Fehérvári Hiradó, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)
1883-04-22 / 16. szám
IV. évfolyam. Székesfehérvár, 1883. április 22. A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve . Egy évre ... 4 frt. Fél évre.... 2 frt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára. 8 kr. s A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (megyeház-utcza 8. szám) intézendők. Késiratok vissza nem adatnak. ; VEGYESTARTALMU HETILAP. lv£eg'jelen, minden, vasárnap. 16. szám. : A lap anyagi részét is illető közlemények elő- ; fizetési, hirdetési pénzek a kiadóhivatalhoz : (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Nyilttér sora 20 kr. ! Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Hiradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál.— Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, Y. Hrdlicka, Mosse Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Mosse Rudolfnál. Az állmatns intell ipzsápzáltatásifa. A rémes tett, melynek a magyar bírói kar feje és dísze áldozatul esett, sok ideig fogja még foglalkoztatni a mélyen megilletődött közvéleményt és ráirányozza a sajtó s a jogi körök figyelmét büntető igazságszolgáltatásunkra is. A megdöbbenés és ijedelem első lecsillapulta után nem egy oldalról merül föl a kérdés, mi oka azon mélyen elszomorító jelenségnek, hogy a bűntettek és bűntettesek száma rohamosan szaporodik Magyarországon s egyetlen nap sem múlik el véres drámák és nagy elvetemültségről tanúskodó gonosztettek nélkül? E kérdéssel behatóan kell foglalkozni. S ha meg akarunk felelni rá, foglalkoznunk kell oly fontos tényezővel is, mint a büntető-igazságszolgáltatás. Az Egyetértés, mely múlt számának első vezérczikkében igazságszolgáltatásunk bajaival foglalkozik, többek között ezeket írja: „Társadalmunk olyan, mint a nyugati nemzeteké. A bűntények statisztikája mind tömeg, mind minőség tekintetében nem igen különbözik se az angol, se a német, se a franczia, se az osztrák, se az olasz statisztikától. S annak daczára nálunk példátlanul enyhék a büntetések. Az egész világ polgáriasult államai közt nálunk kell legkevésbbé félni a gonosztevő uraknak. Amely tényért másutt halál, deportáczió, gályarabság, életfogytiglani börtön a büntetés, azon tények legnagyobb része nálunk csak pár évi fogsággal büntettetik tényleg-gyakorta. S tán még rosszabbul állunk a kisebb büntetések kiszabásánál. Csalások, hűtlen kezelések, hamis bukások, szemérem elleni bűntettek és vétségek, becsület és személyes épség elleni sérelmek legnagyobb része nálunk csak tréfaszámba megy.“ Annyival inkább aláírjuk laptársunk e véleményét, mivel egyik közelebbi vezérczikkünkben röviden mi is utaltunk arra, hogy a túlságosan enyhe büntetések, melyek nálunk főleg a felsőbb bíróságok által bizonyos bűntettekre kiszabatnak, épen nem alkalmasak megfélemlíteni a társadalom salakját. A humanizmusnak minden téren barátjai vagyunk s ezt számtalan felszólalásunkkal bizonyítottuk. De az bizonyára teljes félreismerése a humanizmus követelményeinek, ha nálunk a gonosztevőkkel enyhébben bánnak, mint bármely más polgáriasult államban. A sok példa közül csak kettőt említünk föl a legutóbbi napokból. Egy vidéki város köztiszteletben álló tanácsnokát valaki boszúból leszúrja az utczán, életveszélyes sebeket ejt rajta, úgy hogy felgyógyulása csak jelentékeny idő múlva következik be. A királyi tábla másfél évre szállítja le az első bíróságnak három évre szóló büntetését. Egy másik esetben a tettes leönti áldozata arczát szalmiak-szeszszel, úgy hogy ez elveszti egyik szemét, míg a másik majdnem teljesen hasznavehetetlenné válik. A királyi tábla egy évre szállítja le az első bíróság által 2 esztendőben megállapított büntetést. Melyik államban találunk hasonló enyheségre a büntetések kiszabásában? A sajtó utján az ítéletek nyilvánosságra jönnek, a társadalom bűnre hajlandó elemei is olvashatják és bizonyára nem riasztatnak el, ha az a tudat érlelődik meg bennük, hogy egy-két évi fogság árán kiheverhetik az elkövetendő bűntettért kiszabandó büntetést. Ilyen körülmények között ne csodálkozzunk azon, hogy a bűntények száma egyre emelkedik Magyarországon, és hogy senki élete és vagyona perezre sincs biztonságban az ország fővárosában sem. Magyarország már azért is kedvezőtlen helyzetben van több európai állammal szemben, mivel nem szállíthatja el messze földre gonosztevőit, mint pl. Francziaország, Anglia, Oroszország stb. Valóban nincs tehát indokolva semmivel sem, hogy a gonosztevők, kik kiszabadulásuk után nálunk az országban maradnak és újra fenyegetik a társadalmat, még hasonlíthatlanul enyhébben büntetessenek mint egyebütt. Ez az ál-humanizmus már megtermette keserű gyümölcseit és meg fogja teremni még fokozottabb mérvben, ha továbbra is uralgó marad büntető igazságszolgáltatásunkban. Eddig a „Pesti Hírlap.* És teljes igazsága van. Nem óhajtom én vissza a régi idők kínzószereit és kegyetlenségeit, mindenesetre szigorúbb és a bűntényhez mértebb büntetéseket kell szabni. Emlékezem, midőn fiatal koromban Kőrösön hetivásárok alkalmával a városház előtti téren vágták a botra ítélt rabokat. A botnak csattogása s a rabnak jajgatása a bámészkodó tömegből többeket elriasztott a bűntény elkövetésétől, mint ha ma azt olvassa, hogy ez vagy amaz öt vagy tiz évi fegyházra ítéltetett, mert a bot hatását látta, de a miveletlen embernek fogalma sincs arról, mit tesz tiz évig szabadnak nem lenni. Emlékezem itt Fehérvárott a megyeház külső kapujában szolgáltatták ki a rájuk mért botokat. Mily rettenetes büntetés volt az, öt évi börtön s évenként száz palctaütés, melyet évnegyedenként szolgáltattak ki. Mily rémes éjjelei lehettek az olyan rabnak, midőn közeledett az évnegyed s tudta, hogy két izmos hajdú közt kell meghevernie a derest. Ma az állam jobban gondoskodik a fegyenczek kényelméről, mint arról, hogy a nagycsaládi napszámos miből él és miből fizeti adóját. Most kényelmes ágyon heverésznek az emberiség söpredékei, kiket pénzvágy, bosszú, vagy munkakerülés hajt a börtönökbe. Hajdan földalatti sötét pinczékben henyéltek, a téglával kirakott börtönben, körül a fal mellett száldeszka volt a földbe erősítve és az volt az ágy, s a magával vitt gúnya a derékalja és takarója, de nem is vágyódott vissza a börtönbe, aki az ilyen öt évet kitöltötte. Mai napság a börtönök mindenütt tömve vannak és ez az állam kárára történik, miután a rabok nagy része a rabtartási költségeket nem képesek megtéríteni, a börtönökben tehát dolgozóházakat kellene felállítani, ahol kosárkötés s szalmakalap fonás által legalább a rabtartási költséget is megkeresnék. Kir. járásbiró koromban, bizonyos Dobrovics nevű munkakerülőt minden második héten bekísértek valamely kis csin elkövetéséért, mert kényelmes dolga volt a fogházban az alatt, mire ítéltetett. Egyszer egyik birótársam megsokalta Dobrovics börtönvágyát és a mint bekísérték hozzá az ismeretes csintevőt, négy szem közt elővette izmos botját és mint a nyomtató lovat körül hajtotta a szobában, egyre vágván a hol érte, ezt hangoztatván fülébe: „Ne Dobrovics, valahányszor ezután ide kisérnek, ez lesz a büntetésed“ és Dobrovics ezen csontig ható leczke után nem vágyódott többé a nyugalom helyére. Több ilyen példát tudnék felhozni annak belei ! „Fehérvári Hiradó“ Tinája 3S3om.áiELC35. Piros rózsa, halvány rózsa Megfagyott a zord éjszakán, Halvány leány, halott leány Fekszik ott benn ravatalán. Gyémánt havon futott a szán, A lovakon czifra kendő. Piros rózsa az arczokon Esketőre szólt a csengő. Az ablakon fagyott virág Ablak megett halvány leány — Lesik, nézik kit visz a szán, Ki lesz boldog zord éjszakán!? Ki lesz boldog zord éjszakán!? Te leszesz az halvány leány Boldogabb, mint az a czifra, Ki nem is lesz boldog talán. Minden élő elbújt, alszik, Sötét éj van, hideg éjjel Csak egy lány jár koszorúval Hómezökön szerteszéjjel. Fehér arezon halál csókja Fehér havon liliomkar Tövölt, süvölt a förgeteg Egy szép leányt temet, takar.... Piros rózsa, halvány rózsa, Megfagyott a zord éjszakán Halvány leány, halott leány Fekszik ott benn ravatalán. JClss JCollmndTL. A su m ár. (Folytatás.) A borzasztó erdős hegymászásba annyira kifáradtam, hogy a másnapra folytatólag kitűzött vadászatban nem akartam részt venni. De Dormány annyira kért s azzal biztatott, hogy a hegytetőre négyökrös szekéren vizet fel, hogy utoljára beleegyeztem. Vígan váltunk el egymástól a másnapi találkozás reményében. Mihelyt ágyamra heveredtem, a nagy fáradság miatt elaludtam s aludtam volna tán másnap délig is, ha az öreg Nikolics bácsi talpra nem ugraszt. Nem maradt volna el a fél világért a másnapi mulatságtól, bár oly meredekeket mászott meg előző nap 65 éves lábaival, hogy —mint mondá— sokszor úgy érezte, mintha a nagy dobogásban szive a feje tetején verne. Neki daráltam tehát én is magamat, befogattunk s napfelkeltére Dormány barátunk a sumár házacskája előtt száltunk le. Szívesen, de egy kissé a tegnapinál komorabban fogadott. El nem tudtam gondolni, mi bánthatja, de kérdezősködni nem akartam s mivel a vadász csapat megérkeztünkre összeverődött megindultunk. Alig léptünk ki az udvarból, a hosszú szakálu pópával találkoztunk, ki palástjával s kapcsos könyvével hóna alatt reggeli misére haladt el mellettünk. Dormány a köszönés helyett egy plestematust dörmögött, mely mint később megtanultam körülbelől annyit tesz, hogy vigyen el az ördög. „Ne neked“ monda Dormány először is pappal kellett találkoznunk, elég rész jel a mai vadászat sikerére, no de legalább csak vénasszonnyal ne találkoznánk!“ Ezen szóra, mintha csak minden összeesküdött volna ellene s részeges vén Marjuna tántorgott ki a pálinkás bolt ajtaján és ugyancsak kezdte ám ránk szórni viszájáról az áldást, a mint baljóslata megjelenésén épen mikor szó volt róla, elkezdtünk nevetni. „Csak ez kellett még, hogy az Isten akár hóra tenné a vén asszonyt, hogy vadásznak ne kellene indulásakor vele találkoznia monda Imre. Azon előjel azonban meg volt s azt semmivel jóra nem fordíthattuk. Hja, nem voltunk oly feltaláló esznek, mint Julius Caesar. A falu végén, miután Szaiszta üdvözletét elfogadtuk, felkapaszkodtunk a négyökrös szekérre, melyet egy szálas oláh suhancz ugyancsak szapora hajcsidő kiabálás s még szaporább ostorcsapások kíséretében nógatott fel a tetőre. Imre a szekér mellett ballagva komoran hallgatott míg utóbb elunva a némaságot megkérdeztem kedvetlensége okát. „Elmondanám szívesen, de tudja Uram a közmondást, mely azt tartja, mind bolond az a ki álmát elmondja, de sértésül ne vegye nem magára mondom, azt is hozzá teszi, még bolondabb a ki meghallgatja.“ „Ha csak ez a baja“ —mondám én— soha se tartózkodjék, a bölcsesség s bolondság úgy is közel járnak egymáshoz, sőt a mint a szentírás mondja a felettébb való bölcselkedésben sok bolondság vagyon, ennélfogva a nagy bolondságban bölcsességnek kell lenni. Sőt ez a világ — mint a nóta mondja — csupa merő bolondság, mit félnénk hát egy kis bolondságtól. Csak kivele a mi szivét nyomja.“ „Azt álmodtam“ mondá, hogy a patak, mely Szaisztáék ablaka előtt foly hirtelen annyira megdagadt, hogy házukat s vele mindent a mi benne volt, magával sodort. Én a parton álltam, de bármint akartam is a segélyért esdeklő Szaisztának megmentésére rohanni egy lépést sem bírtam tenni, lábam mintha ólomból lett volna, vagy földbe gyökerezett volna. Úgy hogy szemem előtt nyelte el az ár. Máma akárminek, de valami nagy bajnak kell velem történnie, legalább ez a sok rész jel mind arra mutat.“ „Sose búsuljon kormány s ne higyjen a babonákban — mondom én — különben az álom mint mondjuk ellenkezőt jelent; s ha mindenkivel valami baj történnék a ki pappal vagy vénasszonynyal találkozik reggel először, hamar kipusztulna a falu, mert valakinek csak kell velők találkoznia mindennap. Én ugyan nem búsulnék ha oly szép szeretőm volna s ha oly jó vadász létemre egy csóknak s a mi vele jár oly kevés feltételét szabná mint önnel Szaiszta tévé.“ „Az igaz, — mondám— hogy a feltétel nem látszik valami nehéznek, de az ördög nem alszik, ha épen ma nem lenne foglyokhoz szerencsém; el nem tudnám tűrni a szégyent, ha üres marokkal kéne visszatérnem. S azután Szaszta, a milyen szeszélyes kész volna rá, hogy az esküvőt a haszontalanság miatt ki tudja meddig elhalássza. S ez alatt akadhat nálam jobb szerencséje is, mert a szépre sokan vetnek szemet s ha róla le kellene mondanom, nem élném túl azt a napot.“ „És sohse búsuljon barátom addig, mig a baj meg nem történt, elég jókor van akkor is búsul bizonyítására, hogy sok ember előtt a fogház most nem büntetés, hanem nyugalom helye, tehát szigorúbb büntetést. Szerte. Mit csinálnak a honatyák? Jézus Mária szent József! sóhajtottam, midőn belepillantva az újságba, azt olvastam, hogy pár heti szószaporítás után is csak a 22-ik §-nál járnak, no én talán meg is öregszem, olvasóim pedig mind megszöknek, mire a középiskolai törvényjavaslat törvénynyé válik. Hogy a vita oly hosszúra nyúlt, legtöbbet köszönhetünk az unalmas szász atyafiaknak, az élezés Herman Ottó, kurucz Thaly Kálmán, nagy honhazafi Csanádi Sándor, Orbán Balázs, Kovács Albert és Kiss Albert uraknak, akik teljes erejükből igyekeztek szakértőségeket kitüntetni. Azonban két s háromnapi szorongásom nagy örömre változott , most már nem kell félnem a hirtelenvaló megöregedéstől, mert a középiskolai törvényjavaslat fölötti vita ápril 14-én befejeztetett s ez örömhírre énekeljünk Alleluját. Kemény nap volt, a szászok sokszor bebizonyították, hogy haza-ellenesek, de mai napon Wolf Károly nagyon kimutatta farkasfoga fehérít, hanem Tisza Kálmán sem volt rest s egy sárkefével ugyancsak megdörzsölte a farkasfogakat és megmondta Wolfnak, hogy szétbarangolva a napirenden való tárgytól, elkezdve a kormánynak, a hatalmaknak s felekezeteknek gyanúsításán epéjét minden ellen kiönti a házban, a mi magyar ember előtt szent s azután neki fordult Csanádi Sándornak— a ki közbe kiáltott — hogy Wolf sok igazat mondott s csudálkozását fejezte ki a fölött, hogy magyar embernek tetszik Wolf beszéde és örül annak, hogy a nemzet egyik vagy másik tagját szidalmazza az, aki az egész nemzetet szidalmazza. Igaza volt Tisza Kálmánnak, mert a szászok sohasem protestáns szellemben ellenezték a törvényjavaslatot, hanem szász szellemből, mert ők nem autonómiájukat, hanem nyelveket féltik. Csanádi Sándor sem hagyhatta szó nélkül, hogy valaki az ő hazafiságában kételkedik s nem tartja igazi magyarnadrágos embernek és valódi honfiúi lelkesedéssel — a ház derült nevetése közt — elmondta azt amit már százszor elmondott, hogy Tisza Kálmán feladta a magyar nemzet érdekeit, önállóságát, függetlenségét. Mintha bizony — consilium mutare in melius — hazaárulás volna De hát mi se szaporítsuk a szót, hanem mondjuk ki rövid szavakban, hogy a javaslat utolsó §-a is elfogadtatott s Trefort nyugodtan alhatik punctum.