Falusi Vasárnap, 1960 (3. évfolyam, 1-39. szám)

1960-09-04 / 36. szám

í A sertéshizlalás időszerű kérdései Lapunk legutóbbi számában beszámoltunk a sertéstenyésztés átmeneti nehézségeiről. Nem ki­elégítő sem a kocák, sem a sül­dők száma. Fokoznunk kell tehát a kocatartást, az elletést, hogy jövőre már kellő számú süldőt állíthassunk be hizlalásra. Addig is, amíg a sertésállo­mány jelentősen nem emelkedik, megfelelő megoldást kell keres­nünk a húsellátás biztosítására. Ha az ország jelenlegi hízóállo­mányát csak a tavalyi átlagsúly­ra hizlaljuk, nem birkózhatunk meg a feladattal. Arra töreked­jünk, hogy a gazdaságosság ha­tárain belül nagyobb vágósúlyt érjünk el. A lakosság húsfogyasztása jelentősen emelkedett az utóbbi években. Ugyanakkor változott a fogyasztók ízlése is. Évtizedeken át kedvel­tebb volt a zsíros hús, ma viszont szívesebben vásárol­ják a soványabb húst. Ez a körülmény sem lehet akadá­lya annak, hogy az eddigi 100—110 kg átlagos vágó­súly helyett 130—140 kg-ra hizlaljunk. Kétségtelen, hogy a nagyobb súlyra hizlalt ser­tés húsa zsírosabb, azonban ugyanakkor minőségileg ja­vul, érettebb lesz, s csökken a víztartalma. A nagyobb sú­lyú sertés több fehérárut ter­mel, azonban bizonyos súly­határig jelentősen emelkedik a hús mennyisége is A jelenlegi viszonyaink mellett a kis súlyra való hiz­lalás hátrányos. A gazdasá­gok, a sertéshizlalók arra tö­rekedjenek tehát, hogy tervet teljesítsék túl egyedi a súlyban, ne elégedjenek meg az eddigi hizlalási átlagsúl­­­lyal. A gazdaságok ezzel elő­segítik a nehézségek áthida­lását, ugyanakkor a gazda­ságosság szempontjából is előnyt élveznek. A hizlalási átlagsúly meg­állapításánál több szempon­tot vegyünk figyelembe. Irányadó a sertés fajtája is. Végezzünk számításokat az átlagsúly megállapítására. Ellenőrizzük rendszeres mé­résekkel a takarmányértéke­sítést. A gazdaságosság meg­állapításánál a takarmány értéke is irányadó, nemcsak a mennyisége. Többnyire fehérjehiánnyal küzdünk, s a jobban értéke­sülő állati fehérjében külö­nösen nagy hiány van. Hizla­lásnál a fehérjét elsősorban a kisebb súlykategóriába tar­tozó fiatal hízók számára biztosítsuk, mert ennek hiá­nya feltétlenül a húsminő­ség rovására, továbbá az ön­költség emelkedésére vezet. A hizlaló takarmány le­gyen minél ízletesebb. A ser­tés nem mondható igényte­len állatnak, bár mindenevő. A hízósertés még válogató­­sa­bb. Hanyagság, gondatlan kezelés következtében romol­hat az abrak íze. A befül­ledt, savanyodott, dohos, pe­nészes takarmányt nem fo­gyasztja szívesen a hízóser­tés sem. Döntő most, hogy ha minőségi engedményekkel is, de biztosít­suk a szükséges húst. A háztáji gazdaságokban, vagy az egyéni tulajdonban lévő nagyszámú hízósertés súlya is nagyobb le­gyen. Bérből élő dolgozók is je­lentős számban hizlalnak szük­ségletükön felül értékesítésre, szerződésre. Egy fó tanács végül a hizlalók számára. Mind a szö­vetkezeti, mind pedig a szemé­lyi tulajdonban lévő hízósertést ajánlatos elhullás ellen bizto­sítani.I •• 0 KÜLÖNLEGES MONOPOR, GYAPJÚ SELYEM. NYLON ANYAGOKHOZ és máris kész a szénsavas, finom, narancsízű üdítő ital. Ismét kapható az élelmiszerboltokban. 4 Nyitva az út az ember előtt Mikor utazhat az ember az űrbe? — kérdezték a világlapok összesereglett tudósítói azon a sajtóértekezleten, amelyet Moszkvában rendeztek a máso­dik szputnyik-űrhajó szerencsés Földre érkezése után. Topcsiev akadémikus válasza rövid volt: „Akkor küldünk embert a koz­moszba, amikor a repülés és a biztonságos visszatérés minden technikai és egészségügyi felté­tele együtt lesz.” A legutóbbi kísérlet bebizonyította, hogy ki­lőni és a Földre visszajuttatni már most is lehet élőlényeket, anélkül, hogy azok szervezete károsodást szenvedne. Topcsiev akadémikus végül hozzátette: már ezzel az űrhajóval is utaz­hatott és visszatérhetett volna ember. Mégis: további vizsgála­tok és kísérletek szükségesek az első ember útrakeléséig. Tudjuk, hogy ami eddig történt: szputnyikok és űrhajók fel-, pon­tosabban kilövése (hiszen a világ­űrben nincs fent és lent) mind az ember űrrepülését szolgálta, s a biztonságos kozmikus repülést hozta közelebb. Minden szputnyik, illetve rakéta egy-egy lépcsője volt a kí­sérletsorozatnak ; olyan kísérletnek, amelyet csak „természetes" környe­zetben lehet elvégezni, hiszen labo­ratóriumi körülmények között nem lehet például tartós súlytalanságot teremteni. Az első szputnyik sikere azt az elméletet bizonyította, hogy le­győzhető a Föld nehézségi ereje, s hogy rendkívül pontos „célzással” (a súly, a hajtóerő, a kilövés irá­nyának és idejének összehangolt meghatározásával) előre kijelölt pá­lyára lehet juttatni mesterséges égi­testeket. A Lajka-kísérlet már élet­tani szempontból is fontos volt, a második kozmikus űrhajó pedig azt bizonyította, hogy teljesen kiszakad­hat ember alkotta égitest a Föld vonzóköréből. S most eljött az idő, amikor földi rádióparancsra le tud­ták téríteni pályájáról az űrhajót, amely aztán visszatért a Földre. Nyitva tehát az út az ember előtt, s nemcsak kifelé, a világ­űrbe, hanem, aminek megvaló­sítása sokkal nehezebb volt — visszafelé is. Mikor indulhat tehát az első ember? A Szovjet Tudományos Akadémia említett sajtóértekez­letén összegyűlt tudósítók száz­milliók kérdését fogalmazták meg. A kérdésre — többek között — azok a vizsgálatok adnak majd választ, amelyeket most folytatnak a „kozmikus Noé bárkája” visszatért utasaival. Mert igaz ugyan, hogy a két kutya sértet­lenül ért Földet. Különösebb hatás nélkül viselték el a gyor­sulás okozta rendkívüli nyomást — amely pedig szinte a kabin falához préselte őket —, a tar­tós súlytalanság sem okozott látható elváltozást szervezetük­ben. Sokkal kisebb a meteor­veszély is, mint eddig hitték,­­ a kozmikus sugárzás hatása sem végzetes. (A szputnyik­ űrhajó pályáját úgy választották meg, hogy elkerülje a mesterséges holdak műszerei által korábban már felderített intenzív sugár­zási övezeteket.) Minden rendben van tehát, gondolhatja az olvasó, mégis alapos vizsgálat mondja majd meg, milyen következményei voltak az útnak az élőlényekre. A napilapok beszámolóiból tud­juk, hogy egereket is helyeztek el az űrhajó fedélzetén. Külön­legesen érzékeny feketeegereket azért, mert szőrük színének el­változása — megfehéredése —, mint valami precíz műszer, — a legkisebb mértékű­­ káros koz­mikus sugárzást is jelzi. Közön­séges egereket pedig azért, hogy az űrutazás örökléstani hatását vizsgálják. Tudjuk, hogy a Hirosimára dobott atombomba hatása sok esetben csak az utódoknál mu­tatkozott. Sugárfertőzést szen­vedett szüleik (ők maguk talán nem is tudtak betegségükről) gyermekei elváltozott testtel, hiányzó végtagokkal jöttek a vi­lágra. A rendkívül gyorsan szaporodó egereknél viszonylag rövid idő alatt két-három, vagy több generációt is meg lehet­­ vizsgálni, hogy űr utas ősak nem szenvedett-e esetleg csak az utódoknál mutatkozó káros ha­tást, sugárfertőzést. A Föld légköre, mint valami védő­burok, óvja az élőlényeket: nem­csak a kozmikus sugárzást „szige­teli”, hanem csökkenti a Nap ultra­ibolya és röntgenkisugárzásának hatását is. De mi van a védőfalon kívül? Milyen erős ott ez a hatás, milyen következményei lehetnek a szerve­zetre és hogyan lehet ellene a leg­hatásosabban védekezni? Erre is választ adnak majd a most folyó vizsgálatok. Sokszor hallhatjuk, hogy tökéletes földi körülményeket kell teremteni az űrrepülő számára. Biztosítani kell az egyenletes földi légköri nyo­mást, a levegőt, a keletkező hő el­vezetését, a sugárzás és a meteorok elleni védelmet, a táplálékot — kis helyet foglaló koncentrátumot — és a táplálkozást. Mert ez az utóbbi is gond a súlytalanság állapotában, amelyben — mint ezt már mondtuk — nincs lent és nincs fent, s így az étel sem megy le. El kell látni energiaforrással az űrhajót, s bizo­nyos mozgási lehetőséget is kell te­remteni az űrutas számára, hiszen csak egy holdkörüli út is több na­pig tart, nem ülhet annyi ideig mozdulatlanul, lekötözve. E felsorolás közel sem teljes, mégis, ezeknek a feladatoknak megoldása is rendkívül sokol­dalú, bonyolult munkát ró a szakemberekre. (Különösen, ha meggondoljuk, hogy a berende­zésnek korlátot szab az űrhajó mérete is.) A kettősfalú űrhajó­ban utazó, kettősfalú, különle­ges ruhába öltözött utas (a két réteg között levegő, illetőleg gáz cirkulál, hogy elvezesse a test termelte hőt) levegőellátása lát­szik az egyik legbonyolultabb feladatnak. Nem egyszerűen ar­ról van szó ugyanis, hogy bizto­sítani kell az oxigént, hanem el kell vezetni a kilégzett gyilkos széndioxidot is. Rövidebb út ese­tén erre a célra úgynevezett re­generációs kamrát alkalmazhat­nak. A hermetikus kabin kilég­zett levegője a kamrában kü­lönböző szűrőberendezésekbe jut, s megtisztul a káros anya­goktól. A kamrában friss oxi­gént adagolnak a levegőbe, amelyet villamos ventillátorok nyomnak a kabinba. Lehetséges az is, hogy biológiai úton bizto­sítsák a széndioxid elnyelését, az oxigéntartalom felfrissülését. A chlorealia nevű alga, amelyet a második szovjet űrhajó­ szput­­nyik fedélzetén is elhelyeztek, rendkívül alkalmas ilyen célok­ra. Ugyanis nagy mennyiségű széndioxidot nyel el és igen sok oxigént termel újra. Ebből az algafajtából nagy tápértékű ételt is készíthetnek a jövő űr­utasai. Mindez ma már megvalósít­ható — ezt bizonyítja a szput­­nyik-űrhajón utazó élőlények szerencsés visszatérése is, s to­vábbi kísérletek csak azért szükségesek még, hogy többszö­rösen ellenőrzött irányító és vé­delmi berendezéssel ellátott űr­hajóban kelhessen útra az első ember. Hogy mikor? Ezt természete­sen nem lehet ma még tudni, de bizonyos, hogy közel az idő, amikor ember is átlépi majd a világűr kapuját. Antal Károly : Egy kétszemélyes űrhajó rajzának keresztmetszete. 1. Mérő­műszereik és elemeik. 2. Hermetikusan elzárt kabin két ülőhellyel, TV kamera, mikrofon, légzőberendezés, stb. 3. Tároló antenna. 4. Hermetikusan elzárt leszálló kabin. 5. Különleges ejtőernyők. 6. Le­üzemanyag tartály, járat a leszálló kabinba. 7. Szilárd I A második szovjet szputnyik­­űrhajóban elhelyezett ketrecek, tartályok és üvegek. Az előbbi­ben egerek, a tartályban földbe ültetett növények, az üve­gekben pedig legyek utaztak

Next