Bihari Napló, 2004. november (15. évfolyam, 257-282. szám)
2004-11-16 / 270. szám
4 Postaláda Gázos ügy, avagy kész átverés Völgyesi Erzsébet, Nagyvárad Nem ment még feledésbe az az idő, amikor a palackozott gázért ölték egymást az emberek. Hajnalban, akár még este kiálltak a sorba, hogy a háztartásban nélkülözhetetlen gázhoz jussanak. Még útlezáráshoz is folyamodtak, amikor már minden türelem elfogyott. Főleg az ünnepnapok közeledtével, év végén vált égetővé a beszerzése. Véletlenül mindig ilyenkor akadt el a gázellátás, ami a kihordók zsebét duzzasztotta, dőlt a „csubuk”. Ezen már túljutottunk, de úgy látszik, a gázügy még mindig tartogat meglepetést. Egy nyugdíjas ismerősöm felháborodva panaszolta, hogy megint kitolnak az idős emberekkel, mert azokat lehet a legkönnyebben becsapni. Az történt, hogy a régi, kék színű tartályokat állítólag kivonják a forgalomból, s azt új típusú, „gallérosra” cserélik. A panaszos már régebben kicserélte egy ilyenre, 25.000 lejért, akkor még ennyibe került. Történt, hogy egy előbbi gázcserénél a kihordó ismét egy régi típusút hozott. Amikor a nő szóvá tette, az volt a válasz, hogy most csak ilyen van, de az úgysem számít. A kliens megnyugodott, hogy legközelebb visszahozzák a másikat. Itt jön a meglepetés. Amikor a fizetésre került a sor, a „gázos” 75.000 lejjel többet kért, mondván, ez a régi és az újfajta tartályért a különbözet. A hölgy erősködött, hogy ő már egyszer megvette, miért kérik újból, hogy fizessen. De a kihordó kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő erről nem tud, neki az új típusú tartály leszállításáért be kell hajtania az összeget, különben nem hagyja itt a tele palackot. Mit tehetett a kliens, fizetett. Erről persze igazolást, sem az előbbiért, sem most nem adtak. Gondolom, nem ez az egyedüli eset, mert másoktól is hallottam, hogy észre sem vették, amikor „véletlenül” nem olyan tartályt hoztak vissza, mint amilyet elvittek. Főleg, ha napokig kell várni a megrendelésre, abbéli örömben, hogy végre elhozták, elkerüli a figyelmet a téves csere. Nem elég, hogy nemrég drágították a fűtési és villanyenergiát, nőtt az élelmiszerek ára, persze a gázé is, és az új ár, a 330.000 lej mellé most még ezt a 75.000 pluszt is a nyakunkba varrják. Ha nem voltunk figyelmesek az előbbi cserénél, most 405.000 lejt kell lepengetni. Mi ez, ha nem átverés? S mindig az időseket, a gyámoltalanokat vágják meg, de lehet, hogy nem csak azokat! Mese nincs, fizetnünk kell! De mikor fizetnek azok, akik szemrebbenés nélkül csapják be a kiszolgáltatottakat? Megírni ugyan meg lehet, de ettől még nem változik semmi! így aztán „nyugodtan” várhatjuk a telet... 46. hét, 317. nap Négynapos előrejelzés Holdkalendárium Látható: 15 százalékban Távolság (pillanatnyi): 363.323 km Földtávol: okt. 5. 22.11 óra: 404.326 km Földközel: okt. 18. 00.04 óra: 367.841 km első negyed Előrejelzés Folytatódik a felhős, borongós idő. Számítani lehet kisebb esőre, szitálásra, de nagy mennyiségű csapadék nem valószínű. Fokozatosan enyhül az idő, csütörtökön már a 10 C-fokot is elérheti a délutáni csúcshőmérséklet. Pénteken egy markáns hidegfront érkezik, mögötte több hullámban érkezik majd a sarkvidéki eredetű levegő. Többször várható hózápor, kisebb havazás. Téli időre és tartósabb hidegre kell felkészülni. Pénzvilág A Román Nemzeti Bank mára érvényes hivatalos valutaárfolyamai: 1 USD 30.726 (-433) lej, 1 euró 39.762 lej (-497), 100 magyar forint 16.300 (-100) lej. kedd 2004. november 16. Névnap: Ödön, Örs Napkelte: 7.50 Napnyugta: 17.07 Szerda Csütörtök -2, 8 0, 7 hűvös idő «* szeles, esős Péntek Szombat 0, 5 $___i -3, 5 csapadékos havazás ******■•* MTV 636 Hajnali gondolatok 638 Agrárhíradó 650 Nap-kelte 10.03 Napi mozaik 12.10 A sivatag szerelmesei. Mexikói-kolumbiai tévéfilmsorozat, 22.1801 Híradó délben 14.06 Srpski Ekran 1430 Unser Bildschirm 15.05 Szerelmek Saint Tropez-ban. Francia filmsorozat_________________________ 16.05 Kachorra - az ártatlan szökevény. Argentin tévéMmsorozat, 12._____________ 17.00 Tételezel_________________ 1750 Jelfák. Magyar ismeretterjesztő filmsorozat________ 18.05 Mered velünk!_____________ 18.15 Katascus krönte___________ 18.45 Híradó 18.48 Gazdasági híradó 1855 Körzeti híradók__________ 19.05 Uniós pályázati kalauz 19.07 Közel. Kulturáli híradó 19.15 Híradó____________________ 19.25 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat 31.___________ 20.30 Híradó este. Sporthírek 21.10 Önök kértékl Kívánságműsor 22.10 TAkta. Dokumentumfilm 23.00 Kiadd este___________. 2330 Híradó___________________ 2340 Rakott Kulturális magazin__ 0.35 Kárpáti krónika 050 A 61-es főút Kanadai vígjáték Fsz.: Valerie Buhagiar, Don MoKelar________________ 235 Végtelen nyár. Argentin tévéfilmsorozat 149. RTL Klub 7.00 Ármány és szenvedély. Amerikai filmsorozat, 109. 730 Reggeli 10.00 Receptklub 10.15 Top Shop 11.15 Delelő 1245 Receptklub 13.00 RTL Klub Híradó 1810 Barracuda - Tengeri zsaruk 2.: Pánik a luxushajón. Német akciófilm 14.50 06-81-320-320____________________ 16.05 Disney-rajzfilmsorozat: 101 kiskutya Amerikai rajzfilm_______ 16.35 Sue Thomas - FBI. Amerikai filmsorozat 17.35 Balázs - Szembesítő-show 18.30 Menta 1930 RTL Klub Híradó___________ 20.00 Fókusz. Közszolgálati magazin___ 20.40 Legyen Ön is milliomos! Kvízjáték Vágó Istvánnal_______ 2120 Barátok közt Magyar tévéfilmsorozat 2702-2703. 21.55 Vészhelyzet Amerikai filmsorozat 22.50 Vírus - Pusztító idegen. Amerikai-francia-német-japán-angol scMi. Fsz.: Jamie Lee Curtis, William Baldwin, Donald Sutherland___________________ 0.40 Találkozások Sztármagazin 0.55 Bűnös szándékkal. Amerikai-spanyol akciófilm. Fsz.: Tia Carrare, Rigg Kennedy 2.25 Fókusz. Közszolgálati magazin SZOLGÁLTATÁS Karnyóné, csokonai Vitéz Mihály pajzán vígjátékát adja elő a váradi színház Szigligeti Társulata péntek este. Az Özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak a múlt évadból „látogat vissza”, ezért az előadásra érvényesíthetők a tavalyi fel nem használt bérletek. A címszerepben: Molnár Júlia. Fotó: www.szinhaz.hu/szigligeti Eleinte változóan, majd erősen felhős lesz az ég, és helyenként kisebb eső, zápor várható. Élénk, időnként erős lesz az északnyugati szél. A hajnali -4, +1 fok után a hőmérséklet csúcsértéke 4, 8 C-fok között alakul. TV 2 7160 Laktérítő 730 Jó reggelt, Magyarország! 800 Mokka 10.00 El Manantial - Az ősforrás. Mexikói filmsorozat, 24.1050 Teleshop 12.20 Szeretők és riválisok. Mexikói filmsorozat, 181.1815 Képzelt bűnök. Amerikai filmdráma_________________ 15.25 Játékidő 16.25 Beverly Hills 90210. Amerikai filmsorozat___________________ 1725 Barbara - Dumájuk magi 18.30 Bűbájos boszorkák Amerikai filmsorozat 100.______________ 19.30 Tények Hírműsor__________ 20.05 Aktív. A Tv 2 magazinja 20.45 Multimilliomos. Kvíz-show Jakupcsek Gabriellával________ 2120 A nagy alakítás. Extrém átalakító show___________________ 22.25 Csendes terror. Amerikai thriller. Fsz.: Melanie Griffith, Matthew Modirte, Michael Keaton. R.: John Schlesinger 0.35 Tények és tanúk____________ 1.10 Szeret nem szeret Magyar komédiasorozat 1.25 Jó estét Magyarországi Téma, Tények, Tényező a tények hátterében___________________ 1.55 Propaganda Kulturális magazin__________________________ 2.30 Kvartett. Magyar játékfilm. Fsz.: Lukáts Andor, Molnár Piroska Bertalan Ágnes, Blaskó Péter. R.: Vecsernyés János Filmajánló TRANSILVANIA: Arthur király - am. f. (14.30, 16.45, 19) HOLLYWOOD MULTIPLEX - nov. 12-18.Egy makulátlan elme örök ragyogása (bem.): p, h-cs 15, 19.15, 21.30; szó, V 12.15, 15, 19.15, 21.30; Zűrös vacsora (Pieces of April): p-cs 17.15; Felejtés (bem.): p, h-cs 15.45, 18, 20.30, 22.30; SZÓ, V 13.15, 15.45, 18, 20.30, 22.30; A mágnás (bem.): p, h-cs 17.30, 20; SZÓ, V 12.45, 17.30, 20; Feketék fehéren: p, h-cs 15.15, 22; szó, V 10.45, 15.15, 22; Fahrenheit 9/11: p, h-cs 13.45, 18.30; szó, v 11.15, 13.45, 18.30; A Bourne-csapda (14 éven felülieknek): p-cs 16.15, 21; Collateral A halál záloga (14 éven felülieknek): p-cs 14.15, 19.30; Pokolfajzat (14 éven felülieknek): p, h-cs 16.45, 21.45; szó, v 11.45, 16.45, 21.45. Hangverseny Szimfonikus hangversenyt tart a Nagyváradi Állami Filharmónia november 18-án, csütörtökön 19 órától a filharmónia termében. Vezényel Acél Ervin, közreműködik Dana Borján. Műsoron: Glück: Iphigenia Auliszban - nyitány; Mozart: C-dúr zongoraverseny, K. 246; Haydn: 101., G-dúr szimfónia (Az óra). Jegyek a Filharmónia székhelyén válthatók. Kiss Stúdió November 24-én, szerdán 16 órakor: Üzenet az otthoni hegyeknek. 2004. november 16., kedd Horoszkóp KOS (II. 21. - IV.20.) Az igazság olyan természetes dolog Önnek, hogy még az affektált, mesterkélt szavakat is kerüli. Intenzív érzelmi életet él, ezért képes lesz elérni azt a több, mint kívánt állapotot, melyben az intellektus szenvedély. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Magasrendű elvei vannak, és annyira ragaszkodik hozzájuk, hogy minden mást elvet. Éles erkölcsi érzéke, amelynek aláveti magát, elvont dolgokban is az igazság felé irányítja. IKREK (V. 21. - VI. 21.) A hajlam, hogy mindent elmondjon, amit tud, és mindent felfedezzen, amit nem tud, zavarba hozhatja. Nincs rosszindulat a természetében, mégis sok kellemetlenséget tud okozni a környezetében azzal, amit mond. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Nemcsak biztonságban akarja tudni magát, hanem gazdag akar lenni, nemcsak hírnévre vágyik, népszerűségre is. Azt akarja, hogy imádják, ne csupán szeressék OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 22.) Szüksége van arra, hogy megtanulja fékezni magát. Szerencsés adottsága, hogy meg tudja nyerni az embereket természetes bájával. SZŰZ (VIII. 23. - IX. 22.) Átálmodozhatná az életed, vagy eszméit és filozófiáit összekapcsolhatja gyakorlati, analitikus képességével, hogy valamit alkotó módon létrehozzon. MÉRLEG (IX. 23. - X. 22.) Nagyvonalú tud lenni az érzelmekben, ha romantikus kalandba bonyolódik (ami elő szokott fordulni), ugyanakkor szeszélyes és szeretetre méltó is lehet ezzel egy időben. SKORPIÓ (X. 23. - XI. 22.) Intuitív és érzelmi adottságai erőteljes, talán robbanásszerű lökéseket kapnak, amely jelentős változások forrása lesz életében. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) Önnek kell a kezdeményező szerepet vállalnia, de ez egy ragyogó időszak a tervezés, a döntéshozatal, kommunikáció és problémamegoldás területén. BAK (XII. 22. - I. 20.) Megnőtt koncentrálóképesség és tetterő jellemzi Önt, a komoly és nehéz feladatokat azonban csak nagy türelemmel végezheti el. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 18.) Új, alkotó jellegű, nem mindennapi és talán meglepő megoldások juthatnak eszébe tennivalói kapcsán. HALAK (II. 19. - III. 20.) Optimizmussal és idealizmussal tekinthet most mind önmagára, mind a nagyvilág egészére. Amíg nem viszi túlzásba a dolgot és nem vállal esztelen kockázatokat, rengeteg meglátással gazdagodhat szelleme. Európa ma délelőtt Bécs 4 ° Szófia 3 ° Prága 4 ° Helsinki 2 ° Párizs 8 ° Marseille 8 ° Amszterdam 7 ° Zágráb 7 ° Dublin 8 ° Varsó 3 ° Krakkó 2 °_______________ Budapest 3 ° Szeged 5 ° Debrecen 5 ° Pécs 2 ° London 6 ° Manchester 8 ° Berlin 4 ° Hamburg 3 ° Oslo 5 ° Róma 11 ° Velence 10 ° Moszkva 1 ° Lisszabon 12 ° Bukarest 6 ° Arad 5 ° Nagyvárad 4 ° Kolozsvár 5 ° Temesvár 7 ° Madrid 12 ° Genf 5 ° Pozsony 3 ° Kijev 3 ° Orvosmeteorológia Nem várható fronthatás, megfelelő lehet a közérzetünk. A szél valamelyest gyengébb lesz, mint az előző napokban, de még várható erő széllökés. A légszennyezettség alacsony. Névnapja Ödön és Örs nevű olvasóinkat köszöntjük. Az Ödön germán eredetű név, az Eugén magyar alakváltozata. Régebbi formája Ogyén. A 19. században tévesen azonosították az Edmund névvel. Jelentése az öröklött birtokot megőrző. Az Örs török-magyar eredetű, régi magyar személynév. Törzsnévből keletkezhetett, a magyarokhoz csatlakozott három kabar törzs egyikének a nevéből. Jelentése férfi, hős. Holnap a Hortenzia, Gergő nevűek ünnepelnek Évforduló Született: 1717-ben (287 éve) Jean-Baptiste Le Rond d’Alembert francia filozófus, matematikus, az Enciklopédia egyik szerzője; 1927-ben (77 éve) Barbara Payton amerikai színésznő, Ellie a Daliásból. Meghalt: 1745-ben (259 éve) Johann Lucas von Hildebrandt osztrák építész; 1960-ban (44 éve) Clark Gable amerikai színész (Elfújta a szél). Történt: 1919-ben (85 éve) Horthy Miklós fővezér a „nemzeti hadsereg” élén bevonult Budapestre. Színház SZIGLIGETI TÁRSULAT November 17-én, szerdán 11 órától a Stúdióban: Milne: Micimackó. November 17-én, szerdán 19 órától a Stúdióban: Hubay Miklós: Elnémulás. November 19-én, pénteken 18 órától: özvegy Karnyóné. Érvényesíthetők a tavalyi fel nem használt bérletek. Bábszínház Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínhéz LUDAS MATYI TÁRSULAT November 16-én, kedden 11 órától: A négyszögletű kerek erdő. November 17-én, szerdán 11 órától: A négyszögletű kerek erdő. Zenés bábjáték. November 20-án, szombaton 11 órától: Kipling: A kiváncsi kiselefánt. Bemutató előadás. Jegyek előadás előtt várhatók, a helyszínen: Tempo klub MATYI MŰHELY BÁBSZÍNHÁZ November 17-én, szerdán 12 órától Margittán a művelődési házban: Kacor király. Zenés mesejáték. November 18-án, csütörtökön 10 és 12 órától Érmihályfalván a művelődési házban: Kacor király. Zenés mesejáték. November 19-én, pénteken 9 órától Jákóhodoson, 11 órától Szalárdon, 13 órától Hegyközszentimrén a művelődési házban: Kacor király. Zenés mesejáték. Impresszum Bihari Napló - független napilap. Kiadja az Inform Media Kft. Kiadóvezető: George Cotuneanu. Szerkesztőség és kiadó: 410346 Nagyvárad (Oradea), Dacia sugárút 34. Főszerkesztő: Rais W. István. Szerkesztők: Dérer Ferenc (térség), Szántó Zoltán (sport), Szeghalmi Örs (társadalom), Zámbó Sípos Mónika (aktuális), Tököli Magdolna (szolgáltatás). Műszaki vezető: Bajusz András. Számítógépes tördelés: Gelencsér Emília, Kanalas Jámbor Enikő. Korrektúra: Csutak Ruttkai Éva, Králik Júlia. Terjesztési vezető: Csordás Carmen. Reklámreferens: Ritter Olga Szerkesztőségi ügyelet 9-17 óra között. Közérdekű bejelentések: 41-25-81, titkárság: 41-27-27, telefax: 41-54-50. Lapterjesztés: 41-89-33. Reklamációk: 40-63-50. Apróhirdetési osztály (410068 December 1. tér 4-6.): telefon: 23-69-46, reklámosztály (Dacia sugárút) 47-19-08, tel./fax: 43-66-39. E-mail: biharinaplo@informmedia.ro Internet: digital.biharinaplo.ro Készült az Inform Media Kft. temesvári nyomdaüzemében. Meg nem rendelt kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Bihari Napló a Román Példányszám-auditáló Szövetség (BRAT) tagja. ISSN: 1222 6734