező, MSZP) A BELÉNK ÉGETETT ÁRNYAK film Nemcsak az történt meg velünk, hogy átgázolt rajtunk Hitler és Sztálin hadserege, hanem az is, hogy a hitleri, de főleg a sztálini propagandagépezetek iszonyú roncsolást végeztek az agyakban és a lelkekben. Irdatlan hazugsághalmazt örököltünk, a megtévesztettség, az elvakítottság szellemi zűrzavarát, a tekintetnélküliség abszurditását, egyszóval az élet logikája helyett a háború logikáját. Mindezt hiába tagadnánk, hiszen naponta találkozunk iszonyú örökségünk jeleivel, a politika piacain gátlástalanul működnek az előítéletek, röpködnek a meg nem gondolt gondolatok, naponta kell farkasszemet néznünk eltévelyedett honfitársainkkal, akikben túlteng akár a fasisztoid felsőbbrendűség, akár a bolsevik típusú öntudat, akik származási vagy világnézeti alapon próbálnak másokat megítélni és megbélyegezni, netán meggyalázni. A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy az ilyesmi akkor is vétek, ha mi követjük el mások ellenében, akkor is, ha mások követik el ellenünk. Némelyek attól sem riadnak vissza, hogy meghatározzák: ki kivel találkozhat, ki kivel nem találkozhat. Hovatovább még azt az elemi jogunkat is megkérdőjelezik, hogy az Alföld közepén, vagy a Balaton partján összegyűljünk és elgondolkozzunk a sorsunk fölött. Vajon ki hatalmazta fel őket, miféle reflexek működnek? Ami pedig a hazugságokat illeti: nincsen nap, hogy a televízióban a legkülönfélébb pártokhoz tartozó politikai fogdmegek és ügyeletes tévésztárok ne azonosítanák a sztálinizmust a szocializmussal. Pontosan és szemrebbenés nélkül azt szajkózzák, amit az elmúlt évtizedekben a fejükbe vertek. Mi lesz itt, ha a nép nem tűri el, hogy becsapják, és tömni, zúzni, ölni kezd fékezhetetlenül? És mi lesz, ha már föl se lázad? Belesüllyed, beletörődik bennszülött mivoltába, esetleg végképp belevakul megtévesztettségébe? Végül a békéről szólnék. Amióta a világ világ, mi emberek szakadatlanul öldököljük egymást. Írott történelmünk során tizennégyezervalahány háborút vívtunk egymással. És ezekben a háborúkban körülbelül annyi embertársunkat pusztítottunk el, ahányan ma élünk a Földön. Mint tudjuk, kezdetben a győztesek egyszerűen fölfalták a legyőzőiteket, később ez a szokás afféle kannibál folklór lett, a győztesek rabszolgákat, hadifoglyokat és országrészeket zsákmányoltak a legyőzőitektől. A győztesek ünnepeltek, a vesztesek temetkeztek. És elterjedt az a tévhiedelem, hogy csak annak lehet igaza, aki győz. Azt, hogy valójában kinek van igaza, nem emberi érvek döntötték el, hanem a fegyverek, bombák és a rakéták. Az emberek világa fölött egy nem emberi világ létezett. Ebben az önfeledt gyilkolási folyamatban az emberiség eljutott egy különös és világtörténelminek is nevezhető fordulóponthoz. Annyi fegyver halmozódott föl, amennyi százmilliárd emberi élet kioltásához elegendő. Ez a fordulat mostanában állt elő, egykét évtizeddel ezelőtt. Az emberiség tehát képessé vált a teljes földi élet elpusztítására. Ez a fordulat véleményem szerint nagyobb jelentőségűnek látszik, mint a történelem összes eddigi rendszerváltása együtt. Innentől kezdve nincs értelme győztesekről és vesztesekről beszélni, mert egy elkövetkezendő háborúnak csak és kizárólag vesztesei lehetnek. Ha az emberiség a háború logikája mentén halad tovább, csak por és hamu marad a Földön, így hát az emberi logika a békét parancsolja ránk. Megnőtt a világ történelmi esélye arra, hogy a háború kora után elkezdődhessen a béke kora. Mi magyarok, egész történelmünk során szinte szakadatlanul háborúban éltünk. Különösen megszenvedtük a két világháborút, és úgy gondolom, hogy túlságosan kevesen maradtunk már ahhoz, hogy akár mások, akár önmagunk ellen háborúba bocsátkozzunk. A mi megmaradásunkhoz békére van szükségünk. Tudták ezt a hajdani szárszói gondolkodók is. Abban bíztak, hogy az új Magyarországnak nem kell majd vérben keresztelkednie. Bizakodásunk azonban nem vált valóra, ötven év óta ismét csak háborúban élünk, volt itt világháború, aztán a hatalom véres háborúja a társadalom ellen, majd az élősködni akarók vértelen háborúja az élniakarók ellen, ma pedig ilyenolyan hatalmacskák háborúja folyik a főhatalom birtoklásáért. Ebben az anakronisztikus és hiábavaló háborúban szétosztódnak az alkotó energiák, roncsolódnak a lelkek és múlik a drága idő. Én ott voltam a monori erdőben, a lakitelki sátorban, természetesen a demokratikus baloldal műhelyeiben. Tanúsíthatom, hogy a béke kérdésében teljes volt az egyetértés valamennyi jelentős politikai erő között. Ez az egyetértés kellett ahhoz egyebek közt, hogy a rendszerváltás vér nélkül megtörténhessen. És most erre a közös felelősségre volna szükség, hogy új hazát teremtsünk. Olyan Magyarországot, ahol béke lesz az emberek között, ahol békében élünk majd a természettel és ahol békében élhetünk a lelkiismeretünkkel. Annak idején, Lakitelken, egy minden eddiginél szabadabb és igazságosabb társadalomról álmodoztunk. Üldögéltünk ott, a sátorban, rágcsáltuk a maradék pogácsát, abban reménykedtünk, hogy mindez csak rajtunk múlik. Most, e hadköteles század vége felé már biztosak lehetünk abban, hogy csakugyan rajtunk múlik ötszáz év óta nem volt ilyen szerencsés csillagzat fölöttünk. Csakugyan országot teremthetünk. És Magyarország olyan lesz, amilyennek mi, ma élő magyarok megteremtjük. Olyan ország, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Ezt a lehetőséget ha elszalasztjuk, sohasem bocsáthatjuk meg magunknak. És a bennünk lévő Isten sem bocsátaná meg nekünk soha.