Fejér Megyei Hirlap, 1960. január (5/16. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

Péntek, 1960. január 1. FEJÉR megyei hírlap ÍGY élünk. — Termelőszövetkezeti tagok írják — Nagyobb közösségben többre megyünk Valamikor gróf Hunyadi Imre birtokán szántottam, vagy mint részesarató vágtam a rendet. Az elmúlt tavasszal léptem az újonnan alakult Petőfi Tsz-be. A közös élet nem indult valami könnyen. Hiányzott a gazdasági épület, a férőhely az állatoknak. De összefogtunk és megoldottuk a problémákat. Átalakítással, bő­vítéssel biztosítottunk istállót a közös állománynak és így 1959-ben 86 hízó sertést adhattunk le, ami elég szép jövedelmet hozott. De fejlődött a tehenészetünk is és nem panaszkodhatunk a termés­hozamra sem. A tagság elég jól helytállt a közös munkában, sok­nak besegített a hozzátartozója, mint például a feleségem is. Így van ez jól, mert gyorsabban gyarapodik a munkaegység, emelke­dik a jövedelem. Az idén még nem oszthatunk olyan sokat egy munkaegységre, de az első évben a 30 forint sem mondható rossznak. Most pedig öt termelőszövetkezet egyesült a faluban. Úgy gondoltuk, nagyobb közösségben többre megyünk. A 7500 holdon jobban megvalósíthatjuk a belterjességet, jóval több terméket adhatunk az államnak és sok ember közül jobban ki tudjuk vá­logatni mindenhová a legmegfelelőbbet. Perkátán sokan elvégez­ték az Ezüstkalászos tanfolyamot és olvassák a szakkönyveket, újságot. Mindenki kedvére érvényesítheti a szövetkezetben tudá­sát, tapasztalatát. Tehát megvan az alap mindenképpen ahhoz, hogy boldoguljunk, hogy a szövetkezeti élet minden szépségét élvezhessük. Vadász Béla Sok múlik a traktorosokon Egy éve lesz rövidesen, hogy az adonyi Március 21. Tsz reto­­rosa vagyok. A honvédségnél ta­nultam a gépjármű vezetést, s úgy gondoltam, miért mennék el leszerelés után messze a falu­tól, amikor itt is jó megélhetés kínálkozik, így hát, amikor az alakulás után a 3400 hold szán­tóhoz a tsz megkapta a három Zetort, beléptem, s azóta már 600 munkaegységet értem el. Sze­retem a szövetkezetünk tagjait, s úgy érzem ők is engem, mert igyekszem becsülettel elvégezni, amit rám bíznak. Zetoromat is nagyon szeretem, mert szívós, hálás gép, különö­sen a szállításnál vesszük nagy hasznát a billenős pótkocsijával. Gyorsabb a rakodás és az embe­rek erejét is megkíméli. Vigyá­zok is rá, mint a szemem fényé­re, ha segítő barátnak tekintem. Tavasz óta még nem volt szere­lőnél, az apró hibákat magam kijavítottam. Ranunk, traktoro­sokon na­gyon sok múlik, mert ha jól m­unkáljuk meg a földet, nagyobb lesz a termés, a szállí­tásnál pedig időt és terméket takaríthatunk meg. Nem kívánkozom el a szövet­kezedből sem a f-1 - -n-a­me-t munka után a szórakozást is megtaláljuk. A falusi tánczene­karban dobolok. Színesebbé tesz­­szük az ünnepeket, az estéket. Jó szórakozás, pihenés után könnyebben, jobban megy a munka, s szebb az élet is. Külö­nösen, ha látom, hogy egy-egy újabb épületet »­húznak« fel a portánkon, vagy ha hozom-viszem a szép állatainkat. Jó dolog az, ha van mit szállítani, ez a gaz­dagodás jele. Nálunk pedig gaz­dagodunk és ezért is szeretem a szövetkezetét. Pletser István 500 mmn,'ai!»»v­ég Fovatos vagyok a velencei Dó­zsa Termelőszövetkezetben. Bár úgy mondják, a lovak kora le­járt, a gének mellett egy ideig még jó szolgálatot tesznek a szö­vetkezetnek a fogatok is. Segíte­­v­­­ a nagy munkák idején és elvégzik az apróbb szállításokat. A saját munkánk mellett bérfu­­varozást végzünk a ktsz-nek, a környező falvak tanácsainak. Szí­vesen megyek bárhová, azért van már ötszáz munkaegységem. De az állandó foglalkoztatással a tsz is jól jár. A szövetkezeti életről elmond­hatom, hogy nekem tetszik, bár még csak néhány hónapja élem. Az a véleményem, hogy nálunk a fegyelmet kell elsősorban javí­tani, mert többet is oszthatnánk most harminc forintnál, ha min­denki elvégzi a nyáron a maga feladatát. Csakis akkor lehet előbbre jutni, ha összefogunk. Ehhez pedig főleg a vezetőség­nek kell intézkednie. Remélem, hogy az új esztendő számunkra is gazdagabb lesz eredmények­ben az ideinél. Ehhez erőt, egész­séget és sikeres munkát kívánok táncainknak! Géró Pál 3. oldal. A munkás-paraszt szövetség új vonása Népi demokráciánk im­már csaknem másfél évtizedes fennállása számos példáját adta a népi hatalomhoz hű erők össze­fogásának, kezdve attól, hogy a második világháború által lerom­bolt országunkat a becsületes dolgozók millióinak kétkezi mun­kájával sikerült rövid idő alatt újjáépíteni. A békés építő, al­kotó munka folytatása azonban nem ment másként, csak a szi­lárd népi hatalom megteremté­sével, amelyben a vezető helyet méltán a nehéz harcokban meg­­edzett munkásosztály foglalta el. Vezető szerepének betöltésében akkor is azóta is társadalmunk egy másik nagy dolgozó osztálya, a dolgozó parasztság testvéri támogatása segítette és segíti. E két nagy osztály, a munkásosz­tály és a dolgozó parasztság tar­tós és szoros szövetségére épült népi demokratikus államrendünk, megújhodó szocialista hazánk. A másfél évtizede ta­rtó közös munka bebizonyította, hogy a munkásosztály és a dolgozó pa­rasztság hű szövetségesei egymás­nak. Amilyen szilárd ez a szö­vetség, olyan­­szilárd a proletár­­diktatúra. Pártunk a felszabadu­lás óta eltelt közel 15 év alatt igazi testvéri szövetséggé ková­csolta a munkásosztály és a pa­rasztság összefogását, amelyen az ellenség minden eddigi egy­ségbontó próbálkozása, támadása sorra megtört. Ennek a szövetség­nek szilárd alapját képezi, hogy a dolgozó parasztság a munkás­­osztály segítségével szabadult meg a régi világ uraitól, s így kaphatta meg ősi jussát a földet, amit szintén a munkásosztály védett meg számára. Azóta sok idő telt el, s a két osztály szövetsége új vonások­kal, új tartalommal gazdagodott az évek során. Ma elmondhatjuk hogy a munkásosztály és a dol­gozó parasztság szövetsége olyan szilárd és megbonthatatlan, ami­lyen történelmünk során még so­hasem volt. S e szövetség külö­nösen az ellenforradalom után a gyors konszolidációért, a rend helyreállításáért vívott harcban szilárdult meg, hajtott mély gyö­keret. 1956 előtt eléggé közvetett módon nyilvánult meg a munkás­paraszt szövetség, leginkább csak a város és a falu árukapcsolatá­ban, s politikai életünk egyes mozzanataiban, mint például a választások sikeres lebonyolításá­ban. Mindkét osztály tudatá­ban volt a politikai szövetség jelentőségének, s legjobb tudásuk szerint ápolták is azt. Tudták, hogy a szocialista építés mind­két osztály érdeke, s ebben ösz­­szetartoznak, csak együtt érhetik el a kitűzött célt, a békés, bol­dogabb élet megteremtését. De mindezek ellenére nem eléggé ismerték egymást, nem kerültek egymáshoz közvetlen közelségbe egészen az utóbbi évekig. Az el­lenforradalom után a Magyar Szocialista Munkáspárt rendkívül sokat tett a munkás-paraszt szövetség megszilárdításáért, s azért, hogy szocializmust építő országunk két nagy osztálya még közelebb kerüljön egymáshoz. Pártunk helyes, következetes po­litikája hozta meg ezt az ered­ményt. Amikor az MSZMP nyíltan és világosan meghirdette, hogy a dolgozó parasztság fel­­emelkedésének egyetlen helyes útja a szocialista nagyüzemi gaz­daságok megszervezése, bebizo­nyosodott a munkás-paraszt szö­vetség tartóssága. Ha nem is fogadták el azonnal a párt, a munkásosztály útmu­tatását, de megértették és tetszett a dolgozó parasztoknak a nyílt­ság, a bátorság, a céltudatos kö­vetkezetesség. Az idő, a fejlődés, a munkásosztályt és pártját iga­zolta, s amikor a munkások megjelentek falun, hogy okos szót váltsanak hű szövetségeseik­kel, megértéssel, igenléssel talál­koztak. Trenvítio,­ a szívek, s az elmék is, hogy befogadják a ta­nultabb, szervezettebb, tapasztal­tabb testvérek felvilágosító sza­vait, tanácsait, így kezdődött a közvetlen kap­csolatok kiépítése, egymás sze­mélyes megismerése. A gyakorlati tapasztalatok győzték meg a dol­gozó parasztságot, hogy munkás­testvérei hű szövetségesek, s jót akarnak a falu dolgozóinak. Azt akarják, hogy könnyebben és gyorsabban haladjanak személyes boldogulásuk és a falu szocialis­ta átalakulásának felfelé ívelő útján. Azt akarják a munkások, hogy a dolgozó parasztság ne a föld szolgája, hanem felszabadult gazdája legyen, hogy kevesebb gonddal, lényegesen kisebb erő­feszítéssel többet, jobbat és ol­csóbban termeljen, hogy most már biztonságosan gazdálkodhas­sanak, ne kelljen félni a kispa­raszti gazdaságokat fenyegető bi­zonytalanságtól, amely jórészt a tervszerűtlen gazdálkodásból ered. De ne kelljen félni az elemi csapásoktól sem, ami egy kisparaszti gazdaságot, sőt az egész falu kisparaszti gazdaságait percek alatt tönkreteheti. A munkásosztály állama pénzügyileg is támogatja a falut. Szakemberekkel látja el és a falu fiataljait taníttatja. Azt akarják a munkások, hogy min­den idős dolgozó parasztnak nyugodtan, békében teljenek öreg napjai, hogy legyenek nyugdíjas dolgozó parasztok. A munkások arra törekednek, hogy a falut is felemeljék a város színvonalára — kultúráltságban és életmód­ban egyaránt — röviden, hogy megteremtsék az új arcú szocia­lista magyar falut. S ezt nem­csak akarják a munkások, hanem minden nap, minden órába küz­denek is érte. 1959 tavaszán voltak ellenséges kísérletek, hogy a dolgozó pa­rasztságot bizalmatlanná tegyék a munkásosztállyal szemben. „Majd meglátjátok — jósolgatták néhányan — hogy most telebe­szélik a fejeteket ezek a városi agitátorok, aztán ha beléptetek, itthagynak csapot, papot, ti meg kínlódhattok nyakig a bajban.” A megtévesztés azonban akkor sem sikerült, s azóta mindenki meg­győződhetett a munkások magas­fokú öntudatáról, áldozatvállalá­sáról. Manapság alig van a me­gyénkben falu, amelyben ne lát­szana meg a munkások keze-­ nyoma. Új épületeket emeltek számos termelőszövetkezetben, kijavították a régieket, villanyt, vízvezetéket szereltek és még ki tudná felsorolni, mi mindent tet­tek. Tavasztól kezdve a móri járás bányászainak, a fehérvári vasa­soknak, a sztálinvárosi kohászok­nak és építőknek a mindennapi munka mellett az volt egyik fő gondjuk, hogy az általuk, patro­nált termelőszövetkezetekben megkapáltak-e mindent, hogyan haladnak az építkezéssel, le­­arattak-e már, milyen lesz a ter­més, szépen fejlődik-e az állatál­lomány és mennyit ér majd egy munkaegység? Nemcsak figye­lemmel kísérték mindezt, hanem személyesen is részt vettek a munkában, az eredmények kiví­vásában. Hány száz és ezer munkás van csak ebben a megyében, aki a napi kötelezettsége teljesítése után nem a szórakozóhelyen kötött ki, hanem valamelyik termelőszö­vetkezetben, hogy mielőbb be­fejezzék a megkezdett építkezést. S ezeknek a munkásoknak az el­múlt évben bizony nagyon rit­­­kán volt szabad szombatjuk, vagy vasárnapjuk, öntudatosan feláldozták szövetségeseik, a dol­gozó parasztság, a falu felemel­, kedése érdekében. Milyen viszonzás méltó ehhez a testvéri, baráti gesztus­hoz? Nem elég csak elismerően nyilatkozni erről. Ma a legmél­tóbb válasz az, ha a dolgozó pa­rasztság az új esztendőben to­vább fejleszti a mezőgazdasá­got, hogy még több és olcsóbb terméket tehessen a dolgozók asztalára. A munkások a szoci­alizmus építésének meggyorsítá­sa közben arra törekednek, hogy minél olcsóbb ipari termékekhez jusson a dolgozó parasztság. S ez a törekvés nem maradhat egyoldalú. A mezőgazdaság fej­lesztésén pedig azt kell értenie a dolgozó parasztságnak, hogy most már a jó tapasztalatok bir­tokában egységesen lépjenek a szövetkezeti útra, miután meg­győződhettek arról, hogy a mun­kásosztály jót akar és elsősor­ban a nagy közösség érdekében, amelynek a dolgozó parasztok is tagjai. A munkásosztály sohasem el­sősorban önmagáért harcolt, ha­nem szövetségeseiért. Mindig a társadalom érdekeit tekintette legfőbb érdeknek. Most is ezt teszi. S ha vannak is közte és a többi dolgozó osztály között, el­sősorban a parasztságot illetően ellentétek, azok a szocializmus győzelmével megoldódnak. De ehhez el kell érni elsősorban a mezőgazdaság szocialista átszer­vezésének befejezését Ez politi­kailag rendkívüli jelentőségű, mert az új szocialista parasztság kialakulása feloldja a jelenlegi­vel­ felbukkanó ellentmondásokat. Ilyenformán a szocializmus győ­zelmes felépítése örökre meg­­bonthatatlanná teszi népi álla­m­unk legfőbb politikai alapját, a munkás-paraszt szövetséget; egy­szer és mindenkorra erőssé te­szi munkás-paraszt államunkat, a Magyar Népköztársaságot. Munkálkodjunk tovább a vá­mosi és a falusi dolgozók testvéri kapcsolatának szilárdításán az új esztendőben, s legyen a két szö­vetséges osztály együttműködése még gyümölcsözőbb, sikerekben még gazdagabb, mint eddig volt. Dege György Gyarapodtam anyagiak­ban és tudásban Ami szép és jó az életemben azt nagyrészt a szövetkezetnek köszönhetem. Büszkén mondom, ha kérdezik, mi a foglalkozásom: könyvelő vagyok a pusztaszabolcsi Népköztársaság Tsz-ben... Három évvel ezelőtt, 15 éves koromban választottam a közösséget. Azóta az anyagi javakon kívül sokat gazdagodtam tudásban is. Először — két évig —, mint munkacsapat vezető dolgoztam a határban. Az ellenőrző bizottság tagjaként a tavalyi zárszámadás előtt többször megfordultam az irodában, s a vezetőség végül javasolta, menjek tanulni. Májusban elvégeztem a rovatos köny­velői tanfolyamot Zsámbékon, most pedig a kettős könyvvitelt tanulom. Érdekes, izgalmas dolog egész évben végig kísérni a fej­lődés mozzanatait, hogyan alakul a jövedelem, a szövetkezeti va­gyon. S jó érzés számokkal bizonyítani, hogy eredményesen gaz­dálkodtunk, hogy negyven forintra jött ki egy munkaegység ér­téke. Aztán itt a tervezés a jövő évre: felmérni mire vagyunk képesek, megszabni a feladatokat, amelyek elvégzése előbbre visz bennünket. A nagy családon belüli kisebb család a KISZ A szabadidőt nagyrészt együtt töltjük a szervezetben, méghozzá hasznosan. Rendszeres a kézimunka szakkör, a dal és népitánc tanulás, s az egyéb vidám szórakozás. Megszerveztük a József Attila olvasó­mozgalmat és nemrégen szellemi öttusát rendeztünk, ami nagyon érdekes volt. Sokat segít a pártszervezet. Az elvtársak eljönnek hozzánk és elbeszélgetnek velünk az élet minden kérdéséről. Sokat tanulunk tőlük, s ez kell is, mert aki tanul, az többet tehet a közösségért. Kolosa Erzsébet A szövetkezet emberségre nevel Én is, mint sokan mások 1951 tavaszán vettem búcsút a rég életformától. Nem bántam meg jó itt a közösben, együtt a rég cimborákkal. Szaporán halad a munka, s én éppen úgy örülök ha eggyel is szaporodnak az ál­latok, ha szépek a földek — min régen egyéni koromban, a sajá­tomnak. Hiába: változik az em­­ber, különösen, ha maga is akar­ja, és ha segítenek neki. Az anyagi javaknál is többre érté­kelem a szeretetet, a békességet amiben része van itt az embe­reknek. Lassan eltűnnek azok j­ellemvonások, amelyek hajdan elentéktelen apróságokon is ösz­­szeugrasztották a szomszédokat az egymás mellett élő embereket Sokszor marakodott a szülő a gyermekkel, a testvér a testvér­rel, az örökség miatt, mert elha­­almaskodott bennük a szerzési lágy, amely kiölte szívükből a szeretetet. A szövetkezet emberségre,­­kö­zösségi érzésre, egymás megbe­csülésére nevel, hiszen egy a cé­lunk. Itt az értékünket a munka szabja meg, s aki dolgozik, nem kell félnie, hogy üres marad a tarisznyája és nem lesz becsülete. Persze azért azt még nem mond­hatom, hogy nálunk már minden rendben van. Akad még javítani való is a seregélyesi Úttörő Tsz­­ben. Néhányan még nem állnak valami jól a kötelességük teljesí­tésével, a vezetőségnek kemé­nyebben, határozottabban kellene irányítania a tagságot. De biz­tató, hogy a kritika egyre jobban elterjed. Aki valamilyen hibát lát, azt szóvá is teszi, mindnyá­jan beleszólunk sorsunk formálá­sába. Levonjuk a tanulságot munkánk eredményeiből és hisz­­szük, hogy az új esztendőben még többre jutunk, mert így akarjuk, mert ez a szövetkezeti élettel jár. Id. Nagy István

Next