Szovjet Híradó, 1966 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1966-12-18 / 24. szám
APN FOTÓKIÁLLÍTÁS November 21-én nyílt meg és január 6-ig várja a nézőket lapunk kiadója, a Novosztyi Sajtóügynökség fotókiállítása az MTI Tanács körúti Vadas Ernő termében. Naményi Géza, a kormány Tájékoztatási Hivatalának vezetője megnyitójában méltatta a fotóriporterek egyre növekvő szerepét a sajtóban. Korunkban a fotóriporter nemcsak segítője az újságírónak, nemcsak illusztrálja a cikkeket, hanem önálló mondanivalójú, művészi színvonalú képek alkotója. Jelen van mindenhol, ahol az ember számára valami érdekes történik, s egy halk kattanással megörökíti kortársai és az utókor számára. Olvasóink jól ismerik az APN fotósainak munkáit. A kiállítás 52 képe közül is egy pár már megjelent lapunkban, sokszor találkozhatnak APN fotókkal a többi magyar lapokban is. Nagy az érdeklődés a kiállítás iránt is, ez ideig már több ezren fordultak meg a kiállítási teremben. Képünkön, mely a megnyitáson készült, balról jobbra: A. Porozsnyakov, az APN fotó-főszerkesztője, Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója és Naményi Géza, a Tájékoztatási Hivatal vezetője. (Fotó MTI — Friedmann felv.) (szeredás)tatlan titi-táta vonalat, amely Csehszlovákiából szovjet földre vezetett. Egyszer megint nehéz helyzetbe kerültünk. A fasiszták bemérték rádióállomásunkat. A Beszkidek körül elkezdtek kutatni utánunk, s az erdei ösvényeken csapdákat állítottak nekünk. Ám gyakran ők maguk estek a partizánok csapdájába. Bennünket viszont nem tudtak elfogni. Vezetőnk, Karel Kopalik cseh partizán, nagyszerűen ismerte szülőföldjének tájait. Minden rádióadás után helyet változtattunk, alig hozzáférhető ösvényeken járva, kerestünk új helyet. Parancsnokunkat azóta sem felejtettem el, ma is levelezünk. Jelenleg egy mezőgazdasági technikum tanára. Az idén nyáron ellátogatott Moszkvába és találkoztunk. A. BOLOTOVA, Ivanovo Rendkívül boldog leszek Egyetemi hallgató vagyok. A magyar csuvas néprajz történetével foglalkozom. A magyarok és a csuvasok nyelvében, szokásaiban, sőt öltözködésében is sok a közös vonás. Valamikor, a magyarok a Volga felső folyásának vidékéről indultak el, és ezer meg ezer kilométer után a Duna táján, az Alföldön telepedtek meg. Alkalmam volt megismerkedni egy magyar tudós, Róna munkáival; kitűnő szakember az összehasonlító magyar—csuvas etnográfia területén. Ha sikerül valaha hozzátennem bármit is az ő munkáihoz, rendkívül boldog leszek. G. ROMANOV egyetemi hallgató, Sumerija, Csuvas ASZSZK A pitvarosi 2156-os Petőfi Sándor úttörőcsapat soha oly lelkesen nem készült még ünnepi zászlófelvonásra, mint amikor várták szovjet katonavendégeiket. IMS óta azisten háta mögöttikis Csongrád megyei faluban — amelynek lakossága egyharmad részben szlovák anyanyelvű — felnőtt egy újabb nemzedék. A mai 10—14 évesek soha nem láttak még közelről szovjet katonát. A felnőttek elbeszéléséből ismerik a falu felszabadítását, a hősök útját, amint nyomukban kisarjadt az élet, a szabadság. Csata Józsefné orosz nyelvszakos tanárnő az úttörők nevében levelet írt a hazánkban ideiglenesen tartózkodó szovjet alakulatok egyike parancsnokának. A többi között ezt írta: »Kérem Önt, hogy katonáival együtt látogasson el hozzánk. Tanítványaim még soha nem találkoztak egyetlen szovjet katonával sem. Arra kérem parancsnok elvtársat, fogadja el tolmácsolásomban fiaim és lányaim szíves meghívását. Egy életre szóló élményt szereznek nekik látogatásukkal.Tíz altiszttel, közkatonával, V. Timoscsenko frontot járt őrnaggyal és V. Kuzin fiatal hadnaggyal érkeztünk Pitvarosba. Az úttörők az ünnepi alkalomhoz méltó türelemmel vártak a művelődési otthonban. A szovjet katonák láttán felujjongtak. Pár percre megbomlott a rend, minden gyerek kezet akart szorítani a vendégekkel. Timoscsenko őrnagy és Juhász Imre iskolaigazgató testvéri kézfogása és üdvözlő szava gyorsan feloldotta a formaságokat. A gyerekek hatalmas virágcsokrokkal kedveskedtek, majd a katonák nyakába kötötték az úttörők vörös nyakkendőjét. Ezzel csapatuk tiszteletbeli tagjaiul fogadták a vendégeket. Viszonzásul a szovjet őrnagy Lenin-szobrot nyújtott át az úttörőcsapatnak, valamint egy szovjet terepjáró kocsi modelljét, rajta rézlapra vésve ezzel a felírással: »A pitvarosi úttörőknek a szovjet katonáktól. A találkozó programja az úttörők irodalmi színpadának gazdag műsorával folytatódott. Sokan jeleskedtek versekkel és énekszámokkal. Utána gyerekcsapatok kísérték a vendégeket a falu főutcáján. A felnőttek is meg-megálltak és gyönyörködtek a kedves találkozóban. Megkapó epizód volt, amikor a vendégek az úttörőktől kapott virágcsokrokat elhelyezték a főtéren álló hősi emlékmű talapzatán. A közösen elfogyasztott ebéd után a VH. és VHI. osztályos fiúk és lányok orosz nyelvű szakkörén vettek részt a vendégek, akik beültek a gyerekek közé a padokba. S ha a diákok szókincse kevésnek bizonyult, előkerültek a szótárak, tankönyvek. Az orosz nyelvű társalgásból jól vizsgáztak a diákok, akik számos járási és megyei versenyen már eddig is bebizonyították tehetségüket, szorgalmukat. A vendégek elismerően szóltak Csala Józsefné áldozatos pedagógiai munkásságáról, aki mindent megtesz tanítványai idegen nyelvű oktatásának sikeréért. Vendégek és vendéglátók azzal vettek búcsút egymástól, hogy május elsején ismét találkoznak a faluban. LÖDI FERENC SZOVJET KATONÁK trimmsi úttűrűkról Autogramkérők gyűrűjében az iskola előtt . Orosz nyelvszakkörön a VII., VIII. osztályosokkal (Dr. Somogyi Károlyné felv.)