Fejér Megyei Hirlap, 1960. január (5/16. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-01 / 1. szám
Péntek, 1960. január 1. FEJÉR megyei hírlap ÍGY élünk. — Termelőszövetkezeti tagok írják — Nagyobb közösségben többre megyünk Valamikor gróf Hunyadi Imre birtokán szántottam, vagy mint részesarató vágtam a rendet. Az elmúlt tavasszal léptem az újonnan alakult Petőfi Tsz-be. A közös élet nem indult valami könnyen. Hiányzott a gazdasági épület, a férőhely az állatoknak. De összefogtunk és megoldottuk a problémákat. Átalakítással, bővítéssel biztosítottunk istállót a közös állománynak és így 1959-ben 86 hízó sertést adhattunk le, ami elég szép jövedelmet hozott. De fejlődött a tehenészetünk is és nem panaszkodhatunk a terméshozamra sem. A tagság elég jól helytállt a közös munkában, soknak besegített a hozzátartozója, mint például a feleségem is. Így van ez jól, mert gyorsabban gyarapodik a munkaegység, emelkedik a jövedelem. Az idén még nem oszthatunk olyan sokat egy munkaegységre, de az első évben a 30 forint sem mondható rossznak. Most pedig öt termelőszövetkezet egyesült a faluban. Úgy gondoltuk, nagyobb közösségben többre megyünk. A 7500 holdon jobban megvalósíthatjuk a belterjességet, jóval több terméket adhatunk az államnak és sok ember közül jobban ki tudjuk válogatni mindenhová a legmegfelelőbbet. Perkátán sokan elvégezték az Ezüstkalászos tanfolyamot és olvassák a szakkönyveket, újságot. Mindenki kedvére érvényesítheti a szövetkezetben tudását, tapasztalatát. Tehát megvan az alap mindenképpen ahhoz, hogy boldoguljunk, hogy a szövetkezeti élet minden szépségét élvezhessük. Vadász Béla Sok múlik a traktorosokon Egy éve lesz rövidesen, hogy az adonyi Március 21. Tsz retorosa vagyok. A honvédségnél tanultam a gépjármű vezetést, s úgy gondoltam, miért mennék el leszerelés után messze a falutól, amikor itt is jó megélhetés kínálkozik, így hát, amikor az alakulás után a 3400 hold szántóhoz a tsz megkapta a három Zetort, beléptem, s azóta már 600 munkaegységet értem el. Szeretem a szövetkezetünk tagjait, s úgy érzem ők is engem, mert igyekszem becsülettel elvégezni, amit rám bíznak. Zetoromat is nagyon szeretem, mert szívós, hálás gép, különösen a szállításnál vesszük nagy hasznát a billenős pótkocsijával. Gyorsabb a rakodás és az emberek erejét is megkíméli. Vigyázok is rá, mint a szemem fényére, ha segítő barátnak tekintem. Tavasz óta még nem volt szerelőnél, az apró hibákat magam kijavítottam. Ranunk, traktorosokon nagyon sok múlik, mert ha jól munkáljuk meg a földet, nagyobb lesz a termés, a szállításnál pedig időt és terméket takaríthatunk meg. Nem kívánkozom el a szövetkezedből sem a f-1 - -n-ame-t munka után a szórakozást is megtaláljuk. A falusi tánczenekarban dobolok. Színesebbé teszszük az ünnepeket, az estéket. Jó szórakozás, pihenés után könnyebben, jobban megy a munka, s szebb az élet is. Különösen, ha látom, hogy egy-egy újabb épületet »húznak« fel a portánkon, vagy ha hozom-viszem a szép állatainkat. Jó dolog az, ha van mit szállítani, ez a gazdagodás jele. Nálunk pedig gazdagodunk és ezért is szeretem a szövetkezetét. Pletser István 500 mmn,'ai!»»vég Fovatos vagyok a velencei Dózsa Termelőszövetkezetben. Bár úgy mondják, a lovak kora lejárt, a gének mellett egy ideig még jó szolgálatot tesznek a szövetkezetnek a fogatok is. Segítev a nagy munkák idején és elvégzik az apróbb szállításokat. A saját munkánk mellett bérfuvarozást végzünk a ktsz-nek, a környező falvak tanácsainak. Szívesen megyek bárhová, azért van már ötszáz munkaegységem. De az állandó foglalkoztatással a tsz is jól jár. A szövetkezeti életről elmondhatom, hogy nekem tetszik, bár még csak néhány hónapja élem. Az a véleményem, hogy nálunk a fegyelmet kell elsősorban javítani, mert többet is oszthatnánk most harminc forintnál, ha mindenki elvégzi a nyáron a maga feladatát. Csakis akkor lehet előbbre jutni, ha összefogunk. Ehhez pedig főleg a vezetőségnek kell intézkednie. Remélem, hogy az új esztendő számunkra is gazdagabb lesz eredményekben az ideinél. Ehhez erőt, egészséget és sikeres munkát kívánok táncainknak! Géró Pál 3. oldal. A munkás-paraszt szövetség új vonása Népi demokráciánk immár csaknem másfél évtizedes fennállása számos példáját adta a népi hatalomhoz hű erők összefogásának, kezdve attól, hogy a második világháború által lerombolt országunkat a becsületes dolgozók millióinak kétkezi munkájával sikerült rövid idő alatt újjáépíteni. A békés építő, alkotó munka folytatása azonban nem ment másként, csak a szilárd népi hatalom megteremtésével, amelyben a vezető helyet méltán a nehéz harcokban megedzett munkásosztály foglalta el. Vezető szerepének betöltésében akkor is azóta is társadalmunk egy másik nagy dolgozó osztálya, a dolgozó parasztság testvéri támogatása segítette és segíti. E két nagy osztály, a munkásosztály és a dolgozó parasztság tartós és szoros szövetségére épült népi demokratikus államrendünk, megújhodó szocialista hazánk. A másfél évtizede tartó közös munka bebizonyította, hogy a munkásosztály és a dolgozó parasztság hű szövetségesei egymásnak. Amilyen szilárd ez a szövetség, olyanszilárd a proletárdiktatúra. Pártunk a felszabadulás óta eltelt közel 15 év alatt igazi testvéri szövetséggé kovácsolta a munkásosztály és a parasztság összefogását, amelyen az ellenség minden eddigi egységbontó próbálkozása, támadása sorra megtört. Ennek a szövetségnek szilárd alapját képezi, hogy a dolgozó parasztság a munkásosztály segítségével szabadult meg a régi világ uraitól, s így kaphatta meg ősi jussát a földet, amit szintén a munkásosztály védett meg számára. Azóta sok idő telt el, s a két osztály szövetsége új vonásokkal, új tartalommal gazdagodott az évek során. Ma elmondhatjuk hogy a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége olyan szilárd és megbonthatatlan, amilyen történelmünk során még sohasem volt. S e szövetség különösen az ellenforradalom után a gyors konszolidációért, a rend helyreállításáért vívott harcban szilárdult meg, hajtott mély gyökeret. 1956 előtt eléggé közvetett módon nyilvánult meg a munkásparaszt szövetség, leginkább csak a város és a falu árukapcsolatában, s politikai életünk egyes mozzanataiban, mint például a választások sikeres lebonyolításában. Mindkét osztály tudatában volt a politikai szövetség jelentőségének, s legjobb tudásuk szerint ápolták is azt. Tudták, hogy a szocialista építés mindkét osztály érdeke, s ebben öszszetartoznak, csak együtt érhetik el a kitűzött célt, a békés, boldogabb élet megteremtését. De mindezek ellenére nem eléggé ismerték egymást, nem kerültek egymáshoz közvetlen közelségbe egészen az utóbbi évekig. Az ellenforradalom után a Magyar Szocialista Munkáspárt rendkívül sokat tett a munkás-paraszt szövetség megszilárdításáért, s azért, hogy szocializmust építő országunk két nagy osztálya még közelebb kerüljön egymáshoz. Pártunk helyes, következetes politikája hozta meg ezt az eredményt. Amikor az MSZMP nyíltan és világosan meghirdette, hogy a dolgozó parasztság felemelkedésének egyetlen helyes útja a szocialista nagyüzemi gazdaságok megszervezése, bebizonyosodott a munkás-paraszt szövetség tartóssága. Ha nem is fogadták el azonnal a párt, a munkásosztály útmutatását, de megértették és tetszett a dolgozó parasztoknak a nyíltság, a bátorság, a céltudatos következetesség. Az idő, a fejlődés, a munkásosztályt és pártját igazolta, s amikor a munkások megjelentek falun, hogy okos szót váltsanak hű szövetségeseikkel, megértéssel, igenléssel találkoztak. Trenvítio, a szívek, s az elmék is, hogy befogadják a tanultabb, szervezettebb, tapasztaltabb testvérek felvilágosító szavait, tanácsait, így kezdődött a közvetlen kapcsolatok kiépítése, egymás személyes megismerése. A gyakorlati tapasztalatok győzték meg a dolgozó parasztságot, hogy munkástestvérei hű szövetségesek, s jót akarnak a falu dolgozóinak. Azt akarják, hogy könnyebben és gyorsabban haladjanak személyes boldogulásuk és a falu szocialista átalakulásának felfelé ívelő útján. Azt akarják a munkások, hogy a dolgozó parasztság ne a föld szolgája, hanem felszabadult gazdája legyen, hogy kevesebb gonddal, lényegesen kisebb erőfeszítéssel többet, jobbat és olcsóbban termeljen, hogy most már biztonságosan gazdálkodhassanak, ne kelljen félni a kisparaszti gazdaságokat fenyegető bizonytalanságtól, amely jórészt a tervszerűtlen gazdálkodásból ered. De ne kelljen félni az elemi csapásoktól sem, ami egy kisparaszti gazdaságot, sőt az egész falu kisparaszti gazdaságait percek alatt tönkreteheti. A munkásosztály állama pénzügyileg is támogatja a falut. Szakemberekkel látja el és a falu fiataljait taníttatja. Azt akarják a munkások, hogy minden idős dolgozó parasztnak nyugodtan, békében teljenek öreg napjai, hogy legyenek nyugdíjas dolgozó parasztok. A munkások arra törekednek, hogy a falut is felemeljék a város színvonalára — kultúráltságban és életmódban egyaránt — röviden, hogy megteremtsék az új arcú szocialista magyar falut. S ezt nemcsak akarják a munkások, hanem minden nap, minden órába küzdenek is érte. 1959 tavaszán voltak ellenséges kísérletek, hogy a dolgozó parasztságot bizalmatlanná tegyék a munkásosztállyal szemben. „Majd meglátjátok — jósolgatták néhányan — hogy most telebeszélik a fejeteket ezek a városi agitátorok, aztán ha beléptetek, itthagynak csapot, papot, ti meg kínlódhattok nyakig a bajban.” A megtévesztés azonban akkor sem sikerült, s azóta mindenki meggyőződhetett a munkások magasfokú öntudatáról, áldozatvállalásáról. Manapság alig van a megyénkben falu, amelyben ne látszana meg a munkások keze- nyoma. Új épületeket emeltek számos termelőszövetkezetben, kijavították a régieket, villanyt, vízvezetéket szereltek és még ki tudná felsorolni, mi mindent tettek. Tavasztól kezdve a móri járás bányászainak, a fehérvári vasasoknak, a sztálinvárosi kohászoknak és építőknek a mindennapi munka mellett az volt egyik fő gondjuk, hogy az általuk, patronált termelőszövetkezetekben megkapáltak-e mindent, hogyan haladnak az építkezéssel, learattak-e már, milyen lesz a termés, szépen fejlődik-e az állatállomány és mennyit ér majd egy munkaegység? Nemcsak figyelemmel kísérték mindezt, hanem személyesen is részt vettek a munkában, az eredmények kivívásában. Hány száz és ezer munkás van csak ebben a megyében, aki a napi kötelezettsége teljesítése után nem a szórakozóhelyen kötött ki, hanem valamelyik termelőszövetkezetben, hogy mielőbb befejezzék a megkezdett építkezést. S ezeknek a munkásoknak az elmúlt évben bizony nagyon ritkán volt szabad szombatjuk, vagy vasárnapjuk, öntudatosan feláldozták szövetségeseik, a dolgozó parasztság, a falu felemel, kedése érdekében. Milyen viszonzás méltó ehhez a testvéri, baráti gesztushoz? Nem elég csak elismerően nyilatkozni erről. Ma a legméltóbb válasz az, ha a dolgozó parasztság az új esztendőben tovább fejleszti a mezőgazdaságot, hogy még több és olcsóbb terméket tehessen a dolgozók asztalára. A munkások a szocializmus építésének meggyorsítása közben arra törekednek, hogy minél olcsóbb ipari termékekhez jusson a dolgozó parasztság. S ez a törekvés nem maradhat egyoldalú. A mezőgazdaság fejlesztésén pedig azt kell értenie a dolgozó parasztságnak, hogy most már a jó tapasztalatok birtokában egységesen lépjenek a szövetkezeti útra, miután meggyőződhettek arról, hogy a munkásosztály jót akar és elsősorban a nagy közösség érdekében, amelynek a dolgozó parasztok is tagjai. A munkásosztály sohasem elsősorban önmagáért harcolt, hanem szövetségeseiért. Mindig a társadalom érdekeit tekintette legfőbb érdeknek. Most is ezt teszi. S ha vannak is közte és a többi dolgozó osztály között, elsősorban a parasztságot illetően ellentétek, azok a szocializmus győzelmével megoldódnak. De ehhez el kell érni elsősorban a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezését Ez politikailag rendkívüli jelentőségű, mert az új szocialista parasztság kialakulása feloldja a jelenlegivel felbukkanó ellentmondásokat. Ilyenformán a szocializmus győzelmes felépítése örökre megbonthatatlanná teszi népi államunk legfőbb politikai alapját, a munkás-paraszt szövetséget; egyszer és mindenkorra erőssé teszi munkás-paraszt államunkat, a Magyar Népköztársaságot. Munkálkodjunk tovább a vámosi és a falusi dolgozók testvéri kapcsolatának szilárdításán az új esztendőben, s legyen a két szövetséges osztály együttműködése még gyümölcsözőbb, sikerekben még gazdagabb, mint eddig volt. Dege György Gyarapodtam anyagiakban és tudásban Ami szép és jó az életemben azt nagyrészt a szövetkezetnek köszönhetem. Büszkén mondom, ha kérdezik, mi a foglalkozásom: könyvelő vagyok a pusztaszabolcsi Népköztársaság Tsz-ben... Három évvel ezelőtt, 15 éves koromban választottam a közösséget. Azóta az anyagi javakon kívül sokat gazdagodtam tudásban is. Először — két évig —, mint munkacsapat vezető dolgoztam a határban. Az ellenőrző bizottság tagjaként a tavalyi zárszámadás előtt többször megfordultam az irodában, s a vezetőség végül javasolta, menjek tanulni. Májusban elvégeztem a rovatos könyvelői tanfolyamot Zsámbékon, most pedig a kettős könyvvitelt tanulom. Érdekes, izgalmas dolog egész évben végig kísérni a fejlődés mozzanatait, hogyan alakul a jövedelem, a szövetkezeti vagyon. S jó érzés számokkal bizonyítani, hogy eredményesen gazdálkodtunk, hogy negyven forintra jött ki egy munkaegység értéke. Aztán itt a tervezés a jövő évre: felmérni mire vagyunk képesek, megszabni a feladatokat, amelyek elvégzése előbbre visz bennünket. A nagy családon belüli kisebb család a KISZ A szabadidőt nagyrészt együtt töltjük a szervezetben, méghozzá hasznosan. Rendszeres a kézimunka szakkör, a dal és népitánc tanulás, s az egyéb vidám szórakozás. Megszerveztük a József Attila olvasómozgalmat és nemrégen szellemi öttusát rendeztünk, ami nagyon érdekes volt. Sokat segít a pártszervezet. Az elvtársak eljönnek hozzánk és elbeszélgetnek velünk az élet minden kérdéséről. Sokat tanulunk tőlük, s ez kell is, mert aki tanul, az többet tehet a közösségért. Kolosa Erzsébet A szövetkezet emberségre nevel Én is, mint sokan mások 1951 tavaszán vettem búcsút a rég életformától. Nem bántam meg jó itt a közösben, együtt a rég cimborákkal. Szaporán halad a munka, s én éppen úgy örülök ha eggyel is szaporodnak az állatok, ha szépek a földek — min régen egyéni koromban, a sajátomnak. Hiába: változik az ember, különösen, ha maga is akarja, és ha segítenek neki. Az anyagi javaknál is többre értékelem a szeretetet, a békességet amiben része van itt az embereknek. Lassan eltűnnek azok jellemvonások, amelyek hajdan elentéktelen apróságokon is öszszeugrasztották a szomszédokat az egymás mellett élő embereket Sokszor marakodott a szülő a gyermekkel, a testvér a testvérrel, az örökség miatt, mert elhaalmaskodott bennük a szerzési lágy, amely kiölte szívükből a szeretetet. A szövetkezet emberségre,közösségi érzésre, egymás megbecsülésére nevel, hiszen egy a célunk. Itt az értékünket a munka szabja meg, s aki dolgozik, nem kell félnie, hogy üres marad a tarisznyája és nem lesz becsülete. Persze azért azt még nem mondhatom, hogy nálunk már minden rendben van. Akad még javítani való is a seregélyesi Úttörő Tszben. Néhányan még nem állnak valami jól a kötelességük teljesítésével, a vezetőségnek keményebben, határozottabban kellene irányítania a tagságot. De biztató, hogy a kritika egyre jobban elterjed. Aki valamilyen hibát lát, azt szóvá is teszi, mindnyájan beleszólunk sorsunk formálásába. Levonjuk a tanulságot munkánk eredményeiből és hiszszük, hogy az új esztendőben még többre jutunk, mert így akarjuk, mert ez a szövetkezeti élettel jár. Id. Nagy István