Fejér Megyei Hirlap, 1956. október (1. évfolyam, 232-253. szám)
1956-10-02 / 232. szám
Kedd, 1956. október 2. FEJÉR MEGYEI NÉPLAP Segített a szovjet szaft Irodalom Nem közömbös egy üzem számára sem, hogy előállított termékeinek mennyi az önköltsége. Az árak alakulását nagy mértékben befolyásolja a megmunkálási költség. Ezért, az üzemek műszaki dolgozóinak többek között az is feladata, hogy a megmunkálási költségek csökkentésében jelentős részt vállaljanak. Természetesen ez a törekvés nem mehet a minőség rovására, nem jelentheti azt, hogy például egyes, akár jelentéktelennek tartott műveletek elhagyását megkíséreljék. Arra kell törekedni, hogy minden egyes munkafázisban termelékenyebbé, gyorsabbá tegyük a munkát. A siker annál jelentősebb, ha nagyobb beruházás nélkül, vagy teljesen beruházás nélkül, csak a meglévő berendezések jobb kihasználásával növelik a termelést és szüntetjük meg a szűk keresztmetszeteket. Üzemünkben az 1955-ös év végén kezdtünk foglalkozni ilyen meggondolások alapján a gyorslágyítás alkalmazásával. Abból indultunk ki, hogy a meglévő lágyító kemencékkel, a megszokott lágyítási technológiával 1956-ban az 1955-öshöz képest körülbelül 30 százalékkal megemelt tervet teljesíteni nem tudjuk. Tehát csak a lágyítás termelékenységének növelésével érhetjük el tervünk teljesítését és termékeink önköltségének csökkentését. Egy szovjet műszaki leírás, amelyben megtaláltuk a gyorslágyítás technológiai végrehajtásának minden egyes fázisát, pontos útmutatásul szolgált. Az alumíniumlemezek lágyításának művelete üzemünkben elektromos ellenállás-fűtésű kemencékben történik. A művelet célja, hogy a hidegben hengerelt alumíniumlemez keményedését csökkentsük és az anyag alakíthatóságát növeljük, illetve visszaadjuk A főtényező, amelyek a lágyításban szerepet játszanak, a hőfok, a hőtartás ideje és a betétsúly. Ezek a tényezők egymással szorosan összefüggnek és egymással fordított arányban állnak. Nálunk a betétsúly állandó, körülbelül másfél tonna. A régi technológia szerint minden betétet 400 Celsius fokon hét óra hosszán át tartó izzítással lágyítottunk ki. Az alacsony hőmérsékleten az anyag kilágyítása hosszabb ideig, magas hőfokon rövidebb idő alatt megy végbe, önként adódónak látszott tehát a megoldás, hogy ha a hőmérsékletet 500 fokra emeljük fel, akkor a lágyítási idő lecsökken és azonos tervidőszakban több adagot tudunk ugyanazon kemencében kilágyítani. Most már a szovjet műszaki leírás alapján csak az volt hátra, hogy üzemünkben hasznosítsuk a szovjet tapasztalatokat és a mi sajátos üzemi viszonyainknak megfelelően kikísérletezzük a gyorslágyítás módszerét. Azt tapasztalatból tudtuk, hogy egyedül a hőfok felemelése nem vezet eredményre. Az egymásra rakott lemezek nem egyformán és nem egyszerre veszik fel a kemence hőmérsékletét. A tétel felső lemezei melegednek át leghamarabb és a középen, valamint az alul lévő lemezek csak sokkal később veszik fel azt a hőmérsékletet, amely a kilágyuláshoz szükséges. Itt segített igazán sokat a szovjet dokumentáció, mert közölte hogy az egyes tételeket fel kell osztani több lemezrétegre, de úgy, hogy a megszokott maradjon a betétsúly. Az osztott lemezrétegeket úgy kell egymásra rakni, hogy közöttük akadály nélkül áramolhasson a kemence meleg levegője-Üzemünk présművében olyan H-alakú profilokat sajtoltunk, amelyeknek melegen is magas a szilárdságuk. Ezeket kezdetben összeszegecseltük és így olyan lapokat kaptunk, amelyre a leme- szek simán felfeküdhettek. Ezeket a lapokat tettük a lemezrétegek közé. A különleges ötvözetre azért volt tehát szükség, hogy ezek a tartólapok a lemezrétegek súlya alatt össze ne roskadjanak és a meleg levegő áramlása ezáltal akadálymentes legyen. Kísérletképpen egy másfél tonna súlyú betétet három részre osztottunk , és az osztott lemezrétegek közé a hőmérséklet mérésére ellenőrző pirométer-szálakat tettünk. A kemence hőfokát nem szabályoztuk, hanem arra törekedtünk, hogy a lágyítás alatt a fűtés állandó és egyenletes legyen. Az első mérést három óra eltelte után végeztük, a további méréseket minden félórában. Az eredmény nemcsak hogy igazolta a várakozást, hanem egyenesen meglepő volt. Az alumíniumlemezek hét óra helyett négy óra alatt lágyultak ki. Majdnem felére csökkent a művelet ideje! A később elvégzett anyagvizsgálat kimutatta, hogy az alumíniumlemezek fizikai tulajdonságai jobbak, mint a régi technológia szerint kilágyított lemezekéi. Megállapítottuk, hogy az új lágyítási módszerrel mindkét célunkat elérjük- Nemcsak a munkafolyamat ideje gyorsul meg, hanem a művelet elvégzése lényegesen olcsóbb lesz. A gyors lágyításnál lényegesen kisebb az energiaszükséglet. Jóformán egy kemencében el lehet végezni annyi lágyítást, amennyit két kemence végzett. Az energiaszükséglet nem csökken a felére, mégis lényeges a megtakarítás. És ez lényeges már csak azért is, mert az alumíniumipar az elektromos áram egyik legnagyobb fogyasztója. Ha pedig ismerünk olyan módszert, amivel az áramfelhasználást csökkenthetjük, ezt kötelességünk megragadni. Az első kísérletet továbbiak követték. A legtöbb gondot elsősorban az okozta, hogyan tudunk annyi H-profilú rudat biztosítani, amennyi a lemezrétegek elválasztásához szükséges. A rudakat nem szegecseltük össze, hanem egymástól 10—15 centiméternyire helyeztük , így kevesebb anyaggal értük el ugyanazt a célt. Sőt, így még jobban fokozódott a lemezek között a hőátadás és a lágyítás ideje három és fél órára csökkent. Ez tehát újabb eredményes lépés volt a végleges megoldás felé-A későbbiek folyamán tökéletesítettük a gyorslágyítás szovjet módszerét. Megfigyeltük, hogy a hőátadás a két egymás fölé helyezett másféltonnás lemeztételnél nem teljesen egyforma, az alsó tételt jobban éri a meleg levegő, mint a felsőt, tehát előbb érte el a lágyulás hőmérsékletét is. Ennek a megfigyelésnek az alapján megkíséreltük az alsó tételt csak két rétegre osztani, míg a felsőt továbbra is háromfelé osztottuk, így mind a két tétel egyformán melegedett és a lágyulás hőmérsékletét is mindkettő egyszerre érte el. A kísérletek végleg bebizonyították az új technológia előnyeit a régivel szemben és a próbagyártás után végleg bevezettük az új technológiát üzemünkben. Eredményeink bizonyságot tesznek arról, hogy milyen hasznos az üzemi életben a szovjet és minden más országbeli műszaki irodalom tanulmányozása. A tapasztalatok átvétele a munkatermelékenységet javítja, az önköltség csökkentését elősegíti és munkánkat gyorsabbá, eredményesebbé teszi. Schultheisz Gyula okleveles kohómérnök, Könnyűfémmű Hogyan került az utcára egy család Agárdon ? A járdán, közvetlenül a kerítés mellett ruhásszekrény. Mellette asztal, magasra rakva ágyruhákkal, dumákkal, vánkosokkal. Ennyit lát, aki Agárdon betekint a 9-es utcába. Persze, ha közelebb megy és a 12-es számú ház előtt megáll, ennél sokkal többet is. Felesleges részletezni. Egy család, Szabó Kálmánék bútorai hevernek szanaszét a kis nyaraló udvarán. A fedett teraszon szalmazsákok, amelyeken a család húzódik meg: Szabóné, két kislánya (az egyik 6, a másik 8 éves), meg az anyós. A ház ajtaja lelakatolva. Mi történt itt? Hogyan kerültek ide? A megrémült fiatalasszony, ki tudja hányszor mesélte már el az érdeklődőknek történetüket. Ez pedig a következő: Szabó Kálmánék, mivel előző lakásuk lakhatatlanná vált — és amit éppen ezért el is adtak —, lakásért folyamodtak a tanácshoz. Megkönnyítve a végrehajtó bizottság munkáját, ki is nyomoztak egyet, amely a szomszédok szerint több, mint három hónapja lezárva állt. A végrehajtó bizottság nyomban megállapította, hogy ez a ház — már mint az agárdi 9-es utca 12. szám alatti — Stern Györgyné tulajdona, amit Jezsoviczki Jánosné bérel, de valóban több, mint három hónapja nem használ. (Mindössze a bútorait tartotta benne bezárva.) Kiss Ferenc, a végrehajtó bizottság elnöke négy igénylő közül Szabóéknak, mint a legjobban rászorulóknak utalta ki véghatározattal a lakást. Miután a háztulajdonosnak a véghatározatra beadott fellebbezését a járási tanács végcsoportja elutasította és a véghatározatot megerősítette, Szabóék nyugodt lelkiismerettel ez év július végén beköltöztek a lakásba. Nyugalmuk azonban nem sokáig tartott, mert két hónap múlva újabb határozatot kaptak a járási tanács vkg. csoportjától, amely az előző határozatot hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a lakás igénybevétele szabálytalanul történt. (Ezt azelőtt nem tudták?) Szabóné kétségbeesve ment a vb-elnökhöz, kérdezve, hogy mitévő legyen. Az elnök elmondotta, hogy amíg lakást biztosítani nem tudnak részére, maradjon, így is lett. A múlt hét péntekjén azután hívatta a vb-elnök, aki az ügyészségi leirat alapján felszólította: szombat délig költözködjenek ki a lakásból. Hiszen, ha lett volna hova, eleget is tettek volna a felszólításnak, de a végrehajtó bizottság nem tudott még szükséglakást sem biztosítani, így vártak. Vártak mindaddig, amíg a vb-elnök meg nem jelent és az ügyészség utasítására ki nem lakoltatta őket. Lakás híján az udvarra, illetve az utcára. Ott vannak még ma is, szombat óta. Eddig a szomorú történet. Annak, hogy a vb-elnök szabálytalanul, a rendeletek kellő ismerete nélkül járt el és annak, hogy ezt a szabálytalan eljárást a járási tanács is megerősítette, a Szabó család látja kárát. Ügyészségünk felfedte a törvénysértést. Most azonban ne azon folyjék a vita, hogy ki a felelős. Ennek felderítésénél sokkal sürgősebb a szabad ég alatt meghúzódó család sorsa. Egy perc halogatni való idő sincs. Emberekről van szó, akiken minden aktatologatás nélkül segíteni kell! 3. oldal A pákozdi ifjúsági találkozó a néphadsereg napján issárnap, szeptember 30-án a csillagos, tiszta éjszakát gyönyörű hajnal, szikrázó napsütés követte. Már a kora reggeli órákban Székesfehérvárról az autókaravánok példás szervezettséggel és pontos közlekedéssel szállították az ifjúságot, lakosságot a pákozdi ünnepélyre. Körülbelül 20—30 ezer vendége volt a találkozónak Tíz óra 30 perckor megjelent a díszemelvényen az ünnepség elnöksége, melyben helyet foglaltak megyénk párt-, állami és tömegszervezetei vezetői, s a meghívott dolgozókon kívül Bata István elvtárs vezérezredes, honvédelmi miniszter, Ács Lajos elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének titkára, Janza Károly altábornagy, Tóth Lajos, Váradi Gyula és Mikes József vezérőrnagy elvtársak, Kutika Károly ezredes, a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség országos elnöke ünnepi beszédében a többi között a következőket mondotta: Fiatal néphadseregünket, szabadságharcos múltunk dicső hagyományainak őrzőjét. Hunyadi, Rákóczi, Kossuth seregeinek, az első magyar proletárdiktatúra vörös hadseregének, a II. világháború magyar partizánjainak méltó utódját ünnepeljük ma. Megelevenedik előttünk az a táj, ahol 100 esztendővel ezelőtt, 1848 szeptember 29-én első győzelmes csatáját vívta honvédseregünk■ A magyar forradalom ellen törő császári zsoldos rablósereg ezen a helyen szenvedett csúfos vereséget. A szinte puskalövés nélkül előrenyomuló ellenség harmincezer főnyi serege itt, a pátkai erdő árnyékos lombjai alatt, a Velencei-tó mindkét partján szembetalálta magát a magyar nép honvédő akaratával. Nem volt ekkor még nagy a honvédsereg. A négy felől megtámadott haza védelmére csak sebtében összeállított, fiatal katonák alkotta zászlóaljak, néhány hete kiképzett tüzérek, a külországokból hazatért huszárok sorakoztak fel. Pákozdnál , Pátkánál alig 14 000 lelkes fiatal hazafi szállt szembe a többszörös túlerővel. 1848 szeptember 29-én még alig pitymallott, amikor a tolnai, nógrádi és fehérvári nemzetőrök a frissen ásott mellvédek mögül észrevették, hogy a lovasberényi út mentén megjelennek a császáriak. Megkezdődött a harc. Az ágyúk torkából vörös lángnyelv csapott ki, szürke füst borult a kezelőkre, hatalmas dörejek rázták meg a levegőt. A becsapódó gránátok széles utcákat hasítottak a zsoldosok között■ Az ellenség rohama megrendült. A honvédek sortüze újabb és újabb sorokat terített a földre. Itt, Pátka felől mintha a földből termettek volna elő, fehérgatyás, szűrös, pörgekalapos parasztok rohantak a viszavonulók oldalába. Kasza, fejsze, cséphadaró csapása zuhogott a meglepett ellenségre, a pátkai, zámolyi, nyéki, meg a távoli sümegi és zalai felkelők részéről A császári ágyúkkal szemben jóval kevesebb honvédlöveg torka ásított itt, de a fiatal honvédtüzérek az első ellenséges ágyúszóra a Szózatot kezdték énekelni: „Hazádnak rendületlenül, légy híve óh magyar!'' ... És a tűzben összeomlott a császári zsoldos rohamoszlopok háromszor megújult támadása! Ez a csata döntő fordulatot jelentett a magyar nép szabadságharcában. A győzelem megmentette a forradalom szívét, Pest-Budát és lehetővé tette a forradalom további szervezését. Ezen a dombon, a Velencei-tó partján emelkedik a vörös gránitoszlop, amelyet Népköztársaságunk emelt a pákozdi győzelem évfordulóján, a néphadsereg napja első ünnepére, emlékezésül hagyományainkra. A mai ünnepség itt, amelyet a hadsereggel közösen két nagy tömegszervezet a DISZ és a MOHOSZ rendez, immár hagyományossá vált. Az országban mindenütt a versenyek sorozatán harcoltak ki a katonai sportok legkiválóbbjai, az üzemek és földek fiataljai, hogy a mai nagyszabású ünnepségen, a Pákozdi Ifjúsági Verseny mai országos döntőjén részt vehessenek. A néphadsereg napja néhány ünnepi óra a szorgos hétköznapok nagy munkájában- Felidézzük a múltat, beszélünk a jelenről, új feladatainkról, tennivalóinkról. A munkások, parasztok, értelmiségiek és katonák kézfogása újabb kötelékkel fűz össze bennünket, erősíti hitünket, megsokszorozza akaraterőnket, hogy másnap a gépek mellett, a földeken, irodákban, vagy a gyakorlótereken pártunk és népünk célkitűzései valóra váltásáért többet és jobbat tegyünk, mint tegnap. Alighogy elhangzott az ünnepi beszéd, három bombázógép jelent meg a pákozdi dombok felett. A gépekben a székesfehérvári ejtőernyősök várták az alkalmas pillanatot a gép elhagyására. S pár pillanattal később már gyönyörű, sokszínű és mintás ejtőernyőiken lebegve igyekeztek földet érni. Ezzel egyidőben megkezdődött a terepgyorsasági motorverseny. Nem sokkal később a Pákozdi Ifjúsági Verseny második országos döntőjének küzdelmeiben résztvevő járőrcsapatok álltak rajthoz, hogy a három kilométeres terepen összemérjék erejüket a DISZ Központi Vezetőségének serlegéért. A domboldalon néphadseregünk lovasai az akadályok felett bravúrosan átugratva versengtek az első helyért. Délután a repülősök bátor és sok ügyességről tanúskodó műrepüléjeit láthattuk. A vitorlázó repülőgép látványos gyakorlatai után a pákozdi dombokon szállt le. Utána nem sokkal a motoros műrepülőgép hívta magára a közönség figyelmét. Ez a repülőgép jelző ködcsíkot húzott maga után és így hosszú ideig látható volt a repülőgép megtett útja a levegőben. Nyolcasokat, majd merész bukó- és dugóhúzófordulókat rajzolt a levegőbe- S a földön is a repülősök uralták a teret. Legalábbis a modellezők bemutatói igen sok fiatal érdeklődését keltették fel. De csakhamar visszahódították a levegő igazi urai a közönséget, mert megkezdődött a ballonvadászat. A piros léggömböket bravúros ügyességgel egymásután „lőtték le” légcsavarjaikkal a fiatal repülők. Délután kiosztották a motoros- és járőrverseny díjait. (A motorosverseny eredményeit lapunk 4. oldalán közöljük.) A járőrverseny ifjúsági csoportjának versenyét Fejér megye Tordas községének csapata nyerte és így megőrzésre megkapták a DISZ Központi Vezetőségének hatalmas arany vándorserlegét. Második a Pest megyei Prés- és Kovácsoltárugyár csapata, harmadik a Baranya megyei Nagynyárád területi csapata. A felnőtt csoportban első a Szabolcs megyei Nyíregyházi MÁV csapata, amely ugyancsak aranyserleget kapott, második a Tolna megyei Simontornyai Bőrgyár csapata, harmadik a Budapest V. kerületi FÁÉRT csapata■ A női csoportban első lett a Vas megyei Körmend területi csapata, amely egy csaknem félméteres ólomkristály serleget kapott. Második a Bács megyei Kúnszentmiklós csapata, harmadik a Budapest VIIi. kerületi Varga Katalin Ápolónőképző csapata. A díjugratás egyéni győztese Szenes József, a lovasjárőr-versenyt Dósa József csapata nyerte. A sikeresen megrendezett és zökkenőmentesen lebonyolított ünnepség igen sok látnivalóval bővelkedett és sikeres találkozót eredményezett. A sportbemutatókon kívül a jókedvet és vidámságot a húsztagú cigányzenekar, a tánczenekar, majd a késő esti órák vidám műsora tetőfokra vitte. Az ünnepség este Pákozdon látványos, színes tűzijátékkal fejeződött be. A. Gy.