Fáklya, 1948. október (3. évfolyam, 236-266. szám)
1948-10-11 / 245. szám
---------------------- F & KI y A------------------------------ Világos, hogy a nyugati imperialista háborús uszítók — akik „új Münchennek“ merészelik nevezni Berlint, noha a „Történelem meghamisító!“ néven ismert okiratgyűjtemény szerint csakis ők voltak München bűnös értelmi szerzői, — világos, hogy háborús tűzfészekké szeretnék átalakítani Berlint és ezért ráncigálták hajánál fogva a Biztonsági Tanács elé a berlini kérdést, mint amely szerintük „veszélyezteti a biztonságot és a békét“. Hogyan és miért veszélyeztethetné azonban bármily formában, minden imperialista kiélezése ellenére is a berlini ügy a béke ügyét, amikor — a Molotov szovjet külügyminiszter által átadott jegyzék szerint — a probléma még csak nem is került az egyedül illetékes szerv, a külügyminiszterek tanácsa elé?! A külügyminiszterek tanácsának kell ugyanis elrendeznie az ellentéteket, amelyek utólag felmerültek a négy nagyhatalom berlini főparancsnokainak szeptemberi értekezletén. A moszkvai értekezlet már megegyezéssel kecsegtetett Tudni kell ugyanis, hogy augusztusban Moszkvában bizonyos megegyezés jött már létre a berlini problémákra nézve a szovjet kormány és az amerikai, angol és francia megbízottak között, (noha megbeszélésük inkább tájékoztató jelleggel bírt.) Sőt megegyezésük következményeként utasították e kormányok berlini főparancsnokaikat a gyakorlati végrehajtás kidolgozására. S nem a moszkvai tárgyalófelek között, hanem a berlini végrehajtó szervek megbeszélésein kapaszkodtak meg utólag az imperialisták egy-két pontban, hogy — főleg Clay amerikai tábornok szorgalmazására — megvalósulásának pillanata előtt elgáncsolják a már kibontakozó megegyezést és hogy ismét szabadjára ereszthessék a háborús hisztériát, amely ilyen előzmények alapján természetesen még erőszakoltabban jelentkezik. Utólagos megtorpedózás Mibe kötöttek bele az imperialisták utólagosan Berlinben? Abba az észszerű követelménybe például, hogy a szovjet kormány ellenőrizni kívánja, Berlin és a nyugati övezetek között, a kereskedelmi és személyszállító forgalmat, tekintve, hogy a légi közlekedés nem eshet más elbírálás alá, mint a szárazföldi forgalom és minthogy a keletnémetországi szovjet zóna területén, fekvő Berlin nyugati kerületeiből különben veszélyeztetni lehetne az egész szovjetövezet gazdasági életét. Ezenkívül pedig azzal állottak elő az imperialisták, hogy a négyhatalmi bizottság, amely ellenőrizné Berlin területén az egységes pénznem (szovjetövezetbeli márka) bevezetését, ugyancsak ellenőrizhesse az egész keletnémetországi szovjet zónát. Ez az arcátlan követelés azt jelenti, hogy az imperialisták be akarnak avatkozni az egész szovjet zóna pénzforgalmának és gazdasági ügyeinek kérdéseibe, jóllehet pl a szovjet kormány nem kért betekintést a nyugati zónák gazdasági és pénzügyi ügyvitelébe. Az imperialista szándékokra mélyen jellemző még az a Berlinben utólag támasztott további igény, hogy a szovjet zónában lévő német jegykibocsátó bank korlátlan mennyiségben bocsásson pénzt berlini hitelintézeteiknek a rendelkezésére. Nem kell különösebb magyarázat ezekhez a megdöbbentő kívánságokhoz, mert nyilvánvaló, hogy a nyugati nagyhatalmak berlini megbízottai minden áron megbolygatni és szétzülleszteni szeretnék a szovjet zóna gazdasági egyensúlyát és fejlődően alakuló helyzetét. Erre törekedtek szemmel láthatóan már akkor, amikor erőszakosan alkalmazták Berlinben is a külön nyugatnémetországi pénzügyi reformot, aminek nyomán egyszerre kétféle ár- és pénzrendszert akartak volna zúdítani az egész szovjet övezetre és aminek nyomán a Berlin nyugati kerületeiben virágzó feketetőzsdéken gyorsan elszabadították az üzérkedést és valutázást a szovjet zóna pénznemének a teljes tönkretétele érdekében. szerkesztőségek tudomást szereznek a vizsgákról, a feltett kérdésekről. A diákok szívesen mesélik, mi pedig szívesen hallgatjuk. Így történt most is, s a vizsgák helyes szellemének bizonyítéka, hogy ahol elméleti kérdések merültek fel, a történelmi materialista szemlélet érvényesült, így az irodalomtörténetben is egyik helyen érettségi feladat volt „a szabad gondolat első hirdetői a magyar irodalomban“. Megkérdeztünk egy diákot, kiket sorolt fel. Természetesen helyes volt minden megválaszolt neve. Amikor azonban azt kérdeztük, hogy Justh Zsigmond miért nem szerepelt a felsoroltak között, kiderült, hogy ezt a nevet soha nem hallotta. A kapitalista elnyomás korszakából rengeteg felháborító emlékünk van. Elpusztult milliók, meggyilkolt gyermekek, szétzüllesztett családok s méltatlan életek egész légiója jelzi a kapitalizmus erkölcsi világát. Gyilkosságainak sorában nem utolsó helyet foglal el az „agyonhallgatás módszere“, amivel, ha fizikailag nem bírta, de szellemileg megsemmisítette a kapitalista rend ellen harcolni kész művészeiket és írókat. Ezek a gyilkosságaik már csak azért is mélyen és méltán izgatnak bennünket, kik az irodalmi élet katonái vagyunk, mert úgy érezzük, hogy ezeket az igazságtalanságokat jóvátehetjük és jóvá is kell tennünk, mert az irodalmi fejlődés feltétele, hogy egészen új alapokat találjunk az irodalomtörténet megismerésére. Justh Zsigmond például, aki ettől a tapasztalattól indíttatva lépett hamarosan közbe a szovjet parancsnokság, hogy erélyes intézkedésekkel útját állja az alattomos támadásnak és megvédje a megszállása alatt élő húszmillió főnyi lakosság elemi érdekeit. A márkára nézve hozott rendelkezéseken kívül idetartozott a szovjet hatóságoknak az a természetszerű lépése, hogy határozottabb ellenőrzés alá vonta — a csempészésnek a megfékezésére és felszámolására — a Berlin és a nyugati övezetek között forgalmat. Erre azután mintegy vezényszóra elkezdődött a háborús uszítók üvöltözése a berlini lakosság kiéheztetéséről“, majd elkezdődött hencegésük az úgynevezett „légi híddal“ is. A tények azután megmutatták, hogy teljesen fordítva alakult a helyzet, mert míg a szovjet hatóságok egész Berlin lakosságának az ellátását elvállalták és gyakorlatilag biztosították, azalatt az imperialisták csak puszta propagandaeszköznek szánták a „léghidat”4, amely nem képes bizosítani a Nyugatberlinben élő 2 millió 400 ezer ember élelmezését, viszont arra képes volt — és erről szemérmesen hallgat a nyugati hírkrónika, — hogy repülőgépeken rendre elhurcolják a nyugati Berlin t t # hájéra milyen hatással volt éppen Justh Zsigmond. Az igy méltatlanul eltemetett haladó szellemű írók közzé tartozik Farkas Antal is, a tanyai tanító, akinek legjobb munkáit: a Földhidalás-t, a Kisértetek-et elkobozták s ma már nem ismeri Farkas Antal nevét senki sem. Hát még a nagyvárosi nyomor első magyar nyelvű, nagytehetségű ábrázolója, Palágyi Lajos, akinek a ,,Rabszolgák“ című színdarabját a 900-as évek körül a rendőrség közbelépésére vették le a budapesti Nemzeti Színház műsoráról és akinek a ,,Hangyák“ című regényét, miután a rendőrség eltiltotta könyvárusi forgalmát, úgy vásárolták titokban, ha kevesebb veszéllyel is, mint később az illegális könyveket. Ebbe a sorozatba tartozik Tolnai Lajos és Török Gyula is, olyan nevek, melyek érdemesek arra, hogy fényesen ragyogjanak, mint a szabad szellem a realista írás első harcosai a magyar irodalomtörténetben. Közöttük Tolnai Lajost éppen most adja ki a Szikra s bizonyára sor kerül a magyar társadalmi valóságábrázolás más irodalmi munkálkodóira. HOZ: Hogy irodalomtörténeti szemléletünket új alapokra helyezzük, meg kell ismerkednünk ezekkel a nevekkel, akik úttalan tapogatózásaik és ebből az úttalanságból eredő, önmagukba huUó pesszimizmusuk ellenére is közelebb állnak a munkásosztályhoz, mint sok közismertnevű és semmire se való, a nyugati burzsoázia rothadt kultúráját majmoló és hirdető divatos író. — fás — legszámottevőbb vállalatainak (a Siemens, Mauser-, Borsigműveknek) a pótolhatatlan gépi berendezését és ennek következtében munkanélkülivé tegyenek százezer berlini munkást. Nincs különálló berlini kérdés Berlin ügye nemcsak a német főváros lakóit és nem csupán a szovjet övezetet érinti közelről, hanem egyformán eleven problémája egész Németországnak. Még pontosabban nincs is külön berlini kérdés, mert a berlini probléma semmiképpen sem választható el a német kérdés egészétől, vagyis amint megállapíthatjuk, hogy a külön nyugatnémetországi pénzügyi reform váltotta ki közvetlenül az úgynevezett berlini válságot, ugyanakkor a kérdés igazi gyökerét nem ebben kell megjelölni, hanem a Németország kettészakítására irányuló imperialista politikában A szovjet álláspont félreérthetetlenül újra és újra leszögezte, hogy Berlin ügye nem szakítható ki a német kérdés (békeszerződés, demokratizálás, állami egység, stb.) nagy összefüggéseiből. Ha pedig a nyugati nagyhatalmak mégis külön úton akarnak járni, ha nekik külön (reakciós) nyugatnémet állam és annak fővárosaként Frankfurt kell, akkor természetesen saját maguk szüntetik meg minden Berlinre vonatkozó „jogcímüket“. A legújabb szovjet jegyzék szerint a nyugati hatalmak képviselői augusztus 27-én megállapodtak már a szovjet kormány képviselőivel abban, hogy a legközelebbi jövőben megbízottaik a berlini ügyekkel párhuzamosan megtárgyalják „a Németország egészére vonatkozó valamennyi elintézetlen problémát is“. Nem nehéz tehát arra következtetni, hogy jogilag miként is áll Berlinben az imperialisták szénája, kivált miután előbb elfogadtak, majd utána szeszélyesen felborítottak egy ilyen megállapodást?! Az újabb fejlemények hétfőre Egyáltalán nem is szabályos jogcímeket keresnek az imperialisták, hanem olyan erőszakolt kifogásokat, amelyek alapján „igazolhatják”” saját háborús pánikba hajszolt tömegeik előtt, hogy miért ragaszkodnak Berlinhez, amelyre — köztudomás szerint — kémközpont és zavarkeltés céljából van szükségük. Jegyezzük meg: Szokolovszki szovjet tábornagy rámutatott, hogy az imperialisták nem kívánják a berlini ügy becsületes megoldását. És ez a helyzet lényege! Másrészt a berlini válság azért éleződött ki olyan gyorsan, mert nagyon is meggyengültek már az imperialisták berlini állásai, mert különös tekintettel az amerikai elnökválasztásra, jobban meg akarják félemlíteni az amerikai választótömegeket és mert ugyanúgy pontosan az ENSZ közgyűlésének az időtartamára igyekeztek előkészíteni az újabb berlini megkavarást, mint ahogyan annak idején Truman is kiszámítva éppen két nappal a moszkvai külügyminiszterközi értekezlet megnyitása után rukkolt elő 1947 március 12-i hírhedt támadójellegű beszédével. A Truman-elv, a Marshallterv, az atomdiplomácia stb. szikrányira sem a demokráciának és a szocializmusnak a nagy Szovjetunió vezetése alatt álló frontját félemlítették meg. S ugyanez áll a berlini ügyre. Ennek kapcsán szintén nem téveszthetik meg ezt az ereje és fölénye tudatában lévő nemzetközi frontot, amely fokozva éberségét és érvényesítve rendületlen békeakaratát, az imperialisták további ördögi szám gatásait is keresztülfogja húzni. VARGA B. LÁSZLÓ: A BERLINI ÜGY 1933-ban, az urallmra jutott hitleristák, Göring terve alapján felgyújtották a berlini Reichstag épületét, hogy a kommunistákra foghassák a gyújtogatást, s ennek ürügyével kezdték meg írtóhadjáratukat a kommunisták és Németország más haladó elemei ellen. Tizenkét évvel azután éppen a Reichstag épület vált az antifasiszta jellegű háborús győzelem valóban kicsúcsosodó jelképévé, amikor a diadalmas szovjet csapatok felvonták ormára a kalapácsos és Sarlós vörös lobogót. Most pedig, íme, az imperialisták, a dolgozó emberiségnek ezek a folytonos ellenségei, újból Reichstag,ügyet akarnának kovácsolt egész Berlin kérdéséből, hogy provokálják általa a béke, a nemzetiközi együttműködés és a haladás ragyogó zászlóvivőjét, a hatalmas Szovjetuniót és a mögéje sorakozó nemzetközi demokratikus erőket. Azért írunk ám 1948-at és nem 1933-at, hogy a gyökeresen megváltozott nemzetközi körülmények között ne sikerülhessenek a galád tervek, amelyeknek leleplezéséhez már nem is egy utólagos lipcsei per szükséges, hanem amelyek — a Szovjetunió ébersége és kérlelhetetlen harca folytán — már kiagyalásuk pillanatában pőrén állnak a világ békeszerető közvéleménye előtt. A MOST FOLYÓ érettségi az 1830-as években halt meg, vizsgák alkalmával 9 döntő befolyást gyakorolt a mint ilyenkor szokás, a m„„var renlUt„ irodalomra sőt döntő befolyást gyakorolt a magyar realista irodalomra, sőt mondhatjuk, atyja volt a magyar realista irodalomnak, az első magyar író volt, aki a magyar feudalizmus alatt szenvedő magyar paraszt sorsában és a cárizmus alatt szenvedő orosz paraszt társadalmi sorsában megtalálta a hasonlatosságot, s ha kiutat nem is tudott megjelölni, de felismerte és leleplezte az elnyomókat és az elnyomás eszközeit. Többek között a nép elmaradottságát. Szenttornyai birtokán paraszt kultúréletet teremtett, népszínműveket adatott elő. Némi felületességgel úgy jelölhetjük meg működését, hogy ő volt az első magyar tolsztojánus. Természetes, hogy sem regényeivel, sem egyéni magatartásával nem vívta ki az uralkodó osztályok szeretetét s még életében agyonhallgatták, úgyhogy ma az a fiatal irónemzedék sem ismeri, amely művészi gyökereit Bródi Sándor felé vezeti anélkül, hogy tudná, hogy Bródi Sándor mum MÉRLEG Itt a máleg. Mi több? Egyik oldalára, hulljon mód?n érték, föld, erdő és bánya. Másk oldalára, csak egyetlen vércsep, mit a hadvezérek soha !e nem mértek. Horváth Imre